Kezdőlap » x-demokrata » Plachotniuc árnya Moldován
Bizalmi szavazás a moldáv parlamentben, Chisinauban Maia Sandu miniszterelnök ellen 2019. november 12-én #moszkvater

Plachotniuc árnya Moldován

Az önkormányzati választások kiélezték az ellentéteket a kormányzó koalíció két ideológiai értelemben ellentétes pártjai között, a főügyész kinevezése körüli vitákba pedig bele is bukott Maia Sandu kabinetje.

Bizalmi szavazás a moldáv parlamentben, Chisinauban Maia Sandu miniszterelnök ellen 2019. november 12-én #moszkvater
Bizalmi szavazás a moldáv parlamentben, Chisinauban Maia Sandu miniszterelnök ellen 2019. november 12-én
Fotó:EUROPRESS/Rodion Proca/Sputnik

Még fél évet sem bírt ki a példátlan nemzetközi összefogással tető alá hozott kormánykoalíció Moldovában. A liberális és erőteljesen nyugatos irányultságú Maia Sandu vezette kabinet az ACUM (Most) pártszövetség koalíciós társa az inkább keletre néző, Moszkvával jó kapcsolatokat ápoló szocialisták (PSRM) által kezdeményezett bizalmatlansági indítványon bukott meg.

„Amennyiben 90 napon nem sikerül tető alá hozni egy új kormányt, új választások lesznek Moldovában”

A kormányt eleve az utolsó pillanatban, az erre alkotmányosan biztosított határidő lejárta előtt sikerült csak megalakítani. A tavaszi választásokon ugyanis a gyakorlatilag az államfő Igor Dodon által irányított akkor ellenzéki szocialisták szerezték ugyan a legtöbb mandátumot, ám ezzel kormányt alakítani nem lehetett.  Ugyanígy nem sikerült azt megszerezniük az addig kormányzó, az ország első számú oligarchája, Vladimir Plahotniuc kezében lévő, nyugatos jelszavak mögé bújó Demokrata Pártnak sem. De az ACUM nevű, az oligarchikus rezsim lebontását célul kitűző szintén ellenzéki, Maia Sandu Cselekvés és szolidaritás nevű pártjából és a Nyugat új kedvencének számító, Sanduhoz hasonló célkitűzésekkel harcba szálló Andrei Nastase vezette Büszkeség és igazság nevű platformból álló tömörülés eredménye is kevés volt az önálló kormányalakításhoz.

A szocialisták és az ACUM érdekeit eleve nem volt egyszerű összeegyeztetni, ám a választások utáni kritikus helyzetben a régióban érdekelt hatalmak, az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország a stabilitást és Plachotniuc eltávolítását szem előtt tartva az összefogás felé terelték a két pártot. Azóta Amerika a saját külön játszmáját játszva már újra a megbukott demokratákkal kokettál, és kihátrálni látszik a koalíció mögül, amelyet Brüsszel és Moszkva továbbra is támogat.

„A két, korábban egymással farkasszemet néző politikai erő, az ACUM és PSRM koalíciója a kezdetektől nagyon törékeny volt”

Jellemző, hogy a koalíció két erős embere, Sandu és Dodon a 2016-os elnökválasztáson egymás ellen harcoltak, és mély sebeket ejtettek egymáson. A régióban érdekelt három nagyhatalom nagykövetségei azonban olyan nyomást helyeztek rájuk, hogy a felek félretették régi ellentéteiket. Ebben a helyzetben újabb megpróbáltatást jelentett az október végi önkormányzati választás, amelyen a koalíció pártjai egymással szemben is harcoltak. A kampány logikája azt diktálta, hogy a koalíció két, sőt három pártja a saját bázisát erősítse, ez pedig logikusan gyengítette a szocialisták és a liberálisok összefogását.

A leglátványosabb csata Chisinauért folyt, ahol a szocialista Ivan Ceban a második fordulóban szerezte meg a főpolgármesteri címet az ACUM társelnökével Andrei Nastaséval szemben. A választás hangulatát jól jelzi, hogy egy éve Nastasét már megválasztották főpolgármesternek, ám akkor a kormányzó demokraták a szocialisták segítségével érvénytelenítették az eredményt. Tovább bonyolította a helyzetet a liberálisok elmúlt hónapokban érzékelhető térvesztése, amelyet csak tetézett a Sandu és Nastase között érzékelhető feszültség. De a szocialista eliten belül is láthatóvá váltak a törésvonalak, méghozzá Dodon és Ceban között. Nem volt hát meglepő, hogy a Demokrata Párt a kormányon belüli ellentéteket kiprovokálva megpróbálta kihasználni ezt a helyzetet. Ráadásul az elmúlt években a médiában, a közigazgatásban és az üzleti életben bebetonozott hatalmuk fő szponzoruk, Plachotniuc külföldre menekülésével sem roppant meg véglegesen. Mutatja ezt, hogy ugyan egy parlamenti választáson ugyan aligha lenne így, de az önkormányzatokban számszerűleg ők szerezték meg a legtöbb polgármesteri és képviselői helyet.

„S mikor a moldovai hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki az ismeretlen helyen tartózkodó Plahotniuc ellen, megbukott a kormány”

Mégpedig a fűügyész kinevezésén. Talán nem véletlen, hogy éppen az igazságügyi reform egyik kérdésén bukott el a kormány. Még azelőtt, hogy megszabadították volna az országot ebben az évtizedben saját tulajdonaként kezelő, és dollár milliárdokkal megkárosító oligarcha befolyásától, és megszilárdították volna a jogállamiság alapjait. A keddi szavazáson a 101 tagú egykamarás parlamentben 63 képviselő támogatta a bizalmatlansági indítványt. A szocialisták és a demokraták együtt szavaztak.

A történtek mutatják, hogy a csak „bábjátékosnak” nevezett Plachotniuc árnya még mindig rávetül Moldovára. Az utóbbi hetekben feltűntek Chisinauban az oligarcha nyáron hirtelen külföldre távozott emberei, és nagy eséllyel azon dolgoztak, hogy visszacsábítsák magukhoz a korábban egy belső alku részeként éppen általuk az elnöki székbe juttatott Dodont. Mások Moszkva kezét láttatják a történtek mögött. E verzió szerint a Kreml túlságosan nyugatosnak tartotta Sandut. Ennek a forgatókönyvnek ugyanakkor ellentmond, hogy éppen Moszkva vette rá nyomatékosan Dodont arra, hogy a szocialisták lépjenek koalícióra Sanduékkal. Öt hónap alatt pedig sok dolog nem változott.

„Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a Chisinauban aratott győzelem megerősített a szocialistákat, és a már most az újraválasztását szem előtt tartó Igor Dodon keménykedik a közben gyengülő ACUM-mal”

Igaz, éppen ezért Sandunak is érdeke lehetett borítani a koalíciót. Ne felejtsük el, hogy a bizalmatlansági indítványt a szocialisták azután nyújtották be, hogy a kormányfő nyíltan szembe menve koalíciós partnerük álláspontjával, az erre hivatott különleges bizottságtól magához ragadta a főügyész kiválasztását.

Mint az államfő bejelentette, a szocialisták megkezdték a tárgyalásokat a kormányalakításról. A kérdés most az, hogy elsimíthatóak-e az ellentétek az ACUM és a PSRM között. S egyáltalán, Dodonék el akarják-e azokat simítani, vagy eleve a demokratákkal állítanák helyre az együttműködést. Ehhez persze még lesz egy-két szava Moszkvának is, hiszen Oroszországnak Plachotniuc befolyásának megtörése az érdeke. Mint ahogy az Európai Unióé is. Közben az amerikai nagykövet újra elkezdett közeledni a demokratákhoz. Könnyen lehet azonban, hogy nem lesz szükség arra, hogy ismét külső nyomással tereljék egymás felé a szocialistákat és az ACUM-ot. Hiszen Dodon csak megerősödött pozícióit akarja érvényesíteni. A  koalícióban vagy ha kell, azon kívül. Az eddigi koalíció folytatása már csak azért is logikus lenne, mert a korábbi vetélytárs Sandunak a miniszterelnöki székben tartása tűnik  a legegyszerűbb útnak az elnök újraválasztásához. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy ez, a politikai stabilitás lenne  Moldova érdeke is. Erre azonban a következő hónapokban aligha lehet számítani. Az ACUM ugyanis ezek után nem akar együtt kormányozni a szocialistákkal, és inkább rájuk hárítaná a felelősséget a reformok megakadásáért és a politikai bizonytalanságért. A szocialisták aligha lépnének szövetségre a demokratákkkal, Dodonnak pedig nem érdeke az előrehozott választás a jövő évi elnökválasztásig. Így könnyen lehet, hogy kisebbségi szocialista kormány alakul a demokraták külső támogatásával, ami mindennek tekinthető, csak stabilnak nem.

Ui.: Végül lényegében az utolsó verzió jött be. Igor Dodon államfő két forgatókönyvet javasolt. Vagy létrejön a többség, vagy technokrata kormány alakul. Az elsőre a fenti ellentétek miatt esély sem volt, így Ion Kiku vezetésével pillanatok alatt megalakult az új, formálisan technokrata, valójában szocialista kormány, erős demokrata támogatással Ezt a mellette voksoló 62 képviselő összetétele is jól mutatja. De ezt az is erősíti, hogy Kiku 2006-tól 2008-ig a pénzügyminiszter helyettese, majd 2018 decemberétől 2019 júniusáig pénzügyminiszter volt, majd ezután Igor Dodon államfő tanácsadója lett. Kikut technokratának minősítik, ám árulkodó, hogy milyen kormányokban vállalt szerepet. A szavazást az ACUM azzal minősítette, hogy elhagyta az üléstermet.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.