//Palmiry, a német Katiny
Nőket vezetnek kivégezni Palmiry közelében #moszkvater

Palmiry, a német Katiny

A lefejezett lengyel értelmiség sírhelye. Nem sok olyan nép volt a II. világháború vérzivataros éveiben, amelyet egyszerre két nagyhatalom is el akart szinte törölni a föld színéről. A katinyi, a palmiryi és a piaśnicai vérengzést együtt a lengyel társadalom és értelmiség vértanúságának nevezik. Nem véletlenül…

Nőket vezetnek kivégezni Palmiry közelében #moszkvater
Nőket vezetnek kivégezni Palmiry közelében
Fotó:Wikipédia/Narodowe Archiwum Cyfrowe

Amikor 80 évvel ezelőtt, 1940. június 20-án és 21-én megszólaltak a fegyverek a Varsó közelében, a Palmiry falucska melletti Kampinos-erdőben, a világ még nem tudta, hogy éppen a lengyel politikai, kulturális és társadalmi elit nagy részét küldik halálba a német AB-Aktion (Außerordentliche Befriedungsaktion) keretén belül. Ekkor végezték ki többek között Lengyelország kétszer is megválasztott köztársasági elnökét, Maciej Ratajt. Ugyanúgy itt ért véget az 1932-es, Los Angelesben rendezett olimpia 10 ezer méteres bajnokának, Janusz Kusocińskinek az élete is, aki a II. világháború kitörése után pincérként dolgozott, de titokban a lengyel ellenállást segítette. És ez csak két név abból az 1700 lengyel értelmiségiből, akiket 1939 és 1941 között halálba küldtek a nácik.

„A II. világháború lengyel történelmében több vérengzés került nyilvánosságra, amelyből Katiny erdeiben gyilkolták le a legtöbb áldozatot. Az első tömeggyilkosságra azonban Palmiryben került sor, ahol a nácik által az ország lerohanását követően az első hetekben letartóztatott és bebörtönzött értelmiségiek közül kerültek ki az első áldozatok”

A két vérengzés között azonban néhány jelentős különbség van. Amíg Katinyban a szovjetek a fogságukba került lengyel hadsereg katonái voltak a kivégzettek, addig a német katonák és a Gestapo által végrehajtott palmiryi mészárlás áldozatai civilek voltak. Például politikusok, tudósok, ügyvédek, művészek, valamint sportolók. Utóbbi esetben mintegy kétezer holttestet exhumáltak, és a nyilvánosságra került adatok alapján kijelenthető, hogy az áldozatok 14 és 70 év közöttiek, valamint katolikusok és zsidók voltak. Ráadásul minden tizedik kivégzett nő volt… A vérengzéssel kapcsolatos adatok feldolgozását nagyban segítette, hogy a nácik – ellentétben a Katinyban gyilkoló szovjetekkel – pontos feljegyzéseket készítettek a gyilkosságok többségéről, amiket fotókkal is kiegészítettek.

„A faluban történtek a katinyi és a piaśnicai vérengzéssel együtt a lengyel értelmiség világháború alatti vértanúságának a szimbólumává vált”

A katinyi és a palmiryi vérengzéssel kapcsolatban egyre több történész – például a téma legelismertebb brit tudósa, Norman Davies – azon a véleményen van, hogy a lengyel elit megsemmisítését összedolgozva hajtotta végre az országot az 1939. augusztusi Molotov-Ribbentrop paktum alapján két oldalról lerohanó Németország és a Szovjetunió. Ugyanis az előkerült dokumentumok alapján kiderült, hogy a Gestapo és az NKVD illetékesei több alkalommal is egyeztettek Zakopanéban és Krakkóban 1940 februárja és áprilisa között, és itt a lengyel vezetés lefejezése is többször téma volt.

„1939 decembere és 1941 júliusa között a Palmiryben végrehajtott tömegmészárlások legpontosabban dokumentált eseménye 1940. június 20-21-én történt, amikor a lengyel politikai, kulturális és társadalmi elit 358 tagját gyilkolták meg egyetlen művelet során”

Az áldozatokkal még közvetlenül a kivégzésük előtt sem közölték, hogy nem egy koncentrációs táborba mennek, hanem a halálba. Hogy a nyugalmukat megőrizzék, még azt is engedélyezték számukra, hogy személyes tárgyaikat, bibliáikat magukkal vigyék. Sőt, egyeseknek még élelmiszercsomagot is osztottak. Az emberek nyilván csak a legutolsó pillanatban döbbentek rá, hogy mi történik velük. A vérengzéseket a varsói német rendőri szervek parancsnoka, Josef Meisinger ezredes (SS-Standartenführer) irányította, míg végrehajtói a Varsóban állomásozó Ordnungspolizei és Reiter-SS tagjai voltak.

A tömegsírokat – 30 méter hosszú és 2-3 méter széles árkok – már néhány nappal korábban megásták, és a lengyel erdészeti dolgozókat szabadnapokra vezényelték. A német rendőri erők folyamatosan járőröztek a területen, nehogy illetéktelenek juthassanak be a területre.

„A Pawiak és a Mokotów börtönben előtte megkínzott áldozatokat teherautón szállították az előkészített területekre, ahol aztán egyszerűen lelőtték őket. Volt olyan áldozat is, aki a kivégzést ugyan túlélte, de hóhérai élve eltemették”

Hogy a világ végül értesült a palmiryi tömeggyilkosságokról, azt nagyban köszönhető annak, hogy Adam Herbański erdész és alárendeltjei, a Lengyel Erdészeti Szolgálat munkatársai életük kockáztatásával, rendszerint éjszaka beszökdöstek az erdőbe és megjelölték a tömegsírokat.

Az utolsó ismert tömeges kivégzést 1941. július 17-én rendezték, amikor 47 embert, főleg pawiaki fogvatartottakat öltek meg. Ezután a német hatóságok beszüntették a tömeggyilkosságokat Palmiryben. Ám a gyilkosok közül sokan így sem úszták meg a tetteikért az elszámoltatásokat. Ludwig Fischert, a Lengyel Főkormányzóság 1939 és 1945 közötti vezetőjét és Jozef Meisinger SS-ezredest a szövetségesek a háborút követően kiadták a lengyeleknek, akik bíróság elé állították őket. A Varsói Legfelsőbb Országos Törvényszék 1947. március 3-án mindkettőjüket halálra ítélte, és mindkettőjüket még abban a hónapban a Mokotów börtönben felakasztották.

„A háború után a lengyel Vöröskereszt végezte el 1946 nyarának végéig az áldozatok kihantolását és összesen 24 tömegsírt tártak fel”

Több mint 1700 holttestet exhumáltak, de összesen 1056 személyt tudtak évek alatt azonosítani. 1948-ban a Palmiry melletti erdei irtásokon háborús temetőt és mauzóleumot alakítottak ki, ahol a mai ismeretek szerint 2204 áldozat nyugszik. Amíg Richard C. Lukas amerikai történész kijelentette, Palmiry a tömeggyilkosságok egyik leghírhedtebb helyszíne, addig a korábbi lengyel elnök, Bronisław Komorowski úgy vélekedett, hogy Palmiry bizonyos értelemben a varsói Katiny.

MEGOSZTÁS