Oroszország útja

Az Oroszországban még az ukrajnai harcok kitörése előtt, 2022 elején kezdődött társadalmi átalakulás most visszafordíthatatlannak tűnik. A nyugati sajtó ezt az alakuló új orosz berendezkedést, identitást és értékrendszert „putyinizmusnak” nevezi, de a legtöbb orosz számára ez egyszerűen „Oroszország útja”.

Dmitrij Trenyin írása a #moszkvater.com-on

„A Nyugathoz való orosz viszonyulás is összetett. Az oroszok értékelik a nyugati klasszikus és modern (de nem annyira a posztmodern) kultúrát, művészetet és technológiát, valamint bizonyos mértékig az életszínvonalat is”
Fotó:EUROPRESS/STRINGER/AFP

Oroszország a Nyugat ellen Ukrajnában folyó két és fél éves háborúja után kétségtelenül egy új önkép kialakítása felé tart. Ez az átalakulás valójában megelőzte a katonai műveletet, ennek következtében azonban kétségkívül láthatóan felerősödött. Az oroszok 2022 februárja óta teljesen új valóságban élnek.

„Az ország 1945 óta először áll ténylegesen háborúban, elkeseredett harcok folynak egy 2000 kilométeres frontvonalon, ráadásul nem túl messze Moszkvától”

Belgorod, az ukrán határhoz közeli tartományi központ folyamatosan halálos rakéta- és dróntámadásoknak van kitéve a kijevi erők részéről. Az ukrán drónok időnként mélyen az ország belsejébe is eljutnak. Moszkvában és más nagyvárosokban mégis szinte úgy folyik tovább az élet, mintha nem lenne se háború, se nyugati szankciók. Az utcák tele vannak emberekkel, a bevásárlóközpontok és a szupermarketek pedig a szokásos áru- és élelmiszer-bőséget kínálják. Akár arra a következtetésre is juthatnánk, hogy Moszkva és Belgorod az ország két különböző arculata, és az oroszoknak sikerül párhuzamosan háborúban és békében is élni.

„De ez téves következtetés lenne. Még az országnak az a része is, amely látszólag <békében> él, jelentősen különbözik attól, ami az ukrajnai konfliktus kezdete előtt volt”

A posztszovjet Oroszország központi témája – a pénz – természetesen továbbra is megmarad fontos szempontnak, de elvesztette megkérdőjelezhetetlen dominanciáját. Amikor sok ember hal meg – nemcsak katonák, hanem civilek is –, akkor más, nem anyagi értékek kerülnek előtérbe. A hazafiság, amelyet a Szovjetunió összeomlása után megvetettek és kigúnyoltak, újra a felszínre tör. Új mozgósítás nélkül is több százezren jelentkeznek sorkatonai szolgálatra. Az a vágy hajtja őket, hogy segítsenek az országnak, nem csupán az ebből származó előnyök.

„Az orosz popkultúra – bár lassan, de biztosan – kezd megszabadulni attól a szokásától, hogy utánozza a nyugaton népszerű dolgokat”

Ehelyett az orosz irodalom hagyományait, beleértve a költészetet, a filmet és a zenét élesztik újjá és fejlesztik. A belföldi turizmus egyre nagyobb népszerűségnek örvend, s közben az oroszok felfedezik saját országuk kincseit. Ezeket eddig elhanyagolták, mivel a külföldi utazások iránti vágyat még nem elégítették ki. (Külföldre utazni még mindig lehet, de a bonyolult logisztika miatt Európa egyes részeire nehezebb eljutni, mint korábban).

„Politikai szempontból a jelenlegi rendszernek nincs említésre méltó ellenzéke”

Az ellenzék szinte valamennyi korábbi képviselője külföldön van, Alekszej Navalnij pedig a börtönben halt meg. Sok korábbi kulturális ikon, akik 2022 februárja után úgy döntöttek, hogy Izraelbe, Nyugat-Európába vagy máshová emigrálnak, gyorsan feledésbe merülnek, míg az ország halad előre. Azok az orosz újságírók és aktivisták, akik távolról bírálják Oroszországot, egyre inkább elveszítik a kapcsolatot egykori közönségükkel, és azzal vádolják őket, hogy azoknak az országoknak az érdekeit szolgálják, amelyekkel Oroszország az ukrajnai proxy háborúban harcol. Ugyanakkor a 2022-ben Oroszországot a mozgósítástól való félelmükben elhagyó fiatal férfiak közel kétharmada visszatért, némelyikük a külföldi tapasztalatok miatt meglehetősen megkeseredett.

Putyin szavai egy új nemzeti elit szükségességéről, és a háborús veteránok, mint e jövendő elit magjának támogatása egyelőre inkább csak szándék, mint valós terv, de az orosz elit mindenképpen hatalmas átalakuláson megy keresztül. Sok liberális mágnás lényegében már nem tartozik Oroszországhoz. Az a vágyuk, hogy vagyonukat Nyugaton tartsák, végleg elválasztotta őket hazájuktól. Azok, akik Oroszországban maradtak, tudják, hogy a földközi-tengeri jachtok, a Côte d’Azur-i és a londoni villák már nem állnak rendelkezésükre, vagy legalábbis nincs rájuk garancia. Oroszországban új modell van kialakulóban, a középosztálybeli vállalkozóé, aki a pénzt társadalmi elkötelezettséggel kombinálja, és aki a jövőjét az országon belül építi.

„Az orosz politikai kultúra visszatér az alapjaihoz. A nyugatitól eltérően, de némileg hasonlóan a keletivel, a családmodellre épül. Rend van és hierarchia, a jogok és a felelősségek egyensúlyban vannak. Az állam nem szükséges rossz, hanem a legfőbb közjó és a legfőbb társadalmi érték. A politikát, a nyugati értelemben vett állandó, gyakran korlátok nélküli versengést, öncélúnak és rombolónak tekintik. Ehelyett azoktól, akiket az állam vezetésével bíztak meg, elvárják, hogy döntőbírákként biztosítsák a különböző érdekek harmóniáját stb.”

Ez persze inkább eszménykép, mint valóság. A valóságban a dolgok sokkal összetettebbek és bonyolultabbak, de a hagyományos politikai kultúra magja életben van és virul, és az elmúlt 30-40 év, bár rendkívül tanulságos és hatásos volt, nem változtatta meg alapvetően.

„A Nyugathoz való orosz viszonyulás is összetett. Az oroszok értékelik a nyugati klasszikus és modern (de nem annyira a posztmodern) kultúrát, művészetet és technológiát, valamint bizonyos mértékig az életszínvonalat is”

Az utóbbi időben a Nyugatról, mint társadalomról korábban hamisítatlanul pozitív képet rontotta el az LMBTQ értékek, a cancel-kultúra és hasonlók agresszív népszerűsítése. Ami szintén megváltozott, az a nyugati politikáról, és különösen a politikusokról alkotott kép, amelyek elvesztették azt a tiszteletet, amelyet a legtöbb orosz egykor irántuk érzett. A Nyugatról, mint Oroszország örökös ellenfeléről alkotott kép újra előtérbe került, mégpedig nem elsősorban a Kreml propagandája, hanem a Nyugat saját, az orosz katonákat és civileket megölő ukrajnai fegyver szállításoktól kezdve a sok szempontból önkényes szankciókon át az orosz kultúra eltörlésére, vagy az oroszok világsportból való kizárására irányuló kísérletekig terjedő politikája miatt.” Ez nem vezetett oda, hogy az oroszok a nyugati embereket ellenségnek tekintenék, de a politikai és média Nyugatot Oroszországban széles körben az ellenfelüknek tartják.

„Egyértelműen szükség van egy sor vezérgondolatra arról, hogy <kik vagyunk>, <hol a helyünk ebben a világban> és <hová tartunk>”

Az „ideológia” szó azonban sokak fejében túlságosan szorosan kapcsolódik a szovjet marxizmus-leninizmus merevségéhez. Bármi is alakuljon ki végül, valószínűleg a hagyományos vallások, mindenek előtt az orosz ortodoxia értékközpontú alapjaira fog épülni, és tartalmazni fog elemeket a múltunkból, beleértve a Nagy Péter előtti, az birodalmi és a szovjet korszakot is. A jelenlegi konfrontáció a Nyugattal elengedhetetlenné teszi, hogy végre kialakuljon valamiféle új ideológiai koncepció, amelyben központi szerepet kap a szuverenitás és a hazafiság, a jog és az igazságosság.

„A nyugati propaganda ezt pejoratív módon <putyinizmusnak> nevezi, de a legtöbb orosz számára ez egyszerűen <Oroszország útja>”

Természetesen vannak emberek, akik elégedetlenek az őket bizonyos lehetőségektől megfosztó politikával. Különösen akkor, ha ezeknek az embereknek az érdekei nagyrészt a pénzben és a vagyonban rejlenek. Azok, akik ebbe a csoportba tartoznak, akik nem mentek külföldre, hallgatnak, vannak aggályaik, és titokban remélik, hogy a „régi szép idők” valahogy visszatérnek, bármibe is kerüljön. Valószínűleg csalódni fognak. Ami az eliten belüli változásokat illeti, Putyin igyekszik friss vért és lendületet vinni a rendszerbe.

„Nem úgy tűnik, hogy valamiféle <tisztogatás> előtt állunk, a változások ennek ellenére jelentősek lesznek”

A jelenlegi vezető tisztségviselők többsége a 70-es évei elején jár. A következő hat-tíz évben ezek a pozíciók fiatalabbakhoz kerülnek. Putyin örökségének biztosítása a Kreml egyik fő feladata. Az utódlás nem pusztán annak a kérdése, hogy ki kerül végül a csúcs pozícióba, sokkal inkább az, milyen „uralkodó generáció” jön.

(Dmitrij Trenin, a Közgazdasági Felsőoktatási Intézet kutatóprofesszora és a Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének vezető kutatója. Az Orosz Nemzetközi Ügyek Tanácsának (RIAC) is tagja”

(Az írása eredetileg itt jelent meg angolul, magyarra fordította Péli Éva.)

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com