Kezdőlap » x-demokrata » Oroszország EU-pártivá teszi a lengyeleket
Montázs:Richard Cortés/Lidové Noviny #moszkvater

Oroszország EU-pártivá teszi a lengyeleket

A különböző történelmi tapasztalatok fényében a csehek közül sokan szívesen elhagynák az Európai Uniót, a lengyelek túlnyomó többsége számára azonban ez a megoldás szóba sem jöhet – ők az EU-ra a biztonság zálogaként tekintenek. Mélyen beléjük van kódolva ugyanis, hogy a kilépés által geopolitikai szempontból ismét Oroszország és Németország közé szorulnának.

Médiapartnerünk, a cseh konzervatív Lidové noviny cikke a #moszkvatéren a lengyelek és a csehek Európai Unióhoz viszonyulásának a különbségeiről.

Paweł Ukielski írása.

Montázs:Richard Cortés/Lidové Noviny #moszkvater
Montázs:Richard Cortés/Lidové Noviny

Amikor a hetvenes években Közép-Európában kialakult a szervezett ellenzék, és a Charta 77 megkezdte együttműködését a Munkásvédelmi Bizottsággal (KOR), majd a nyolcvanas években Milan Kundera megírta híres esszéjét Európa elrablásáról, a Csehszlovák-Lengyel Szolidaritás tagjai megvitatták jövőbeli terveiket, és mindegyikük számára egyértelmű volt, hogy a „Nyugat” és „Európa” számukra elérhetetlen példakép.

A vasfüggöny mögötti élet szinte földi paradicsomnak tűnt, amelyre mindenki vágyott, amelyet azonban a körülmények (a szovjet fennhatóság) meggátolt. Nem csoda hát, hogy amikor a kommunizmus bukása után a közép-európai államok elkezdték megvalósítani ezt az álmot, a „visszatérés Európába” a politikai elit egyik leggyakrabban ismételt varázsszava lett.

EU-tagság

Lengyelország és Csehország e folyamat élvonalában állt, bár a cseh politikusok gyakran úgy vélték, országuk lépéselőnyben van a többiekkel szemben, és mint a változások és a gazdasági fejlődés éllovasának nem szükséges figyelembe vennie a szomszédjait. A EU-csatlakozáshoz fűzött korábbi cseh remények azonban nem teljesültek. Az Európai Unió a „hirtelen változás” forgatókönyvét követve bővült, és 2004-ben a régió nyolc államát vette fel tagjai közé.

Az előző évi cseh és lengyel népszavazások során az EU-csatlakozást a lakosság több mint 77 százaléka támogatta. Ehhez az információhoz hozzá kell tenni, hogy Lengyelországot és Csehországot – az utóbbit kisebb mértékben – a mai európai elit Európa-ellenességgel, kelet-európai populizmussal és nacionalizmussal vádolja. Lengyelország és Csehország között azonban lényeges különbségek vannak. Az EU-hoz – illetve Európához mint civilizációs entitáshoz – fűzött viszonyokról szóló információk felszínesek, a valóság ennél jóval bonyolultabb, és a két nemzet identitásában és történelmi tapasztalataiban gyökerezik.

„Az EU-tagság támogatottsága ma Csehországban alacsonyabb, mint Lengyelországban, ahol a felmérések alapján – a kérdés megfogalmazásától függően – a válaszadók 70-85 százaléka ítéli meg pozitívan az Európai Uniót (tagság támogatása, meggyőződés arról, hogy az előnyök jelentősebbek a hátrányoknál), míg Csehországban ez az arány hét év után idén először haladta meg az 50 százalékot”

Az EU-tagság támogatóinak száma emellett továbbra is csökken, míg a Csehország kilépését támogató személyek aránya 30 százalék feletti. Az EU-csatlakozásról szóló népszavazásokhoz képest – melyek során mindkét nemzet pozitívan nyilatkozott – ez nagy a különbség, pedig azóta viszonylag rövid idő telt el.

Vezető hatalmak a világban

Még érdekesebbek a 2014 és 2016 közötti, a világ vezető hatalmainak támogatottságáról szóló felmérések.

„Az EU globális szerepét a lengyelek több mint 30 százaléka támogatja, és ez az arány növekszik. Csehországban ezzel szemben csökken, és jelenleg 20 százalék alatt mozog”

Hasonlóan alacsony támogatottságot csak Olaszországban és Nagy-Britanniában mértek, ennél alacsonyabbat pedig csak Görögországban. Ez jelentős, és talán a leglényegesebb különbség Csehország és Lengyelország között.

Amerika vagy Németország világpolitikában elfoglalt vezető szerepének a megítélésében nem figyelhető meg ilyen különbség. A lengyelek és a csehek egyaránt nagyjából 15 százalékos arányban támogatják, növekvő mértékben. A különbség Oroszország vezető pozíciójának elutasítottságában mutatkozik. Azt csökkenő tendenciával a lengyelek 60-70 százaléka ellenzi, míg ez az arány Csehországban 50 százalék alatt mozog. Ez azonban nem változtat a tényen, hogy mindkét ország szkeptikusan áll hozzá Oroszország nagyhatalmi törekvéseihez.

E számok megcáfolnak néhány sztereotípiát, elsősorban az oroszpárti csehekről és az erősen Amerika-barát lengyelekről szólókat. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a lengyelek a legnagyobb EU-optimisták – az EU vezető szerepének támogatottsága az egész világon Lengyelországban és Németországban a legmagasabb. A fentiekből kiderül, az EU Lengyelország és Csehország felől érkező kritikája – bár a kettőt gyakran azonosítják egymással – eltér.

Polexit

A lengyel helyzet és politika meg nem értéséről elsősorban az tanúskodik, ha valaki azonosítja az egyes uniós mechanizmusok működési zavarait érő lengyel kritikákat, valamint a lengyel kormány és az EU közti vitákat az EU elhagyásának fontolgatásával.

„Egyik komoly lengyel politikai párt sem szorgalmazza a „polexitet”, ezt a forgatókönyvet egyhangúlag előnytelennek tartják és elutasítják – a jelenlegi kormánypárt, a Jog és Igazságosság gyakran éles EU-kritikái ellenére sem”

Így hát nem véletlen, hogy Donald Trump amerikai elnök volt tanácsadója, az „unióellenes internacionálét” pártoló Steve Bannon európai utazásai során elkerüli Lengyelországot. Olaszországban Matteo Salvinivel, az Északi Liga elnökével, Franciaországban Marine Le Pennel, a Nemzeti Gyűlés vezetőjével, Magyarországon pedig Orbán Viktor kormányfővel találkozott.

Nem hagyta ki a Cseh Köztársaságot sem, ahol Miloš Zeman köztársasági elnök fogadta őt. Nyilvánvalóan azonban arra a következtetésre jutott, hogy Lengyelország meglátogatásától eltekinthet, hiszen ott nem talál olyan releváns politikai erőt, amely legalább fontolóra venné a vele való együttműködést e területen.

Komplex probléma

Honnan erednek ezek a különbségek? Miért tartják a lengyelek a polexitet a külpolitika legnagyobb bűnének a sűrű EU-kritikák, a mesés Nyugatban való csalódás és a nemzeti szuverenitásnak tulajdonított jelentőség ellenére? (A polexit a belföldi politikai harcban a létező legsúlyosabb vád.) Miért ennyire kedvező az EU-tagság megítélése a lengyel társadalom szemében, és miért tartják azt a politikusok lengyel érdeknek? És a csehek, akik 15 évvel ezelőtt ugyanúgy támogatták a tagságot, mint a lengyelek, és a kommunizmus sötét éveiben hozzájuk hasonlóan a „Nyugatra való visszatérésről” álmodoztak, ma miért ítélik meg ennyire eltérően a helyzetet?

Ennek számos oka van. Bonyolult problémáról van szó, amelyet nem lehet egy vagy két jelenséggel megmagyarázni.

„A földrajzi, etnikai és nyelvi közelség ellenére Csehország és Lengyelország között számos társadalmi, kulturális és identitásbeli különbség figyelhető meg”

Az, hogy a kommunizmus alatt az ellenzéket, majd a politikai eliteket és társadalmakat az euroatlanti rendszerbe csatlakozás közös érdeke fűzte össze, egyáltalán nem magától értetődő vagy természetes.

Az elmúlt két évtizedben a nemzeti érdekeik a legtöbb esetben nem egyeztek meg, legalábbis a politikusok szerint. Ebben az időszakban megszaporodtak továbbá a sztereotípiák, amelyek jelentősen befolyásolják a harmadik országokkal kialakított viszonyt. Az elit és a társadalom hetvenes években kezdődő közelítése ezért nagy érték, amelyet a kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi fórumokon egyaránt meg kell őrizni.

Fenyegetések

A történelmi tapasztalatok kulcsfontosságúak. A nemzetek mai identitása mellett a külpolitikájukra is hatással vannak, és ez alól Lengyelország és Csehország sem kivétel. Az EU-hoz fűzött eltérő viszonyukat leginkább befolyásoló tényezőt itt kell keresni, pontosabban az Oroszországgal kapcsolatos történelmi tapasztalatokban.

Lengyelország pár száz éve Németország és Oroszország között helyezkedik el. A lengyel politikai pozíciót attól a pillanattól kezdve lehet definiálni, mikor a 17. században Varsó elvesztette a kelet-európai dominanciáért folytatott harcot Moszkvával szemben, és Lengyelország nyugaton és keleten is birodalmi törekvésekkel bíró hatalommal vált határossá, amelyek veszélyt jelentettek a létezésére.

„E fenyegetések testet is öltöttek – minek következtében 1795-ben Lengyelország megszűnt létezni, és csak 1918-ban jelent meg újra Európa térképén -, mikor 1939-ben a totalitárius német Harmadik Birodalom és a Szovjetunió felosztotta egymás között a területet a Molotov-Ribbentrop-paktum alapján, majd mikor 1944-ben Lengyelország szovjet fennhatóság alá került”

Lengyelországnak egyszer sikerült elhárítani egy hasonló veszélyt. A lengyel–szovjet háború (1919-1921) során az 1920. augusztus 15-i varsói csatában győzelmet aratott Oroszország felett, amivel nemcsak a fiatal országot, hanem Európát is megvédte a bolsevik támadástól.

Csehország ebben az időszakban teljes mértékben Németország befolyási övezetébe tartozott. Az 1620-ban vívott fehérhegyi csata után, mely során a csehek történelmük legnagyobb katonai vereségét szenvedték el, a cseh területeket majdnem háromszáz évre bekebelezte a Habsburg Birodalom. Ez nem csak az államszervezet és az intézmények felszámolását jelentette, hanem a hagyományok és a nyelv megmaradására is veszélyt jelentett. A cseh elit germanizálódott, és csak a 19. században jött el a nemzeti ébredés a német tradíciókkal szemben, amelyek évszázadokig elnyomták a cseh hagyományokat, és nem csak katonai és politikai elnyomással, hanem a kultúra és az identitás fenyegetettségével is jártak.

Eltérő felfogás

Mikor a 19. században kialakultak a modern nemzetek és nacionalizmusok, Lengyelország és Csehország hasonló helyzetben volt. A nemzeti identitás saját államszervezet nélkül, elnyomó hatalmakkal szemben alakult ki. Ekkor keletkeztek a nemzeti mítoszok és sztereotípiák, és ekkor definiálták, mi veszélyezteti leginkább a nemzeteket. A lengyelek és a csehek esetében ez egyértelmű volt.

Míg a csehek a legnagyobb fenyegetésnek a német hatalmat tartották, a lengyeleknek egyszerre két, egyformán komoly veszéllyel kellett szembenézniük: a németekkel és az oroszokkal. Ez tükröződött az akkori politikai koncepciókban.

„A csehek a cári Oroszországra szövetségesként tekintettek, és a pánszlávizmus vonzónak tűnt számukra. A lengyelek ezeket a politikai törekvéseket elutasították, mivel azokban az orosz imperializmus eszközeit látták, melyek segítségével Oroszország az összes szláv országra kiterjeszthetné hatalmát”

Bár a cseh pánszláv terveket meghiúsította a bolsevik forradalom, Csehszlovákia megalapításával, valamint a cseh és szlovák területek egyesítésével Prága összeköttetésbe került a Kelettel, és kitört a német „gyűrűből”. A lengyelek eközben élet-halál harcot vívtak az orosz hadsereggel, majd megpróbáltak érvényt szerezni az ún. Intermarium (Három Tenger) Kezdeményezésnek, azaz a Németország és Oroszország között elhelyezkedő államok szövetségének, amely a két hatalom birodalmi törekvéseivel szemben volt hivatott védelmet nyújtani.

E kezdeményezésnek azonban a potenciális tagállamok eltérő érdekei miatt esélye sem volt a sikerre. Ilyen különbség volt, hogy a csehek nem tartották magukat „Oroszország és Németország közötti” államnak, és a keleti birodalom számukra nem jelentett problémát. Ez a mai napig fennáll, és jelentősen befolyásolja mindkét nemzet politikai döntéseit és társadalmi kilátásait.

Orosz neoimperialista ambíciók

Az Európai Unió nem katonai szervezet, ennek ellenére egy erős államszövetség, melynek tagjait jelentős gazdasági kapcsolatok kötik össze. Lengyelországban ezért Európa stabilizációs elemeként és jelentős biztonsági garanciaként tekintenek rá. A Cseh Köztársaság esetében ez a tényező jóval kevésbé hangsúlyos, és nincs hasonló hatással a társadalomra.

Németország ma nemcsak az EU tagja, hanem a NATO-ban is szövetségese Lengyelországnak és Csehországnak, és mindenekelőtt egy demokratikus állam, azaz nem jelent rájuk veszélyt. Vlagyimir Putyin Oroszországa azonban ma is imperialista törekvésekkel bíró ország – 2008-ban megtámadta Grúziát, hat évvel később Ukrajnát.

„Ezért Lengyelországban annak történelmi tapasztalatai és földrajzi elhelyezkedése miatt fennáll a fenyegetettség érzése, amelyet a szövetséges országokkal körülvett és Oroszországgal közvetlenül nem határos Csehország nem érzékel”

És épp a lehetséges veszély érzete felelős azért, hogy bár a lengyelek csalódottak, kritizálják az EU-t, és a Nyugat nem váltotta be a kommunizmus alkonyán hozzá fűzött reményeiket, tisztában vannak azzal, hogy ha az EU megszűnne létezni, erősödne az orosz fenyegetés. A csehek, akik az EU-ra sokkal kevésbé tekintenek a biztonság zálogaként, és inkább annak gazdasági és bürokratikus szempontjait veszik figyelembe, sokkal inkább támogatják az EU elhagyását vagy feloszlatását (legalábbis a jelenlegi formájában).

Megtört átok

A 20. században Csehország és Lengyelország hasonló történelmi tapasztalatokat szerzett. Az ő esetükben nem beszélhetünk „nemzet utáni” vagy „történelem utáni” államokról, mint a nyugati országok esetében. Az államszervezetet, a kultúrát, az identitást és az önállóságot fenyegető külső veszélyek ahhoz vezettek, hogy a lengyelek és a csehek a jelenlegi helyzetet is ezen a szemüvegen keresztül figyelik. Az EU föderalizációs törekvéseinek kritikáját, valamint az újabb és újabb kompetenciák állami szintről nemzetközi szintre való áthelyezésének elutasítását is ebben a kontextusban kell értelmezni.

Az eltérő történelmi tapasztalatok okozzák továbbá, hogy míg a csehek közül sokan hajlandóak lennének megtenni a következő lépést – az EU elhagyása vagy feloszlatása felé -, addig a lengyelek túlnyomó többsége számára ez a megoldás szóba sem jöhet. Mélyen beléjük van kódolva ugyanis, hogy ezáltal geopolitikai szempontból ismét Oroszország és Németország közé kerülnének, ami olyan átok, amelyet évszázadok után sikerült megtörni a kommunizmus bukásakor.

Paweł Ukielski