Oroszország és Ukrajna között mindig is élénk volt a kölcsönös migráció, miután a nyelvi akadályok jórészt hiányoztak. Igaz ez a kultúra és közélet szférájára is, ahol szintén jellemző, hogy az egyik országban született és akár felnőtt személyek végül a másik országban futottak be karriert. Aztán 2014 után az ország választás sok szempontból politikai állásfoglalássá is vált, és sokan voltak azok, akik ezt hangsúlyosan fel is vállalták. Az alábbiakban az ukrajnai orosz emigránsok néhány olyan alakjával foglalkozunk majd, akik nemcsak elítélték az orosz katonai beavatkozást, de nyíltan az ukrán politikai vonalvezetés mellé álltak az Oroszországgal való konfliktusban.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

Az ukrán közösségi médiában az elmúlt hónapokban gyakorta felmerülő kérdés, hogy vannak-e „jó oroszok”, azaz érdemes-e a kapcsolatot keresni azokkal az orosz polgárokkal, akik nyíltan felszólalnak a Vlagyimir Putyin által hirdetett „különleges hadművelettel” szemben. Egyesek, mint például Olekszij Aresztovics, az Elnöki Iroda vezetőjének tanácsadója azzal érvelnek, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy minél többeket csábítsanak át Ukrajna oldalára. Mások szerint viszont azok, akik örülnek egyes oroszok támogatásának, valójában még nem nőtték ki a birodalmi „elnyomás” időszakából származó komplexusaikat, és továbbra is az „orosz világ” szellemi befolyása alatt állnak.

„Bár a jelenlegi deruszifikációs hullám során mintha utóbbi álláspont érvényesülne, ettől függetlenül számos olyan orosz ellenzéki van, aki évek óta Ukrajnában találta meg a számítását”

Ez a kör jelenleg is Kijev mellett áll a háborúban, aktív szerepet vállalva annak háborús propagandájában is, míg mások éppen most próbáltak csatlakozni ehhez a körhöz. Utóbbiak voltak azok, akik a fent említett vitát igazán elevenné is tették, és akik számára már nem igazán nyílt tér az általános oroszellenesség közepette, így pedig sok szempontból nevetséges helyzetbe is kerültek.

„A viták egyik közvetlen kiváltó oka az a hír volt, miszerint Alekszandr Nyevzorov, az ismert pétervári újságíró ukrán állampolgárságot kapott”

Egyesek azt vetették fel a hír kapcsán, hogy „jó oroszok nincsenek”, mások szerint pedig sokan vannak, akik Nyevzorovnál többet tettek Ukrajnáért, akár fegyverrel a kezükben, mégsem kapták meg még az állampolgárságot.

Nyevzorov eleve ellentmondásos figura, hiszen, bár az utóbbi időben élesen bírálta az orosz rendszert, a háborút pedig az első pillanattól ellenezte, 2012-ben még Vlagyimir Putyin megbízottja volt az elnökválasztás során, az 1990-es években készült filmjei pedig szembemennek jelenlegi álláspontjával. Az 1991-es vilniusi eseményekről készült filmje a helyi OMON-t éltette, a csecsen háborúk kapcsán a szakadárok kegyetlenkedéseit emelte ki, 1996-ban pedig egy Alekszandr Lukasenkóval készült interjújában az ukrán nacionalistákra is megjegyzéseket tett.

Az ukrán hatalom is meghátrált a heves kritikák előtt. Miközben a belügyminiszter két tanácsadója is megerősítette korábban, hogy a Nyevzorovnak állampolgárságot adó rendeletet az elnök már aláírta, Zelenszkij kitérő választ adott a sajtó erre vonatkozó kérdésére, Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára pedig már konkrétan cáfolta, hogy az állampolgárság megadása már megtörtént volna.

„De nem járt jobban egy másik háborúellenes orosz médiaszemélyiség, Marina Ovszjannyikova sem”

Ő volt az, aki a háború elején az egyik orosz szövetségi csatorna élő adásában háborúellenes plakátot mutatott fel. Ezt követően Ovszjannyikova a Die Welt munkatársa lett Németországban, amivel már akkor kiváltotta az ukrán emigráció ellenkezését. Most pedig Ukrajnában tartott volna sajtótájékoztatót, amit le kellett fújni a heves kritikák miatt, az ukrán kulturális miniszter pedig egyenesen kitiltaná az országból Ovszjannyikovát. Ovszjannyikovával az volt az ukrán közvélemény problémája, hogy évekig egy kormányközeli tévécsatorna munkatársa volt, később pedig amiatt panaszkodott, hogy az oroszellenes szankciók az egyszerű embereket és köztük a rezsim bírálóit is sújtják. Az orosz újságíró azonban nem csüggedt, egy hosszas bejegyzés végén arra a következtetésre jutott, hogy az oroszok kollektívan bűnösök, ő viszont valójában ukrán, és mostantól lánykori nevét fogja használni (Tkacsuk). Ovszjannyikova Odesszában született 1978-ban, 1985-től azonban Oroszország területén élt. A márciusi akciót a hatóságok látványosan nem akarták észrevessi, így azt Ovszjannyikova 30 ezer rubeles, nagyjából 200 ezer forintos büntetéssel megúszta, most azonban az orosz hadsereg lejáratása miatt emeltek ellene vádat, miután nemrég egy vele készített interjúban támogatásáról biztosította az előzetes letartóztatásban lévő, ellenzéki Ilja Jasint, aki a hatóságok szerint hamis információkat terjesztett a fegyveres erőkről. Az újságíró ezt megelőzően egyszemélyes tiltakozást tartott a Kreml közelében. Erről fényképet is feltöltött az internetre, amelyen ő látható egy, Vlagyimir Putyin elnököt gyilkosnak, katonáit pedig fasisztának nevező poszter, illetve Ukrajnában meggyilkolt gyerekek fotói előtt. A július elején több hónap után hazatért, és a rendszert azóta tudatosan provokáló szerkesztő megint csupán pénzbüntetést kapott. Úgy tűnik, a rendszer szokásától eltérően valahogy nem akar belőle áldozatot kreálni, és nem ül fel a provokációra.

„Nyevzorov és Ovszjannyikova helyzetének komikumát pedig csak fokozta, hogy egymással is szembekerültek”

Pontosabban Nyevzorov felesége bírálta Ovszjannyikovát a szankciókkal kapcsolatos kijelentései miatt, tipikus buta orosz nőszemélynek nevezve az újságírónőt, amire az azzal reagált, hogy példaképének nevezte Nyevzorovot, és találkozót kért tőle.

Ezeket a híreket Oroszországban a „különleges hadművelet” támogatói persze kárörömmel fogadták. Zahar Prilepin író például, aki korábban önkéntesként harcolt is a Donbaszon a szakadárok oldalán, és idén az Európai Unió szankciós listájára is felkerült, Ovszjannyikova döntésére reagálva felvetette a kérdést, hogy vajon van-e leánykori neve Nyevzorovnak? De a szinte mindennel és mindenkivel szemben kritikus, vagyis inkább szarkasztikus Leningrad együttes is szentelt egy dalt Nyevzorovnak, Nye Zorro, azaz Nem Zorró címmel, amelyben az újságíró ukrán állampolgárságra irányuló szándékain és annak kudarcán élcelődnek.

 

„Mások azonban be tudtak illeszkedni, sőt, szinte az ukrán propaganda arcaivá, és a legnagyobb héjákká váltak”

Ez már Petro Porosenko elnök alatt jellemző volt, Prjamij nevű tévécsatornájának legismertebb műsorvezetői és politikájának leghangosabb támogatói közé tartozott például a moszkvai születésű Jevgenyij Kiszeljov, vagy az a Matvej Ganapolszkij, aki ugyan Lembergben született, az 1990-es években azonban Moszkvában futott be karriert, és csak 2014-ben költözött vissza végleg Ukrajnába. Szintén Porosenko elnök támogatója, és a putyini politika kritikusa volt az oroszországi Tambovban született, krími tatár származású Ajder Muzsdabajev is.

„A már említett Aresztovics is gyakran ad interjút orosz médiaszemélyiségeknek, a háború eseményeit például rendszeresen Mark Fejgin volt orosz ügyvéd YouTube-csatornáján kommentálja, akinek <műsora> így az ukrán média egyik legidézettebb forrásává vált”

Fejgin korábban egy rövid ideig az Állami Duma képviselője, majd Szamara polgármester-helyettese volt, a 2000-es évek közepétől pedig ellenzéki politikusként és jogvédőként lépett fel. Utóbbi szerepkörben került közel az ukrán ügyekhez, többek között Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő, Roman Szuscsenko ukrán újságíró vagy Musztafa Dzsemiljov krími tatár vezető védőjeként. Ügyvédi praxisát is egy ukrán ügy miatt veszítette el. A Majdan utáni ukrán politikai vonalvezetés egyik leghangosabb kritikusának számító Anatolij Sarijt többször is pedofíliával vádolta, annak ügyvédjével pedig éles hangvételű üzengetésbe kezdett, ezért a kamara kizárta sorai közül. Fejgin ekkorra már a putyini rendszer rendkívül éles kritikusa, és egyben az ukrán vezetés lelkes támogatója volt. Ilyen minőségében pedig az ukrán médiában is egyre több szerepet kapott, igazi ismertséget azonban a háborús interjúi hoztak neki az ukrán közvéleményben.

„Szintén a Majdan utáni Ukrajna rajongója lett Arkagyij Babcsenko orosz író és újságíró, az utóbbi időkben elsősorban blogger”

Babcsenko az orosz hadsereg kötelékében harcolt mindkét csecsen háborúban, ezt követően haditudósító és tévés újságíró lett. Időközben megjelentek a háború tematikáját feldolgozó szépirodalmi írásai is. Babcsenko támogatta a Majdant, közvetítette annak eseményeit, ahogyan a kelet-ukrajnai harcokról is beszámolt. Az ukrán hatóságokkal olyan szoros kapcsolatot ápolt, hogy Ukrajna Biztonsági Szolgálatával (SZBU) még a halálát is eljátszották egyszer egy akció keretein belül, ami még szimpatizánsai körében is felemás visszhangra lelt. Szintén botrányt okozott még az orosz liberálisok körében is azzal, hogy több oroszországi tragédia (kemerovói plázatűz, repülőgép-szerencsétlenség Szocsiban) kapcsán is demonstratíve megtagadta az együttérzése kinyilvánítását. Sőt, gúnyolódott a halottakon és azok „birodalmi gondolkodását” kárhoztatta, mint a tragédiák okát.

Babcsenko jelenleg is élénken kommentálja a háború eseményeit, természetesen az ukránok oldalán állva, és rendszeresen jelennek meg írásai az Ihor Kolomojszkij oligarcha érdekeltségébe tartozó Glavred portálon is. A Glavred vélemény rovata igazi gyűjtőhelye az orosz emigránsoknak – nemcsak az Ukrajnában, de a Nyugaton élőknek is –, Babcsenkón kívül többek között Alfred Koh volt miniszterelnök-helyettes, Garri Kaszparov sakkvilágbajnok és ellenzéki politikus, Andrej Zubov történész, Igor Ejdman politológus vagy Viktor Senderovics író, újságíró is gyakran publikál ott.

„Az említett személyek többsége a liberálisnak tekintett, Szabad Oroszország Fóruma nevű, vilniusi központú, jórészt külföldön élő ellenzékieket tömörítő szervezet körébe tartozik. Azonban radikálisabb nézetek hívei is megjelentek Ukrajnában, közülük is a legnagyobb ismertségre talán Szergej Korotkih (más néven Maljuta vagy Bocman) tett szert”

Korotkih orosz, majd belarusz nemzetiszocialista szervezetek aktív tagja volt, nemrég megvádolták egy 2007-es, kaukázusi és közép-ázsiai bevándorlók ellen elkövetett gyilkosság- és támadás sorozatban való részvétellel. 2014 óta Ukrajnában él, támogatta a Majdant, majd az Azovhoz csatlakozva részt vett a kelet-ukrajnai harcokban is. A hírek szerint annak fián keresztül közeli kapcsolatba került Arszen Avakov volt ukrán belügyminiszterrel, neve szóba került az azovos Jaroszlav Babics, vagy a belarusz ellenzéki Vitalj Sisov halála kapcsán is. Utóbbi esettel összefüggésben pedig azzal vádolták meg a médiában, hogy a belarusz vagy orosz titkosszolgálatokra dolgozhat. Az orosz sajtóban pedig még a bucsai eseményekkel is szóba hozták, miután felbukkant a helyszínen, az ukrán csapatok kötelékében.

Az Ukrajna mellé álló, és oda is költöző orosz emigránsok tehát meglehetősen vegyes képet mutatnak, színes pályaívekkel és botrányoktól sem mentesen. A kérdés az, hogy ezek az orosz ellenzékiek a jövőben mennyiben lesznek képesek hatni még hazájuk politikai életére, hiszen a jelenlegi helyzetben attól minden tekintetben, földrajzilag éppúgy, mint szellemileg, elszakadni látszanak.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)