„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Egy tüntető „Nem fogadjuk el!” feliratú matricát tart, miközben részt vesz a „ProGlas” szerb demokráciapárti mozgalom gyűlésén, amely az állítólagos választási csalások ellen tiltakozik Belgrádban 2023. december 30-án.
Fotó:EUROPRESS/Andrej ISAKOVIC/AFP
Az 1996-os önkormányzati választásokon nyilvánvalóvá vált, hogy az akkor hatalmon lévő szocialisták ellopták a szavazatokat, hatalmas tömegek vonultak az utcára, így volt olyan nap, amikor félmillióan tüntettek az utcákon, ami végül eredményre vezetett.
„A hatalom kénytelen volt megsemmisíteni a választási eredményeket, Belgrád polgármestere pedig az a Zoran Gyingyics lett, aki 2000. október 5-én a Demokratikus Szerb ellenzék vezető politikusaként megbuktatta Szlobodan Milosevics rezsimjét”
A december 17-i választások után azonban az események egészen más fordulatot vettek, miután több ellenzéki sajtótermék arról írt, hogy a hatalom boszniai szerbeket buszoztatott Belgrádba, hogy az ő jogtalan szavazataikkal nyerjen a Szerb Haladó Párt. A gyanú szerint ők a belgrádi Stark Arénában, vagyis egy újbelgrádi sportcsarnokban működtetett illegális szavazóhelyiségben szavaztak. Az ellenzék szerint azonban a boszniaiak még szerb állampolgárság birtokában sem kaphattak volna belgrádi lakcímet, mert nem élnek Belgrádban. Az ellenzék a következő napon a belgrádi városháza elé hívta a szavazóit tüntetni, Marinika Tepic, a Szabadság és Igazság Pártja politikusa pedig éhségsztrájkba kezdett, hogy megismételjék a választásokat.
„A tüntetők csökkenő lelkesedése ugyanakkor arra utal, hogy Szerbiában az ellenzék és a civil társadalom még nagyon távol attól, hogy kivívja azokat az eredményeket, amit 1997-re magáénak mondhatott”
Miért? Mostanra egyre több szakértő hangsúlyozza, hogy a Szerbia az erőszak ellen (SPN) nevű választási szövetség már a választások előtt is több hibát vétett, ami hatással volt a későbbi eseményekre. Így akármennyire is egységesnek próbálták mutatni a választási szövetséget, sőt akármilyen ésszerű célokat fogalmaztak meg, hiányzott egy olyan egységes koncepció, amivel a szavazók széles tömegei számára meg tudták volna mutatni, hogy képesek kormányozni az országot.
„Csak egy példa, Koszovó kérdéséről például alig beszéltek az SPN politikusai, miközben éppen ez az a téma, amelyet Vucsicsék a múlt évben mindvégig igyekeztek napirenden tartani a kormánypárti médiában”
Ám ennél is nagyobb hiánycikket jelentettek az új, hiteles politikusok az ellenzék soraiból. Az SPN-ben ezért a szavazók sokszor csak levitézlett ellenzékieket láttak, akik most alkalmi szövetséget kötöttek. E két tényező pedig alapvetően meghatározta az ellenzéki tüntetők kohézióját, akik így sokkal inkább mentek az utcára Vucsics ellen, mint az SPN mellett. Ezek után pedig nem csoda, hogy a tüntetők száma még legjobb esetben is inkább az 50 ezerhez közelített, ami az 1997-es számoknak a tized része.
„De a külpolitikai körülmények is gyökeresen mások voltak 1996-1997-ben”
Ebben az időszakban ugyanis Kis-Jugoszláviát és Szerbiát továbbra sem fogadta vissza maradéktalanul a soraiba a nemzetközi közösség, függetlenül attól, hogy 1995-ben megszületett a boszniai háborút lezáró daytoni békeegyezmény. A szerb állampolgárok továbbra is csak vízummal utazhattak külföldre, miközben számos szankció érvényben volt még az ország ellen. A Nyugat pedig a kilencvenes években egyértelműen a milosevicsi rendszer ellen határozta meg a Balkán-politikáját, így az ellenzék (amely akkor Zajedno, vagyis az Együtt név alá tömörült), egyértelműen élvezhette a nyugatiak politikai támogatását.
„Most azonban nagyon úgy néz ki, hogy a Nyugat továbbra is Vucsicsban látja a Szerbia jövőjét”
Noha Vucsics számos esetben harcias nyilatkozatokkal borzolja a kedélyeket, a valóságban sokszor hajlik a kompromisszumokra. Így a rendszámtábla-ügy lezárásával a Nyugat mintha elfelejtette volna a múlt évi banjskai esetet. Akkor a szerb fegyveresek és a koszovói rendőrség összecsapása után gyorsan kiderült, hogy a Szerb Lista egyik korábbi vezető politikusa állt az események mögött, ami miatt Vucsics számos bírálatot kapott nyugaton, főleg az Európai Parlamentben. Azonban Vucsicsot a rendszámtábla-ügy megoldásával most már újra rugalmas politikusnak tartják, aki ilyen módon a stabilitás garanciája a térségben.
„Ezzel szemben a baloldali ellenzék a mai napig képtelen arra, hogy felvázoljon egy reális, és főleg egységes nemzetstratégiai programot, ami túlmutat az EU-pártiságon. Ezért aztán nem is véletlen, hogy a nyugati országok nem tekintenek komoly partnerként a szerb ellenzéki szereplőkre”
És akkor ott van a december 17. utáni tüntetések szervezése is, ami megint csak rendkívül problémásra sikerült. Túl azon, hogy a szervezők nem tudtak elegendő embert mozgósítani, még az akcióik is inkább bosszúságot okoztak a belgrádiaknak. Ilyen volt például néhány fontos út blokkolása, ami Vucsicséknak még jól is jött, hiszen így rendbontóknak tüntethették fel a demonstrálókat. Ennél is nagyobb baj volt, hogy ezúttal nem álltak be a tüntetések mögé olyan neves közéleti személyek, mint az 1996-os választási csalás után. A végeredmény csökkenő részvétel a tüntetéseken, amivel párhuzamosan a haladók egyre magabiztosabbak lettek.
Ezért mostanra inkább azt lehet mondani, hogy a baloldali szerb ellenzék számára valószínűleg épp az 1996-1997-es tüntetéssorozat adhatott volna ihletet, hogy hatékonyabban érje el a célját, mint az elmúlt években. A lehetőség mindenesetre adott, Vucsicsék továbbra sem hátráltak meg, így az ellenzéknek bőven lesz még oka tüntetni az elkövetkező időszakban is.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
