Hideg zuhanyként érte a világ közvéleményét, hogy kedden teljes harckészültségbe helyezte a szerb hadsereget Aleksandar Vucsics államfő, miután a ROSU nevű koszovói különleges rendőri alakulat több szerbet is letartóztatott Észak-Koszovóban. Az elmúlt hónapok fejleményeiből azonban már pontosan tudni lehetett, hogy újra fényévekre vannak egymástól a felek a megegyezéstől.

„Mivel mindenki a hülyét játssza Európában, a világon, az albánok a hülyét játsszák, itt is mindenki játssza a hülyét, hát most én is játszani fogom a hülyét. Úgy látszik, ez a politika megy át a legjobban!” – így fakadt ki két hete Alekszandar Vucsics azután, hogy a Szerb Pravoszláv Egyház nyilvánvalóvá tette: számára elfogadhatatlan Koszovó státuszának bármiféle módosítása, ami Szerbia déli tartományának függetlenségéhez vezet. Ám nem ez volt a szerb elnök számára az egyetlen kijózanító jelzés, amely tudtára adta, hogy a kormány által dédelgetett terveknek Koszovó státuszának rendezéséről nincs sok realitása.

Mint ismert, a szerb kormányban alapvetően kétféle koncepció van arról, hogyan lehetne megegyezni Pristinával. Az egyik szerint – amit elsősorban a kisebbik koalíciós partner, a Szerb Szocialista Párt hangoztat – Szerbia és Koszovónak területcserével kellene kiegyeznie, aminek a végén kölcsönösen elismernék egymás függetlenségét. Habár ezt a tervezetet Ivica Dacsics szerb külügyminiszter már többször is felvetette, a lehetséges határvonalakat sosem tárták a nyilvánosság elé. A másik koncepció ennél már jóval nagyobb publicitást kapott, annál is inkább, mert a szerb elnök megszólalásai alapján arra következtethetünk, hogy ő maga inkább e tervet támogatná – illetve támogatta volna. Ez az „elhatárolás” nevet kapta, ami nagyjából annyit tesz, hogy itt a kölcsönös elismerés feltétele Koszovó jelenlegi határainak módosítása (gyakorlatilag Koszovó felosztása) lett volna. Ugyan Koszovó új határaira vonatkozóan Belgrád e terv kapcsán sosem tett említést, több szakértő is arra következtetett, hogy a szerb kormány az Ibart látná legszívesebben határfolyóként.

„De hiába születtek meg e tervek, hiába indított a szerb kormány széles körű nemzeti konzultációt a szerb lakosság körében Koszovó jövőjéről, egyre inkább úgy látszik, hogy a szerb-albán megbékélésre vonatkozó koncepciók hajótörést szenvedtek a pillanatnyi politikai érdekek hullámain”

Legelőször a koszovói miniszterelnök, Ramush Haradinaj pártja, a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) utasította vissza, hogy Koszovó területi egységét megsértsék. Habár egy ideig úgy tűnt, hogy Hashim Thaci köztársasági elnök és az ő Koszovói Demokrata Pártja (PDK) rugalmasabb a koalíciós partnerénél, a koszovói államfő legutóbbi megszólalásai arra engednek következtetni, hogy ők már a területcserés megoldást sem tekintik opciónak. Sőt, Thaci újabban már azt hangoztatja, hogy a „völgy” (vagyis a Szerbia részét képező Presevó-völgy) egyesülhet Koszovóval úgy, hogy Pristina egy centit sem adna a területéből Szerbiának.

A nemzetközi színtéren sem jobb sokkal a helyzet. Míg kezdetben egyetlen ország sem jelezte, hogy elleneznék a területcserés megoldást Szerbia és Koszovó között (már amennyiben ez a két ország közös akaratát tükrözi), idővel egyre világosabbá vált, hogy a nyugati országok nem csak Koszovó függetlenségét, hanem jelenlegi határait is kész tényként kezelik. Ráadásul mintha újabban egyre kevésbé érdekelné az euroatlanti térséget Koszovó és Szerbia viszonya. Erre csak egy példa, hogy a kezdeti heves ellenvetések után mostanra gyakorlatilag elfogadták azt, hogy Pristina 100 százalékos büntetővámmal sújtja a szerbiai és boszniai árukat. Hasonlóan, az április végi berlini csúcson Németország és Franciaország is csak azt ismételgette, hogy Szerbiának el kell ismernie Koszovó függetlenségét.

„Cseppet sem volt meglepő ezek után, hogy május elejére Belgrád leszámolt minden illúzióval.Vucsics maga ismerte el, az ötlete megbukott, mert nem csak a világ egy része, de a szerb nép is másképp gondolkodik arról, amit ő elképzelt. Hozzátette, mindez sokba fog kerülni Szerbiának, nem ma, nem holnap, hanem 20-30 év múlva”

Sőt, a szerb parlament hétfői ülésén – melyen a Koszovóról szóló jelentéstől folyt a vita – egyenesen kijelentette: „El kell ismernünk, hogy legyőztek minket. Elvesztettük a területet. Nem szeretnék többé részt venni a hazudozásban és a megtévesztésben. Kimondom mindenki előtt, nincs szerb fennhatóság Koszovóban, leszámítva a kórházakat és az iskolákat.”

A keddi eset aztán még nyilvánvalóbbá tette a nyilvánvalót. A koszovói hatóságok közlése szerint hónapok óta tartó nyomozás eredményeként csaptak le az egyebek mellett szervezett bűnözéssel, csempészettel és illegális kereskedelemmel gyanúsított szerbekre. Marko Djurics, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője szerint azonban nem bűncselekmények miatt, inkább megfélemlítésből léptek be a koszovói különleges rendőrök a szerbek lakta területre, az albánok így akarják rettegésben tartani és elűzni otthonából a kisszámú koszovói szerbséget.

Innentől persze korántsem meglepő, ebben a légkörben nem túl sok az esély arra, hogy folytatódjék a brüsszeli Belgrád-Pristina párbeszéd, ugyanis a szerb kormány azt mindaddig ellenzi, míg a koszovói kormány nem szünteti meg a büntetővámokat Szerbia ellen.

„Vagyis mostanra távolabb vagyunk a szerb-albán megbékéléstől, mint két évvel ezelőtt”

Nem sok jót ígér ez a korábban Szerbia számára beígért 2025-ös uniós csatlakozásnak sem, amit ez a területi vita még hosszú időre kitolhat. Pedig az uniós országok vezetői aligha találhattak volna jobb alkalmat arra, hogy Belgrádot és Pristinát rászorítsák a kompromisszumra.