Kezdőlap » x-demokrata » Obamáék meg akarták buktatni Putyint
Barack Obama és Vlagyimir Putyin kocinntanak az ENSZ New-York-i központjában 2105. július 28-án #moszkvater

Obamáék meg akarták buktatni Putyint

Washington kettős játékot játszott a kétezres évek végén, és beavatkozva az orosz belügyekbe mindent megtett Vlagyimir Putyin megbuktatása érdekében. Erről Michael McFaul elnöki tanácsadó, majd nagykövet ír emlékirataiban, közvetetten igazolva ezzel Putyinnak azokat a lépéseit, amelyeket a Kremlbe visszatérése után tett az amerikai beavatkozás megakadályozása érdekében. Mindez érthetővé teszi nemcsak a Kreml politikájának megkeményedését, de sok tekintetben azt is, hogy miért romlott meg Oroszország és az Egyesült Államok viszonya Putyin harmadik elnöki ciklusa idején

Barack Obama és Vlagyimir Putyin kocinntanak az ENSZ New-York-i központjában 2105. július 28-án #moszkvater
Barack Obama és Vlagyimir Putyin koccintanak az ENSZ New-York-i központjában 2105. július 28-án
Fotó:EUROPRESS/Amanda Voisard/UNITED NATIONS/AFP

„Hatalomváltásra készült Amerika a kétezres évek végén Oroszországban” – ismeri el „A hidegháborútól a forró békéig” címmel megjelent emlékirataiban Barack Obama egykori tanácsadója, majd az Egyesült Államok moszkvai nagykövete Michael McFaul. Az Oroszországgal foglalkozó szakértőből lett diplomata nem rejti véka alá azt sem, hogy Amerikának milyen szerepe volt a nagyhatalmak közötti feszültség eszkalációjában.

McFaul nyíltan ír arról, hogy az Egyesült Államok Jugoszlávia 1999-es bombázásakor, majd a NATO keleti bővítése során, vagy a rakétavédelmi szerződésből 2002-ben kilépve milyen lekezelően viszonyult egykori ellenfeléhez.

„Oroszországot az exdiplomata szavai szerint a Szovjetunió felbomlása után Amerika gyengének tartotta, olyan hatalomnak, amelynek már nincs jelentősége. Ez azonban egyáltalán nem zavarja McFault abban, hogy elsősorban Moszkvát hibáztassa az új hidegháború kibontakozásáért”

A volt nagykövet szerint a „reakciós autokrata” Putyin a hatalom elvesztése miatti félelmében konfrontálódott a Nyugattal. Így akarta ugyanis maga mögé felsorakoztatni az orosz társadalmat.

A jogász Obama McFaul szerint egyáltalán nem értette Oroszországot, és rá hallgatott, amikor a kétoldalú kapcsolatok újraindításába kezdett. Az egykori stratégiai tanácsadó szerint eleinte jól mentek a dolgok, hiszen Obama elnökké választása előtt nem sokkal váltott Putyin Medvegyevvel, aki az új generáció képviselőjeként mutatkozott amerikai kollégájával. Aláírták a START-III. szerződést, és kiválóan működtek együtt Afganisztán és Észak-Korea kérdésében.

McFaul elismeri, hogy Amerikát Oroszországgal kapcsolatban elsősorban nem a globális célok vezették, hanem az ország demokratikus átalakítására törekvés. Az Egyesült Államok ugyanis hitt abban, hogy a demokratikus átalakuláson átment országok már nem fenyegetőek. Tanácsadóként már az újraindítás politikájának első stratégiai dokumentumában leírta – emlékezik McFaul -, hogy az amerikai kormánynak a Kremlt megkerülve a nyugati értékek meggyökereztetése érdekében közvetlen kapcsolatot kell kialakítani az orosz társadalommal. Obama célja az volt, hogy megerősítse Oroszországban a civil társadalmat, és ezen keresztül – a hatalomváltást megalapozandó – demokratikus reformokat indítson el.

„McFaul Sztálinhoz hasonlítja könyvében Vlagyimir Putyint, s meggyőződése, hogy minden eszközzel törekedni kellett a Medvegyev árnyékában továbbra is erős pozíciókkal bíró egykori KGB-ügynök meggyengítésére”

Az Egyesült Államok kiképezte erre a liberális ellenzékieket, dollármilliókkal támogatta a civil szervezeteket. Orosz ellenzékiekkel találkozva Joe Biden alelnök kifejtette, minden áron el kell érni, hogy Putyin ne térjen vissza a Kremlbe. A 2011-es parlamenti választások után Amerika is keményen fellépett az orosz hatalommal szemben, amellyel az akkori külügyminiszter Hillary Clinton egy életre kiváltotta Putyin ellenszenvét. McFaul szerint 2012-es győzelme után Putyin meg volt győződve arról, hogy az Obama-adminisztráció meg akar szabadulni tőle. Ezzel véget is ért a két ország kapcsolatainak enyhülése.

Michael McFaul elnöki tanácsadó nagyköveti esküje Hillary Clinton előtt 2012. január 12-én Washingtonban #moszkvater
Michael McFaul elnöki tanácsadó nagyköveti esküje Hillary Clinton előtt 2012. január 12-én Washingtonban
Fotó:EUROPRESS/AFP PHOTO/Mandel NGAN

Ekkor lett McFaul moszkvai nagykövet, s elmondása szerint az orosz hatalom folyamatosan zaklatta. Leírja, hogy például rendszeresen kiszúrták az amerikai diplomaták autóin az abroncsokat, a kormány által fizetett tüntetők üldözték, iskolába igyekvő gyermekeit pedig az orosz titkosszolgálat emberei követték.

A nagykövetnek megromlott a kapcsolata a sajtóval is. Nagy port kavart fel az egyik Twitter bejegyzése, melyben kémkedéssel vádolta meg az egyik legnagyobb orosz televíziós csatorna, az NTV munkatársait. McFaul azt sérelmezte, hogy az orosz riporterek minden egyes lépését követik Moszkvában, többek között a nyilvánosságra nem hozott találkozóit is. A bejegyzésre azt követően került sor, hogy McFaul találkozott az ellenzék egyik tagjával, Lev Ponomarjovval, az Emberi Jogokért nevű csoportból. Az NTV újságírói tudomást szereztek erről, és már az épület előtt vártak rá. Amikor a riporterek megpróbáltak kérdést intézni hozzá, a történtek miatt a nagykövet Oroszországot „vad” országnak nevezte. „Ez nem normális. A mi országunkban ilyen nem fordulhatna elő” – mondta McFaul valamint hozzátette, hogy az újságírók ilyen magatartása ellentétes a Genfi Egyezménnyel.

Ahogy McFaul a visszaemlékezéseiben fogalmaz, ebből 2014-ben lett elege, és visszatért Kaliforniába.

„Az emlékiratokat ismertető Der Spiegel még megjegyzi, hogy az egykori nagykövetet ezután kitiltották Oroszországból. Ezt megelőzően az utolsó amerikai nagykövet, akinek a beutazását Moszkva megtiltotta, George Kennan volt még Sztálin idején”

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.