A szeptemberben sorra került türingiai, szászországi és brandenburgi tartományi választások alátámasztották, hogy Németország külpolitikája a 2021-ben hivatalba lépett Scholz-kormány időszakában elszakadt a német társadalom érdekeitől. A német külpolitika irányvonalát inkább külső szereplőknek történő megfelelés, semmint az állampolgárok elvárása és a nemzeti érdekek határozzák meg a kétoldalú külkapcsolatokban és a nemzetközi szervezetekben is.

Varga György írása a #moszkvater.com számára

A választások eredménye visszaigazolja Annalena Bearbock külügyminiszter harmadik éve érvényes külpolitikai doktrínáját: „Ukrajnát támogatni fogjuk a végsőkig, és mindegy, mit gondolnak erről a választóim.” A választók most kifejezték, amit gondolnak. Elsöprő többségük nem szeretné posztján látni a jelenlegi külügyminisztert (Zöldek), valamint a Németország világpolitikai szerepének meggyengülését napi szinten hűen tükröző Scholz kancellárt (Szociáldemokrata Párt – SDP). A kormánykoalíció harmadik pártját adó FDP (Szabaddemokrata Párt) alig mérhető támogatottságával szinte már csak statisztikai hibaként van jelen a német belpolitikában, de a külpolitikában az ukrajnai háború eszkalációjának, a Taurus nagy hatótávolságú rakéták szállításának élharcosa. A szavazók érzékelhető módon megadták a megérdemelt érdemjegyet, ami Szászországban 0,9, Türingiában 1,1, Brandenburg tartományban pedig 0,8 százalék volt. A szabaddemokraták eltűnése szövetségi szinten is folyamatban van.

„A diplomáciáért közvetlenül felelős Zöldek, miután 2021-ben hatalomra kerültek – választóikat hónapokon belül becsapva – azonnal megszegték egyik legfontosabb választási ígéretüket, mely szerint a párt nem engedi német fegyverek konfliktus zónákba történő szállításának engedélyezését”

A külügyminiszter egyik élharcosa lett a német fegyverek Ukrajnának történő átadásának. A választók nem díjazzák azt sem, hogy az Egyesült Államokból importálták a német KÜM államtitkárát, mert a 82 milliós Németországban nem volt alkalmasabb jelölt a tisztségre. A Zöldek vezette külügyminisztérium a leginkább amerikai kötődésű szaktárca, ami Németország nemzetközi kapcsolatainak alakításában is jól érzékelhető.

„Annalena Bearbock külügyminiszter diplomáciai baklövéseiről már könyveket lehet írni, s a német választók enyhén szólva nem veszik örömmel, amikor nevükben külföldi partnerek vagy a média képviselői előtt megszólal”

Híressé vált mondásait nem idézem, de a külügyminisztérium irányításának gyakorlata sem tetszik a választóknak. Jelenleg is folyó vizsgálat tárgyát képezi, hogy Németország pakisztáni nagykövetsége olyan utasítást kapott, adjanak ki beutazó vízumot a hamis útlevéllel megjelenő afgán állampolgároknak is. Mert kit érdekel a terrorizmus elleni harc, amikor az Egyesült Államok látványosan összecsuklott Afganisztán-politikáját kell pótcselekvésekkel támogatni, és – a valóságtól elrugaszkodott külügyminiszter elvei szerint – mindenkit be kell fogadni Európában, aki el kívánja hagyni a tálibok vezette országot. Az ideológia által vezérelt, és külügyi szakmaisággal nem vádolható miniszter hivatalosan meghirdetett „feminista” külpolitikát visz, mesterséges arányokat létrehozva a diplomáciai karban. Még szerencse, hogy a kormány más miniszterei eddig nem követték direktben a példát, mert „feminista sebészet” vagy „feminista hadászat” is lehet az eredménye – függetlenül a sebészi vagy katonai hivatásra jelentkező nők számától.

„A német külpolitika lejtmenetét nemcsak a kormány nemzeti érdekektől elszakadt Ukrajna- és Oroszország-politikája, az illegális migráció uniós kezelésében a nemzeti érdekek ellenében játszott úttörő szerep, hanem az európai érdekeket figyelmen kívül hagyó, Németország által jelölt Európai Bizottsági elnök, Ursula von der Leyen munkássága is tetézi”

A választók naponta szembesülnek az Európai Bizottság újabb és újabb kezdeményezéseivel az illegális migráció, a folyamatban lévő európai háború importálása, az Ukrajna számára felveendő több tízmilliárd eurós kölcsönök, az uniós gazdaságot sújtó szankciós politika, a túlerőltetett zöld-politika hátrányaival.

„Amit a német kormány nem tud elrontani saját hatáskörben, azt az Európai Bizottság Németország által delegált elnöke egy-egy kegyelemdöféssel uniós szinten megoldja”

Ilyen lépéseknek tekinthetők az újabb és újabb kezdeményezések Ukrajna költségvetési támogatására, katonai támogatásának fokozására, a zöld-politika olyan szintű csúcsra járatása, amit még a nemzetközi átlagnál jóval tőkeerősebb és fejlettebb német ipar, különösen az autógyártás és vegyipar szereplői sem képesek teljesíteni az „ipartalanítás” mindenki számára nyilvánvaló következményei nélkül.

Az Európai Bizottság német elnöke , mint ahogy azt az előző ötéves uniós választási ciklus gyakorlata megmutatta, már rég nem az őt delegáló Németország (és a német gazdasághoz kapcsolódó tucatnyi európai nemzetgazdaság) érdekeit tartja szem előtt, hanem Washingtonnal egyeztet minden olyan kérdésben, melyekben a Bizottság által meghozott döntés a 450 millió uniós állampolgár közvetlen érdekeit érinti.

„A <béke Európája> projektből a <háború Európája> projekt felé fordulás, az uniós országok gazdaságának önromboló szankciókkal történő nyomorítása, soha vissza nem várt hitelfelvétel EU-n kívüli ország háborújának finanszírozásához, valamint Európa lakosságának érdekeivel szemben kedvező feltételek létrehozása az illegális migráció kezelésében (befogadási kényszer, nemzeti kvóták, a hatékony határőrizet feladása) jelentik eddigi munkásságának legemlékezetesebb elemeit, melyek a német választók hangulatára is közvetlenül hatnak”

A saját hazája nemzeti érdekeitől is elszakadt német EB elnök aktív harcosa az EU normáknak nem megfelelő ukrán mezőgazdasági termékek korlátlan behozatalának, a transzatlanti militarista érdekek túldimenzionálásának, az európai nemzetgazdaságok ideológiai okokkal magyarázott leválasztásának a földrajzilag természetes partnerről, a posztszovjet térség energetikai, gazdasági és közlekedési rendszereiről. A választók – s nemcsak a mostani választásokban érintett három tartományban – egyre idegesebben tapasztalják, hogy a hivatalban lévő kormány és a német EB elnök is segíti és erőlteti az illegális migráció európai térnyerését, a német városok, falvak életének radikalizálódását és egyre gyorsuló ütemű ellehetetlenülését.

„A német külpolitika nemzeti érdekektől történt elszakadása érdekes helyzeteket produkál a belpolitikában is, felvetve a német parlamenti demokrácia belső ellentmondásaival kapcsolatos kérdéseket”

A szeptember 1-i választásokon (Türingia, Szászország) 6-7 százalékos támogatottságot produkáló kormánypárt (SPD) delegálta belügyminiszter hivatalos alkotmányos felhatalmazással, titkosszolgálati eszközökkel dolgozik a tartományokban jelenleg 28-33 százalékos, de országosan is 20 százalékos támogatottságú ellenzéki párt (Alternatíva Németországért – AFD), és annak külpolitikája ellen, az azt képviselő szövetségi és tartományi képviselők – csak e pártra vonatkozó – megfigyelésén keresztül. Teszi ezt úgy, hogy a német társadalom döntő része az Alkotmányvédelmi Hivatal által megfigyelt párt külpolitikai, energiapolitikai, gazdaságpolitikai és a migráció kezelésére vonatkozó programját támogatja.

„A Scholz-kormány Ukrajna- és Oroszország-politikájának, a szankciók és a háború folytatásának, a migrációs politikának nincs társadalmi többsége, de a kormánykoalíciót ez nem zavarja. A külügyminisztert és az alkancellárt delegáló Zöldek támogatottsága 3,2 – 5,1 – 4,1 százalékot ért el a szeptemberi három tartományi választáson, Türingiában és Brandenburgban már nem is kerültek be a regionális parlamentekbe”

Nézve a választási kampány keretében megszólalt állampolgárokat, a német választók morális dimenzióban is kérdéseket vetnek fel külpolitikájuk alakítóival szemben. Gerhard Schröder volt kancellárt, a szociáldemokraták korábbi vezetőjét párttársai kiközösítették, amiért aktív szerepet játszott a német gazdaság orosz gázimporttal történő ellátásában. Tettét máig nem bánta meg, és egyedüli olyan politikusnak látszik az ukrajnai háború okainak, és potenciális lezárásának kérdésében az utóbbi években kormányzati felelősséget viselt CDU-SPD-FDP-Zöldek pártcsoportban, aki a német nemzeti érdekek képviseletét akkor is felvállalja, ha vele szemben ideológiailag, háborús pszichózisból motivált szektás atlantista ellenszél van, ami személyeskedésig (Putyin bábja) viszi le az ideológiai harcot.

„Amerikai cégben tisztség vállalása no problem, de ugyanez hazaárulás, ha a vezető a beosztást a német gazdaság számára fontos területen orosz vagy kínai relációban vállalja”

Steinmeier jelenlegi államfő – aki maga is részt vállalt volt főnöke, párttársa politikai diszkreditálásában – már rutinosabb versenyző, személyes önfeladásán keresztül is képes „jó” példát mutatni. Ő sok-sok bocsánatot kért Ukrajnától, amiért külügyminiszterként szintén szerepet játszott a – német nemzeti érdekeknek maximálisan megfelelő – Északi Áramlat gázvezeték létrehozásában. (Ha ezt a bocsánatkérést Konrad Adenauer, Helmut Kohl, Willy Brandt, Dietrich Genscher vagy Helmut Schmidt láthatta volna!!) Sok-sok imádkozás, és néhány hónap várakoztatás után így Steinmeier államfő mégis eljuthatott az ukrán fővárosba, ahonnan a német érdekek hatékony képviselete miatt a háború kezdete után kitiltották. Ma már, mivel hihetően megváltozott, nyugodtan utazhat.

„Az államfő – szerencséjére – eddig még komoly kérdést nem kapott azzal kapcsolatban, hogy milyen nemzetközi jogi értéket képviselnek hivatalos tisztségben elkövetett aláírásai, vagy a nemzetközi közösség kezelje-e azokat személyes munkásságának részeként, például híres ember Kijevben osztogatott autogramjaként?”

Mint ismert 2014. február 21-én Steinmeier német, Sikorski lengyel külügyminiszterek és a francia KÜM államtitkára kezesként Kijevben politikai megállapodást írtak alá, mely politikai eszközökkel (új választások) rendezni volt hivatott Janukovics ukrán államfő és a belpolitikai ellenzék között elfajult válságot. A kezesek távozása után az ellenzék megszegte a megállapodást, és február 22-én erőszakkal átvette a hatalmat. A kezesek, az őket delegáló uniós országok, és maga az EU soha többé nem emlékeztek az aláírásokra – melyeken akkor még meg sem száradt a tinta -, azért felelősséget nem vállaltak. Az eredmény ismert, Ukrajna attól a pillanattól kezdve polgárháborúba, majd háborúba zuhant, a folyamat máig tart. A kezesek szerepét soha nem vizsgálták. Hogyan vezették meg a hivatalban lévő ukrán államfőt, aki a neves uniós szereplők kezessége mellett elért megállapodás birtokában a rendvédelmi szervek készültségének csökkentéséről döntött, és ez lett a veszte, mert a kezesek álkezesek voltak, aláírásukért nem vállaltak felelősséget. Az eset is hozzájárult ahhoz, hogy Putyin orosz államfő ma már nem igazán látja elegendő garanciának, ha egy uniós politikus aláír egy megállapodást.

Hasonló helyzetet lehet levezetni a Minszki Megállapodások esetében is, ahol Steinmeier államfő akkori külügyminiszterként ugyancsak szerepet játszott, s mely megállapodásokat Ukrajna soha nem teljesítette, de ezért a kezesek – a német és francia kormányok – nyolc éven át semmilyen szankciót nem javasoltak, miközben manapság ezres nagyságrendben készek szankciókat kezdeményezni, vagy szankciós csomagokhoz csatlakozni napi ügyek miatt is.

„Ahogy látjuk, sok Ukrajna számára fontos lépés a német, a francia és a lengyel kormányok akarata szerint, vagy legalábbis asszisztálása mellett alakult, és ez ma is így van. Csak a következményeket viseli Ukrajna népe, és ma már a háború harmadik évében 450 millió uniós állampolgár is”

A szeptemberi tartományi választások nemcsak a kormány, hanem személyesen Scholz kancellár külpolitikai teljesítményének értékeléséről is szóltak. Nagyon sokan nem felejtik el, hogy 2022. február 7-én Washingtonban Biden amerikai elnök Scholz kancellár jelenlétében ígérte meg az Északi Áramlat gázvezeték megszüntetését. A német kancellár pedig szótlanul tűrte a megaláztatást, később az amerikai elnök ígéretének teljesülését, és azóta is igen közömbösnek, sőt ellenérdekeltnek mutatkozik a német stratégiai infrastruktúra ellen elkövetett, állam által végrehajtott terrorcselekmény nemzetközi kivizsgálását illetően. Az újabb – német kormányzati eszközökkel is megtámogatott – verzió szerint ukrán szabotázs akció vetett véget a gázvezetékeknek, de a választó így sem érti felszentelt vezetőit.

„Miért is Németország a legnagyobb európai támogatója annak az Ukrajnának, melynek diverzánsai <megbízható> nyugati források, és a német legfőbb ügyész hivatalos gyanúja szerint évtizedekre vetették vissza a német és vele az európai gazdaságot? Hol itt a német érdekek képviselete?”

A német diplomácia két felelős tisztséget is betölt multilaterális keretek között: az európai kontinensen legmeghatározóbb szerepet játszó nemzetközi szervezetek (az EU, a NATO és az EBESZ) közül a már hivatkozott EU és az EBESZ német vezetésű. Mindkét szervezetben német politikus tölti be a szervezet „első számú adminisztrátora” pozíciót; azaz nem közvetlenül választott személyekről van szó, nem politikai döntés a feladatuk, hanem az adott szervezet működtetése. Erre mondta a magyar miniszterelnök, hogy az Európai Bizottság elnöke nem a főnökünk, hanem az alkalmazottunk, ami nagyjából fedi is a helyzetet, hiszen ő irányítja az EU apparátusát és végrehajtatja a politikai szint – Európai Tanács – döntéseit.

Míg Ursula von der Leyen asszonyt, az Európai Bizottság német elnökét naponta halljuk megszólalni az ukrajnai háború kérdésében politikai felhatalmazás nélkül is – annak ellenére, hogy Ukrajna nem tagja az EU-nak –, az EBESZ német főtitkárát, akinek fő feladata az európai biztonság fenntartása lenne, s feladatköre Ukrajnára és Oroszországra is kiterjed, nem hallottuk és nem láttuk a háború kezdete óta.

„Azaz az egyik szervezetnek (EU) de jure nem feladata az ukrajnai háború kezelése, de naponta eszkalálja a háborút egy német politikus vezetésével. A másik szervezet (EBESZ) de jure köteles lenne az európai biztonsággal foglalkozni, a szervezetet az alapfeladatával összhangban a háború megállításának irányába vezetni, de német főtitkárának a nevét sem hallották az európaiak harmadik éve”

Jelen írásomban sem kívánom megnevezni a főtitkárt, nehogy megzavarjam háttérben végzett munkájának eredményeit. Az EBESZ mélyaltatásban van, a politikai Nyugat blokkolja a szervezet 1975 óta létrehozott intézményeit, egyeztető és válságkezelő mechanizmusait, kiszorítva Oroszországot (az egyik alapító ország jogutódját) az európai biztonság legfontosabb szervezetéből. Az orosz külügyminisztert nem engedik oda a szervezet első számú döntési szintjére. Nélküle beszélnek, de róla. Júniusban Svájcban – az oroszok meghívása nélkül – került sor olyan pótcselekvésre, „békekonferenciára”, melynél a normális verzió megtartására minden feltétel adott lenne EBESZ keretekben, ahol 57 ország fejthetné ki hivatalosan az álláspontját államfői, miniszteri vagy nagyköveti szinten, akár naponta Bécsben, az EBESZ Állandó Tanácsában. A német kormány jónak tartja az irányt, a választói nem.

„A tartományi választások eredménye hónapok óta prognosztizálható volt. Scholz kancellár viszont láthatóan későn reagált bel- és külpolitikájának drasztikusan csökkenő társadalmi támogatottságára”

Látva a szeptember 1-i türingiai és szászországi választások katasztrofális eredményét – az SPD-re 6 és 7 százalék szavazatot adtak -, és félve a szeptember 22-i brandenburgi tartományi választások hasonló élményétől – szavazatmaximalizálás céljával, tudva a német választók által leginkább kritizált területekről – a kancellár két fontos lépést tett. Szeptember közepén 1.) elrendelte a német államhatárok ellenőrzésének visszaállítását, 2.) valamint az Oroszország részvételével rendezendő béketárgyalások időszerűségéről kezdett el nyilatkozni.

A következő hónapok megmutatják, mennyire őszinte a kancellár szándéka, de a két hét alatt elért eredmény megdöbbentő. A júniusi európai parlamenti választásokon még csak 13,1 százalékot kapott SPD szeptember 22-én 31 százalékkal az első helyen végzett Brandenburgban, s körülbelül egy százalékkal megelőzte a hónapok óta vezető, ott legerősebb ellenzéki pártot, az AFD-t. Azaz a választók visszaigazolták, hogy nem támogatják sem az ukrajnai háború, sem az illegális migráció kezelésének eddigi módját, s díjaznak minden változást e területeken.

A kormány szavazatmaximalizáláshoz kötődő külpolitikai képmutatását azonban jól illusztrálja két aktuális lépés. A kormánykoalíció pártjai szeptember 18-án megszavazták az Európai Parlament ukrajnai háború folytatására vonatkozó határozatát, benne az EU tagországok felszólítását „az Ukrajnának átadott valamennyi fegyverrendszerük oroszországi területek elleni bevetésének engedélyezésére”, a háború anyagi támogatásának fokozására, összességében a háború minden oldalú eszkalálására.

„A német kormánypárti EP képviselők szavazata nem nagyon tükrözte a Scholz kancellár említett nyilatkozataiban szereplő békevágyat, mely – a szavazatok maximalizálása érdekében – csak úgy izzott a brandenburgi választások előtti napokban”

A másik példa, hogy a német kormány 2024 szeptemberében – eleget téve Borrell EU külügyi főképviselő korábbi, uniós érdekek mentén értelmezhetetlen felhívásának – két hadihajót küldött a Tajvani-szoroshoz. Mi volt az akció értelme? Nem más, mint részvétel az Egyesült Államok Kína-politikájában, azaz feszültségkeltés konkrét európai vagy német nemzeti érdekek nélkül. Nem a türingiai, szászországi vagy brandenburgi német állampolgárok követelték ki, hogy érdekeiket a Tajvani-szorosban német hadihajókkal képviseljék (veszélyeztessék!). Az akció EU és NATO keretekben is értelmezhetetlen a szervezetek alapokmánya szerint. Az pedig, hogy az EU – vagy kétoldalú alapon a német kormány – „merjünk nagyok lenni” alapon hadihajókat küld a Föld golyó másik oldalára, ugyanúgy nehezen támasztható alá konstruktív célokkal. A kínai diplomácia jóval okosabb, így Hamburgnál még nem tűnt fel a kínai flotta.

„A Tajvan körüli német katonai akció csak az amerikai globális érdekek mentén értelmezhető, ami nulla, sőt mínusz hozzáadott értéket jelent a német-kínai vagy az EU-Kína viszonyban”

Különösen úgy, hogy Kína 2017-2023 között Németország első számú külgazdasági partnere volt. Az olcsó orosz energiáról leválva, Kína ellen uniós szankciókat bevezetve, a Tajvani-szoroshoz német hadihajókat küldve a trend – nem a német gazdaság számára kedvező módon – változni látszik e dimenzióban is. Természetesen a német nemzet érdekében – akkor is, ha azt a választók nem akarják!

„A német választók egyre világosabban látnak pályán, és az ellentmondások sokasodnak. A német kormány két hete megjelent békevágyát tükrözi, hogy e napokban is német Leopard páncélosok rohamoznak és lángolnak az oroszországi Kurszk megyében, és további páncélosok szállítása van napirenden”

Oroszország nem szállít fegyvert Németország ellen történő felhasználás céljával, de a német kormány Oroszország ellen szállít. Német EP képviselők szavaznak az oroszországi célpontok elleni támadásokról, s nem oroszok német célpontok elleni támadásokról. Nem Oroszország fagyasztotta be a német nép nemzeti megtakarításait, és állampolgárainak vagyonát, zárolta ingóságaikat, hanem az EU, s benne Németország az orosz vagyont. Nem az orosz kormány gondolkodik már a 15. szankciós csomag tartalmán német viszonylatban, hanem a német kormány teszi magáévá az általa delegált EB elnök szárnyai alatt kibontakozó újabb és újabb eszkalációs kezdeményezéseket Oroszország irányában.

Bár német-orosz viszonyban minden eszkalációs lépés a német félhez kötődik – kezdve Steinmeier külügyminiszter 2014-es kezesi szerepétől –, a Scholz-kormány a putyini diktatúrával, és az Ukrajnával való szolidaritással magyarázza azt a külpolitikát, melynek pozitív eredményeit a német választók nem nagyon találják. S nem látnak ugyanilyen német kormányzati elszántságot a világban zajló más konfliktusok kezelésében, az agresszorok elleni szankciók kezdeményezésében ott, ahol nem az orosz fegyveres erők jelennek meg hívatlanul.

„A német kormánykoalíció három pártjának állapotát a türingiai, a szászországi és a brandenburgi választások jól tükrözték. A három tartomány átlagában az FDP az 1 százalékot sem éri el, a Zöldek 4 százalék körül állnak, a Scholz kancellár vezette SPD pedig 14-15 százalékát kapta a szavazatoknak”

Ez 20 százalék támogatást jelent a teljes koalíció mögött. Így Kelet-Németországban még a hangulatjavító intézkedések után is csak minden ötödik szavazó bízik a kormánykoalícióban (a három pártban összesen!), s a bizalom hiánya főként az elhibázott külpolitika gazdaságot terhelő lépéseiből, valamint az illegális migráció kezelésének nyilvánvaló kudarcából származik.

A 2025 őszén sorra kerüli szövetségi választásokig Scholz kancellár nagy dilemmák előtt áll. A kormánya végre elkezd a nemzeti érdekek mentén kormányozni, javítva pártja esélyeit a választóknál, vagy a globális Nyugat elvárásainak megfelelve folytatja a nemzeti önfeladás eddigi politikáját, és teljesen leamortizálja a koalíciós pártokat a 2025-ös választásokig.

♦

Dr. Varga György

Diplomata, szakterülete a posztszovjet térség. Doktori fokozatát nemzetközi kapcsolatok elmélete témakörben szerezte, egyetemi oktatóként a stratégiai tervezés, a biztonságpolitika és a nemzetközi kapcsolatok elmélete tárgyakat oktatta. Diplomataként Ukrajnában, követként Moszkvában, nagykövetként Moldovában és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) oroszországi Megfigyelő Missziójának vezetőjeként (2017-2021) képviselte hazánkat. Utóbbi beosztásában a háborút megelőző négy évet az 57 országot tömörítő szervezet megbízásából Oroszország és az ukrajnai szeparatista terület ukrán kormány által nem ellenőrzött szakaszán töltötte, vezetve a konfliktus rendezésének elősegítését célzó szünet nélküli nemzetközi megfigyelést. Az MTA köztestületi tagja.