„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára
Janez Janša miniszterelnök és Borut Pahor elnök koszorúz a Nemzeti Felszabadítási Háború áldozatainak emlékművénél Smrečjében, Turjak közelében 2020. június 6-án
Fotó:gov.si
Évekkel ezelőtt a FIDESZ-KDNP kormány a „Nekem hős, neked ellenség” címmel útjára indított programot a közös történelem árnyaltabb értelmezésére, egymás szempontjainak jobb megértésére. A cél a közép-európai, azon belül is a történelmi Magyarország területéből részesedett szomszédos országok voltak. Ha némely, a mostani trianoni megemlékezésre adott reflexiókból következtetni lehet, csak mérsékelt sikert értünk el. Sovány vigasz, hogy vannak országok a környezetünkben (így Szlovénia vagy Horvátország), ahol a belső megosztottság is hasonló mértékű, s rendszerváltás, függetlenség ide vagy oda, gátolja a fejlődést, a nemzeti konszenzus kialakítását a jövőt illető legfontosabb kérdésekben. Mi lesz így a közép-európai összefogással?
„A bűn mentegetése minden társadalom számára veszélyes, mert kikezdi az értékrend és a jog alapjait. Kihatással van egyénre és közösségre egyaránt, és magában hordozza annak veszélyét, hogy a tragédia megismétlődik”
Ezek Janez Janša, szlovén miniszterelnök szavai, akinek családját közvetlenül érintette az „elátkozott” szlovéniai vidéken, Kočevjében 75 éve történt vérengzés. Június 6-án tisztelegtek a gyászoló utódok és az ország két főméltósága, Borut Pahor államfő és a miniszterelnök a II. világháború után elkövetett tömeggyilkosságok áldozatai előtt. A történelmet a győztesek írják, ezekről az eseményekről pedig 30 évvel ezelőttig nem hogy írni, még beszélni sem volt szabad. Sőt, még a helyszín közelébe menni sem.
„A kivégzettek bűne az volt, hogy nem a szocialista átalakulásért, hanem „csak” a megszállók ellen harcoltak”
A tisztánlátás, hogy melyik a nagyobb ellenség és melyik a kisebb, amelyikkel össze lehet fogni a nagyobbik ellen, akkor sem volt könnyű, mint ahogyan most sem az. Sokan jobban féltek a kommunizmustól, mint az olaszoktól vagy a németektől. Az Ausztriába menekült szlovén honvédokat (domobranci), de más nemzetiségű, a megszállókkal kollaboráló elemeket is – a legnagyobb számban horvátokat, de montenegróiakat, szerbeket és boszniai muszlimokat is – a brit megszálló csapatok parancsnoksága adta át a partizánoknak, sokakat velük lévő családjukkal együtt.
„A több helyszínen, formális vádemelés nélkül, gyorsított ütemben végrehajtott tömeges kivégzések, és a történtek több évtizedes elhallgatása miatt, csak becslések vannak az áldozatok számáról. Azt 30 és 55 ezer közé teszik”
Nem kisebb tragédia az 1943-ban Isztriából menekülni kényszerült közel 200 ezer olasz sorsa sem. A kezdeti sporadikus gyilkosságok után, a Jugoszláv Hadsereg bevonulásával megkezdődött az olasz lakosság tervszerű kiirtása. Akik nem voltak hajlandók elhagyni lakóhelyüket, többnyire a karsztvidék barlangjaiban lelték halálukat, ahová a bevett partizángyakorlat szerint belelőtték a kévébe kötött csoportokat, asszonyokat, gyerekeket, öregeket egyaránt. A középen lévők akár sértetlenek is maradhattak, de a halottaktól körülvéve nem szabadulhattak, s hosszú kínhalált haltak. Isztriában és Szlovénia szerte számos ilyen tömegsír van, talán még felderítetlen is. Trieszt közelében, Basovizza helységben 500 négyzetméternyi területen mintegy 2000 ember földi maradványait találták meg. „Tito partizánjai nem bántak kesztyűs kézzel a kollektíve bűnösnek nyilvánított magyarokkal és németekkel sem”
A II. világháború előtt Jugoszlávia közel 500 ezer főnyi német lakosságát nem egészen egy év alatt szinte teljesen felszámolták. Elűzték, vagy koncentrációs táborokban halálra éheztették, kínozták. Magyar történészek 30-40 ezerre becsülik a magyar áldozatok számát. Ennek a népirtásnak „tudományos” alapját Vasza Csubrilovics 1937-ben keletkezett terve szolgáltatta, amelyet a nem szerb lakosság elűzésére dolgozott ki Koszovóból, a Vajdaságból, Montenegróból, Macedóniából. Megjegyzendő, Vasza Csubrilovics tagja volt az osztrák-magyar trónörökös pár elleni szarajevói merényletet elkövető csapatnak is. Aki a fegyvert elsütötte, Gavrilo Princip 2015-ben szobrot kapott Belgrádban! Csubrilovics az akadémikusságig vitte, s ágyban, párnák közt halt meg 1990-ben. Ők élvezik a hősöknek kijáró tiszteletet.
„Joga van-e legalább a kegyelethez a másik félnek? A tapasztalatok alapján úgy tűnik, nincs. Csak az olasz példát kiragadva, az Északi Liga javaslatára újabban Triesztben megülik a Jugoszláv Hadsereg kivonulásának évfordulóját, június 12-ét”
Ami a fentiekre figyelemmel mindenképpen megkönnyebbülés volt minden nem szlovén lakos számára. Az idei ünnepséget a helyi szlovénok tiltakozása kísérte, mert számukra sokkal kisebb öröm volt, hogy a város visszakerült Olaszországhoz. A jelek szerint azonban semmi sem indítja őket arra, hogy megértést tanúsítsanak a másik fél sérelmei iránt. Többször megesett, hogy a határon visszafordították a szlovéniai barlangokban halálukat lelt olaszokra emlékezőket, és a rövidesen sorra kerülő magas szintű szlovén látogatás programjába sem valószínű, hogy bekerül a tisztelgés a basovizzai áldozatok emléke előtt.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
