//„Nagy pápa lesz belőle”
II. János Pál pápa 1989-ben #moszkvater

„Nagy pápa lesz belőle”

MEGOSZTÁS

1978. október 16-án választották meg Karol Wojtylát a katolikus egyház fejévé, aki II. János Pál néven az egyik legkarizmatikusabb pápája lett a világnak

II. János Pál pápa beavatása 1978-ban a Szent Péter téren, a Vatikánban #moszkvater
II. János Pál pápa beavatása 1978-ban a Szent Péter téren, a Vatikánban
Fotó:EUROPRESS/AFP/LEHTIKUVA-HANS PAUL

1978. október 16-án a világ katolikusainak szeme Rómára szegeződött, ugyanis a Vatikánban 18 óra 18 perckor felszállt a fehér füst a Sixtusi-kápolna kéményéből, ami azt jelentette, sikerült megválasztani az egyház 264. pápáját. Amikor kiderült, hogy az új egyházfő Karol Wojtyla lett, sokan azt sem tudták, milyen származású, például a Szent Péter téren tartózkodó japán turisták úgy gondolták, személyében az első japán pápát választották meg a katolikusok egyházuk élére.

„Habemus papam!” – hangzott el 1978. október 16-án, pár perccel negyed hat után, amikor a vatikáni Sixtusi kápolnában a nyolcadik szavazási fordulót követően sikerült pápát választania a konklávénak. Amikor kiderült, hogy a katolikus egyház történetének 264. pápája nemcsak, hogy nem olasz, hanem ráadásul a szovjet-blokk országából származik, általános lett a döbbenet. Nem sokkal később a lengyel Karol Wojtyla, aki 1523 óta az első nem olasz egyházfőként a II. János Pál nevet vette fel, és első beszédében azonnal belopta magát a hívek szívébe.

„Messziről jöttem. Ha majd elhibázok valamit olaszul, ti kijavítotok!” – ezek voltak az első szavai a Szentatyának.

Karol Wojtyla, krakkói érsek miséje Krakkóban, szabad téren 1978 október elején. II. János Pál néven 1978. október 16-án szentelték pápává #moszkvater
Karol Wojtyla, krakkói érsek miséje Krakkóban, szabad téren 1978 október elején. II. János Pál néven 1978. október 16-án szentelték pápává
Fotó:EUROPRESS/AFP

Mindenki felkapta a fejét a pápaválasztás végeredményére, és mindenki a maga érdekei alapján értékelte a lengyel pap pápává választását. A több amerikai elnök külügyi tanácsadójaként is tevékenykedő Zbiegnew Brzezinski első megnyilatkozásában kijelentette: „Nagy pápa lesz belőle!”

Igaza lett – és nemcsak azért, mert a harmadik legtovább hivatalban lévő egyházfő lett II. János Pálból, hanem azért is, mert jelentősen hozzájárult az egyházi reformokhoz, valamint elévülhetetlen szerepe volt a szocialista világrend lebontásában.

Pedig senki sem gondolta 1978. október 16-a előtt azt, hogy rövidesen az első szláv származású pápája lesz a világnak. A pápaválasztó testületbe mind az öt földrészről utaztak Rómába a bíborosok. (Zárójelben a 2005-ös számok.) Európából 56 (58), Amerikából 31 (35), Ázsiából és Ausztráliából 15 (13), Afrikából 12 (11) bíboros döntött az új pápáról. A szakértők úgy vélekedtek, hogy a reformpártiak és a hagyományokhoz mereven ragaszkodók két arca közül kerülhet ki az új egyházfő, azaz a 72 éves genovai Siri bíborost – a pápaválasztó testület legidősebb és legkonzervatívabb tagját –, vagy az 57 éves firenzei Benellit VI. Pál közeli munkatársát fogják megválasztani. De szóba került még a 60 éves palermói Salvatore Pappalardo, akinek megválasztása esetén a középkor óta lett volna újra szicíliai pápája a világnak. De a nem olaszjelöltek között ott volt a mindössze 53 éves brazil Aloisio Lorscheider – aki az 1978. augusztusi választást a fiatal kora miatt nem nyerhette meg –, az 57 éves argentin Eduardo Pironio és a 68 éves holland Johannes Willebrands.

Aztán már az első napon mindenki számára világos lett, hogy sem Siri, sem Benelli nem tudja megszerezni a szavazatok több mint kétharmadát, és a két tábor egymással szembeni kompromisszum képtelensége már ekkor előre vetítette, a megoldást egy nem olasz pápa megválasztása jelentheti. Az egyetlen kérdés már csak az volt, hogy honnan érkezzen?

„Sokan hittek abban, hogy fiatalabb pápa kell, aki képes elvezetni az egyházat a huszadik századból a huszonegyedikbe” – írta Meg Greene a legendás Pope John Paul II című könyvében.

Aztán azon a bizonyos hétfőn azaz október 16-án alapvetően megváltoztak az erőviszonyok, ugyanis a konklávéban hirtelen megnőtt Karol Wojtyla támogatottsága. Többen azzal magyarázzák mindezt, hogy a bíborosok az olasz jelöltek kiesését követően I. János Pálhoz hasonlóan pásztorpápát kerestek, így a lengyel származású Wojtyla a nyolcadik megszerezte a kellő számú szavazatot, így a maga 58 évével minden idők harmadik legfiatalabb egyházfője lehetett. Ugyanis délutánra a lengyel pápajelölt támogatói megszerezték az észak-amerikaiak, a németek, majd a dél-amerikaiak, végül az afrikaiak szavazatait, így az utolsó titkos szavazás előtt a feszültség szinte tapinthatóvá vált, mert a bíborosok tisztában voltak vele, hogyha nem sikerül pápát választani, akkor a katolikus egyház rettenetes krízis elé néz. Végül Sebastiano Baggio bíboros addig győzködte a külföldi pápát elutasító honfitársait, hogy végül nyolcan el is fogadták Wojtylát, aki zavartan, elvörösödve, ceruzáját földre ejtve fogadta a támogató szavazatokat. A 111 voksból végül 104 Wojtyla mellett volt, így végre felszállhatott a fehér füst a Sixtusi-kápolnában. Egyébként jól döntöttek a bíborosok, mert a katolikus egyházat végül II. János Pál ténylegesen átvezette a XXI. századba, míg az előzőleg nagy esélyesnek kikiáltott két olasz főpap Siri és Benelli erre nem lettek volna képesek, hiszen előbbi 1989-ben, míg utóbbi már 1982-ben megtért az Úrhoz.

Mindenesetre fura helyzet állt elő, hiszen Karol Wojtyla 455 év után lett az első nem olasz pápa, aki ráadásul a szovjet-blokkhoz tartozó országból származott, amely ekkor már 35 éve harcolt a vallás és tanai ellen. A lengyel pártvezetők, élükön Edward Gierek főtitkárral, azonban kénytelenek voltak lenyelni a keserű pirulát, ráadásul még a moszkvai irányítással is szembe kerültek, hiszen Brezsnyevék pontosan tisztában voltak a pápaválasztás és II. János Pál esetleges lengyelországi látogatásának következményeivel. És be is igazolódott a félelmük, ugyanis a lengyel pápa egyértelműen átvette a lengyelek lelkének irányítását, és védőernyőt tartott az egész lengyel egyház és az ellenzék fölé, amely deklarálta szoros kötődését az egyházhoz. Ki ne emlékezne az első hazalátogatásakor elmondott mondatára: „Ne féljetek…” Mindenesetre Gierek és csapata – amely azt vallotta, jobb számukra Rómában, mint Lengyelország jövőbeni prímásaként Varsóban – megpróbált eleinte tőkét kovácsolni a kialakult helyzetből, és a moszkvai rosszallás ellenére október 22-én a legmagasabb állami szinten képviseltették magukat a beiktatáson.

II. János Pál a valahavolt egyik legaktívabb pápája lett a katolikus egyháznak. Erőteljesen politizált, ha a helyzet úgy kívánta – nyíltan kiállt egy-egy nemzetközi konfliktusban az egyik fél mellett, leginkább például a béke érdekében –, de emellett rengeteget utazott, nem véletlenül nyerte el az utazó pápa nevet. Több, mint száz alkalommal utazott külföldre, nagyobb utat járt be, mint az összes addigi pápa. A volt és még mindig kommunista országok közül mindegyikben járt, kivéve Oroszországban, Észak-Koreában és Kínában, ugyanakkor a kubai diktátorral, Fidel Castróval többször is találkozott. Első audienciáján a szovjet külügyminisztert fogadta, rögtön az első évben közvetített az argentin-chilei konfliktusban. Járt nála az összes amerikai elnök, Jasszer Arafat, az iráni vezető, Izrael közjogi méltóságai, a protestáns és anglikán egyház vezetői, királyok, közéleti személyiségek.

Egyik fő célkitűzésévé a kommunista diktatúrák megdöntése vált, azt hirdette, hogy keresztény erkölcsi alapokon meghaladható a „létező” szocializmus, és a többpárti rendszerű demokrácia mellett állt ki. A szovjet pártvezetés és a KGB élesen bírálta a II. János által meghirdetett vatikáni politikát, mert úgy látta, a Szentszék célja nem más, mint „a hívőkben lángra lobbantani a vallási fanatizmust, és a szocialista társadalmi rendszer ideológiai és társadalompolitikai normáival ellenséges útra terelje őket”. II. János Pál pápa megválasztása után „a Vatikán egyre kitartóbb kísérleteket tett a katolicizmus felélesztésére a Szovjetunió országaiban, mindenekelőtt Litvániában, Lettországban, Belorusszia és Ukrajna nyugati részén. A pápa megpróbálta feltámasztani az ukrán unitus egyházat, amelyet a második világháború után a föld alá kényszerített a szovjethatalom. Komoly problémát jelentett, hogy Litvánia, Ukrajna és Belorusszia nyugati része kánonjogilag a lengyel püspökségek alá tartoztak, tehát befolyással lehettek az itt élő hívőkre, a templomokban szovjetellenes hangulatot keltettek és a hívők között ellenséges folyóiratokat, újságokat és imakönyveket osztogattak. II. János Pál törekvéseit végül siker koronázta, és mégha nem is a Vatikán politikája döntötte meg egyedül a szocialista világrendet, ahhoz mindenképpen jelentősen hozzájárult.

II. János Pál pápa és Mehmet Ali Agca, aki 1981-ben merényletet követett el a pápa ellen, a római Rebibbia börtönben 1983. december 27-én Fotó:EUROPRESS/AFP/Osservatore Romano/Arturo Mari #moszkvater
II. János Pál pápa és Mehmet Ali Agca, aki 1981-ben merényletet követett el a pápa ellen, a római Rebibbia börtönben 1983. december 27-én
Fotó:EUROPRESS/AFP/Osservatore Romano/Arturo Mari

Összesen 1338 embert avatott boldoggá és 482-t szentté, pápai tevékenységét végigkísérte a népek és vallások közti egyetértés elősegítése, ennek jegyében bocsánatot kért az egyház múltbéli bűneiért. Erkölcsi tanításában konzervativizmus,  az emberi élet és méltóság melletti kiállás jellemezte. A pápa az élethez való jog nevében felemelte szavát az abortusz, az eutanázia, a halálbüntetés és a fogamzásgátlás ellen, valamint ellenezte az azonos neműek házasságát. Egyértelműen modern egyházfő volt abban a tekintetben, hogy kiválóan használta fel a tömegkommunikáció adta lehetőségeket és lelkipásztori útjait az evangelizáció céljaira, egyúttal igyekezett leépíteni a pápaság barokkos pompáját.

Elment a római zsinagógába, a jeruzsálemi siratófalhoz, a damaszkuszi mecsetbe. Bangkokban a buddhistákkal, Canterburyben az anglikánokkal imádkozott. Bocsánatot kért a protestánsok és a zsidók elleni bűnökért, Konstantinápoly keresztes kifosztásáért, a latin-amerikai és ázsiai erőszakos hitterjesztésért, az egyház összes múltbéli bűnéért elnézést kért, Galileit is rehabilitálta, illetve megbocsátott Ali Agcának, aki merényletet kísérelt meg ellene. A fiatalokkal rengeteget találkozott, nyitott volt mindenre, bennük látta az egyház jövőjét. Sokan úgy gondolják, János Pál nem volt konzervatív, de az enciklikáit, megnyilatkozásait tekintve nagyon is annak tekinthető.

MEGOSZTÁS