//Műfaj születik – világra szóló
Fjodor Vasziljevics Gladkov #moszkvater

Műfaj születik – világra szóló

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal a sokat átélt és megszenvedett Fjodor Vasziljevics Gladkov életét tárja fel előttünk, ezzel összefüggésben ismét elvezet bennünket az orosz 20. század első felének bonyolult és megrázkódtatásokban, tragédiákban bővelkedő viszonyai közé. Mert enélkül nem érthetjük meg Gladkovot az írót sem. A szerző megismertet bennünket Gladkov legismertebb, műfajt teremtő regényének hányatott sorsával, és az író elvhű, tisztességen megélt pályájával.

Fjodor Vasziljevics Gladkov #moszkvater
Fjodor Vasziljevics Gladkov
Fotó:Wikipédia

Ma már szinte nem is emlékeznek erre a regényre, és még kevésbé a szerzőjére. Pedig egy új irodalmi műfaj első szülötte volt. Kár, mert a mű és írója ismeretében közelebb jutunk egy korhoz, egy megváltozott világhoz, melynek hatását mind a mai napig érezzük.

A könyvet 52 országban adták ki, legutóbb az Egyesült Államokban. Nem véletlen, Jack London, Upton Sinclair hazájában minden, ami heroikus, ami a munkához, a kiküzdött felemelkedéshez kapcsolódik, az rokonszenves és izgalmas. Talán még ma is. 1925-ös első kiadása után a nagy sikerű, az akkori kultúrpolitika által dédelgetett, a kortársak által elismert regényt szerzője folyamatosan átírta. Sikerrel-e vagy muszájból, erre most már nem adhatunk egyértelmű választ. Érdekes adalék, hogy az 1932-ig megjelent kiadásokat az eredeti szöveggel a harmincas évek elejétől kivonták a forgalomból, eltüntették a könyvtárakból. Nem volt könnyű, és nem is túl eredményes az igyekezet, hiszen több százezer példányt az olvasók kezéből, házi könyvtárából nem téphettek ki.

„Furcsa, de a korra jellemző reagálás, mert a mű jó ideig példaképnek számított”

Egy érdekes irodalmi műfaj a „termelési regény”, és egy kötelezővé tett irodalompolitikai elvárás szülte kategória, a „szocialista realizmus” agyondicsért megvalósulása.

Kérem az igen tisztelt olvasót, hogy egy ilyen felvezetés után ne szörfözzön tovább a neten. Mert amilyen sematikus volt a párt kulturális korifeusainak a viszonya a műhöz, olyan egyoldalúan leegyszerűsítő lenne az elutasítás is. Főleg, ha a művet nem a maga történelmi környezetében vizsgáljuk, és főként, ha nem tekintjük végig sokat átélt és megszenvedett szerzőjének életútját.

Fjodor Vasziljevics Gladkov (1883-1958) szaratovi kormányzóság egy eldugott falujában, óhitű családban látta meg a napvilágot. A vidék megedzette lakóit, s nem csak zord klimatikus viszonyai okán. Kemények, sőt, kegyetlenek voltak az erkölcsök is. A családot vaskézzel markában tartó nagyapa nemcsak a rosszcsont kölyköket, de az asszonyokat is verte. Megszokott dolog volt arrafelé, a falvak tele voltak sorsukba beleháborodott nőkkel. Kijutott a kék-zöld foltokból Fjodor édesanyjának is – hites urától. Nem segített a helybéliek nyomorán a jobbágyfelszabadítás sem, lényegében hasznosítható föld nélkül, koldusként kerültek ki belőle. Gladkov szülei ezért kénytelenek az iparosodó Szaratov, Asztrahány felé venni az útjukat.

„Csöbörből vödörbe kerültek. A vadkapitalizmus munkásemberének élete nem sokkal volt különb a felszabadított jobbágy sorsánál. Kilátástalan rabság lett osztályrészük a halfeldolgozó iparban. Közben fiúkat sajátos módon próbálta a pópa visszatéríteni az igaz pravoszláv útra, eszméletlenre verte, majd hamis vádakkal intézetbe csukatta”

Mindez nem akadályozta meg a titokban írogató legényt, hogy megtalálja a maga helyét a munkában, az írásban. Igaz, közben Gorkijhoz hasonlóan végigjárta a századfordulós orosz élet „egyetemeit”. Szerencséjére derék úrhölgyek kezébe jutottak első próbálkozásai, akik ösztönözték, hogy tanuljon. Pénzt persze nem adtak a minőségi tanulmányokra, de így is elérte, hogy falusi tanító lehessen. Egy helybéli irodalom és művészetpártoló, Luka Melnyikov vette pártfogásába és jelentette meg első zsengéit a helyi hivatalos közlöny mellékletében.

Ilyen gorkiji pályakezdés után természetes, hogy egyik írásával, egy kisregénnyel megkeresi a nagy példaképet. Aki sajátosan bíztató választ ad az ifjú szerzőnek:

„Írnia kell.  Megvan az adottsága, figyelje az életet, szeresse az embereket. Csak rövidebben és pontosabban kell fogalmaznia. Mondatai legyenek olyanok, mint a botütés. Javítsa ki a kéziratot a lapok szélére tett megjegyzéseim alapján és küldje el, leközlöm folyóiratomban”

Az írás nem érkezett vissza a szerzőhöz és örökre eltűnt. Lehet, hogy ez volt Gorkij sajátos írót nevelő módszere. Minden esetre hatott. Gladkovban megerősítette a hitet küldetésében, arra késztette, hogy büszkén vállalja származását, hivatását.

Gladkov sorsából adódó természetességgel áll 1905-ben a forradalom mellé, ekkor már Tifliszben él. Meg is kapja jutalmát, letartóztatják és száműzik. Illusztris helyre, az irkutszki területre, Manzurkába, száműzik ahol Frunze és Molotov is éveket töltött.

1910-ben telepedik le Novorosszijszkban. Kinevezik a helyi elemi iskola felügyelőjévé. 1918 tavaszáig dolgozik itt. Innen küldi el „Egyszülött fiú” című elbeszélését, amit a vele levelezésben álló Gorkij leközöl lapjában a „Letopisz”-ben. Egy cementgyárban talál munkát a tengerparti városban egészen addig, míg Gyenyikin csapatai el nem foglalják, és bujkálni nem kényszerül. Amikor elkergetik a fehéreket, beáll vöröskatonának, majd folyóiratokat szerkeszt és ír. Közben – ennek ellenére – a NEP elleni ideológiai harc szellemében, mint értelmiségi menseviket kizárják a pártból.

Aztán 1921-ben Gorkij meghívja Moszkvába, ahol különböző irodalmi feladatokat lát el, többek között szerkesztőségi titkára az újonnan megindított Novij mir folyóiratnak. Korai elbeszélésein érződik, hogy hosszú és göröngyös úton ment végig, míg megtalálta saját hangját. Knut Hamsuntól Korolenkóig, naturalizmustól a modernista tördelt prózáig sokféle iskolát végigpróbál.

„A világ zűrzavaros, amelyben él, nehéz írói eszközökkel megragadni. Ekkor születik meg a nagy mű, amely egyszerre hírnevet és elismerést szerez neki”

„Cement” három novellából nőtt regénnyé. „Éjszakánként a Szmolenszki bulvár egyik hideg, börtöncelláéra emlékeztető, otthonosnak nem nevezhető alagsori szobácskájában írtam”.  Először a Krasznaja nov folyóiratban jelenik meg 1925-ben, majd az író válogatott műveinek egyik köteteként. Ezt gyors egymásutánban még 10 kiadás követi, a regény csak oroszul 36 alkalommal jelent meg.

A történet 1921-ben játszódik. Gleb Csumalov vöröskatona hazatér és mindent megtesz, hogy a polgárháború éveiben lepusztult cementművet ismét beindítsa. Ez élet-halál kérdése a városban. És nemcsak ott. Helyre kell állítani az életet, a gazdaságot.

„A cím átvitt értelemben is jelentéssel bír, egységbe kell tömöríteni, meg kell erősíteni az új társadalmat”

Glebet megváltozott világ fogadja. Még aktívak a fehérgárdista bandák, rombolják a cementgyár létesítményeit. Az új hatalom sem tétlenkedik, folyik a tehetősebbek vagyonának elkobzása. Gleb felesége, Dása a forradalom elszánt és emancipált harcosa. Gyermekét otthonba adja, hogy teljes figyelmét az új rend szolgálatáéba állíthassa. Glebnek nem csak az üzem, hanem magánéletének gondjait is meg kell oldania. Az előbbi egyszerűbb, noha ide is elér a tisztogatások szele, a bizalmatlanság a régi értelmiségi szakemberek iránt. Végül küzdelme eredménnyel jár a forradalom negyedik évfordulójára a gyár működni kezd.

„Mai szemmel nézve naivnak tűnő cselekmény, ám a kor szellemiségét és valóságát pontosan adja vissza. A kíméletlen forradalmi harc bemutatásáról át kell térni a teremtő, alkotó munka ábrázolására – ez a kor imperatívusza”

És később bármennyire előre mutató optimizmusát emelik ki, a kortársi kritika pontosan látja, hogy a küzdelem drámaian megrázó. Iszonyatos emberi konfliktusok szabdalják a hősök életét, családok bomlanak fel, a kegyetlen harcban szertefoszlik az otthon melege, a szerelem tisztasága, a magára hagyott gyermekek a szemétből guberálják ki az élelmet, az osztályharc hevében sértő és megalázó gesztusok mérgezik a politikai és magánéletet.

„Ez a kendőzetlen realizmus adta a mű erejét és hitelét. Tragikus momentumait később a pártpolitikát követő cenzúra kirostálja”

Csak egy példa. A főhős az angol tengerészekhez fordulva így szabódik: Mi, bár koldusok vagyunk, és éhségünkben emberhúst eszünk, de van egy Leninünk. Ez a későbbi kiadásokból, sok más egyébbel együtt kimaradt.

Gorkij egyenetlenségei és szélsőséges írói eszközei ellenére egyértelműen kiáll a regény mellett: „Jelentős, jó könyv. A forradalom során először fogalmazódik meg benne határozottan és világosan a kor legfontosabb kérdése, a munka… nagyszerűek a jellemek. A főhős Gleb pontosan körülrajzolt, és bár kissé romantizált, de most ez kell… Dása is telitalálat… Egészében minden hőse találó és ragyogó.” Lunacsarszkij politikusabban fogalmaz. Üdvözli, hogy végre az újonnan hatalomra került osztály is megjelent az irodalomban.

„A proletariátust bemutató művek élén áll Gladkov egy tömbből faragott, energiát sugárzó regénye a <Cement>. Erre a szilárd alapra a továbbiakban nyugodtan építhetünk.”

Természetesen voltak eltérő vélemények is, elsősorban az esztétizáló irodalomkritika részéről. Oszip Brik, az orosz avantgárd vezető esztétája és kritikusa szerint nem sikerült a szerzőnek egységbe forrasztani a két cselekményszálat, a gyár és a magánélet helyrehozatalát a főhős életében. S alaposan megcsipkedi a szerzőt, amiért Gleb Csumalovot AkhilleuszkéntRolandkéntIlja Muromecként jeleníti meg, szerinte közben elvész a hús-vér ember.  Dása pedig túlságosan Jeanne d’Arc-osra sikerült.

Közben pedig folyt a harc az irodalmi berkeken belül is. Gladkov, noha elfogadta a Proletkult proletár művészet dominanciáját követelő és preferáló platformját, inkább a Kuznyica (Kovácsműhely) csoportosuláshoz kötődött, ahol nagyobb figyelmet szenteltek a művészi megvalósítás formai elvárásainak.

„Ám nem tudott ellenállni a kor, a politika követelményeinek és a szocialista realizmus kánonját követve egyre egyszerűsíti a Cement szövegét, ezzel fokozatosan csökkenti művészi erejét. Közben szatirikus novellákban nyesegeti a szovjet valóság, az álbaloldaliság vadhajtásait, majd megpróbálja megismételni első regénye sikerét, az <Energia> a vízierőművek építéséről szól”

A háború idején az Uralból a hadiüzemek vidékéről tudósítja a Pravdá-t és az Izvesztyiját, majd 1943-tól haditudósító.

Alkotói éveiből hármat a Gorkij Irodalmi Intézet amolyan íróiskola vesz el – ismeri be később. A kortársak visszaemlékezései szerint rosszra nem tanította az ifjú tehetségeket. Mint mentor, megőrizte emberségét. A később belső emigrációból igazi emigrációba, Amerikába kiszabaduló Vagyim Korzsavin így emlékezik rá:

„Külső majdnem zsarnokian komor tekintete ellenére nem csak emberséges, volt, de ami akkoriban igencsak ritkaságnak számított, hű az elveihez. És nem mellékesen tisztességes író”

Életét a háború utáni években született önéletrajzi trilógiájából ismerhetjük meg leginkább.

Egy nagy, műfajt teremtő regény és elvhű, tisztességen megélt pálya – ez jellemzi Gladkov életét, megérdemli, hogy emlékezzünk rá.

 

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.