„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára
„Kívülről a leghatékonyabb az Egyesült Államok beavatkozása volt”
Fotó:EUROPRESS/SAVO PRELEVIC/STF/AFP
A címben szereplő állítás a Szerb Pravoszláv Egyház (SPC)montenegrói püspökétől származik, és ezt is, mint az SPC-t általában sokan bírálják, mert kísérletet látnak benne arra, hogy Montenegróban is háborúságot szítsanak. Mindkettőben van némi igazság, hiszen jóllehet egy nyelvet beszélnek, a szerbet, a lakosság Montenegróban is megosztott, és a feszültség egyre nagyobb.
A polgárok körülbelül fele elsősorban montenegróinak vallja magát, mintegy harmada pedig elsősorban szerbnek. A fennmaradók albánok, bosnyákok és horvátok, ők többnyire úgy érzik, hogy elsősorban montenegrói polgárok, és azok is szeretnének maradni.
„Az előbbiek azonban jobban figyelnek Belgrádra, mint Podgoricára, és – tisztelet a kivételnek, mert bizonyára van – alig várják, hogy minden úgy legyen, mint régen volt, vagyis ők parancsoljanak”
A hatalomban töltött 30 év alatt a Milo Djukanović – a jelenlegi államfő – vezette Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) sok politikusa elhasználódott, korrumpálódott. Ennek természetes következménye volt – bár Brüsszel és Washington korrupció ellenes mantrája is hozzájárult -, hogy a 2020. augusztus 30-diki választást elveszítette, és a közeli visszatérés reménye nélkül kellett átadnia a helyét a főként szerb- és oroszbarát ellenzéknek.
„Az akkor felállt, Zdravko Krivokapić vezette kormányról röpke másfél év alatt bebizonyosodott, hogy egy csöppet sem kevésbé korrupt, mint elődje, de sokkal kevésbé találja fel magát a kormányzati szerepben”
Csillapíthatatlan bosszúvággyal számolt le az előző kormány kinevezettjeivel az államigazgatásban, és a még mindig állami kézben lévő vállalatok élén, az előző rezsim hívének tartott magán vállalkozásokat igyekezett kiéheztetni, és hihetetlen agymosásba kezdett a montenegrói identitás minden elemének kiirtására, elsősorban az oktatásban.
Egy mandátumnyi parlamenti többségét azonban csakhamar kikezdte a külső és belső politikai faktorok aknamunkája. Kívülről a leghatékonyabb az Egyesült Államok beavatkozása volt. Nem nézhette tétlenül, hogy szerb- és oroszbarát erők irányítsanak egy NATO-tagországot, ezért megakadályozta, hogy a parlamenti többségen belüli legnagyobb erő, a Demokratikus Front (DF) vezető politikusai miniszteri tárcákhoz jussanak. A DF e fölötti felháborodásában folyamatosan támadta a kormányt, paradox módon ebben nemhogy versenyzett, még túl is tett az ellenzéken.
„Így február 4-én annak a pártnak a szavazataival buktatták meg, amelyiknek köszönhetően hatalomra került”
Az új kormány megalakításával Milo Djukanović államfő Dritan Abazovićot, a „királycsináló”, majd „királygyilkos” Egyesült Reform Akció Polgári Mozgalom (GP URA) albán elnökét, titokminisztert bízta meg. Mivel a DPS és a DF részvétele a kormányzásban tabu, eleve csak kisebbségi kormányról lehet szó, amelyet az URA GP, a Szocialista Néppárt (SNP,) és a kisebbségi – albán és bosnyák – pártok alakítanának. Megalakulását, és – ha arra egyáltalán sor kerül – országlását is a DF folyamatos aknamunkája és a DPS kritikája fogja kísérni.
Már a kezdet-kezdetén is hendikeppel indul. Az egyébként a DF-fel együttműködő SNP feltételekhez köti a részvételét a kormányzásban, a DPS pedig a támogatását, hasonlóképpen az egyébként a kormányba való bekerülésre is esélyes Szociáldemokrata Párt (SDP) és a Montenegrói Szociáldemokraták is.
„Mindketten az SNP részvételét kifogásolják, mondván, olyan pártnak, amelyik nem elkötelezett híve Montenegró euroatlanti integrációjának, és tagadja a srebrenicai népirtást, nincs helye a kormányban. Abazović, a Nyugat aktuális üdvöskéje, biztos, ami biztos alapon olyan koalíciós megállapodást íratott alá az SNP-vel, amely több ponton különbözött a többi párt által aláírttól, hiányzott belőle például Srebrenica”
Abazović „hintapolitikája” ide vagy oda, a DPS szavazatai nélkül a parlament biztosan nem erősíti meg a kisebbségi kormányt. A DF azonban még ennél is biztosabbra akar menni, a kötelékébe tartozó ügyvezető házelnök, Strahinja Bulajić csak akkor hajlandó összehívni a parlament ülését, ha a jelenlegi parlamenti többség alakít kormányt. Eközben a szintén bizalmatlansági indítvánnyal menesztett házelnök Aleksa Bečić, a közismerten az SPC zsoldjában álló Demokratikus Montenegró elnöke megállás nélkül tiltakozó megmozdulásokat szervez a kisebbségi kormány, a DPS és Milo Djukanović ellen, amelyeken gyújtó hangú szónoklatokat tart.
„A problémák halmozódnak. Szerbia kiviteli tilalmat rendelt el a gabonafélékre. Ha ennek hatálya alól nem veszi ki Montenegrót, a kis balkáni ország polgárainak felkopik az álla, a tartaléka mindössze néhány hétre elegendő”
Észak-Macedónia esetében Belgrád ezt megtette, mert engedelmesen betagozódott a „Nyitott Balkánba”, de Montenegró nem. Ezt a tervet sokan most halottnak vélik, az eredeti ötletgazda, az Egyesült Államok részéről lehet, de Szerbia és Oroszország részéről bizonyosan nem. Ha tovább folytatódik az ukrajnai háború, és csökkennek a turizmusból származó bevételek, Montenegró kincstára kiürül. A külföldi turisták zömét Montenegróban az oroszok és az ukránok tették ki. Egyelőre tehát nem lesz stabilitás. Egyik külső befolyásoló tényező se hagyja magát, ennek megfelelően a belpolitikai porondon küzdő „helyetteseik” sem. Kerül, amibe kerül.
„Az Amerika által felépített kártyavár másik bástyája, Bosznia-Hercegovina is összedőlni látszik”
Washington stratégiája itt az elektori szavazás bevezetése a központi állam régóta várt működőképességének elérésére. Daytonhoz nem akar hozzányúlni, tehát, a boszniai szerb államhoz sem, a horvátoktól viszont elvenné a lehetőséget, hogy maguk válasszák meg képviselőjüket az Államelnökségbe, amiért kitartóan harcolnak. Nem kétséges, hogy Moszkva és Belgrád bátorítja a közös államból egyre inkább kifelé kacsingató Milorad Dodik boszniai szerb vezetőt. Washington a jelek szerint a bosnyákokat támogatja. A horvátoknak placebót kínál, stratégiai megbeszélésre invitálta a horvát kormány képviselőjét Gabriel Escobar, nyugat-balkáni különmegbízott, hogy elfogadtassa vele az elektori szavazást, mint gyógyírt a horvát sebekre. Attól azonban tartózkodott, hogy elmagyarázza, miért jó nekik ez a sokat és sokfelé bírált rendszer.
„Miután Bosznia-Hercegovinában vasárnap ismét meghiúsult a megegyezés a választási törvény a horvát igényeknek megfelelő módosításáról Horvátország az EU asztalára tett egy úgynevezett „Stratégiai Iránytűt” Európa védelmi képességének fejlesztéséről, amelybe belefoglalta a bosznia-hercegovinai horvátok államalkotó státusát is”
A dokumentum következtetéseit pénteken az Európai Tanács elfogadta. Andrej Plenković, horvát kormányfő szerint ez Délkelet-Európa, azon belül is Bosznia-Hercegovina stabilitásának átfogó víziója, és Horvátország jóindulatú hozzájárulása ennek eléréséhez. Horvátország részéről bizonyára nincs hiány jóindulatban, az EU részéről azonban, bárhogyan is próbálja beállítani a horvát miniszterelnök, inkább csak egy a sok nyomatékos felszólítás közül, valami olyasmi, hogy no de most aztán igazán egyezzenek meg, hiszen októberben választást kell tartani.
„Brüsszel se vár sokat tőle, mert szárazon tartja a puskaport. A már BiH-ben állomásozó 600 katonához 500 fős erősítést küld, és francia Rafale gépek köröznek a légterében”
Ezek most a Charles de Gaulle repülőgép anyahajóról szállnak fel, de a NATO további hajók küldését ígérte a Földközi-tenger keleti partjainak ellenőrzésére. Albániában pedig modern gépek fogadására alkalmassá tesz egy repteret, Tiranától mintegy 85 kilométerre fekvő Kuçovëban.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
