Kezdőlap » Történelem » Mise a vasműben
Jerzy Popieluszkó #moszkvater

Mise a vasműben

Jerzy Popieluszko mártírhalála a lengyel nemzetért és szabadságért

Szomorúan, a hadiállapot közepette ünnepelték a lengyelek 1984-ben Jézus születését.  Az ünnepre azonban rátelepedett a gyász. A lengyel katolikus egyház addigra már ismert és Varsóban szeretett papját gyászolta.  Történt ugyanis két hónappal korábban, hogy az állambiztonság emberei október 19-én az esti órákban megállítottak egy autót. A benne utazó Jerzy Popieluszkót elrabolták. A 37 éves pap brutálisan összevert holttestét néhány nappal később találták meg egy víztározóban. Popieluszko ekkor már az antikommunista egyházi ellenállás ismert alakja volt, temetése pedig a rendszer elleni néma tüntetéssé alakult. Vértanúságát, hősi erényeit elismerve a katolikus egyház 2010-ben boldoggá avatta Popieluszkót. Az ezt megelőző napokban jártunk a Kostka Szt. Szaniszló-templomban és készült ez az írás.

Jerzy Popieluszkó #moszkvater
Jerzy Popieluszkó

Legutolsó plébániája már életében az ellenállás egyik központja volt. A Varsó egyik északi kerületében álló, a múlt század húszas éveiben épült Kostka Szt. Szaniszló-templom 1984 óta zarándokhely. Az altemplomban berendezett múzeum megrázó módon emlékeztet mindenkit egy bűnös rendszerre s a szabadságért folytatott elkeseredett küzdelem sokszor kilátástalannak tűnő éveire. A boldoggá avatás napjának közeledtével egymást váltják itt a stábok, igyekezve felidézni a plébánia egykori segédlelkészének útját a mártíromságig.

Hasonlóan sokan megfordulnak az innen nem messze lévő, Stefan Wyszynski kardinális nevét viselő katolikus egyetem egyik tanszékvezetőjénél. A varsói vasmunkások lelkipásztoránál hat évvel fiatalabb Jan Sochon atya élete több ponton is kapcsolódik Jerzy Popieluszkóéhoz. Ugyanott, a régi szovjet határtól nem messze fekvő, Bialystok környéki Okopyban születtek. Szüleik is ismerték egymást, Piotr Bozyk atya személyében közös volt a hittantanáruk, s ugyanazon a plébánián szolgáltak segédlelkészként.

– Jól ismertük egymást, s nagyon nehéz most felfogni, hogy Jurek boldog lesz. De eszembe jutnak Popieluszko szavai: a szent is ugyanolyan ember, mint mi, csak jobban törekszik Jézus életének utánzására, mondogatta a gyerekeknek – próbálja megfogalmazni a pillanat különlegességét a Popieluszkóról A gát címmel könyvet is megjelentető Sochon atya.

„Popieluszko a keresztségben az Alfons nevet kapta, a Jerzyt csak később, 1972-es pappá szentelése után vette fel. Szülei nagyon szegények voltak, s igazi lengyelek, akik patrióta szellemben nevelték fiukat”

Az anyja, Marianna határozott egyéniség volt, a család meghatározó, erős akaratú tagja, míg apja, Wladislaw gyengéd, visszahúzódó. Jurek kettejük keveréke. Egyik közeli családtagját kivégezték az oroszok 1945-ben, mert tagja volt a Honi Hadseregnek. A kommunista uralom alá került Okopyt megtorlási hullámok sora tizedelte meg. Az új erkölcs nevében fosztogattak, a templomot felgyújtották, s még az apácákat is bántalmazták. A fiatal Alfons mindezt átélte, látta a környező erdőkben „banditák” után kutató szovjet katonákat, s ez a tapasztalat sok tekintetben meghatározta későbbi életútját.

A faluban szerény, rendes, kissé zárkózott fiúnak ismerték, aki semmiben sem rítt ki társai közül. Viszonylag jól tanult, s inkább a humán tárgyakat, elsősorban a történelmet szerette. Korán csatlakozott az egyház körül csoportosuló, Okopyban a munkásőrség ellensúlyaként létrehozott körökhöz. Minden reggel négy és fél kilométert gyalogolt Suchowoláig, sokszor éhesen, hogy ott lehessen a reggeli szentmisén. Még gimnazistaként megpróbálta beszervezni a titkosszolgálat, sikertelenül. A gimnáziumban sok olyan tanár volt, akiket nem tudott megtörni a rendszer, s a nyomásgyakorlás ellenére is az igazat tanították a lengyel történelemről, például Katynról, a Honi Hadseregről vagy a lengyel vallási hagyományokról.

Popieluszko kezdettől érdeklődött a szentek, közülük is különösen az otthonról elmenekülő, majd álmát valóra váltva vallási közösséget alapító Stanislaw Kostka iránt. Példaképéhez hasonlóan az érettségi után életében először vonatra szállva ő is elment Varsóba, hogy beiratkozzon egy papi szemináriumba. Felszentelése után először Varsó környékén szolgált káplánként.

– Fura ember volt. Többször is elaludta például a reggeli misét. Nem igazán szeretett prédikálni, szerette azonban a gyerekeket, az ifjúságot, rajongott a motorokért, s kedvelte a zenét, főleg a Marek Grechuta-féle szerzői dalokat – emlékszik ezekre az évekre Sochon atya.

Később Popieluszko Varsóba került, s kórházi lelkipásztor lett. Orvosi körökben mozgott. Ekkor már II. János Pál volt a pápa, s ő volt a felelős a szentatya lengyelországi látogatásakor az egészségügyi háttér megszervezéséért. Nagyon szeretett volna találkozni is a pápával, de nem jutott el odáig. A nagy hagyományokkal rendelkező zoliborzi Szt. Kostka-templomban rezidensi minőségben szolgált. Meggyengült egészségi állapota miatt került ide, hogy könnyített munkát végezhessen. A közösséget Teofil Bogucki vezette, aki patrióta szellemű ember lévén tisztelte Pilsudskit, s templomában elsőként hozott létre szegényeket támogató kört. Újjáélesztette a hazáért mondott szentmisék hagyományát is. Ez tette egyre inkább az ellenzék gyülekezőhelyévé a templomot. Geremektől Michniken át a Popieluszko által szinte apaként tisztelt Szaniawski professzorig rendszeresen jártak ide a vezető lengyel értelmiségiek. Ekkor, a hetvenes évek végén egyre forróbb lett a hangulat Lengyelországban.

„A varsói kohászok azzal a kéréssel fordultak Wyszynski prímáshoz, hogy jelöljön ki számukra egy papot, aki a gyárban misézik. A prímás a zoliborzi templomba küldte őket, s a papok közül a mise után éppen szabad Popieluszko azonnal velük ment a vasműbe”

– Mint utólag bevallotta, kissé meg volt szeppenve, hiszen vidéki parasztfiúként nem ismerte a munkások életét, problémáit, s azt a nyelvezetet sem, amelyen meg lehet szólítani őket. Meglepte az őt fogadó hatalmas taps is, amely annak szólt, hogy egy pap először lépte át a gyár kapuját. Ezután rendszeresen tartott miséket a templomban is munkásoknak, emellett előadásokat is a lengyel történelemről, irodalomról, társadalomról – villantja fel a Szolidaritáshoz vezető út újabb állomását Jan Sochon.

A nyolcvanas évek elején már egyre aktívabban érdeklődtek a titkosszolgálatok is a Kostka Szt. Szaniszló-templomban történtek iránt. Jaruzelski amiatt aggódott, hogy ez tönkreteheti az egyház és az állam közt formálódó kapcsolatokat, túlságosan megerősíti a Szolidaritást, s napi rendszerességgel kért jelentést a plébánia körüli helyzetről. Popieluszkót figyelni, zaklatni kezdték, házkutatást tartottak nála, a környezetébe beépültek a titkosrendőrök. A besúgók között akadtak papok is. Gyakran bevitték a rendőrségre, s vádat is emeltek ellene a párt rágalmazásáért, de egy amnesztia akkor megmentette a börtöntől.

– Kezdetben senki sem gondolta, hogy gyilkosságig fajulnak az események – emlékezik Jan Sochon. – Később azonban, amikor egyre jobban eldurvult a helyzet, már ezt sem zárhattuk ki. A belügy egyházüldözéssel foglalkozó 4. ügyosztálya mind gátlástalanabbá vált, s bizony kezdtünk félni. Aggódtunk Popieluszkóért is. Nem alaptalanul, hiszen egy éjszaka úgy akarták meggyilkolni, mikor jött vissza Varsóba, hogy téglát dobtak a kocsijába. Ez a kísérlet még sikertelen volt. Máskor fehérre mázolták a kocsiját, miközben rendszeresen rendőrautók köröztek a templom körül. Jurek azonban ennek ellenére tette tovább a dolgát. Úgy vélte, nem hagyhatja cserben az embereket. Azt mondta: „Készen állok mindenre!”

„Popieluszkót közben egyre több helyre hívták. Így utazott el 1984 októberében Bydgoszczba is. Megtartotta a szentmisét, a rózsafüzér-imádságot, s ahelyett, hogy ott éjszakázott volna, úgy döntött, visszajön Varsóba. Már elhagyta a várost, amikor az állambiztonsági szolgálat egyházakkal foglalkozó részlegének három tisztje megállította a kocsit”

Popieluszkót kirángatták, kézzel és gumibottal agyba-főbe verték, majd megkötözve, betömött szájjal betették a csomagtartóba. Dörömbölt, zajongott, s többször is megpróbált szökni. A harmadik ilyen kísérletnél az egyik
tiszt, Piotrowski rongyba csavart vasdoronggal ütlegelte. Megkötözték, zsákba dugták, így dobták be a gátról a Visztula víztározójába. Ezt megelőzően a sofőrének, Waldemar Chrostowskinak máig nem tisztázott körülmények között sikerült kiugrania a kocsiból. Később megvádolták, hogy összejátszott az állambiztonságiakkal, de a bíróság felmentette.

A gyilkosság után a rendszer a gyors és nyilvános per mellett döntött. A gyilkosok, Grzegorz Piotrowski 33 éves százados, valamint két beosztottja, a 29 éves Waldemar Chmielecki főhadnagy, politológus és a 32 éves Leszek Pekala főhadnagy, villamosmérnök a tárgyaláson be is ismerték tettüket. A három közvetlen tettes mellé a 46 éves, jogvégzett Adam Pietruszka ezredest, a belügy főosztályvezető-helyettesét ültették a vádlottak padjára, mint felbujtót. Az ügyész végül Piotrowskira halált, a másik három vádlottra 25 évet követelt. A bíróság 1985. február 8-án Piotrowskit és Pietruszkát 25-25 évre, Pekalát 15, Chmieleckit pedig 14 évre ítélte.

– Ezeket az embereket már janicsárnak nevelték. Gyűlölték az egyházat. Különösen Piotrowski, aki egyébként végzettségére nézve matematikus volt. Művelt ember, aki képes volt beleszőni egy mondatba több híres mondást. De bőven ismert Szent Pál-idézeteket is. Ezt onnan tudom, hogy az egyház megbízásából hetekig beszélgettem a gyilkosokkal. Egyesével hozták el őket mindennap a lakásomra. Popieluszko ugyanis a halál pillanatától jelképpé vált, s a boldoggá avatásra gondolva meg kellett tudnunk, miként viselkedett életének utolsó perceiben. Ha kiderült volna, hogy könyörgött az életéért, az már akadály lett volna a boldoggá avatás előtt. El sem kezdtük volna a folyamatot. Piotrowski azonban megerősítette, hogy Popieluszko hősiesen élte meg életének utolsó pillanatát. Felkészült a halálra, így már kapcsolatba került Istennel, s mivel vállalta a mártíromságot, Jézus útját járta be – mondja Sochon atya.

„Természetesen senki nem hitte már 1984-ben sem, hogy a három tényleges gyilkoson kívül csupán Pietruszka ezredes lett volna az egyetlen felelős. Vannak olyan vélemények, miszerint az akció Jaruzelski és köre ellen irányult, amely ez idő tájt jelentős erőfeszítéseket tett arra, hogy elfogadtassa magát a társadalommal. De van olyan feltételezés is, hogy Jaruzelskiék a Moszkvában kedvelt keményvonalas KB-titkárt, a rendőrséget is felügyelő Miroslaw Milewskit akarták lejáratni a gyilkosság révén”

Minderről magát Jaruzelskit kérdeztem meg Varsóban.

– Cui prodest? – kérdez vissza lapunk felvetésére az első verziót valószínűsítő Wojciech Jaruzelski. – Elhiheti, ez a gyilkosság nem állt sem az én, sem pedig a hatalom érdekében. A napnál is világosabb volt, hogy a hatalomra üt vissza egy ilyen lépés. Azt is látni kell, hogy ekkor már egyre jobb kapcsolatot alakítottunk ki az egyházzal. Egy évvel korábban járt nálunk a pápa, s ebbe a helyzetbe robbant bele ez a gyilkosság. Nagy csapás volt. De utólag is meg kell emelnem a kalapomat az egyház előtt, hiszen nem élt vissza a helyzettel. Az igazi felbujtók neve talán soha nem derül ki. A nyílt bírósági tárgyalás sem derítette ki. A vádlottak a halálos ítélet árnyékában is hallgattak, s még most, ennyi idő után sem vallanak. De az biztos, hogy a párton belül volt olyan irányzat, amely rossz szemmel nézte a hatalom és az egyház közeledését – fogalmazott Jaruzelski.

Másképp látja a helyzetet Sochon atya, aki úgy véli, Jerzy Popieluszko haláláért felelős az akkori egész pártvezetés, Jaruzelskivel az élen.

– Persze nem vagyok benne biztos, hogy ezt valaha is bizonyítani lehet. A gyilkossági parancsot ugyanis nem adták írásban. Ilyen papír nincs és nem is lesz. De nekünk nem is ez volt a fontos. Azt igyekeztünk bizonyítani, hogy Jurek haláláért az egész rendszer felel. Nem hiszek abban, hogy csupán az állambiztonságiak túlkapásáról van szó. Sokkal fontosabb, hogy akik meggyilkolták, s erre parancsot adtak, kommunista ideológiával voltak átitatva. Piotrowski nem is titkolta, hogy olyan akadálynak tekintették Popieluszkót, amelyet el kell takarítani a rendszer útjából. Ők a szocialista állam nevében gyilkoltak. Jaruzelski most úgy vélekedik, mintha ő csak Lengyelországot védte volna, de eljön majd számára is az ítélet ideje.

Sochon atya szerint nem is ez a legfontosabb. Sokkal inkább az, hogy Popieluszko élete és halála ma azt üzeni nekünk, igenis mindennél fontosabb az igazság és a szabadság. Az embert úgy teremtette meg Isten, hogy szabadságban éljen. Nem a liberális attrakciók, az anyagiak körül forog az élet. Vannak előbbre való dolgok. Olyanok, amelyekért akár az életünket is feláldozhatjuk. Ezt tette Popieluszko is, beállva azoknak a lengyel mártíroknak a sorába, akik cselekedeteikkel erősítették a nemzeti öntudatot.

                                                                                                                                  *

Idézetek Jerzy Popiełuszko utolsó szentmiséjén elmondott szent beszédéből:

„Csak az képes legyőzni a rosszat, akiben magában is túlárad a jó.”

„Torz az az eszme, amely csak erőszakkal tud fennmaradni.”

„A Szolidaritás azért ejtette oly gyorsan ámulatba a világot, mert nem erőszakkal harcolt, hanem térden állva, rózsafüzérrel a kezében.”

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.