Néhány ezer menekült vár a lengyel-belarusz határon arra, hogy eljusson álmai földjére, Németországba. Európa most újabb menekült válságról beszél, pedig „csak” a Nyugat és Belarusz között már másfél éve kirobbant hibrid háború újabb csatáját látjuk. Ez az „ütközet” nem a menekültekről szól. Ők csak „ágyútöltelékek” egy hatalmi, geopolitikai játszmában. A cinizmus áldozatai, és a látszat ellenére messze nem csak Alekszandr Lukasenko játszik velük.

A lengyel Kuznica és a belarusz Bruzgi közötti határátkelőre és környékére figyel a napokban kis túlzással egész Európa. Pedig a történet nem újkeletű, hónapokkal ezelőtt kezdődött. A némi rásegítéssel elsősorban a Közel-Keletről érkező menekültek új útvonalon, Belaruszon át próbálnak eljutni az Európai Unióba. Előbb a litván, majd a lengyel határon keresztül. A végcél Németország, de legalábbis Svédország.

„A hideg közeledtével pedig a helyzet – ahogy az várható is volt – egyre inkább kiéleződik. Az illegális migránsok rohammal próbálnak átjutni az Európai Unióba”

Előttük azonban egyelőre legyőzhetetlen akadályként tornyosulnak a lengyel rendőrök és katonák. A jelenetek akciófilmekbe illőek. A migránsok belarusz fegyveresek kíséretében érkeznek a határra, ahol állig felfegyverzett lengyel katonák és rendőrök néznek velük farkasszemet a drótakadály mögül. Könnygázzal, hanggránátokkal hessegetik el a kerítést átvágni próbálókat. A levegőben helikopterek köröznek, a 12 ezer rendvédelmi támogatására pedig már nehéz fegyverzet is felvonul.

„A menekültek szó szerint, és átvitt értelemben is két tűz közé szorultak, hiszen sem visszafelé, sem pedig előre nem tudnak menni”

A humanitárius helyzet közben az alkalmi táborban napról napra romlik, a világ pedig most hirtelen elkezdett értük aggódni. Közben kibontakozik egy diplomáciai háború is. Varsó és Minszk egymásra mutogatnak, az egészbe már a lengyelek az egészbe már Putyint is belekeverték, nagyhatalmak pedig krokodil könnyeket ejtve a maguk kimért módján elkezdték a válság kezelését, a közvetítést. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Varsóba rohant, és az EU szolidaritásáról biztosította az éppen napi egymillió euróra büntetett Lengyelországot, Vlagyimir Makej belarusz külügyminiszter Moszkvában tárgyalt, Angela Merkel pedig Vlagyimir Putyint hívta, hogy közvetítsen.

„Azért csendesen jegyezzük meg, hogy milyen felhördülés lett volna, ha Magyarország úgy bánik a menekültekkel, mint most a lengyelek. S még egy, a magyar határon most is megjelennek annyian egy hét alatt, mint amennyi migráns láttán most a lengyelek kétségbe estek”

A határon lévő néhány ezer migráns helyzete tényleg nem irigylésre méltó, de amikor Európa már több millió menekültet befogadott, akkor ennél sokkal érdekesebb kérdés, hogy miért aggódik néhány ezer miatt. S egyáltalán, hogyan fajult idáig a helyzet?

A történet még tavaly augusztusban kezdődött, amikor az elnökválasztáson, majd utána az Európai Unió mindenek előtt a lengyelek és a litvánok aktív közreműködésével hibrid háborút indított Alekszandr Lukasenko és rendszere megdöntésére. Az ellenzéki tüntetések végül télre elcsendesedtek, a hatalom durván letörte az ellenállást, Európa azonban máig Szvetlana Tyihanovszkaját, nem pedig Lukasenkót tekinti Belarusz elnökének. Az Európai Unió tehát minden kapcsolatot megszakított a belarusz rendszerrel, egymás után veti ki rá a szankciókat, így semmilyen hatása nincs az események folyására. Így arra sem, hogy az elmúlt másfél évbe történtek egy inkább Moszkva ölébe terelik a tavalyig ügyesen lavírozó, és Belarusz szuverenitását sikeresen megőrző Lukasenkót.

„De ebben a helyzetben Lukasenkót Moszkván és Pekingen kívül semmi sem foghatja vissza, hiszen a Nyugattal szemben már semmit nem veszíthet. Így aztán azt is megengedheti magának, hogy úgy büntesse meg a megbuktatására tett kísérletet, mint most teszi”

Lukasenkót alábecsülték, a belarusz elnök pedig most, hogy visszaverte a rendszere megdöntésére irányuló kísérletet, ellenfelei legkényesebb pontjait keresve válaszolt. Úgy tűnik, meg is megtalálta. A migránsok kérdése 2015 óta ugyanis fájdalmas téma az Európai Unió számára. A spanyol viaszt azonban nem Lukasenko találta fel, csupán az adott helyzethez igazítja Recep Tayyip Erdogan receptjét. A török elnöknek elég sok pénzt sikerült szereznie a menekültek visszatartásáért.

„Cinikus és meglehetősen otromba zsarolás ez, de akik Erdogan húzásán nem háborodtak fel, azok ne tegyék most sem”

Sőt, ha a dolgok mélyére ásunk, akkor azt is láthatjuk, hogy menekült válság kialakulásához nagyobb távlatban a nyugati hatalmaknak több közük van, mint Lukasenkónak. A most a lengyel-belarusz határon átjutni akaró kurdokat a belarusz állam segítette idáig, de a nagy- és középhatalmak embertelensége, cinizmusa és a saját hatalmuk korruptsága hajtotta el a szülőföldjükről. Mielőtt tehát még elsírnánk magunkat Lukasenko cinizmusán, azért szögezzük le, hogy a történet nem azzal kezdődött, hogy a belarusz állam toborozta a menekülteket a Közel-Keleten.  Hanem azzal, hogy az amerikai olajcégek lerabolták Irakot, Szíriát, ehhez jött a háború, amelyhez már a törököktől az európaiakon át az oroszokig mindenki hozzátette a magáét.

„A menekültek behívásával a belarusz rendszer persze nemcsak az Európai Unió orra alá tör borsot, hanem jó esetben a közel-keleti járatok majd” megháromszorozásával megmenti a szankcióktól sújtott Belaviát is. A menekültek ugyanis kemény dollár ezrekért repülnek Minszkbe”

Az EU-t ezzel persze néhány tízezer migránssal nem tudja szétzilálni, de nem is ez a célja. Lukasenko logikája szerint ezek olyan emberek, akik legálisan érkeztek Belaruszba. Megvették a jegyet, és elrepültek Minszkbe. Joguk van hozzá. Persze, nem maradnak Belaruszban, és ehhez is joguk van. Elmennek a lengyel határhoz, amiben miért is akadályoznák meg őket. Tavaly augusztus előtt megtették. A belarusz elnök azonban az idén közölte, hogy ennek vége. Ha nem állnak szóba vele, vessenek magukra. Állítsa meg a migránsokat Tyihanovszkaja! Minszk nem tesz semmit tárgyalások nélkül, csak nyomás és ultimátumok hatására. Főleg nem most, miután aláírt egy 28 pontból álló megállapodást Oroszországgal az integrációs menetrendről.

„A határon kialakult migrációs válsággal Lukasenko igazi csapda helyzetet teremtett a lengyel vezetés számára. Ha ugyanis Varsó befogadja a menekülteket, elveszíti a Lukasenkóval évek óta folyó csatáját. Ha nem fogadja be őket, akkor nyugati emberi jogi aktivistákkal kerül szembe”

Lukasenko célja, hogy a lengyel hatóságok tárgyalóasztalhoz üljenek Belarusszal, és megállapodjanak abban, hogy Minszk blokkolja a menekültek eljutását a lengyel határhoz. Cserébe a befejezik a két ország között dúló hibrid háborút. Ellenkező esetben humanitárius katasztrófa lesz. Nők és gyerekek halhatnak meg, a média az Európa közepén történt katasztrófáról mutat szörnyű képeket, ami morális csapás Lengyelországra, és az EU-ra is. Ezért valószínűbb, hogy Minszk majd Oroszország kezdeményezésére engedményeket tesz. Németország már megkérte erre Putyint, és ezt a kérést megerősítheti még Franciaország is. Persze, az sem kizárt, hogy amennyiben az EU a nyomás fokozása mellett dönt, a belarusz hatóságoknak kell visszalépniük, és ideiglenes menekülttáborokat hoznak létre. Lukasenko ugyanis a végsőkig azért nem feszíti a húrt. Elméletileg az is lehetséges, hogy az idegek felmondják a szolgálatot, így katonai összecsapások törnek ki a határon a lengyel és belarusz biztonsági erői között. Ennek azonban kicsi a valószínűsége.

„Lengyelország egyelőre keménykedik, a határon erőt demonstrál, és a szankciók szigorítását követeli”

Erről nem nagyon beszél a nyugati sajtó, de jelenleg Varsó egyértelmű célja a kardcsörtetés. Azt is ki merem jelenteni, hogy kicsit még fel is fújják a válságot. Ezzel egyrészt megmutathatják, hogy a testükkel védik Európát, másrészt a migránsok és természetesen Oroszország jelentette stratégiai fenyegetés jobb belátásra bírhatja Brüsszelt, és felhagyhat Lengyelország büntetésével. A biztonságpolitikai kihívás ugyanis időlegesen felülírhatja a jogállamiság kérdését. S tudjuk, aki időt nyer, aranyat nyer. Varsó tehát ezért keverte bele azonnal Oroszországot a játszmába, és rendez látványos katonai felvonulást a határon. Ezzel a mostani napi egymilliós eurós pénzbüntetés elengedését is elérheti, mondván, sokba kerül a belarusz-orosz probléma elhárítása. Ezen kívül a történtek belpolitikai szempontból is erősíthetik a hatalmat. Egy ostrom alatt álló országban ugyanis nem a bírói függetlenség vagy az abortusz kérdése a legfontosabb. Sőt! Az ellenségtől a hazát megvédő hatalomnak megbocsájthatják a hibáit is.

Ugye látják, nem egyedül Lukasenko játszik ebben a játszmában cinikus játékot!