„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

Miért találkozott Putyin Prigozsinnal?

2023. júl. 14.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Újabb és újabb fordulatokat vesz a Prigozsin nevével fémjelzett szappanopera. A hazaáruló nem száműzetésben van, hanem Oroszországban repdes, intézkedik, ügyeit intézi. Már ez is furcsa, hát még az, hogy parancsnokaival együtt még Vlagyimir Putyin is fogadja a Kremlben. A kérdések szaporodnak, a szálak egyre inkább összegubancolódnak. De nyugalom – ha már maguk az oroszok nem izgulnak –, egyszer majd minden kiderül. Vagy nem.

„Az elmúlt két hét lépéseiből tehát egyértelműen az olvasható ki, hogy Putyin véleménye a történtekről a találkozó után sem változott” #moszkvater

„Az elmúlt két hét lépéseiből tehát egyértelműen az olvasható ki, hogy Putyin véleménye a történtekről a találkozó után sem változott”
Fotó:EUROPRESS/GAVRIIL GRIGOROV and Sergei ILNITSKY/SPUTNIK/AFP

Az orosz elnök a napokban találkozott az ellene fellázadó Jevgenyij Prigozsinnal. A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov elmondta, hogy Vlagyimir Putyin még június 29-én tárgyalt a zsoldosvezérrel és a Wagner csoport mintegy 35 emberével. Ott volt a megbeszélésen a Wagner összes különítményének a parancsnoka, valamint a vállalat vezetőségének tagjai is. Orosz részről Putyin mellett Viktor Zolotov, az Orosz Nemzeti Gárda (Roszgvargyija), illetve Szergej Nariskin, a külföldi hírszerzés vezetője volt jelen. Peszkov elmondása szerint a találkozó majdnem három órán át tartott, és az egyetlen, ami elmondható róla, hogy az elnök értékelte a Wagner-csoportnak a különleges katonai hadműveletben végzett munkáját, és a június 24-én történt eseményeket is. Meghallgatta a parancsnokok magyarázatait, és további munkalehetőségeket ajánlott nekik.

„Peszkov egyébként meglepően operatív módon a francia Liberation című lap néhány órával korábbi – nyugati hírszerzőktől származó – információira reagált, miszerint Prigozsin legalább egyszer járhatott a Kreml épületében a zendülés vége óta”

A találkozó ténye egyébként ugyancsak furcsa annak fényében, hogy Putyin kétszer is árulásnak és hátba szúrásnak minősítette Prigozsin és a Wagner zendülését, a zsoldosvezér ellen pedig a kormányhoz közeli médiában azóta is masszív lejárató kampány folyik.

„Az elmúlt két hét lépéseiből tehát egyértelműen az olvasható ki, hogy Putyin véleménye a történtekről a találkozó után sem változott”

Ettől függetlenül az elnök érdekelt lehet abban, hogy a Wagner potenciálját továbbra felhasználja a „különleges katonai műveletekben”. Egyébként Peszkov szűkszavú tájékoztatásából ítélve erről szó is volt. Az is érthető, hogy a társadalom egyes szegmenseiben ugyancsak népszerű Prigozsint és a Wagnert csak fokozatosan lehet kiszorítani, illetve integrálni, mint ahogy a nagy vonalakban ismert alku részleteit is rögzíteni kell. Az is egyértelmű, hogy az egyébként kicsit operettes zendülés következményeit minimalizálni kell. Mint ahogy azt is tudom, hogy jogi értelemben Prigozsin már nem áruló. Ám miért kell ehhez az elnöknek személyesen találkozni a hazaárulóval és a zendülőkkel? Ráadásul úgy, hogy a vele szoros kapcsolatban lévőket, így például Szurovikin tábornokot még éppen kihallgatják. A társadalom ugyan összezárt a hatalom mögött, vagy inkább legyintett a szappanoperába illő történetre, ám az elit körében ez az eljárás bizony kérdéseket vethet fel. A rendszer átláthatatlan, a politikai átmenetet potenciálisan veszélyeztető, de minimum törékennyé tevő működéséről akkor még nem is beszélve.

„De menjünk sorjában. Mielőtt a wagnerosokat a Kreml visszaküldené a frontra, előbb talán vissza kellene szereznie felettük a teljes ellenőrzést”

Lehet, hogy ez a találkozó éppen ezt célozta, az eredmény azonban finoman szólva is kérdéses. A hatalom érthető módon a jelenlegi formájában megszüntetné, a maga számára azonban megtartaná a Wagner legalábbis nagyobbik részét. Az ideális a Kreml szempontjából az lenne, ha a zsoldosok beolvadnának az erőszakszervezetek valamelyikébe, és a nyilvános térben megszűnnének létezni. Úgy viselkednének, mint azelőtt, hogy Prigozsin a magánhadseregre alapozva politikai projektet kezdett volna építeni.

„A wagnerosok nyilatkozataiból azonban nem úgy tűnik, hogy erre nagy hajlandóságot mutatnának”

Ez derült ki a Lotos (Anton Jelizarov) becenévre hallgató parancsnok nyilatkozatából, majd ezután a Zombi becenévre hallgató parancsnok is ebben a szellemben beszélt. Egyértelműen készek visszatérni a frontra – már csak azért is, mert ennél jobban máshol nem kereshetnek –, de a saját feltételeik alapján. Szó sem lehet semmiféle beintegrálásról, az autonómia megnyirbálásáról. Ragaszkodnak a zendülést vezető Jevgenyij Prigozsinhoz és a Wagner operatív parancsnokához, Dmitrij Utkinhoz. Ha ezek e feltételek nem teljesülnek, a Wagnert szétszedik, akkor inkább hazamennek.

„Ebbe azonban a Kreml aligha mehet bele. A zendülés után már az sem garantálja a lojalitásukat, ha egyenesen a főparancsnoknak, Putyinnak rendelik alá őket”

Ez a parancsnoki kar egyszer már bizonyította, ha választaniuk kell, akkor Prigozsint és Utkint követik. Az újabb zendülés veszélye így továbbra is fennállna. A Wagnert eddigi formájában megtartani tehát nem logikus. Akkor meg mi értelme volt ilyen magas szinten tárgyalni? Azokkal, akiket az elnök korábban árulóknak nevezett? Ha pedig tárgyalt, akkor miért hozták nyilvánosságra ezt a Putyin imázsát nem éppen erősítő találkozót? Ja, hogy a Liberation megírta? Ügyesebben kellett volna szervezni! Meg különben is, a Kremlt korábban ez nem nagyon szokta izgatni!

„Mi értelme volt megszellőztetni egy olyan találkozót, amelyen a zendülők semmiféle megbánást nem tanúsítottak. Ha így lett volna, arról Peszkov biztosan beszélt volna, és a nyilatkozatokban is megjelent volna a bűnbánás motívuma”

Ilyen formában ez a találkozó csak azt a gyanút erősíti meg, hogy a hatalom körein belül nem egységes a Prigozsin és a Wagner megítélése, és a zsoldosvezér mozgástere nagyobb, mint azt Putyin beszédei alapján gondolnánk. Ne felejtsük el, hogy a nemzethez intézett két üzenetben Putyin még csak ki sem ejtette Prigozsin nevét. Ahogy Navalnijét sem vette még a szájára. De nem is tárgyalt vele. Ennek a találkozónak a ténye és a nyilvánosságra kerülése elmossa, gyengíti a Prigozsinról mint árulóról és zendülőről kialakított képet. A zsoldosvezérhez közel álló Telegram csatornák bloggerei ezután aligha félnek majd újra megjelentetni Prigozsint erősítő bejegyzéseket.

Bár a történtek körül felmerülő egyre több „furcsaság” – köztük ez a most kiderült találkozó – gyengíti ezt a verziót, személy szerint ezek után sem gondolom, hogy az egész zendülés csak egy színjáték volt, és Prigozsin lényegében aszisztál a Wagner lebontásához. Próbált ő zsarolni, de a elszakadt nála cérna, és az egész ilyen ügyetlenül sült el. No meg azt is gondolom, hogy a hatalom menet közben találja ki, mi legyen Prigozsinnal és a Wagnerrel. Mert a terv váza megvolt, de a részletei kidolgozatlanok. Ezért improvizálni kell. De egy ilyen eszmecserét még ez sem indokolna. Felmerül ugyanakkor bennem, hogy az orosz elit köreiben lehetnek olyan erők, akiknek nem érdeke, hogy a Prigozsin projekt elhalványuljon. Hogy mire használnák a zsoldosvezért, azt sejthetjük. Minimum a „Kreml bástyái” közötti, a hatalmi átmenet erősödésével kiéleződő versenyben. A baj ezzel az, hogy nem csak nekem juthat eszembe, és ez nem a politikai stabilitást erősíti.

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

  1. Prigozsin egy ász Putyin kezében, főleg az Ukrajnának nyújtott USA támogatások fényében. A baj csak az, ha Prigozsin meghal, ki lesz alkalmas erre a szerepre?
    Mint már említettem, Putyin nagy játékos, a KGB-ben, majd az FSZB-ben szerzett tapasztalatait jól kamatoztatja, igazi sakknagymester.

    Nyilván Prigozsint minden szempontból megnézték, talán hetedíziglen visszamenőleg, így hát szigorú őrizet ügyel rá, Tudják azt is, hogy ki akarják menekíteni bizonyos körök, mint a Dúcé-t Skorzeny, csak sokkal furfangosabban.

    Esküszöm, ha Prigozsint szabadon engedik, nem akarja elhagyni Oroszországot, mivel ott meglehetősen biztonságban van!

  2. Látja, mondtam én, hogy ne siesse el az áruló Prigozsin képének festését, lehet ő még az orosz narratívában a túlbuzgó hazafi aki csak jót akart.

    Még a bölcs cár is kezdi belátni ezt, hiszen Geraszimov leváltásával az ukrajnai speciális művelet vezetéséről Prigozsin követelését teljesítette.

    Prigozsin ezzel olyan sakkfigurává lépett elő akivel nem csak Sojgu és Geraszimov, de még Putyin is sakkban tartható.

  3. Kár találgatni, hogy miről tárgyalt Putyin Prigozsinnal. Ez valószínűleg minősített államtitok, hiszen a fegyveres erőket érintő ügy. Az, hogy ez a találkozó létrejött bizonyítja, hogy a kérdés nincs lezárva és a továbbiakban minden lehetséges.

  4. Ha nem tudod legyőzni állj az élére!
    Vagy valami hasonló.
    Előbb vagy utóbb csinál P. valami hibát újra. Nem zseni csak ravasz, ahogy már írtam egyszer egy minden
    hájjal megkent utcai verekedő de hiányzik belőle tökéletesen a perspektívikus gondolkodás szikrája is.
    VVP nem csak a fizikai közelharcban jó hanem ismeri annak a taktikáját. Most magára húzta a szakácsot.

    A legfurcsább továbbra is, hogy a pilóták halála szőnyeg alá lett söpörve.

  5. Szerintem a titok nyitja a Wagner külföldi afrikai szerepében van. Talán egy hete nyilatkozta Szergej Lavrov külügyminiszter, hogy Oroszország afrikai pozíciót a Wagner puccsa miatt nem fogják feladni (nem szó szerinti az idézet, hanem tartalmi — de Oroszország afrikai pozícióinak fenntartása volt a lényege).
    Lavroc nem tartozik a háború-pártiak (zetcsikek) közé, ezért is volt feltűnő ez a nyilatkozat — és az hogy a Wagner szerződéseit orosz külpolitikai pozicióknak illetve érdekeknek minősítette ezzel. Lavrov és mögötte Putyin a jelek szerint úgy érzik, hogy még az ukrajnai háború mellett is van erejük ezeknek a pozícióknak a fenntartására.

    Macron irányításával a franciák belpolitikai okokból 2016-tól csapot-papot hátrahagyva kivonultak egy sor Szahel-övezeti afrikai országból (Mali, Csád, Közép-Afrikai Köztársaság), az elvileg külföldi katonai titkosszolgálat által vezényelt Wagner ezt követően jelent meg arrafele, 2018-t követően pedig már dominánsak voltak és az adott országok miniszterelnökeivel vagy államelnökeivel szerződéseket kötöttek, végleg legalizálva a jelenlétüket. A Macron-i külpolitika végleg kétségbeesett, összecsuklott és a maradék jelenlétet is megszüntették 2021-re.
    Az oroszok a jelek szerint nem akarják megismételni a francia kudarcot — akkor az afrikai vezetők azt érezték, hogy a hirtelen, csapot-papot végzett kivonulással teljesen magukra hagyták őket. Így és ezért fordultak az oroszokhoz (az orosz titkosszolgálathoz Wagner képében). Az afrikai emberek (mind a vezetők, mind a közemberek) általában eleve szimpatizálnak az oroszokkal, részben az “anti-imperialista” emlékek miatt, részben azért, mert az elmúlt években – az USA-val ill. a Nyugattal ellentétben – nem lenéző kioktatást, hanem pragmatikus segítséget kaptak. Ha most az afrikaiakat az oroszok hagynák hátra hasonlóképpen, akkor a Globális Dél-ért folytatott harcban veszítenének értékes pozíciókat/lapokat.

    A Wagner az ukrajnai invázió ellenére is fenntartott 5000 zsoldost Afrikában — kb. 3000-t a Fekete-Afrikában, elsősorban a Szahel-övezetben, és kb. 2000-t Líbiában, az ottani orosz olajkitermelő létesítmények védelmében.
    Ha most a Wagner-t/Prigozsint szimplán kicsinálnák, akkor ezeket a franciák önfeladó kiszorulása/kiszorítása révén nyert pozíciókról mondanának le.
    Ezért ezek értékes aduk Prigozsin/a Wagner kezében — nem adu ászok, de azért aduk, ügyesen megjátszhatóak.

    Prigozsin pedig szerintem egyre inkább hasonlít tetteiben is Moise Tshombe-ra (magyar átírásban általában Csombe-nak írták/írják) — jellemében már eddig is hasonlított.

KAPCSOLODÓ CIKKEK

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK