//Túlnyerte magát a Kreml pártja
„Az Egységes Oroszország eredménye azért tűnik kissé túlzottnak, mert nincs igazán összhangban a romló társadalmi hangulattal" #moszkvater

Túlnyerte magát a Kreml pártja

MEGOSZTÁS

Apró változásokat, némi élénkülést hozott ugyan a választás, a politikai struktúra azonban alapvetően nem változott. Csoda tehát ezúttal sem történt, de nem is számított erre senki. Elfáradásán túllendülve belehúzott a hatalom pártja, és megőrizte alkotmányozó többségét. A protest szavazók gyűjtőpártjaként a kommunisták majdnem megduplázták voksaik számát, nagyot bukott ugyanakkor Zsirinovszkij pártja. Végül összeszedte magát a patrióta-szocialista koalíció, és újra van képviselete a rendszeren belüli liberális szavazóknak. 1999 óta először ismét több mint négy párt képviselői ülnek a dumában. A rendszer megingásában bizakodók ezúttal is csalódhattak, a hatalom stabil körülményeket teremtett a politikai átmenethez.

„Az Egységes Oroszország eredménye azért tűnik kissé túlzottnak, mert nincs igazán összhangban a romló társadalmi hangulattal" #moszkvater
„Az Egységes Oroszország eredménye azért tűnik kissé túlzottnak, mert nincs igazán összhangban a romló társadalmi hangulattal”
Fotó:EUROPRESS/Ramil Sitdikov/Sputnik/AFP

A választásokat 51,68 százalékos részvételi arány mellett a vártnál nagyobb arányban nyerte a hatalom pártja, dumába pedig több mint 20 év után került be ismét négynél több párt. Az Egységes Oroszország a szavazatok 49, 82 százalékával a parlament 450 mandátumából 324-et – ebből 198-at egyéni körzetben, 126-ot pedig listán – megszerzett.

„Ez kevesebb, mint az öt évvel ezelőtti 343, ám ez is elegendő volt az alkotmányozó többség megtartásához”

Előretörtek a kommunisták (KPRF), akik 18,93 százalékot szerezve 57 mandátumot (9 egyéni és 48 listás) tudhatnak a magukénak. Ez az eredmény azonban egyáltalán nem kommunista reneszánszot jelent, hiszen az úgynevezett hasznos, vagy okos szavazás eredményeként rendszerrel szembeni elégedetlenek, így a rendszeren kívüli liberálisok is ide adták a voksukat. Sokat rontottak a liberális demokraták (LDPR), akik nagyon megérezték, hogy Vlagyimir Zsirinovszkij már nem olyan aktív, mint öt éve, nem tett jót a párt imázsának vitája a dumában inkább csak gyakori ittasságával kitűnő fiával, és mintha a hatalom sem bocsátotta volna meg az LDPR-nek, hogy a rájuk bízott Habarovszkban hagyták elfajulni a dolgokat. A megszerzett 7,55 százalék és még inkább a 21 mandátum (mindössze 2 egyéni és 19 listás). A mandátumok számát tekintve az Igazságos Oroszország – Hazafiak – Az Igazságért nevű koalíció is megelőzte őket, ők csak 7,46 százalékot kaptak, ami 19 helyet hozott, és ehhez jött még 8 egyéni körzet megnyerése. Új párt a parlamentben az Új Emberek. A Kreml támogatását élvező rendszeren belüli liberális alakulat 5,32 százalékkal 13 mandátumot szerzett. Rajtuk kívül egy-egy egyéni jelölt képviseli a dumában a Növekedés Pártját, a Polgári platformot és a haza nevű pártot, és bejutott még öt független jelölt is.

„Így a duma egy árnyalatnyival sokszínűbb lett, megjelentek új arcok, ám a pártstruktúra azért alapvetően nem változott”

Az orosz törvényhozás az elmúlt évtizedben hűen tükrözte a pártrendszer megmerevedését. Ugyanaz a négy párt jutott be a dumába, amelyek a lényegében ideológia nélküli hatalmi párt mellett alapvetően a baloldali és a populista patriotizmussal és a paternalizmussal jellemezhetők. Ez utóbbi  szerepből igazából egyszer, a nyugdíj reform megszavazásakor léptek ki. Méghozzá azért, mert mindenféle irányultságukat felülírta az igazodás az elnöki adminisztráció elképzeléseihez. Ezért nevezték a dumát szavazógépnek, a törvények sokszor eszeveszett iramban történő elfogadása miatt elszabadult nyomtatónak.

„Ezek a pártok ortodox konzervatív módon szembe mentek a progresszióval, és ez a jellemvonásuk évről évre csak erősödött. Monopolizálták a patriotizmust, és visszautasítottak minden Putyinnal szembeni kritikát. Ez az orosz történelemben és mentalitásban mélyen gyökerező védekező attitűd a stabilitás megőrzése mellett részben magyarázható az egyre inkább kiéleződő nemzetközi helyzettel is, ám hosszú távon akadálya az ország megújításának, és végső soron a geopolitikai ellenfelek forgatókönyvét követi”

Ez az attitűd alapvetően a rendszeren belüli liberális párt, az Új emberek bekerülésével sem nagyon fog változni, ám az kétségkívül örvendetes, hogy képviselete lett a politikát racionálisan értelmezőknek, az egyéni kezdeményezéseket hasznosnak tartóknak, a helyi ügyeket felvetőknek, és az individualizmust hirdetőknek, a konzervatív liberalizmusnak. Az újonnan bejutott pártra szavazók azonban egyáltalán nem a rendszer kritikusai, legfeljebb kevésbé jellemzi őket a birodalmi gondolkodás, mint a társadalom többségét.

„A dumába eddig is a hatalommal egyeztetve jutottak be még a rendszeren belüli ellenzék jelöltjei is, a mostani választást pedig nem utolsó sorban az erősödő külföldi nyomásra és beavatkozásra válaszul a politikai paletta teljes <aknamentesítése>, szintetikussá tétele, a jelöltek alapos megszűrése jellemezte. Ennek jegyében ellehetetlenítették a rendszeren kívüli ellenzék indulását, de még a rendszeren belüliekre is nagyobb nyomás nehezedett. A rendszert a geopolitikai szembenállás, ennek kapcsán a <színes forgatókönyvek> megelőzése jobban megkeményítette, mint azt maga a hatalom akarta”

Az erősödő beavatkozással, a Belaruszban történtekhez hasonló forgatókönyvek megvalósulásának  megelőzésével magyarázható az is, hogy a hatalom túlbiztosította magát, és mindent bevetett annak érdekében, hogy ismételten megerősítse a legitimációját. Még egyszer aláhúzom, ez logikus válasz arra, hogy Oroszország geopolitikai ellenfelei éppen e legitimáció gyengítésével, megkérdőjelezésével próbálják aláásni Putyin politikai rendszerét. A nyugati sajtó és a politikusok ennek jegyében már jóval a szavazás előtt a választások meghamisításáról, a visszaélésekről beszéltek. Pedig még nem történt semmi. Igen, az Egységes Oroszország a fentiekből fakadóan kissé túlnyerte magát, és az ismételt kétharmad talán túlzás, ám a Nyugat tévúton jár, amikor ezt a választások meghamisításával magyarázza. Egyre-másra olvashatjuk azokat a „szakértői” elemzéseket, amelyek azt próbálják bizonyítani, hogy az Egységes Oroszország listán legfeljebb 30 százalékot kapott, és a részvételi arány sem volt nagyobb 38 százalékosnál.

„Persze, Oroszországban is voltak szabálytalanságok, az elektronikus szavazás is sokakban növelte a kételyeket, a túlteljesítés vágya – főleg a régiókban – sok helyen hajtja a helyi apparátust, mindez azonban legfeljebb pár százalékkal torzította az eredményeket. A hatalom pártjának eredménye mindenek előtt a nem egy esetben az állami szervek és a munkaadók Oroszországban megszokott nyomásával is elért mozgósítással, és a társadalom apátiáján is átütő paternalizmussal magyarázható. Mindezt lecsupaszítva, a szavazók egzisztenciális megfontolásból oda adják a voksukat, ahonnan a pénzt várják”

De azért arról se feledkezzünk meg, hogy a hatalom közelében dolgozó politikai tanácsadók kiváló munkát végeztek. Észlelve az Egységes Oroszország válságát, előbb megtisztították a listát a népszerűtlen képviselőktől, majd fiatalokkal, technokratákkal és népszerű politikai és nem politikai celebekkel tették vonzóbbá az elnehezült, a hatalomban megkopott pártot a szavazók szemében. A hatalmi párt jelöltjeinek fele kicserélődött, ezzel eleget tettek az új arcokat követelő társadalmi elvárásnak is. Fontos momentum volt, hogy Vlagyimir Putyin személyesen szállt be a kampányba az Egységes Oroszország mellett. Telitalálat volt az is, hogy a párt egyre népszerűtlenebb elnöke Dmitrij Medvegyev még a listára sem került fel. Ehelyett a listavezető „ötös fogat” tagjai – Szergej Sojgu belügyminiszter, Szergej Lavrov külügyminiszter, Gyenyisz Procenko, a Kommunarka járványkórház főorvosa, Anna Kuznyecova a gyermekek jogaival foglalkozó ombudsman, és Jelena Smeljova az Oroszországi Népfront társelnöke – személyükben is népszerű üzeneteket – katonai erő, világhatalmi szerep, orosz tudomány sikerei, szociális stabilitás – megfogalmazva a társadalom széles rétegeit érték el. Emellett a párt konkrét ügyekkel – többek között a piacokon az árak felhajtásával – kezdett el foglalkozni, így közelebb került a választókhoz. Ez jó alapot adott az elbizonytalanodók megnyeréséhez, a már említett mozgósításhoz, amely olyan volt, mint egy irányított demokráciában lenni szokott. Persze, lehet azt feszegetni, hogy Oroszország miért nem angolszász típusú demokrácia modellt épít, csak nincs sok értelme.

„Az Egységes Oroszország eredménye azért tűnik kissé túlzottnak, mert nincs igazán összhangban a romló társadalmi hangulattal. S itt nem e rendszerrel szemben kritikus liberálisokról, hanem a hatalom egyre nehezebben élő bázisáról, a társadalom többségéről van szó. A Kremlt a legitimáció megerősítése megnyugtathatja, az említett disszonancia azonban túlságosan megmerevítheti a politikai rendszert, ami már a működés hatékonyságának a rovására mehet”

Ugyanakkor a „jegyinorosszok” javára válhat, hogy ezúttal nagyon meg kellett izzadniuk a sikerért, így a kétharmad ellenére megérezhették a verseny élesedését. Nem dőlhetnek hátra a kommunisták sem, mert sikerükkel egyben problémákat is vettek magukra. Így például kevésbé élvezik majd a Kreml bizalmát, ráadásul valahogy fel kell dolgozni a táboron belül a hagyományos szavazók és a jelentős részben liberális „útitársak” között várhatóan megjelenő ellentéteket. Az Igazságos Oroszország vezette koalíció fellélegezhet, hiszen a kampányban voltak olyan időszakok, amikor a parlamentben maradás is veszélybe került. Most sem lesz könnyű dolguk, hiszen a koalíció jó eséllyel kettészakad a Zahar Prilepin vezette radikális patriótákra és a régi szocialistákra.Az Új emberek sem ünnepelhetnek sokáig, hiszen a 13 fős frakció súlya elenyésző, és ki kell harcolni a helyüket a dumában. A politikai rendszer és a parlament viszonyának további alakulása szempontjából pedig iránymutató lehet, hogy ki lesz a duma elnöke.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.