Pap Krisztián írása a #moszkvater.com számára
„Mivel az olajárak magasak, Oroszország meg fogja találni a módját, hogy továbbra is eladja olaját, és ez azt jelenti, hogy Putyin továbbra is rendelkezni fog azokkal az eszközökkel, amelyekkel finanszírozhatja a <különleges katonai hadműveletet>”
Fotó:EUROPRESS/ATTILA KISBENEDEK/AFP
Az ukrán-amerikai-orosz fegyveres konfliktus kapcsán meg szokták említeni, hogy az Egyesült Államok végső soron az ukránokat harcoltatja annak érdekében, hogy Moszkvát a lehető legrosszabb színben tüntesse fel a világ közvéleménye előtt. Azonban az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciók abban a tekintetben mindenképp megbuktak, és fordítva sültek el úgy Európában, mint a globális gazdaságot tekintve, hogy az áremelkedések nem csak a gázra, a benzinre vonatkoznak, de az élelmiszerekre és minden másra is.
„Washingtonnak annyit sikerült elérnie, hogy az Európai Unió és Oroszország között megromlott a kapcsolat”
Egyre több gazdasági elemző jelzi – mint például Brahma Chellaney a Miért nem működnek az Oroszország elleni szankciók? című május 2-án megjelent írásában (https://thehill.com/) -, hogy az Európai Unió számára is katasztrofális lesz, ha a konfliktus elhúzódik. A szankciók bumeráng hatásai tovább rontják a megélhetési költségeket, és ez a nyugati tábor megosztottságának kiszélesedéséhez vezet. Ezért – véli Chellaney – a Nyugatnak nem marad más választása, mint tárgyalni Putyinnal a konfliktus befejezése érdekében.
Amikor a Szovjetunió 1979-ben bevonult Afganisztánba, Jimmy Carter kormánya gazdasági szankciókat vezetett be Moszkva ellen. Így például 17 millió (!) tonna gabonát készültek kivonni a világpiacról, amelyre Oroszországnak lett volna szüksége. Igen, a Szovjetunió gabona behozatalra szorult, egy 1975-ös szerződés alapján még az Egyesült Államoktól is 8 millió tonnát kellett kapnia, ami jól mutatja a szovjet gazdaságpolitika csődjét. Mostanság pedig Oroszország a világ talán legnagyobb gabona exportálója. Ennek kapcsán a neves közgazdász Milton Friedman egy rövid cikket jelentett meg a Newsweek című lapban (Economic Sanctions, 1980. január 21. https://miltonfriedman.hoover.org), amelyben cáfolta, hogy ezek a szankciók célravezetőek lehetnek.
„Nem is voltak, mert egyrészt nem minden ország csatlakozott az embargóhoz, így például Argentína kezdett gabonát szállítani olcsóbban a Szovjetuniónak, másrészt a szovjetek Ukrajnában kezdtek el intenzíven gabonát termeszteni. Sőt, Amerikában sztrájk mozgalom indult az embargó ellen, hiszen az amerikai gazdáknak okozott veszteséget”
Friedmannak igaza lett, a gazdasági szankciók nem működtek, és visszafelé sültek el. Viszont azt is megemlítette, hogy a „high-technologys” a csúcstechnológiák már nem könnyen helyettesíthetők, de ezek szankcionálása sem vezetne eredményre, mert a világpiacról beszerezhetők. Friedman szerint: ,,Összességében a gazdasági szankciók nem hatékony fegyverei a politikai hadviselésnek. Valószínűleg annyi kárt okoznak nekünk, mint amennyit a kitűzött célpontnak, nemcsak a már említett módon, hanem azzal is, hogy meggyengítik a legnagyobb erőforrást jelentő szabadpiaci rendszert.” Végül ezzel a tanulsággal zárta rövid írását: ,,A gazdasági szankciókhoz folyamodás az impotencia bevallása, amelyet elsősorban hazai fogyasztásra terveztek, a közvélemény megnyugtatására. Az oroszokra alig, vagy egyáltalán nem lesz befolyása.”
„A következő elnök, Ronald Reagan nem is élt az embargó alkalmazásával. Carter elnök bukása összefüggött a gabona embargóval. Reagan viszont olvasta Friedmant, és látta a többi következményt, így eleve úgy indult az elnökválasztáson, hogy megígérte az embargó visszavonását. Majd elővette az űrfegyverkezési ál-programot, ami viszont tényleg padlóra küldte a Szovjetuniót”
Az azóta eltelt időben bizony sokat változott a világ, de az amerikai globális elit, a háttérhatalom („deep state”) továbbra is jól akar keresni a fegyvereladásokkal, így ellenségképeket kreál, és háborúkat indít, vagy provokál mások által. Az Oroszország ellen végletekig fokozott szankciók azonban inkább sújtják azokat, akik csupán szemlélői, és nem részesei az ukrán-amerikai-orosz háborúnak.
Valóban meglepő volt az az egészpályás információs támadás, ami az oroszokat érte a média részéről, nem kevésbé a gazdasági szankciók tömege, amely a Kremlt is nehéz helyzetbe hozta, de csak átmenetileg, mert Putyin megrázta magát, és szépen megfordította az ellene irányuló szankciókat. A bankkártya rendszert lecserélte kínaira, a fosszilis energiahordozók jelentős részét átirányította Ázsiába, és a „megbízhatatlan” Európai országoktól rubelben kérte, követelte meg a földgáz árát. Az az Oroszország, amelyet Putyin épített ki, olyan fontos tényező lett a mai globális gazdaságú világban, hogy képtelenség térdre kényszeríteni gazdasági szankciókkal. Egyelőre legalábbis úgy tűnik.
„Ez pedig azt is jelenti, hogy Oroszország megnyeri a mostani háborúját, erővel bár, de végig viszik a <különleges hadműveletüket> a még ukrán területen, és az ukránok már csak imádkozhatnak, hogy Odessza városát ne vegyék be az orosz erők, mert onnantól az export tevékenységük rendkívül megnehezül”
A gazdasági szankciók annyira visszafelé sültek el, hogy most már az amerikai pénzügyminiszter, Janet Yellen is arra figyelmeztette Európát, hogy „a Moszkvával szembeni teljes európai import embargó csorbítaná a globális növekedést.” (makronommandiner, 2022. május 4.) És Yellen már amiatt aggódik, hogy az európai-orosz szankciós háború az egész világra, így Amerikára is ki fog hatni. A jenki pénzügyér ugyan támogatja, hogy az EU függése az orosz olajtól csökkenjen, de egy hirtelen tiltás megemelné a globális olajárakat, ami viszont azt az ellentmondásos, és nem kívánt hatást is okozná, hogy Moszkva többet kérhetne az olajért. Mint a cikkben megjegyzik, Moszkva már most többet keres az olajon, mint a háború előtt.
„Mivel az olajárak magasak, Oroszország meg fogja találni a módját, hogy továbbra is eladja olaját, és ez azt jelenti, hogy Putyin továbbra is rendelkezni fog azokkal az eszközökkel, amelyekkel finanszírozhatja a <különleges katonai hadműveletet>”
Hiába van egy nemzetközi bankrendszer, a multilaterális kapcsolódások miatt a kereskedelmi korlátozások kijátszhatók. Ugyanis a kínaiak ígéretet tettek, hogy nem fognak csatlakozni az európai embargóhoz, és a magán kézben lévő olajfinomítók révén meg fogják oldani a korlátozások megkerülését.
A mai Oroszország már nem a monolitikus Szovjetunió, hanem egy globális szolgáltató, és a globális piacok összefonódása miatt a Moszkvát célzó intézkedések, a szankciók által kiváltott infláció növekedés súlyosabb helyzetet okoznak a szegényebb térségekben, mint a célországban. Van azonban még egy tényező, amit ritkábban szoktak emlegetni. Mindenki számára világos, hogy ez a konfliktus magasabb szintre lépett, mint bármely korábbi az elmúlt 30-40 évben.
„Itt most már világhatalmak jelenéről és jövőjéről van szó”
Ami viszont nem mindegy, hogy Oroszország esetleges bukása után a következő célpont Kína lenne, amit Pekingben is jól tudnak, ezért Kínának elemi érdeke, hogy Moszkvát minden módon támogassa az ukrajnai küzdelmében. Kicsit megfordítva a képletet, ahogy az amerikaiak harcoltatják az ukránokat az oroszok ellen, Kína ugyanígy bízik az orosz fegyverek győzelmében, és ezért ha minden segítséget megad, az szintén döntő tényező lehet. A különbség mindössze annyi, hogy a Biden-adminisztráció nem akar egy gyorsan lezáródó konfliktust, nekik a negatív folyamatok fenntartása áll érdekükben, míg Kína számára az lenne a fontosabb, hogy a kereskedelem újra akadálymentesen működhessen.
(A cikk nem okvetlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
Az egészben az a tragikomikus, hogy megfordulhat bárki fejében a embargók hatásossága. Persze egyvalamiben hatásosak. Lerombolják a kiépített kapcsolatokat és ezek helyett újakat nehéz kiépíteni. Az üzleti tisztességbe vetett bizalomról már nem is szólva, Az Európai Unió vezetői olyan ostobák, hogy már nevetségesek. Komolyan gondolják, hogy egy ekkora, minden szükséges eszközzel ellátott országot embargóval legyengíthetnek?