A sajtó,  a tájékoztatás  szinte kezdettől a formális vagy informális hatalom birtokosainak eszköze volt a befolyásolásra. Ennek nemcsak álhírek közlése a módja, hanem valós hírek, megtörtént események egyoldalú láttatása, az valóság részbeni elhallgatása is. Ez nagyon aktuális téma mostanában, de le kell szögezni, hogy a sajtó történetét végig kísérik a maihoz hasonló korszakok, amikor is a „szelektív” tájékoztatás, vagy éppenséggel az álhírek terjesztése meghatározott érdekeket szolgált, többnyire politikaiakat.

Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára

Aligha vonja kétségbe valaki is, hogy a mai kor emberére információk tömege zúdul akár akarja, akár nem. A többség akarja, vagy legalább is hagyja, hogy elhitessék vele, akarja. Onnan ez az óvatos megfogalmazás, hogy a sajtó,  a tájékoztatás  szinte kezdettől, a könyvnyomtatás feltalálásától a formális vagy informális hatalom birtokosainak eszköze volt a befolyásolásra, a közvéleménynek az ő érdekeiknek, céljaiknak megfelelő formálására. Ennek nemcsak  álhírek közlése a módja, hanem valós hírek, megtörtént események egyoldalú láttatása, az valóság egy részének elhallgatása is. Jóllehet ez nagyon is aktuális téma mostanában, le kell szögezni, hogy a sajtó történetét végig kísérik a maihoz hasonló korszakok, amikor is a „szelektív” tájékoztatás, vagy éppenséggel az álhírek terjesztése meghatározott érdekeket szolgált, többnyire politikaiakat, s nem egy esetben milliók halálával végződő háborúk kitörését készítette elő, mint amilyen volt például az I. világháború.

„Ami most új, az az  elektronikus média megjelenése, terjeszkedése és a médiakínálat egyre erőteljesebb koncentrációja”

Közhely, hogy felgyorsult az élet. Az emberek minél rövidebb idő alatt szeretnének a lehető legtöbb információhoz jutni. Látszólag ezt szolgálja ki a média, jó esetben „csak” instant hírekkel, rosszabb esetben releváns hírek helyett a „nap hírének” titulált sztorikkal, alkalmasint celebek vagy politikusok magánéletéről. Ezzel párhuzamosan zajlik a nyomtatott sajtó visszaszorulása, és a médiavilág koncentrálódása. Nagy rádiós és televíziós csatornákat is birtokló médiakonszernek jönnek létre, és válnak egyre meghatározóbbakká a piacon. Kiszorítják a „kis halakat”.

„Ebben az egyenlőtlen versenyben sorra buknak el az objektivitásra, nemcsak a hírek közlésére, hanem hátterük megvilágítására is törekvő sajtóorgánumok”

Patinás lapok szűnnek meg, a megmaradók pedig megpróbálják felvenni a kesztyűt, egyszerre készítenek elektronikus és nyomtatott kiadásokat. Az általuk foglalkoztatott újságírók, akiknek számát költséghatékonyság címén, de kényszerből is folyamatosan csökkentik, mind többet és többet dolgoznak.

„Egyre kevesebben állítanak elő egyre több <terméket>, azaz cikkeket nyomtatott és elektronikus változatban, anyagokat rádiós és televíziós műsorok számára. A költségek visszaszorítása mellett ez kihat az újságírói munka minőségére is, úgy a sajtómunkások, mint a produktumaik tekintetében”

A hazai helyzetet alapul véve, feltételezve, de meg nem engedve, ez igaz az úgynevezett fejlett világ egészére. Már nem az egyetemek megfelelő fakultásai gondoskodnak például a külpolitikai újságírók utánpótlásáról, hanem újságíró iskolák ontják magukból a zsurnalisztákat. Tisztelet a kivételnek, többségük nem rendelkezik mélységi ismeretekkel egy vagy több ország, nyelvterület történetéről, kultúrájáról. A nemzetközi sajtóból, hírügynökségektől szerzett információkat „szűrés” nélkül adja tovább. Így gyakran megesik, hogy éppen a lényeg marad ki a cikkből.

„A terjedelmet a helyszűke, a lényeglátást pedig a háttérismeretek hiánya korlátozza”

A média koncentráció miatt azonban nemcsak a kínálat és a minőség csökken, hanem a vélemény szabadsága is. A média konszernek egy-egy politikai irányzat, párt vagy pártok szolgálatába szegődnek, és annak szemével láttatják a világot. Vagyis, azt „vetetik észre” az olvasóval, ami annak a politikának az érdekeit szolgálja. Ennek következtében a média kínálat, minden egyéb negatív változás mellett, polarizáltabb is lett. Az egyik oldalra figyelő olvasó, néző, ha véletlenül, vagy változatosságra vágyva a másikba is belenéz, megeshet, hogy ugyanazokról az eseményekről, személyiségekről  pont az ellenkezőjét olvassa.

Nem lehet, tehát, csodálkozni azon, hogy a Reuters Institute for the Study of Journalism  és az Oxfordi Egyetem közös felmérése, amelynek eredménye idén júniusban látott napvilágot, kimutatta,

„a politikailag polarizált országokban alacsony a médiába vetett bizalom. Az Egyesült Államokban 32 százalék,  Magyarországon 25 százalék, Görögországban 19 százalék”

A Nyugat mostanában sokat foglalkozik a „hamis hírek” problematikájával. Különböző rendű és rangú politikusok óva intenek attól, hogy az emberek a világnak ebben az ingadozó felében felüljenek ilyeneknek, inkább csak nekik higgyenek. Az elbizonytalanodó média fogyasztó előbb-utóbb senkinek sem fog hinni.

A szóban forgó tanulmány már rámutat a politikai hírektől való elfordulásra. Ám kissé egyoldalúan ítéli meg ennek okát, nevezetesen, hogy az emberek szívesebben olvasnak szórakoztató dolgokról. Csaknem bizonyosak lehetünk abban, hogy az ukrajnai háború nem csak azért foglalkoztatja kevésbé az amerikai közvéleményt, mert annál sokkal fontosabbnak tartja például Johnny Depp magánéletét, hanem azért is, mert túlságosan egyoldalúnak látja az arról közölt híreket. Az elektronikus médiaguruk mantrája az inkluzív újságírásról, vagyis, hogy a „fogyasztókat” bevonják az alkotásba, hiszen kommentárt fűzhetnek a közölt cikkhez, egyre kevésbé igaz. A „kommentelők” köre ugyanis mind szűkebb, bár egyre hangosabb.

„A mai helyzet további újdonsága a közösségi média térhódítása, amelyben szívesebben nyilvánítják véleményüket az emberek. Abban a hiszemben teszik ezt, hogy így az zárt körben marad. Már látjuk, hogy ez sem igaz”

Példa erre Scott Ritter, volt amerikai titkos szolga, akinek podcastjait villámgyorsan eltávolították a YouTube-ról, mert a mainstream  média által elhallgatott információkat közölt az ukrajnai háborúról. Ennek fényében mennyire tekinthető igaznak, hogy az emberek csak a szórakoztató dolgokra figyelnek? Mérsékelten, hiszen a hatalom bizonyára nem szánta volna el magát erre a radikális lépésre, ha nem tartott volna attól, hogy egyesekre mégis hatni fognak Ritter közlései. A sajtó, minden propaganda ellenére egyáltalán nem az inkluzivitás, és a véleményszabadság irányába halad.

„Ezért indokoltnak tűnik az a vélelem, hogy a sajtószabadság ellen vétő <rossz fiúk> talán nem is olyan sokkal rosszabbak, mint a mindenféle szabadság nyugati zászlóvivői”

Az inga mind a két irányba kileng, ha egyszer elmozdítják. A világ magát jobbnak tartó felében pedig elég nagyot löktek rajta, és fognak még nagyobbat is, ha kizárólag algoritmusok válogatják majd a közlésre érdemes híreket, ha elszaporodnak a kinyomozhatatlan eredetű hírek, amelyek pánikot keltenek, s aztán egyik percről a másikra eltűnnek a világhálóról. Ha ez válik uralkodóvá, bárki gondolja is, hogy uralja és irányítja ezt a folyamatot, csalódni fog.