„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Patrik Baab írása a #moszkvater.com-on
Patrik Baab
Fotó:Péli Éva
2022. szeptember 25-én a donyecki Park Inn szálloda ablakánál állok az ötödik emeleti szobámban. Nézem, ahogy egy tüzérségi gránát becsapódik egy lakóházba. Tőlem 800 méterre a homlokzat egy része lezuhan. Nagyjából ugyanebben az időben kapok egy SMS-t a T-Online-tól. A szerkesztő, Lars Wienand azt akarja tudni, hogy választási megfigyelő vagyok-e az oroszok által megszállt területeken tartott népszavazásokon. Pedig én az ukrajnai és oroszországi kutatóutaim egyikén vagyok. Elmagyarázom neki, hogy egy újságírócsoporthoz tartozom. De úgy tűnik, csak pro forma érdeklődött, mert a magyarázat nem érdekelte.
„Miközben az utastársammal a milíciák, mesterlövészek, tüzérségi lövedékek és aknák elől próbálunk menekülni Donbasszban, Németországban a szerkesztők újságírói támadásba lendülnek”
Azt állítják, választási megfigyelő voltam Putyin látszat-népszavazásain, a Kreml embere, egy, a politikai pályáról lecsúszott újságíró. Ennek következtében a Christian-Albrechts-Egyetem Kielben (Észak-Németország) és a berlini Média és Kommunkikáció Főiskola visszamondta tanári megbízatásaimat. Bedőltek egy hamis jelentésnek, amelyet azért gyártottak, hogy valaki bedőljön neki. Mert az ilyen feljelentési kampányok, amelyekről a T-Online ismert, csak akkor működnek, ha mások is csatlakoznak hozzájuk. Az pedig senkinek nem jutott eszébe, hogy kiderítse az igazságot.
Ez a nyilvános vitakultúra és az újságírói mesterség pusztulását mutatja. Az a tény, hogy emiatt két tanári állást is elvesztettem, az egyetemek szinkronizálását és a NATO propaganda narratívájának való alávetettségét mutatja. Az események a fősodor, és a német közvélemény messzemenő valóságvesztésére utalnak. Belehabarodtak saját propagandájukba, és már nem képesek felfogni a valós helyzetet.
A következőkben tíz példában szemléltetem a sajtó valóságtagadását.
A háború pozícióháborúvá vált. Minden offenzíva során masszív légi és tüzérségi fölény nélkül sok vér folyik. Annalena Baerbock német külügyminiszter 2023. szeptember eleji kijevi látogatása során a vele utazó Christian Freuding dandártábornok, a német védelmi minisztérium ukrajnai különleges vezérkarának vezetője egy beszélgetés során kijelenti a moderátornak, Anne Applebaumnak: „Vissza akarjuk állítani Ukrajna területi integritását”. – „Az 1991-es határokon belül?” – „Pontosan”.
Ezt a média mindenféle megjegyzés nélkül közvetíti. A Der Tagesspiegel napilapban szeptember 21-én ez áll: „Előrenyomulás a déli fronton. Ukrajna a jelek szerint első ízben győzi le a ‘Szurovikin-vonalat’ nehézgépekkel”. Ez azonban nem felel meg a fronton kialakult valós helyzetnek.
„A vágy a gondolat atyja”
A szakértők viszont az ellentámadás kolosszális kudarcáról, hatalmas ukrán veszteségekről beszélnek, arról, hogy soha nem volt esély az orosz hadsereg legyőzésére és a kitűzött célok elérésére. Seymour Hersh a CIA egyik munkatársát idézi: „A háborúnak vége. Oroszország győzött. Nincs több ukrán offenzíva, de a Fehér Háznak és az amerikai médiának fenn kell tartania a hazugságot”.
A németországi sajtó is terjeszti a propagandát. A „közösségi média” és az alternatív sajtó nélkül keveset tudnánk a tényleges helyzetről. Katonai szempontból az újságírók lenyűgöző valóságvesztést mutatnak. A mediális felhajtás az úgynevezett ellentámadás körül tehát a propagandát részesíti előnyben az újságírással szemben.
A donbasszi emberek számára a háború már 2014 márciusában elkezdődött, és nem a 2022-es orosz támadással. A kelet-ukrajnai polgárháborúban az ukrán hadsereg évek óta használ nemzetközileg tiltott kazettás bombákat is, például pillangóaknákat, amelyeket 20 darabos patronokban lőnek ki gránátokkal és rakétákkal, és nagy területen szórnak szét. Azóta a civil lakosság ellen is háborút folytatnak.
A mobiltelefon-szolgáltatók által leállított SIM-kártyák száma alapján készült becslések 2023. szeptember elején mintegy 400 ezerre teszik az ukrán katonák halálos áldozatainak számát. Scott Ritter katonai elemző és volt amerikai fegyverellenőr kijelentette: „Nincs olyan forgatókönyv, amelyben Ukrajna győzhetne. Már nem maradtak kiképzett csapataik. Az áldozatok száma elképesztő. Az Ukrajnát támogató országok felelősek több százezer ember haláláért”. A
„A sajtó alig tudósít arról a sok emberről, akik a frontvonalon elestek. Ezzel maga is erkölcstelenül viselkedik”
Peter Sloterdijk filozófus 1983-ban „információs cinizmusról” beszélt. Itt épp erről van szó. De ennek az információs cinizmusnak oka van: Jacques Baud katonai elemző ezt abban látja, hogy „a donbasszi embereket ‚Untermenscheneknek‘ tekintettük, akik nem érdemlik meg, hogy normális életet éljenek. Ezért van az, hogy a médiánk soha nem számol be a civil áldozatokról …”.
Ebben a cinikusságban a média erkölcsi és etikai vaksága tükröződik.
A 2013/2014 év telén a Majdanon zajló tüntetések számos szemtanúja a következőkről számol be: Operatőrök, akik elküldtek mindenkit, aki nem fejezte ki egyetértését a tüntetésekkel; oligarchák által fizetett biztonsági erők; szigorú szelekció az emelvényen; Nyugat által fizetett civil szervezetek, akik téli ruhákat, sátrakat, fűtőtesteket hoztak; lengyel és litván diplomaták, akik pénzt osztogattak a tüntetőknek; nyugat-ukránok, akiket Lviv környékén béreltek fel, és kéthetente Kijevbe szállítottak; Soros György amerikai milliárdos „Nyílt Társadalom Alapítványai”, akik két hét alatt többet fizettek a megvásárolt tüntetőknek, mint amennyit azok négy hét alatt Nyugat-Ukrajnában meg tudtak keresni; tech-camps, ahol az Egyesült Államok kijevi nagykövetségének képviselői tanították az aktivistákat arra, hogyan mozgósítsanak a tüntetésekre. Mindezekhez hozzá lehet férni nyilvános forrásokban.
„Ezért arra következtetek, hogy az újságírók nem érdekeltek abban, hogy kutatással a dolgok végére járjanak. Ha ezt megtették volna, akkor kiderült volna, hogy 2013. november vége óta naponta több száz fegyveres ultranacionalistát szállítottak Kijevbe a lvivi, volinyi és ternopili régiókból. A kifosztott katonai és rendőrségi raktárakból nyugaton, különösen Lembergben, Ternopilban és Ivano-Frankivszkban hatalmas mennyiségű fegyver került elő, amelyeket később a kijevi rendőrséggel való összecsapásokban használtak fel”
A kérdés, hogy ki lőtt a Majdanra, fordulóponttá válik. Az ARD „Monitor” című hírműsor 2014. április 10-i adása közvetett bizonyítékokkal szolgál arra vonatkozóan, hogy a Majdanon leadott halálos lövések a „Jobb Szektor” által elfoglalt épületekből érkeztek. Ezután semmi több nem következik. Ivan Katchanovski, az Ottawai Egyetem munkatársa által készített központi tanulmányról a német média alig számolt be. Részletes elemzésében arra a következtetésre jut, hogy „a mészárlás egy jól átgondolt, megtervezett és végrehajtott hamis zászlós művelet volt, amelynek célja a kormány megdöntése és a hatalom átvétele volt”.
Ezek az információk megalapozott forrásokból származnak, és szisztematikus kutatás számára hozzáférhetőek voltak. A hagyományos média azonban meg sem említette őket. Ez azt mutatja, hogy a sajtó embereinek a szerepe nemcsak abban jelenik meg, hogy kiválasztják a nyilvánosságra hozandó témákat („Agenda-Setting”), hanem különösen és épp abban, hogy mit hagynak ki („Agenda-Cutting”).
„A sajtó kapuőreinek feladata ebben az esetben a kihagyás általi hazudás”
Ez a „framing” (keretezés) azt jelenti, hogy a narratívát, azaz a jelentést nyelvi és vizuális eszközökkel a feje tetejére állítják. A NATO-val és az EU-val szövetséges ultranacionalista erők puccsát demokratikus forradalommá változtatják. Más szóval a cél az volt, hogy szándékosan aktiválják az uralkodó értelmezési mintákat, és elrejtsék a zavaró tényeket. A „stratégiai keretezés” hatása olyan, mint a nyilvánosság szándékos félrevezetése. A nyilvánosság valóságvesztését tehát szándékosan idézték elő.
Egy barátom, Vaszja hat priccset épített be a furgonjába. A háború előtt építőmunkások csapatait állította össze, amelyek feketén árulták magukat Moszkvától egészen Frankfurtig. Vaszja egyike annak a hárommillió ukránnak, akik évente többször ingáznak külföldre munkamigránsokként. Ezenkívül további kétmillióan vannak, akik állandó jelleggel külföldön dolgoznak.
„Az 1990-es évek végére már több százezer ukrán vándorolt ki Oroszországba”
Bár akkoriban ott sem voltak sokkal magasabbak a bérek, de az életmód elnyugatiasodása, és a megélhetési költségek emelkedése nem volt annyira szembetűnő. Ma csak Lengyelországban kétmillió ukrán dolgozik, főként alacsony fizetésű munkakörökben. Lengyelországban a munkaerő-közvetítő ügynökségek üzletága is virágzik. Az ukránokat lengyel állampolgárnak nyilvánítják, és otthoni ápolóként Svájcba és Németországba közvetítik őket.
Az ilyen munkák fizetése még mindig sokkal jobb, mint a hazájukban, ahol a minimálbér 2015-ös bevezetésekor mindössze 34 cent volt óránként. Ezt 2021-re háromszorosára emelték, és 1,21 eurót tett ki. A textil- és bőriparban azonban például a többnyire női munkaerő egyharmada csak kényszerű és fizetetlen túlórákkal keresi ezt meg.
„Ez a másik oka annak, hogy Ukrajna lakosságának száma hanyatlóban van”
Az ukránok száma az 1992-es 52 millióról 2020-ra alig 37 millióra csökkent. Ráadásul Donbasszban, Luhanszkban és a Krímben mintegy hárommillióan élnek. Az elvándorlás folytatódik. A háború drámaian felgyorsította a zsugorodási folyamatot. 2022 szeptemberére több mint hat és fél millió ember hagyta el az országot.
A mainstream média nem tud az ukrajnai társadalmi bajokról. Szociálisan vakok, és figyelmen kívül hagyják az emberek életének valóságát. A média által terjesztett propaganda azt akarja elhitetni velünk, hogy az ukrajnai háborúban a mi értékeinket védik. A valóságban a fősodor egy olyan rendszerrel való cimborálásnak asszisztál, amelyben pontosan ezeket az értékeket lábbal tiporják.
2022 szeptemberének végén Luhanszk városának egyik iskolájában egy szavazóhelyiség előtt állok. A Kreml népszavazást tart a megszállt területeken az Oroszországhoz való csatlakozásról. Ezeket a népszavazásokat itt Németországban csak „álnépszavazásnak” szabad nevezni. De kivétel nélkül minden szavazó, akit a Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon szavazóhelyiségeiben hallottam, kijelentette, hogy a szívükre hallgattak. Megfigyeléseim egybeesnek más újságírók megfigyeléseivel a régióban.
„A népszavazások pontosan tükrözik a lakosság hangulatát”
A polgárháború nyolc éve nyomot hagyott az emberekben. A donbasszi polgárháborúban 2014 óta támadnak civileket. Az ENSZ adatai szerint több mint 14 ezer ember halt meg, köztük közel 3500 civil.
Épp ezek azok az összefüggések, amelyekre Németországban nem mutatnak rá. Ehelyett gyalázzák a helyszíni tudósítót, mert a valóságot nem akarják úgy elfogadni, ahogy van. Megfigyeléseimet hozzá nem értő íróasztalnál ülők „álobjektivitásnak” deformálták. Nyilvánvalóan arról van itt szó, hogy a donbasszi valóság nem kerülhet be a német otthonokba. Ez ugyanis veszélyeztethetné azt a propaganda narratívát, hogy az oroszok által megszállt területeket „fel kell szabadítani”. Nem láttam a helyszínen senkit azok közül, akik ezt állítanák. Így a donbasszi hangulattal kapcsolatban is kijelentem, ez is messzemenő valóságvesztés.
Nyugat-Ukrajna hányatott történelme során volt ukrán, magyar, lengyel, osztrák, orosz, német, szovjet, majd ismét ukrán. Joseph Roth 1924-ben Lvivet az „elmosódott határok” városának nevezte. Kultúrája többnyelvű és kozmopolita volt.
„Közben Ukrajnában lebontják Maxim Gorkij, II. Katalin és Alekszandr Puskin emlékműveit”
Csak 2022-ben 22 Puskin-emlékművet távolítottak el országszerte. Kijevben Mihail Lomonoszov tudóst levették talapzatáról. Lenin szobrokat, szovjet marsallok szobrait, Mikolajivban pedig a várost 1944-ben felszabadító szovjet tengerészek emlékművét már rég eltávolították. A tereket és utcákat átnevezték, Kijevben a Lev Tolsztoj teret mostantól „Ukrán Hősök terének” hívják. Egy olyan liberális humanista, mint Anton Csehov eltűnt a színházi repertoárból. A kijevi, odesszai és mikolajivi „orosz” színházak az alkalmazottaik kérésére eltávolították a jelzőt a nevükből.
Egy kijevi könyvesbolt 57 tonna orosz könyvet gyűjtött össze magángyűjteményekből „újrahasznosításra” – a papírhulladékból származó bevételből terepjárót vásárolnak a hadseregnek. Anton Csehov és Anna Ahmatova szerepel az indexen, akárcsak Nyikolaj Gogol és Mihail Bulgakov, mindketten Ukrajnában születtek. Olekszandr Tkacsenko kulturális miniszter szerint a kormány „orosztalanítani” akarja a közszférát.
„A hatalmon lévők ki akarják törölni az orosz kultúra nyomait a tudatunkból. Ez egy átfogó történelmi revizionizmus része”
A hatalomváltás után a Majdanon számos orosz mozifilmet és televíziós sorozatot betiltottak. 2015-ben az ukrán történelemről szóló négy engedélyezett tankönyvből háromban meg sem említették, hogy az ukránok bűnrészesek voltak a zsidók kiirtásában. Egy szó sem esik a militáns fasiszta „Ukrán Felkelő Hadsereg” UPA 1943/44-es volhíniai pogromjairól, amelyek több mint 60 ezer lengyel életét követelték.
A „holodomort” az ukránok elleni népirtásként értelmezik át. Pedig az éhínség a Sztálin körüli moszkvai vezetés rossz döntései és terméskiesés következménye volt, és a Szovjetunió egész déli részén bekövetkezett, amely nemcsak Ukrajnát, hanem egész Dél-Oroszországot és Kazahsztánt is érintette.
A Majdan következtében hatalomra került erők ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy az embereket a vérségi kötelékek tartják össze. Ezeket az erőket a Nyugat támogatta, noha egy ilyen rasszista felfogás kényes, ha nem önpusztító egy olyan soknemzetiségű államban, mint Ukrajna. Így azonban az ukrán nacionalizmus csatlakozhatott az angolszász Nyugat globális hatalmi igényeiből, és katonai kalandvágyából álló veszélyes keverékhez. A mainstream média erről nem számol be. Ez az, ami az etnikai-kulturális vakságukat jelenti.
„Azt a propaganda logikát követik, hogy az ultranacionalizmus és a fasizmus, a könyvégetések és a kulturális kisebbségek elnyomása nem is olyan rossz, ha az a transzatlanti blokk érdekeit szolgálja”
Ez az identitárius-rasszista gondolkodás lényege, amely az emberi jogok és a nemzetközi jog álruhájában jelenik meg. Az etnikai konfliktusokat azért szítják, hogy destabilizálják a posztkommunista társadalmakat, és a NATO szférájába vonják őket.
Nemzetközi tanulmányok azt mutatják, hogy a Nyugat szankciói nagyobb hatással vannak Európára, mint Oroszországra. A „Silverado Policy Accelerator” washingtoni agytröszt arra a következtetésre jut, hogy a szankciók ellenére Oroszország továbbra is hozzáfér a kritikus kettős felhasználású (Dual-Use-Technologie) technológiákhoz és félvezetőkhöz, mindkettőt Kínán és Hongkongon keresztül szállítják. Az orosz import helyreállt, ahogyan a fogyasztói termékek, például az okostelefonok, a műszaki eszközök és az autók ellátási láncai is. Ennek oka, hogy az ország alkalmazkodott a szankciókhoz, amelyek célja a nemzetközi pénzügyi rendszertől való elszigetelése volt. Szemtanúk is megerősítik ezt a benyomást. Az orosz-kazah határon, Orenburg közelében félvezetőkkel teli kamionrakományokat szállítanak – mégpedig lengyel és litván szállítmányozó cégek.
„A gazdasági háború nagyobb hatással van a Nyugatra, mint Oroszországra, a magát energiával önellátó országra, amely most még a világpiaci olaj- és gázárak emelkedésén is sokat keres. Míg Németországban az üzleti élet képviselői az iparosodás leépülésére figyelmeztetnek, mivel a német üzleti modell részben az olcsó oroszországi energiára épül”
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint a német gazdaság 2023-ban 0,3 százalékkal zsugorodik, míg az orosz gazdaság 1,5 százalékkal nő. Az EU rekordmennyiségű cseppfolyósított földgázt importál Oroszországból. Németország most Indián keresztül hoz be orosz olajat. Az orosz olajbevételek augusztusban 1,8 milliárd dollárral 17,1 milliárd dollárra emelkedtek.
„A szankciók tehát bumerángnak bizonyulnak”
A Washington által kirobbantott és az EU-szatellitjei által támogatott gazdasági háború lényegében Németország ellen irányul. Az USA-nak sikerült kiiktatnia egy kellemetlen versenytársat és megerősítenie saját ipari központját.
Ezeket a tényeket az úgynevezett vezérmédiában háttérbe szorítják. Ez a gazdasági vakság talán a legfontosabb lelet. Mert ahhoz vezet, hogy Oroszország gazdasági ereje kikerül a látókörünkből. Az eredmény Barbara Tuchman amerikai történész szerint a „leggyakoribb és leghalálosabb önámítás: az ellenség alábecsülése”.
Közben új lakónegyedek épültek Mariupolban, amelyet az oroszok meghódítottak, és szinte teljesen leromboltak. Oroszország milliárdokat fektet be. A felgyorsított újjáépítés kettős jelzés. Befelé: Teszünk valamit a lakosokért, lakásokat és gazdasági fellendülést biztosítunk. Kifelé, a NATO felé: azért jöttünk, hogy maradjunk. Amit meghódítottunk, ahhoz ragaszkodunk.
Ezt az irányváltást 2022 tavasza váltotta ki. Márciusban és áprilisban a hadviselő felek képviselői Isztambulban tárgyaltak. Látszólag bizalomépítő intézkedésként a Kreml kivonta csapatait Kijevből és Harkivból. A Nyugat azonban megakadályozta a két fél között kialkudott és aláírásra kész békemegállapodást – erre legalább hat tanú van, amelyek közül kettő részt vett a tárgyalási folyamatban.
„Oroszország gyengítésére tett kísérletként London és Washington határozatlan időre meghosszabbította a háborút”
John Mearsheimer amerikai politológus szerint a legjobb még fennálló lehetőség, ha Ukrajna felosztásra kerül. Az alternatíva egy nukleáris összeütközés lenne Közép-Európában. Az, hogy Ukrajna felosztására kerül-e sor, vagy további százezrek halnak meg ott, az USA szempontjából teljesen lényegtelen.
George Friedman, a „Geopolitical Futures” agytröszt geopolitikai elemzője 2015-ben kifejtette: „Az USA fő külpolitikai érdekei az elmúlt évszázadban az első és második világháború és a hidegháború idején az Oroszország és Németország közötti kapcsolatokra összpontosultak, mert együttesen ők az egyetlen olyan erő, amely életveszélyes fenyegetést jelent az USA számára. A fő cél az volt, hogy megakadályozzák az összefogásukat”.
„Geostratégiai szempontból az Egyesült Államok érdeke az eurázsiai térség megosztása”
Ukrajna ennek egy fontos mozgatórugója. S hivatása már nem a nemzetek közötti összekötésben rejlik, hanem Oroszország és Nyugat-Európa közötti feszültség szításában. Ez a központi eleme a Washington és Moszkva közötti proxy háborúnak ukrán földön. Ezeknek a geostratégiai megfontolásoknak a hátterében az USA-ban a „teljes spektrumú dominancia” neokonzervatív koncepciója áll, amely szerint az USA-nak, az egyetlen világhatalomnak a világ minden szegletében fölényt kell mutatnia.
„Az ukrajnai háború egy 30 éves amerikai neokonzervatív projekt csúcspontja”
Ennek a politikának a geostratégiai eredménye az, hogy az USA a felsőbbrendűségért küzd, és minden rendelkezésére álló eszközt be fog vetni annak fenntartására – beleértve a katonai eszközöket is. Ukrajna után a Tajvan körüli konfliktust is eszkalálni fogják. Ez közelebb fogja hozni Kínát és Oroszországot egymáshoz. Oroszország tartós gyengítése meg fog bukni. Moszkva talán katonailag nem elég erős ahhoz, hogy egy államcsínyben kikényszerítse a kijevi rendszerváltást, de gazdaságilag meglepően rugalmasnak bizonyul. Elkezdődött egy globális gazdasági háború, amelyet Emmanuel Todd „harmadik világháborúnak” nevez.
A BRICS-államok egy többpólusú világ kialakítását szorgalmazzák. A nagy vesztes az Európai Unió. Richard Sakwa már 2016-ban „Európa öngyilkosságáról” beszélt. Az EU a NATO egyfajta alosztályává válik.
„Washington Európa elleni gazdasági háborúja többek között és elsősorban Németországot Amerika versenyképtelen hátsó udvarává alacsonyítja. Oroszország Ázsia felé fordulása pedig ahhoz járul hozzá, hogy az Európai Unió Oroszország hátsó udvarává váljék”
Erről keveset vagy semmit sem olvashatunk az újságokban. A háború legfontosabb okáról, a NATO keleti irányú terjeszkedéséről, az ellenkező ígéretek ellenére, szintén ritkán esik szó.
Szergej Karaganov, a moszkvai Kül- és Védelempolitikai Tanács Elnökségének tiszteletbeli elnöke egy cikkében összekapcsolta az ukrajnai háborút a többpólusú világrendért folytatott küzdelemmel. A Nyugat nem akarja elismerni ezt az új valóságot. Ezért fennáll a veszélye annak, hogy egy harmadik világháborúba csúszunk. Oroszországnak ezért eszkalálnia kell a deeszkaláció érdekében.
Karaganov számára ez azt jelenti, hogy Moszkvának nyíltan kell fenyegetőznie a nukleáris fegyverek bevetésével, és szükség esetén Európára korlátozott atomcsapást kell végrehajtania, hogy világossá tegye, Oroszország a végletekig is elmegy: „Azok számára, akik elvesztették, vissza kell adnunk a pokolba vetett hitet. Ha atomfegyvereket kell bevetni – Isten ments tőle –, akkor azt egy kellően nagy erejű csapással kell megtenni. A félelmet akkor lehet újraéleszteni, ha Európában vetik be őket. Mert Európa kulcsszerepet játszik a globálisan közzétett véleményben”. John J. Mearsheimer amerikai politológus figyelmeztetett:
„Minél sikeresebb az ukrán hadsereg a megszállókkal szemben, annál valószínűbb a nukleáris eszkaláció. Egy atomhatalmat nem szabad sarokba szorítani. De a Nyugat pontosan ezt próbálja elérni – meggyengíteni Oroszországot, rendszerváltást előidézni – és ezzel előkészíteni a katasztrófába vezető utat”
Akik a Nyugatnak ezt az eszkalációs törekvését kritizálják, azokat a média marginalizálja és rágalmazza. Kritikájuknak olyan hiánypótló médiumokban kell hangot adniuk, mint az Emma vagy a Zeitgeschehen im Fokus, mivel a mainstream médiához nem férnek hozzá. Ez a kirekesztési politika az uralkodó médiaelit stratégiája, amelyet a társadalom ellenőrzésére és manipulálására alkalmaz, megfosztja az egyéneket azoktól az erőforrásoktól, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy véleményt formáljanak a tényleges helyzetről.
Günther Anders filozófus az „apokalipszis vakságáról” írt, és úgy jellemzett minket, mint „a félelem analfabétáit”, akik nem képesek a félelemre. Elég csak a televíziós talk-show-kat nézni, s akkor világos lesz, a sajtó az eszkaláció központi hajtóerejévé vált. Anders diagnózisa az apokalipszis vakságáról itt teljes mértékben helytálló.
Közvetlenül a Donbasszból való visszatérésem után ajánlott levelet kaptam az NDR (Norddeutscher Rundfunk) személyzeti osztályától: „Egy sajtómegkeresés alkalmával szereztünk tudomást az Ön ukrajnai tevékenységéről. Egy ehhez kapcsolódó kérelmet a mellékállásról nem találtunk”. Az ügyvédem ekkor az igazságnak megfelelően azt válaszolta, hogy nincs szó másodállásról, mint választási megfigyelő. Az NDR ezidáig még nem ellenőrizte a beérkező információkat. Az eljárás egyszerű, az álhíreket ellenőrzés nélkül átveszik, hogy azokat munkajogi eljárások kövessék.
„Az újságírók ma már főként számítógépen és az interneten dolgoznak. Elhiszik, hogy a képernyőn a világot látják. Ez azonban tévhit. Az internet egy szűrő, amely úgy néz ki, mint egy ablak. Csak az szűrődik rajta át, ami megfelel a saját gondolatainknak és érdeklődési körünknek. A kereső a valóságnak csak egy szeletét látja, ami akár torz képet is mutathat”
2014 óta az úgynevezett minőségi médiumok többsége kivonta tudósítóit a Donbasszból. Ezért csak távdiagnózisokra szorítkoznak, a valóságellenőrzés lehetetlen. Az újságírói szakma elvét, „et audiatur altera pa” („a másik oldalt is meg kell hallgatni”), általában megsértik. Aki mégis meghallgatja a másik oldalt, azt mint „Putyin apologéta”, vagy „Kreml-propagandista”, kiközösítik.
Maradnak a hírügynökségi jelentések, és az Ukrajnából érkező tudósítások. Ez általában azt eredményezi, hogy az ukrán és a NATO nézőpont dominál. Ez lehetetlenné teszi a kiegyensúlyozott tudósítást.
„A mainstream média így torz képet ad a valóságról, és lényegében propagandát közvetít”
Ehhez az is hozzátartozik, hogy a háború előtörténetét egyszerűen kihagyják. Pedig annak az ismerete nem változtatna egy nemzetközi jogot sértő agressziós háborút békemisszióvá. De aki véget akar vetni a háborúnak, annak ismernie kell annak okait. Az újságírói normákat nem tartják be, a fő kérdésekre már nem is keresik a választ. Nincsenek magyarázatok a „hogyan” és a „miért” kérdésekre. Így az olvasó zavartan és tanácstalanul a propaganda áldozatává válik.
„Németországban olyan híradással van dolgunk, amely figyelmen kívül hagyja a szakma szabályait, és ezért dezinformációt tesz közzé. Elérkeztünk a média poszt-tényszerű korszakába. A sajtó belegabalyodott a saját propaganda narratíváiba. Mint információ forrás nagymértékben feleslegessé tette magát. Akit az igazság érdekel, az soha többé nem fog a fősodorra hallgatni”
Amit a vietnami háború amerikai riportere, John Pilger írt, az az ukrajnai háborúra is igaz. Ha a sajtó végezte volna a munkáját, ez a háború valószínűleg nem tört volna ki. Jacques Baud-nak teljesen igaza van: „A mi médiánk Ukrajna vereségének az építésze, és az oka annak, hogy nem születhet tárgyalásos megoldás”. A média is felelős több százezer ember haláláért. A dezinformáció rossz politikai döntésekhez, és így katasztrófához vezet. A háborúk a csatatéren dőlnek el, nem pedig a szerkesztőségekben. A propaganda sajtó nem fogja megakadályozni, hogy Németország állja ennek a háborúnak a költségét, és az emberekre keserű ébredés vár.
(A cikk először a Hintegrund folyóirat decemberi kiadásában jelent meg, fordította Péli Éva)
Patrik Baab: A front mindkét oldalán – Utazásaim Ukrajnában; fifty-fifty-kiadó 2023; 250 oldal; ISBN 9783946778417; 24 euró.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Mohl János says:
Nagyon köszönöm és
Önnek és munkatársainak eseményekben gazdag
BÚÉK!
Stier Gábor says:
BÚÉK!
csakafidesz says:
Az “újságírók” (tisztelet a kivételnek) inkább agitátorok. Ez korábban is így volt. Nem akarom felhozni az ötvenes évek “Szabad Nép” nevű förmedvényét. Nem véletlenül került az összes példánya zárt állományba. A “létező szocializmus” idejében az 1957 előtti újságokat Magyarországon a könyvtárak csak kutatói engedélyre adhatták ki. Akkora hazugságok voltak a Szabad Népben, hogy a plafonnak meg kellett volna repedni. Jellemzően bolsevik mentalitás, hogy csak az a valóság amit mi állítunk. Anno az egész Szovjetuniót áthatotta egy idealizált kép a szocializmusról és egyidejűleg torzképet rajzoltak a nyugatról. Most a másik oldalon teszik ugyanezt.
Mohl János says:
Köszönöm. Ezt az oldalt már én is megnéztem a többivel együtt. Láttam, hogy a könyv 24 euroért megrendelhető.
Engemet konkréten csak az a német szöveg érdekel, aminek a fordítását leközölték.
Esetleg ez a részlet a könyvben olvasható?
Stier Gábor says:
Kedves János, mivel a Hintergrund nyomtatott verziójában jelent meg a cikk, link nincs, csak ez:
Der Ukraine-Krieg und der Realitätsverlust der Medien
Die etablierten Medien versagen in der Berichterstattung zum Ukraine-Krieg, stellt Patrik Baab fest.
Das wurde dem Autor nicht nur durch Besuche auf beiden Seiten der Frontlinie bewusst. Genau dies
zeigen auch seine Recherchen. Dass er sich an journalistische Standards hält, hat für ihn Folgen:
Hierzulande wird er medial diffamiert. In der Ukraine steht er inzwischen auf der Abschussliste des
Kiewer Geheimdienstes.
Von Patrik Baab
Am 25. September 2022 stehe ich am Fenster des Hotels „Park Inn“ in Donezk in meinem Zimmer im
fünften Stock. Ich beobachte, wie eine Artilleriegranate ein Wohnhaus trifft. 800 Meter von mir
entfernt kracht ein Teil der Fassade herunter. Etwa zur gleichen Zeit erreicht mich eine Textnachricht
von T-Online. Der Redakteur Lars Wienand will wissen, ob ich ein Wahlbeobachter bei den
Referenden in den von Russland besetzten Gebieten bin. Ich befinde mich auf einer von mehreren
Recherche-Reisen in die Ukraine und nach Russland. Ich stelle klar, dass ich einer Journalistengruppe
angehöre. Offenbar hat er aber nur pro forma angefragt. Denn mein Dementi hat ihn nicht weiter
interessiert.
Während mein Begleiter und ich im Donbass Milizen, Scharfschützen, Artilleriegranaten und Minen
zu entgehen suchen, blasen Sitzredakteure in Deutschland zum publizistischen Angriff. Ein
Wahlbeobachter sei ich gewesen bei Putins Scheinreferenden, ein Apologet des Kremls, ein Journalist
auf politischen Abwegen. In der Folge kündigen die Christian-Albrechts-Universität zu Kiel und die
Hochschule für Medien und Kommunikation in Berlin meine Lehraufträge. Sie fallen auf eine
Falschmeldung herein, die fabriziert worden ist, damit jemand darauf hereinfällt. Denn solche
Denunziationskampagnen, für die T-Online bekannt ist, wirken nur, wenn andere mitmachen.
Geprüft hat niemand.
Das zeigt den Zerfall der öffentlichen Debattenkultur und des journalistischen Handwerks. Dass ich
dafür zwei Lehraufträge verloren habe, zeigt die Gleichschaltung der Universitäten und ihre
Unterwerfung unter die Propaganda-Narrative der NATO. Die Vorgänge verweisen auf den
weitgehenden Realitätsverlust der Mainstream-Medien und der bundesdeutschen Öffentlichkeit. Sie
haben sich in die eigene Propaganda verrannt und sind nicht mehr in der Lage, die reale Situation zu
begreifen.
Für diese Realitätsverweigerung der Presse gebe ich zehn Beispiele.
1. Militärische Blindheit
Der Krieg ist zu einem Stellungskrieg geworden. Jede Offensive ohne massive Luft- und
Artillerieüberlegenheit kostet viel Blut. Beim Besuch von Außenministerin Annalena Baerbock Anfang
September 2023 in Kiew sichert der mitreisende Leiter des Sonderstabs Ukraine im
Verteidigungsministerium, Brigadegeneral Christian Freuding, bei einer Diskussion der Moderatorin
Anne Applebaum zu: „Wir wollen die territoriale Integrität der Ukraine wiederherstellen.“ – „In den
Grenzen des Jahres 1991?“ – „Exakt.“
Dies wird von den Medien ohne Einordnung transportiert. Der Tagesspiegel am 21. September:
„Vorstoß an der Südfront. Ukraine überwindet ‚Surowikin-Linie‘ offenbar erstmals mit schwerem
Gerät.“ Das entspricht aber nicht der realen Lage an der Front. Der Wunsch ist Vater des Gedankens.
Experten sprechen dagegen von einem kolossalen Scheitern der Gegenoffensive, enormen
ukrainischen Verlusten, dass es nie eine Chance gegeben habe, die russische Armee zu besiegen und
die gesteckten Ziele zu erreichen. Seymour Hersh zitiert einen CIA-Mitarbeiter: „Der Krieg ist vorbei.
Russland hat gewonnen. Es gibt keine ukrainische Offensive mehr, aber das Weiße Haus und die
amerikanischen Medien müssen die Lüge aufrechterhalten.“
Auch die Presse in Deutschland folgt der Propaganda. Ohne die „Sozialen Medien“ und die
Alternativpresse wüssten wir wenig über die tatsächliche Lage. In militärischer Perspektive zeigen die
Journalisten einen beeindruckenden Realitätsverlust. Der Presse-Rummel um die sogenannte
Gegenoffensive stellt Propaganda über Journalismus.
2. Moralisch-ethische Blindheit
Der Krieg hat für die Menschen im Donbass bereits im März 2014 begonnen, nicht erst mit dem
russischen Angriff 2022. Beim Bürgerkrieg in der Ostukraine setzt die ukrainische Armee seit Jahren
auch international geächtete Streumunition ein, beispielsweise Schmetterlingsminen, die in
Kartuschen zu 20 Stück mit Granaten und Raketen verschossen werden und sich über eine große
Fläche verbreiten. Es ist seither auch ein Krieg gegen die Zivilbevölkerung.
Anfang September 2023 gingen Schätzungen, die sich auf die Zahl der stillgelegten SIM-Karten von
Mobilfunkbetreibern stützen, von etwa 400.000 getöteten ukrainischen Soldaten aus. Der Militär-
Analyst und frühere US-Waffeninspektor Scott Ritter stellte fest: „Es gibt kein Szenario, in dem die
Ukraine gewinnt. Sie haben keine ausgebildeten Truppen mehr. Die Zahl der Opfer ist erschreckend.
Länder, die die Ukraine unterstützen, sind für den Tod Hunderttausender Männer verantwortlich.“
Über die vielen Toten an der Front berichtet die Presse kaum. Damit verhält sie sich selbst
unmoralisch.
1983 hat der Philosoph Peter Sloterdijk vom „Informations-Zynismus“ gesprochen. Gerade hier findet
er sich. Aber dieser Informations-Zynismus hat einen Grund: Der Militär-Analyst Jacques Baud sieht
ihn darin, „dass wir die Menschen im Donbass als ‚Untermenschen‘ betrachtet haben, die es nicht
verdienen, ein normales Leben zu führen. Deshalb berichten unsere Medien nie über die zivilen
Opfer…“
Die moralisch-ethische Blindheit der Medien zeigt sich in diesem Medien-Zynismus.
3. Kausalitäts-Blindheit
Zahlreiche Augenzeugen der Proteste auf dem Maidan im Winter 2013/2014 haben gesehen:
Kamerateams, die jeden wegschickten, der sich nicht zustimmend zu den Protesten äußerte;
Sicherheitskräfte, die von Oligarchen bezahlt wurden; scharfe Auswahl an der Bühne; vom Westen
bezahlte Nicht-Regierungs-Organisationen, die Winterkleidung, Zelte, Heizkörper heranschafften;
polnische und litauische Diplomaten, die Geld an Demonstranten verteilten; Westukrainer, die im
Raum Lwiw angeheuert und im 14-tägigen Wechsel auf den Platz gekarrt wurden; die „Open Society
Foundations“ des US-Milliardärs George Soros, die gekauften Demonstranten für zwei Wochen mehr
bezahlten, als sie in vier Wochen in der Westukraine verdienen konnten; Tech-Camps, bei denen
Vertreter der US-Botschaft in Kiew Aktivisten beibrachten, wie man mobilisiert für Proteste.
Dies alles lässt sich aus öffentlich zugänglichen Quellen zusammentragen. Deshalb sehe ich hier den
Unwillen, im Weg der Recherche den Dingen auf den Grund zu gehen. Dann nämlich hätte man
herausgefunden, dass seit Ende November 2013 Tag für Tag mehrere hundert bewaffnete
Ultranationalisten aus den Gebieten Lwiw, Volyn und Ternopil nach Kiew befördert wurden. Aus den
geplünderten Militär- und Polizeidepots im Westen, vor allem in Lwiw, Ternopil und Iwano-
Frankiwsk, stammten massive Mengen an Waffen, die später in den Zusammenstößen mit der Polizei
in Kiew zum Einsatz kamen.
Die Frage, wer auf dem Maidan geschossen hat, wird zum Kipp-Punkt. Ein Beitrag im ARD-Magazin
„Monitor“ vom 10. April 2014 führt den Indizienbeweis, dass die tödlichen Schüsse auf dem Maidan
aus Gebäuden kamen, die der „Rechte Sektor“ besetzt hielt. Danach kam nichts mehr. Über die
zentrale Studie von Ivan Katchanovski von der Universität Ottawa wurde in deutschen Medien fast
gar nicht mehr berichtet. In einer detaillierten Analyse kommt er zu dem Ergebnis, dass „das
Massaker eine Operation unter falscher Flagge war, die wohlüberlegt, geplant und ausgeführt wurde
mit dem Ziel, die Regierung zu stürzen und die Macht zu übernehmen.“
Diese Informationen stammen aus fachlich fundierten Quellen und sind systematischer Recherche
zugänglich gewesen. Allerdings blieben sie in den Mainstream-Medien unerwähnt. Dies zeigt: Die
größte Gestaltungsmacht von Medien liegt nicht nur im „Agenda Setting“, sondern auch und gerade
im „Agenda Cutting“. Die Deutungsmacht der journalistischen Gatekeeper wird hier zum „Lügen
durch Weglassen“.
Dieses „Framing“ bedeutet, dass durch sprachliche und bildliche Mittel das Narrativ, also der
Bedeutungsinhalt, auf den Kopf gestellt wird: Aus dem Putsch ultranationalistischer Kräfte im Bunde
mit NATO und EU wird eine demokratische Revolution gemacht. Es ging also darum, vorherrschende
Deutungsmuster gezielt zu aktivieren und störende Fakten zu verschweigen. Das „strategische
Framing“ wirkt wie eine gezielte Irreführung der Öffentlichkeit. Der Realitätsverlust der Öffentlichkeit
wurde also bewusst herbeigeführt.
4. Soziale Blindheit
Ein Freund von mir, Wasja, hat in seinen Transporter sechs Kojen eingebaut. Er stellte vor dem Krieg
Bautrupps zusammen, die sich bis nach Moskau oder Frankfurt als Schwarzarbeiter auf Baustellen
verdingt haben. Wasja gehört zu den drei Millionen Ukrainern, die als Arbeitsmigranten mehrmals im
Jahr ins Ausland pendeln. Dazu kommen noch einmal zwei Millionen, die dauerhaft im Ausland
arbeiten. Bereits bis Ende der 1990er Jahre wanderten mehrere hunderttausend Ukrainer nach
Russland aus. Dort waren damals zwar die Löhne auch nicht viel höher, aber die Verwestlichung des
Lebensstils und die Verteuerung der Lebenshaltungskosten schlugen nicht so durch. Heute verdingen
sich allein zwei Millionen Ukrainer in Polen vor allem in schlecht bezahlten Jobs. In Polen blühen auch
die Geschäfte der Vermittlungsagenturen. Die deklarieren Ukrainer zu polnischen Staatsangehörigen
und vermitteln sie als häusliche Pflegekräfte in die Schweiz und nach Deutschland.
Die Bezahlung solcher Jobs ist immer noch viel besser als in ihrer Heimat, wo der Mindestlohn bei der
ersten Einführung 2015 ganze 34 Cent pro Stunde betrug. Bis 2021 wurde er dreimal erhöht und lag
bei 1,21 Euro. Allerdings kommt er beispielsweise in der Textil- und Lederindustrie bei einem Drittel
der meist weiblichen Beschäftigten nur durch erzwungene und nicht bezahlte Überstunden zustande.
Auch deshalb schrumpft die Bevölkerung der Ukraine. Von 52 Millionen im jähr 1992 ging die Zahl
der Ukrainer auf knapp 37 Millionen im Jahr 2020 zurück. Dazu kommen noch einmal ungefähr drei
Millionen Einwohner im Donbass, Luhansk und auf der Krim. Die Abwanderung geht weiter. Durch
den Krieg beschleunigte sich der Schrumpfungsprozess dramatisch: Bis September 2022 gingen mehr
als sechseinhalb Millionen Menschen ins Ausland.
Die Mainstream-Medien zeigen sich ignorant gegenüber den sozialen Missständen in der Ukraine. Sie
sind sozial blind und blenden die Lebenswirklichkeit der Menschen aus. Die medial verbreitete
Propaganda will uns weismachen, dass im Krieg in der Ukraine unsere Werte verteidigt werden. In
Wirklichkeit rechtfertigen die etablierten Medien die Kumpanei mit einem Regime, in dem genau
diese Werte mit Füßen getreten werden.
5. Psychologische Blindheit
Ende September 2022 stehe ich vor einem Wahllokal in einer Schule in der Stadt Luhansk. Der Kreml
lässt in den besetzten Gebieten über den Anschluss an Russland abstimmen. Es sind die Referenden,
die hier in Deutschland nur „Scheinreferenden“ genannt werden dürfen. Doch ausnahmslos alle
Wähler, die ich vor Ort an den Wahllokalen quer durch Luhansk, Donezk, Saporischschja und Cherson
gehört habe, erklärten, sie seien der Stimme ihres Herzens gefolgt. Meine Beobachtungen decken
sich mit denen anderer Journalisten in der Region.
Die Referenden bilden recht genau die Stimmung in der Bevölkerung ab. Acht Jahre Bürgerkrieg
haben die Menschen geprägt. Seit 2014 wurden im Bürgerkrieg im Donbass Zivilisten angegriffen.
Mehr als 14.000 Menschen wurden nach UN-Angaben getötet, darunter fast 3.500 Zivilisten.
Es sind genau diese Zusammenhänge, die in Deutschland nicht dargestellt werden. Stattdessen wird
der Reporter vor Ort diskreditiert, weil nicht sein kann, was nicht sein darf. Meine Beobachtungen
wurden von sachfremden Schreibtisch-Bewohnern als „Scheinobjektivität“ denunziert. Entscheidend
ist offenbar, dass die Realität im Donbass nicht in die deutschen Wohnzimmer gelangen darf. Dies
könnte das Propaganda-Narrativ gefährden, dass die russisch besetzten Gebiete „befreit“ werden
müssten. Von jenen, die dies behaupten, habe ich vor Ort niemanden gesehen. Einstweilen stelle ich
auch mit Blick auf die Stimmung im Donbass fest: weitgehender Realitätsverlust.
6. Ethnisch-kulturelle Blindheit
Die Westukraine war in ihrer wechselvollen Geschichte ukrainisch, ungarisch, polnisch,
österreichisch, russisch, deutsch, sowjetisch und wieder ukrainisch. Joseph Roth nennt Lwiw 1924
eine Stadt der „verwischten Grenzen“. Die Kultur war vielsprachig und kosmopolitisch.
Inzwischen werden in der Ukraine Denkmäler von Maxim-Gorki, Katharina II. und Alexander Puschkin
abgebaut. Allein im Jahr 2022 wurden landesweit 22 Puschkin-Denkmäler entfernt. In Kiew wurde
der Wissenschaftler Michail Lomonossow vom Sockel geholt. Längst abgebaut sind Plastiken von
Lenin, Statuen von sowjetischen Marschällen, in Mikolajiw ein Denkmal für sowjetische Matrosen,
die 1944 die Stadt befreit hatten. Plätze und Straßen werden umbenannt: Der Lew-Tolstoi-Platz in
Kiew heißt jetzt „Platz der ukrainischen Helden“. Ein liberaler Humanist wie Anton Tschechow ist aus
den Spielplänen der Theater verschwunden. Die „russischen“ Theater in Kiew, Odessa und Mikolajiw
strichen auf Antrag der Beschäftigten das Adjektiv aus dem Namen.
Eine Kiewer Buchhandlung sammelte 57 Tonnen russischer Bücher aus privaten Beständen zum
„Recycling“ – vom Erlös für das Altpapier soll ein Geländewagen für die Armee gekauft werden.
Anton Tschechow und Anna Achmatowa stehen auf dem Index, auch Nikolai Gogol und Michail
Bulgakow, beide in der Ukraine geboren. Die Regierung will den öffentlichen Raum „de-russifizieren“,
so Kulturminister Olexander Tkatschenko.
Den Machthabern geht es darum, die Spuren der russischen Kultur aus dem Bewusstsein zu tilgen.
Dies ist Teil eines umfassenden Geschichts-Revisionismus. Nach dem Machtwechsel auf dem Maidan
wurden zahlreiche russische Kinofilme und Fernsehserien verboten. 2015 wurde in drei von vier
zugelassenen Lehrbüchern für ukrainische Geschichte beim Thema Judenvernichtung nicht einmal
angedeutet, dass Ukrainer Mittäter waren. Von den Pogromen der militanten faschistischen
„Ukrainischen Aufstands-Armee“ UPA in Wolhynien 1943/44, denen mehr als 60.000 Polen zum
Opfer fielen, findet sich kein Wort.
Der „Holodomor“ wird von einer Hungerkatastrophe im ganzen Süden der Sowjetunion, infolge von
Missernten und Fehlentscheidungen der Moskauer Führung um Stalin, die nicht nur die Ukraine,
sondern ganz Südrussland und Kasachstan betrafen, zu einem Völkermord an den Ukrainern
umgedeutet.
Die Kräfte, die in der Folge des Maidan an die Regierung kamen, hängen der Idee an, Menschen
würden durch Blutsbande zusammengehalten. Diese Kräfte wurden vom Westen unterstützt, obwohl
ein solches rassistisches Konzept in einem Vielvölkerstaat wie der Ukraine heikel, wenn nicht gar
selbstzerstörerisch ist. Aber damit konnte der ukrainische Nationalismus an den gefährlichen Mix aus
globalen Herrschaftsansprüchen und militärischem Abenteurertum des anglophonen Westens
anknüpfen.
Darüber berichten die Mainstream-Medien nicht. Das macht ihre ethnisch-kulturelle Blindheit aus.
Sie folgen der Propaganda-Logik, dass Ultranationalismus und Faschismus, Bücherverbrennungen
und Unterdrückung kultureller Minderheiten nicht so schlimm sind, wenn es den Interessen des
transatlantischen Blocks nützt. Das ist der Kern des identitär-rassistischen Denkens, das im Gewand
der Menschenrechte und des Völkerrechts daherkommt. Ethnische Konflikte werden angeheizt, um
postkommunistische Gesellschaften zu destabilisieren und in die NATO-Sphäre hineinzuziehen.
7. Ökonomische Blindheit
Internationale Studien zeigen, dass die Sanktionen des Westens stärker in Richtung Europa wirken als
in Richtung Russland. Der Washingtoner Think Tank „Silverado Policy Accelerator“ kommt zu dem
Ergebnis, dass trotz der Sanktionen Russland weiter Zugang zu kritischer Dual-Use-Technologie und
Halbleitern hat, die beide über China und Hongkong geliefert werden. Die russischen Importe haben
sich erholt, genauso wie die Lieferketten für Konsumprodukte wie Smartphones, technische Geräte
und Autos. Denn das Land hat sich auf die Sanktionen eingestellt, die darauf abzielten, es vom
internationalen Finanzsystem zu isolieren. Augenzeugen bestätigen diesen Eindruck: An der russisch-
kasachischen Grenze bei Orenburg werden LKW-Ladungen von Halbleitern transportiert – und zwar
von polnischen und litauischen Speditionen.
Der Wirtschaftskrieg wirkt sich im Westen stärker aus als in Russland, einem energie-autarken Land,
das nun an den gestiegenen Öl- und Gaspreisen auf dem Weltmarkt sogar noch kräftig verdient,
während Wirtschaftsvertreter in Deutschland vor einer De-Industrialisierung warnen, weil das
deutsche Geschäftsmodell eben zum Teil auf billiger Energie aus Russland beruht.
Nach einer Prognose des Internationalen Währungsfonds (IWF) schrumpft die deutsche Wirtschaft
2023 um 0,3 Prozent, die russische Wirtschaft wächst um 1,5 Prozent. Die EU importiert
Rekordmengen an Flüssiggas aus Russland. Deutschland importiert nun russisches Öl über Indien. Die
russischen Öleinnahmen stiegen im August um 1,8 Milliarden US-Dollar auf 17,1 Milliarden US-Dollar.
Damit erweisen sich die Sanktionen als Boomerang. Der von Washington angezettelte und von
seinen EU-Satrapen mitgetragene Wirtschaftskrieg richtet sich im Kern gegen Deutschland. Den USA
ist es gelungen, einen lästigen Konkurrenten auszuschalten und den eigenen Industrie-Standort zu
stärken.
In den sogenannten Leitmedien werden diese Fakten in den Hintergrund gedrängt. Diese
ökonomische Blindheit ist vielleicht der wichtigste Befund. Denn sie führt dazu, dass die
Wirtschaftskraft Russlands aus dem Blick gerät. Das Ergebnis ist, so die amerikanische Historikern
Barbara Tuchman, die „häufigste und tödlichste Selbstverblendung: die Unterschätzung des
Gegners.“
8. Politische und geostrategische Blindheit
Inzwischen sind im von den Russen eroberten und beinah völlig zerstörten Mariupol neue
Wohnviertel entstanden. Russland investiert Milliarden. Der beschleunigte Wiederaufbau ist ein
doppeltes Signal. Nach innen: Wir tun etwas für die Bewohner, sorgen für Wohnungen und
wirtschaftlichen Aufschwung. Nach außen, an die NATO: Wir sind gekommen, um zu bleiben. Was wir
erobert haben, geben wir nicht mehr her.
Dieser Kurswechsel wurde ausgelöst im Frühjahr 2022: Im März und April trafen sich Vertreter der
Kriegsparteien zu Verhandlungen in Istanbul. Offenbar als vertrauensbildende Maßnahme zog der
Kreml seine Truppen vor Kiew und Charkiw wieder ab. Aber der Westen blockierte ein zwischen
beiden Seiten ausgehandeltes, bereits unterschriftsreifes Friedensabkommen – wofür es mindestens
sechs Quellen gibt, zwei davon waren am Verhandlungsprozess beteiligt. Im Versuch, Russland zu
schwächen, haben London und Washington den Krieg auf unbestimmte Zeit verlängert.
Folgt man dem US-Politikwissenschaftler John Mearsheimer, so ist die beste noch verbleibende
Option, dass die Ukraine geteilt wird. Die Alternative wäre eine nukleare Auseinandersetzung in
Mitteleuropa. Ob es zu einer Teilung der Ukraine kommt oder dort noch hunderttausende getötet
werden, das ist aus US-Sicht völlig gleichgültig.
Der geopolitische Analyst George Friedman von der Denkfabrik „Geopolitical Futures“ erklärte im
Jahr 2015: „Die hauptsächlichen außenpolitischen Interessen der USA konzentrierten sich im Laufe
des letzten Jahrhunderts während des Ersten sowie Zweiten Weltkriegs und des Kalten Krieges auf
die Beziehungen zwischen Russland und Deutschland, denn gemeinsam sind sie die einzige Kraft, die
eine lebensbedrohliche Gefahr für die USA darstellt. Das Hauptziel war, zu verhindern, dass sie sich
zusammenschließen.“
Geostrategisch geht es für die USA um die Spaltung des eurasischen Raumes. Dafür ist die Ukraine
der entscheidende Hebel. Sie soll nicht mehr Brücke zwischen den Völkern, sondern ein Keil zwischen
Russland und Westeuropa sein. Dies ist zentrales Element des Stellvertreterkrieges zwischen
Washington und Moskau auf ukrainischem Boden. Hintergrund dieser geostrategischen
Überlegungen in den USA ist das neokonservative Konzept der „full spectrum dominance“, dem
zufolge die einzige Weltmacht USA in allen Ecken der Welt Überlegenheit zeigen muss.
Der Krieg in der Ukraine ist der Höhepunkt eines 30 Jahre alten Projekts der US-Neokonservativen.
Das geostrategische Ergebnis dieser Politik: Die USA ringen um ihre Vormachtstellung und werden
alle Mittel einsetzen, sie zu bewahren – auch militärische. Nach der Ukraine werden sie den Konflikt
um Taiwan eskalieren. China und Russland rücken dadurch näher zusammen. Die dauerhafte
Schwächung Russlands wird scheitern. Moskau war zwar militärisch nicht stark genug, einen
Regimewechsel in Kiew im Handstreich durchzusetzen, zeigt sich aber wirtschaftlich erstaunlich
resilient. So hat ein weltweiter Wirtschaftskrieg begonnen, den Emmanuel Todd als „Dritten
Weltkrieg“ bezeichnet.
Die BRICS-Staaten drängen auf die Entwicklung zu einer multipolaren Welt. Der große Verlierer ist die
Europäische Union. Schon 2016 sprach Richard Sakwa vom „Selbstmord Europas“. Die EU wird zu
einer Art Unterabteilung der NATO. Der Wirtschaftskrieg Washingtons gegen Europa macht
insbesondere Deutschland zu einem nicht mehr wettbewerbsfähigen Hinterhof der USA. Die
Hinwendung Russlands zu Asien macht die EU aber auch zu einem Hinterhof Russlands.
Davon lesen Sie wenig bis gar nichts in der Zeitung. Auch der wichtigste Grund für diesen Krieg, die
Osterweiterung der NATO trotz anderslautender Zusagen, wird selten genannt.
9. Apokalypse-Blindheit
Sergei Karaganow, Ehrenvorsitzender des Präsidiums des Rates für Auswärtige und
Verteidigungspolitik in Moskau, hat in einem Beitrag den Krieg in der Ukraine mit dem Kampf um
eine multipolare Weltordnung verknüpft. Der Westen wolle diese neue Realität nicht anerkennen.
Deshalb drohe ein Abgleiten in den 3. Weltkrieg. Deshalb müsse Russland eskalieren um zu de-
eskalieren.
Das heißt für Karaganow: Moskau müsse offensiv mit einem Nuklearwaffeneinsatz drohen und
gegebenenfalls einen auf Europa begrenzten Atomschlag durchführen, um klarzumachen, dass
Russland bis zum Äußersten gehen werde: „Für jene, die ihn verloren haben, müssen wir den
Glauben an die Hölle für jene wiederherstellen. Wenn Atomwaffen eingesetzt werden müssen – was
Gott verhüten möge – so mit einem ausreichend massiven Schlag. Die Angst kann wiederbelebt
werden, wenn sie in Europa eingesetzt werden. Denn Europa spielt die Schlüsselrolle in der globalen
veröffentlichten Meinung.“
Der US-Politikwissenschaftler John J. Mearsheimer warnte: Je erfolgreicher das ukrainische Militär
gegen die Invasoren vorgehe, desto wahrscheinlicher sei eine nukleare Eskalation. Man dürfe eine
Atommacht nicht in die Ecke drängen. Doch genau das versucht der Westen – Russland schwächen,
einen Regimewechsel herbeiführen – und ebnet damit den Weg in die Katastrophe.
Die Kritiker des Eskalationskurses werden medial ausgegrenzt und diffamiert. Sie müssen ihre Kritik
in Nischenmedien wie Emma oder Zeitgeschehen im Fokus äußern, da ihnen der Zugang zu den
Leitmedien versperrt wird. Diese Politik der Ausgrenzung, welcher sich die herrschenden medialen
Eliten als Strategie zur Lenkung und Manipulation der Gesellschaft bedienen, entzieht den Einzelnen
die Ressourcen zur Meinungsbildung über die tatsächliche Lage.
Der Philosoph Günther Anders schrieb von der „Apokalypse-Blindheit“ und bezeichnete uns als
„Analphabeten der Angst“. Man muss sich nur einmal die Talkrunden im Fernsehen ansehen. Dann
ist klar: Die Presse ist zum zentralen Eskalationstreiber geworden. Anders‘ Diagnose der Apokalypse-
Blindheit tritt hier vollständig zu.
10. Blindheit gegenüber journalistischen Mindeststandards
Unmittelbar nach meiner Rückkehr aus dem Donbass erhielt ich von der Personalabteilung des NDR
einen Einschreibebrief: „Uns wurde ihre Tätigkeit in der Ukraine anlässlich einer Presseanfrage
bekannt. Einen diesbezüglichen Nebentätigkeitsantrag haben wir nicht finden können.“ Mein Anwalt
antwortete daraufhin der Wahrheit entsprechend, dass keine Nebentätigkeit als Wahlbeobachter
vorliegt. Bis zu diesem Zeitpunkt hat auf NDR-Seite noch keine Prüfung der Eingangsinformation
stattgefunden. Das Verfahren ist schlicht: Man übernimmt ungeprüft Fake News, um darauf
arbeitsrechtliche Vorgänge aufzubauen.
Journalisten heute arbeiten überwiegend am Computer und im Internet. Sie glauben, sie sehen auf
dem Bildschirm die Welt. Doch dies ist ein Irrtum: Das Internet ist ein Filter, der aussieht wie ein
Fenster. Hochgeladen wird nur, was den eigenen Überlegungen und Interessen entspricht. Der
Sucher sieht nur einen Ausschnitt der Realität, der zudem ein Zerrbild zeigen kann.
Seit 2014 haben die meisten sogenannten Qualitätsmedien ihre Korrespondenten aus dem Donbass
abgezogen. Deshalb beschränken sie sich auf Ferndiagnosen; eine Realitätsprobe ist unmöglich.
Gegen den handwerklichen Grundsatz „et audiatur altera pars“ („auch die andere Seite soll gehört
werden“) wird generell verstoßen. Wer die andere Seite dennoch hört, wird als „Putin-Versteher“
oder „Kreml-Propagandist“ ausgegrenzt.
Was bleibt, sind Agenturmeldungen und Berichte von der ukrainischen Seite. In der Tendenz führt
das dazu, dass die ukrainische Perspektive und die Sicht der NATO vorherrschen. Damit ist eine
Ausgewogenheit in der Berichterstattung unmöglich. Die Mainstream-Medien liefern damit ein
Zerrbild der Realität und transportieren im Wesentlichen Propaganda.
Dazu gehört, dass die Vorgeschichte des Krieges weitgehend ausgeblendet wird. Dies macht aus
einem völkerrechtswidrigen Angriffskrieg keine Friedensmission. Aber wer den Krieg beenden will,
muss seine Ursachen kennen. Die „Sieben W-Fragen“ werden gar nicht mehr vollständig
beantwortet. Es fehlen Erklärungen zu „Wie“ und „Warum“. Damit bleibt der Leser verwirrt und
ratlos zurück, ein Opfer der Propaganda.
Wir haben es in Deutschland mit einer Berichterstattung zu tun, die ihre eigenen Handwerksregeln
missachtet und deshalb der Desinformation dient. Wir sind angekommen im postfaktischen Zeitalter
der Medien. Die Presse hat sich verrannt in die eigenen Propaganda-Narrative. Als
Informationsquelle hat sie weitgehend ausgedient. Nie wieder wird ihr noch irgendjemand zuhören,
der an der Wahrheit interessiert ist.
Was der US-Reporter im Vietnamkrieg, John Pilger, geschrieben hat, stimmt auch mit Blick auf den
Krieg in der Ukraine: Hätte die Presse ihre Arbeit gemacht, wäre es wohl zu diesem Krieg nicht
gekommen. Jacques Baud hat völlig recht: „Unsere Medien sind die Architekten der Niederlage der
Ukraine und die Ursache, dass keine Verhandlungslösung gefunden wird.“ Sie sind mitverantwortlich
für hunderttausende Tote. Die Desinformation führt zu politischen Fehlentscheidungen und damit in
die Katastrophe. Kriege werden auf dem Schlachtfeld entschieden und nicht in Redaktionen. Die
Propaganda-Presse wird nicht verhindern, dass Deutschland die Zeche für diesen Krieg bezahlt und
den Menschen ein böses Erwachen bevorsteht.
Patrik Baab: Auf beiden Seiten der Front – Meine Reisen in die Ukraine; Westend Verlag 2023; 250
Seiten; ISBN 9783946778417; 24 Euro
Patrik Baab ist Politikwissenschaftler und Publizist. Er hat Reportagen und Recherchen über
Geheimdienste und Kriege veröffentlicht. Er berichtete u.a. aus Russland, Großbritannien, dem
Balkan, Polen, dem Baltikum und Afghanistan. In Russland machte er mehrfach Bekanntschaft mit
dem Inlandsgeheimdienst FSB. Auch die Staatsschutzabteilung des Bundesinnenministeriums führt
eine Akte über ihn. Im Westend-Verlag publizierte er zuvor „Im Spinnennetz der Geheimdienste.
Warum wurden Olof Palme, Uwe Barschel und William Colby ermordet?“ (2017) und „Recherchieren.
Ein Werkzeugkasten zur Kritik der herrschenden Meinung“ (2022). Siehe auch: http://www.patrikbaab.de
HandaBandy says:
Nur langsam spazieren!
Hamar bele lehet futni Copyright furcsaságokba.
Stier Gábor says:
Mire is gondolt a költő?
HandaBandy says:
Egy könyvből kiragadott részek közléséhez is engedély kellhet.
Van ahol a szerző még a fordítások lektorálásához is ragaszkodik.
Stier Gábor says:
Továbbra sem értem.
Mohl János says:
Tisztelt Péli Éva!
Kérem írja meg a fordítás eredeti német címét vagy web címét!
Kerestem a “hintergrund.de” oldalon és nem találtam. Lehet, hogy elnéztem valamit vagy esetleg máshol kell keresni.
Szeretném az eredeti német szöveget is elolvasni!
Köszönettel,
Mohl János
Stier Gábor says:
https://patrikbaab.de/