//Mi lett Gumiljov végzete?
„A költő bátor és szerencsésebb. Derekasan harcol. 1914 decemberében egy merész felderítő akcióért megkapja a György-keresztet” #moszkvater

Mi lett Gumiljov végzete?

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal Nyikolaj Gumiljov kalandos életén kalauzol végig bennünket. Azét a Gumiljovét, aki már gyerekkorában romantikus vágyat érez más kontinensek iránt. Ezt a vágyát aztán ki is élheti, ám az afrikai utak között beleveti magát az orosz költészet megújításába, hogy a kifáradt szimbolizmust felváltsa valami újjal, a tárgyiasságot, a képek és a téma pontos kibontását előtérbe helyező akmeizmussal. A forradalom az ő életében is törést okoz, az orosz valóság szembe megy álmaival. Aztán őt is utoléri végezete. Egy kreált ügyben halálra ítélik, az akmeizmus pedig megmarad irodalomtörténeti ténynek.

„A költő bátor és szerencsésebb. Derekasan harcol. 1914 decemberében egy merész felderítő akcióért megkapja a György-keresztet” #moszkvater
„A költő bátor és szerencsésebb. Derekasan harcol. 1914 decemberében egy merész felderítő akcióért megkapja a György-keresztet”

Derék dolog ragaszkodni az elveidhez. Ám mi van, ha a kor túllép rajtuk. Érdemes ragaszkodni egy korhadt rendszerhez és eszményeihez?

A kérdést sokan és sokféleképp válaszolták meg. Az igazi választ a forradalom adta meg. Amit nem mindenki fogadott el, ám ettől függetlenül végigsöpört egy birodalmon. S kialakított egy másik, birodalmat, tetszett vagy sem…

„Hiába harcolsz halált megvető bátorsággal egy igazságtalan, és ami a lényeg, értelmetlen háborúban, amiből már mindenkinek elege van. Hiába feszít melleden az érdemrend, a történelem másképp fordul, a forradalom eseményei elsodornak. Sokan elmenekülnek. Még többen begubóznak. Mások sodródnak az árral, és még többen elfogadják a változást. Te viszont elvhű makacsságodért belebuksz”

A kronstadti hajóorvos apa jövedelme átsegíti a törékeny gyermeket az élet nehézségein. Aki már 6 évesen versel – a Niagaráról ír, ami jól mutatja romantikus vágyát más kontinensek iránt.

Ezt egyébként a későbbiekben Nyikolaj Gumiljov (1886-1921), mert az ő életpályáját kísérjük végig, bőven kiélheti.

Ám egyelőre a neves Carszkoje Szelo-i gimnáziumban tanul, ahonnan egészségi állapota miatt ki kell venni, hogy tüdőbajos bátyját gyógyítani akaró családjával Tifliszbe (ma Tbiliszi) költözzenek. Majd a Néva parti metropolisba visszaérve végre leérettségizik – igen gyatra eredménnyel. Ám a költőnek is jeles gimnáziumi igazgató, Inokentyij Annyenszkij kiáll mellette – és nem téved. Sok mindent megbocsátanak a fiatalembernek, mert érzik benne a költőt. Szülei költségére még a gimnázium elvégzése előtt megjelenik első kötete „A konkvisztádorok útja”, melyet nem akárki értékel, Valerij Brjuszov, a kor vitathatatlanul legtekintélyesebb költője. „Tegyük fel, hogy a kötet csak megkezdett út egy új konkvisztádornak, aki előtt még ott állnak a diadalok, a hódítások.”

„És ugyan hová mehetne egy jómódú család sarja, aki ráadásul frissen felkent költő, ha tovább akarja képezni magát? Szinte természetes, hogy útja Franciaországba, a Sorbonne-ra vezet”

Itt gyülekezik a modern orosz irodalom polgárpukkasztó, merészen újító, és már ismeretségre szert tett kis csapata, Dmitrij Merezskovzskij, Zinaida Gippiusz, Andrej Belij.  Nincs szerencséje, nem ismerik, és nem akarják befogadni. Pedig még folyóiratot is indít „Szíriusz” címmel. Igaz, csak három számot ér meg, viszont ebben mutatkozik be az orosz líra későbbi nagyasszonya, majdani felesége Anna Ahmatova.

Gumiljov nem nyugszik. „Androgin” címmel verset küld a felkent társaságnak, s a Merezskovszkij- Gippiusz páros már hajlandó szóba állni vele.

Hazatérve szemtengelyferdülése megóvja attól, hogy angyalbőrbe bújtassák. Romantikus alkata, vonzódása a történelem, az egzotikus tájak iránt külföldi utazásokra ösztönzi. Erről így ír Brjuszovnak:

„Találkozásunk után a rjazanyi kormányzóságban, majd Peterburgban két hetet voltam a Krímben, egy hetet Konstantinápolyban és Szmirnában, futó kalandba keveredtem egy görög hölggyel, összeverekedtem  apacslegényekkel, s magam sem tudom, hogyan, de Párizsban tértem magamhoz.”

„Gumiljov gyermekkorától vonzódott Afrikához. Először 1909 szeptemberében útnak indul Dzsibutiba, majd Abesszíniába, ahol a négus, IIMenelik is fogadja”

Az afrikai utak között beleveti magát az orosz költészet megújításába, hogy a kifáradt szimbolizmust felváltsa valami újjal, az akmeizmussal, amit a Költők Céhe (Ceh Poétov) irodalmi társaság megalakításával kívánt elfogadtatni. Az irányzat a tárgyiasságot, a képek és a téma pontos kibontását helyezte előtérbe a szimbolizmus elmosódó ábrázolásmódjával szemben. A vers formája is követi a tárgyiasan pontos ábrázolást végletekig kicsiszolt formájával. Az írótársadalom viharos reakcióval fogadja törekvésüket. Közben Gumiljov konfliktusba kerül ifjúkori szerelmével, a saját írásait külföldi álnéven közreadó irodalmi hamisítóval, Jelizaveta Dmitrijevával. Még párbajt is vív a hölggyel együttműködő költő, festőművész Makszimilian Volosinnal, ám ellenfele célt téveszt, ő pedig lovagiasan a levegőbe küldi a halálos golyókat.

„Időközben felsége lesz Anna Ahmatova, de már készíti elő második útját Afrikába, Abesszíniába”

Ehhez segítséget kap az akadémiától. És egy profi fotós is elkíséri, unokatestvére. A kaland nem túl szerencsésen indul. Harrarba vonat vitte volna el, ám az esőzés elmosta a vasúti pályatestet. Gumiljov nem hátrál,  járgánnyal folytatja az utat, s az utolsó 80 km-t így, kézi erővel teszik meg. Onnan már karavánnal megy tovább Harrarba, ahol a helyi kormányzó nem más, mint Hailé Szelasszié, Júda törzsének hódító oroszlánja, az „etióp Királyok Királya és Isten választottja” (1916-1930 között Etiópia régense, 1930-1974 között uralkodója). Gumiljov a kormányzót egy láda vermuttal ajándékozza meg. A további utat még nagyobb veszedelmek fűszerezik. Egy folyón való átkelésnél kis híján krokodil kapja el unokatestvér fotósát.  Közben elfogy az élelmiszerük és a költő vadászni kényszerül. Sejh-Husszein településen a helybéli vallásos főnök barátsággal fogadja, és megoldódnak élelmiszer gondjaik is.

„Viszont itt sem szenvedtek hiányt a kalandban. Gumiljov meglátogatott egy szent barlangot, ahonnan a legendák szerint még bűnös halandó nem tért élve vissza”

„Le kellett vetkőznöm, majd bebújtam a sziklák közötti szűk résen. Aki bent ragadt, szörnyű kínok között végezte, senki nem mert segítő kezet nyújtani, beadni egy darab kenyeret vagy egy korsó vizet…” Gumiljov bemászott és szerencsésen visszatért.

Most se borzadt, nem gerjedt haragra

most is higgadt volt és büszke, bátor

jött a halál, s tört csontjait adta

Játszani neki a konkvisztádor.

(Eörsi István fordítása)

Nem létező világ jelenik meg Gumiljov verseiben, és ott kísértenek Nietsche gondolatai az erős emberekről. A történelem hamarosan próbára teszi a költőt. Pontosabban önként vállalja a kihívást. Kitör az első világháború. Gumiljov válságos időszakot él át. Költészeti próbálkozásai zátonyra futnak, irodalmi társaságuk beszünteti tevékenységét, házassága zsákutcába jut, unja a bohém életet, amibe afrikai útja után belevetette magát. 1914 augusztusában önkéntesként bevonul a harcoló seregbe. És bár szinte minden kortársa ír hazafias verseket, csak ő és Benedikt Lifsic ölti fel a mundért. És bátyja is, aki 1922-ben életét veszti.

„A költő bátor és szerencsésebb. Derekasan harcol. 1914 decemberében egy merész felderítő akcióért megkapja a György-keresztet”

S szépen elindul felfelé a ranglétrán, már altiszt. Kelet-Poroszországból Lengyelországba vezénylik, ahol megfázik, de rövid petrográdi gyógykezelés után ismét a fronton van, helytállásának újabb György-kereszt a jutalma, s zászlós iskolára küldik. Közben újabb megfázás, gyógykezelés Jaltában, majd átvezénylik a szaloniki frontra az orosz expedíciós hadsereghez, ahonnan Párizsba küldik, de előbb egy hónapot tölt Londonban.

„Itt belekóstol az angol irodalmi életbe”

Megismerkedik William Butler Yeats-szel és Gilbert Keith Chestertonnal. Utóbbit többnyire detektív történetei okán ismerik, pedig költőként és drámaíróként is jeleskedett. Bernard Shaw „kolosszális zseninek” nevezte. Az angliai körülmények, olcsó nyomdaköltségek segítik, hogy verseit megjelentesse. Párizsban már, mint az Ideiglenes kormány komiszárjának adjutánsa érkezik, ám az irodai munka nincs kedvére. Viszont barátságba került a Mihail Larinov-Natalja Goncsarova festőművész házaspárral, az orosz konstruktivista festői mozgalom megindítóival. A szerelem sem kerüli el, egy félig porosz félig francia hölgy iránt – versciklus születik belőle. A forradalom hatására fellázadnak az expedíciós hadtest katonái, Gumiljov részt vesz a lázadás elfojtásában. A végső lökést ahhoz, hogy hazautazzon, az adja, hogy 1918 elején az orosz képviseleten rejtjelezőként alkalmazzák.

„A forradalmi Oroszország valósága szembe megy álmaival, rá kell ébrednie, hogy ez nem az a világ, amiről álmodott verseiben”

Házassága is csődbe jut, Ahmatovával elválnak útjaik s az irodalomtörténész Nyikolaj Engelhardt lánya, Anna ejti rabul. Össze is házasodnak, de nem is sejtik, hogy közös életük alig több mint két évig tart majd.

 Aktívan részt vesz az irodalmi életben, tagja a Költők Összorosz Szövetségének, melyben Blok és Gorkij is ott van. Utóbbi világirodalmi kiadójának elképzelését is támogatja.

Utolsó verseskötete a „Tűzoszlop”, majd darabja „A mérgezett tunika” már kiábrándultságát mutatja. Gyűlölettel fogadja a változásokat, az új világot eltévedt villamosként mutatja fel, mint ”sötét, szárnyas vihart az eltévedt idők örvényében”.

Ó, elfutni vágyom, mint a tolvaj, 

Afrikába, úgy, mint valaha,

Lefeküdni egy nagy szikomorfa

Alá, és fel nem kelni soha.

 (Pór Judit fordítása)

„A költőt utoléri a végezete. 1921-ben letartóztatják az orosz földrajztudós Vlagyimir Tagancev ügyében, akit ellenforradalmi összeesküvéssel vádolnak”

Három feltételezés forgott közkézen a költő szerepéről az összeesküvésben. A hivatalos változat szerint tagja volt a csoportnak. Mások szerint nem volt köze hozzá, csupán annyi volt a bűne, hogy tudott róla, és nem jelentette fel a titkos szerveződést. A harmadik, később beigazolódott változat, hogy összeesküvés egyáltalán nem is létezett. Azt a KGB fabrikálta, mert éppen akkor volt az első lázadás a bolsevik hatalom ellen Kronstadtban, és példát kellett statuálni. A 833 letartóztatottból több mint százat, köztük Gumiljovot kivégeztek. Hiába próbált ügyükben közben járni az apa, a jeles jogász és kriminológus Nyikolaj Tagancev, és maga Gorkij is, a halálos ítéleteket, noha Lenin ellenezte, kérlelhetetlenül végrehajtották.

„Az orosz literatúra elveszítette egyik eredeti és ígéretes alkotóját. Az akmeizmus megmaradt irodalomtörténeti ténynek, tagjai különböző utat követtek”

Oszip Mandelstam áldozata lett a személyi kultusznak. Gumiljov első asszonya, Anna Ahmatova (1889-1966) kanyargós és nehéz pályát bejárva végül a hatvanas évekre elfoglalhatta megérdemelt helyét az orosz irodalomban. Mihail Kuzmin (1875-1936) eljutott a szürrealizmusig, míg Szergej Gorogyeckij (1884-1967) középszerű lírikusként szürkült bele a szovjet költészetbe.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.