„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Kosztur András írása a #moszkvater.com számára
„Többször bevetették már viszont az ukránok a szovjet Ha–35-ösből továbbfejlesztett hajóelleni rakétájukat, a Neptunt, amelyet nem sokkal a háború előtt mutattak be a nagyközönségnek”
Fotó:Wikipédia
Ukrajna fegyvereinek forrásai a jelenlegi háborúban négy csoportra oszthatók. Egyrészt Ukrajna jelentős mennyiségű fegyvert és technikát örökölt a Szovjetuniótól, amelynek egy részét ugyan az évtizedek során harmadik országokba értékesítették, de az ország tartalékai így sem voltak csekélyek. Másrészt, mint ismert, a háború alatt számos nyugati ország adott át térítésmentesen fegyvereket Ukrajnának, régi szovjet gyártmányú eszközöket éppúgy, mint modern vagy kevésbé modern nyugati fegyvereket. Harmadrészt Ukrajna a rendelkezésre álló eszközeivel maga is igyekszik fegyvereket beszerezni külföldről, bár ez nem mindig egyszerű feladat, hiszen számos országban bevett gyakorlat, hogy aktív konfliktusok térségeibe nem adnak el – legalábbis közvetlenül és hivatalosan – fegyvereket.
„Negyedrészt pedig Ukrajna saját ipari kapacitásait is igyekszik hasznosítani, és a szovjet örökségre, és a nyugati támogatásokra építve önálló és teljesértékű hadiipar létesítésére törekszik. Az alapok ehhez megvannak, legalábbis a háború előtt megvoltak”
Ukrajna ipari nagyhatalom, jelentős természeti erőforrásokkal és hatalmas, a szovjet időszakból származó üzemekkel, amelyek közül sokat állítottak az ország háborús erőfeszítéseinek a szolgálatába. A szovjet fegyverrendszerek alapjaira építve a független Ukrajna az 1990–2000-es évektől kezdve egy sor saját fejlesztésbe kezdett több területen is, ezek többsége azonban – forrás és politikai akarat híján – csak a 2010-es évektől kapott lendületet és legtöbbször csupán a háború kitörése után vált valósággá.
Az egyik ilyen, háború alatt beérő fejlesztés a Bohdana névre hallgató önjáró löveg, amelyet a Kremencsuki Autógyár (KrAZ) egyik teherautójának alvázára építettek rá, és amely az első olyan ukrán löveg, amely már a NATO-sztenderdeknek megfelelő 155 mm-es lőszert használ.
„A háború alatt, ha hihetünk az ukrán nyilatkozatoknak, a Bohdana gyártási számai folyamatosan nőttek, és immár elérték a havi közel húsz darabot”
A löveget eredetileg a Harkivi Traktorgyár és a Kramatorszki Nehézgépgyár üzemeiben gyártották, amelyek természetesen a háború alatt már voltak orosz légicsapások célpontjai. Ez azonban, úgy tűnik, nem állította meg a termelést, olyannyira, hogy amennyiben a Kijev által közölt számok valósak, úgy Ukrajna önjáró lövegek gyártása terén egész Európát megelőzi – együttvéve. A drónok gyártását illetően egyes vélemények szerint pedig már világelső Ukrajna, amely területen a háború első másfél éve alatt 100-150-szeresére növelték a gyártási kapacitásokat, igaz, az alkatrészek jelentős részét kénytelen külföldről beszerezni, a fejlesztések és beszerzések nagy része pedig nem állami forrásból, hanem önkéntesek támogatásával valósul meg.
„A forrásokat illetően meg kell említeni a korrupció és sikkasztás problémáját is”
Minisztériumok, állami cégek és önkéntes szervezetek kapcsán is felmerült már, nem is egy alkalommal, hogy a hozzájuk juttatott forrásokon nyerészkednek, túlárazva a védelmi beszerzéseket, vagy akár alacsony minőségű termékeket juttatva a hadsereghez. Ezen esetek felsorolása túlfeszítené jelen írás kereteit, de ezt a problémát is észben kell tartanunk, ha az ukrán hadiipar lehetőségeit és korlátait vizsgáljuk.
Ukrajna számára a legfontosabb témává az elmúlt hónapokban a nagy hatótávolságú légi csapásmérő eszközök váltak, és természetesen ezen a téren is zajlanak a fejlesztések. Ha a Bohdana kapcsán elmondhatjuk, hogy a gyártási számoktól függetlenül legalábbis létező eszközről van szó, ezen a téren több kétségünk lehet az ukrán közléseket illetően. Idén augusztus végén az ukrán elnök előbb azt közölte, hogy Ukrajna saját rakéta-drónt fejlesztett Paljanica néven, amely többszáz kilométeres hatótávval bír (nagyobbal az eddig átadott nyugati rakétáknál), és elviekben egyesíti magában a rakéták és drónok előnyös tulajdonságait.
„A gyakorlatban egy reaktív hajtóművel és nagyobb robbanótöltettel felszerelt drónról lehet szó, amelyet Ukrajna függetlenségének napján már sikeresen be is vetettek, azóta azonban nem tudni sokat a használatáról”
Néhány nappal később Zelenszkij azt állította, Ukrajna sikerre vitte saját ballisztikus rakétaprogramját is. Ez a program a rakétagyártásáról híres Juzsmas, azaz a dnyipropetrovszki Déli Gépgyár keretein belül évtizedeken keresztül futott, leállt és újraindult, és bár a háború alatt már voltak orosz (!) jelentések arról, hogy Ukrajna bevetette saját Hrim–2-es rakétáit, a gyakorlatban nem sokat tudni arról, milyen eredményekre jutottak az ukrán fejlesztők. Egy olyan saját ballisztikus rakéta, amely az orosz Iszkanderekhez hasonlóan 500 km-es hatótávval bírna, kiküszöbölné Ukrajna nyugati engedélyektől való függését az orosz hátország támadását illetően.
„Más kérdés, hogy amennyiben a rakéta el is készült már, sorozatgyártása megvalósítható-e a háború közepette”
A Juzsmast a többi üzemhez hasonlóan szintén érte már találat a háború alatt. Hogy a hadi üzemeket ért csapások milyen károkat okoznak, arról természetesen Kijev nem közöl információkat, az azonban sejthető, hogy az ilyen események nem segítik az ott dolgozók munkáját. Igaz, vélhetően Ukrajna számos gyártókapacitást az eredeti, akár Google Mapsen is megtalálható címektől távolra költöztetett, amelyeknek talán nem mindegyike ismert még az oroszok előtt, a fenyegetés azonban ezek esetén is állandóan fennáll.
„Többször bevetették már viszont az ukránok a szovjet Ha–35-ösből továbbfejlesztett hajóelleni rakétájukat, a Neptunt, amelyet nem sokkal a háború előtt mutattak be a nagyközönségnek”
A Neptunt a kijevi Lucs tervezőiroda fejlesztette és az Artem gyártotta – mondani se kell, mindkettő rakétacsapások célpontjává vált, a hírek szerint súlyos károkat is szenvedve. Akárhogy is, a Neptun bevetéséről szóló relatíve ritka jelentések rámutatnak arra, hogy ennek az elvileg már teljes mértékben bevethető fegyvernek a sorozatgyártása is akadozhat, nagy kérdés tehát, hogy milyen kilátásai vannak a háború végéig más, még tervezési vagy akár tesztelési szakaszban járó fegyvereknek. Igaz, a Szpectehnoekszport ukrán hadiipari vállalat vezetőjének közlése szerint Ukrajna már 2025 közepére beindíthatja a saját szárnyas és ballisztikus rakétáinak gyártását.
Persze, addig még ki kell tartani a háborúban. Az időhiány problémája egyébként azokban az esetekben is felmerül, amikor külföldi fegyvergyártók jelennek meg Ukrajnában. Az egyik ilyen gyártó a Rheinmetall, amely állítólag már meg is nyitotta első, Lynx harcjárműveket gyártó üzemét Ukrajnában, és elvileg további három gyárat – egy lőport, egy harckocsilőszert és egy légvédelmi eszközöket előállítót – készül létesíteni. De szintén jelen van az országban a török Baykar, a Bayraktar nevű, hírhedtté vált drónok gyártója, és más cégek is kifejezték már érdeklődésüket az Ukrajnába való kitelepülést illetően.
„Ukrajna fronton mutatott teljesítménye miatt azonban joggal merülhet fel a kérdés, hogy időben megvalósulnak-e ezek a nagyszabású tervek. Azonban nemcsak a háború, de annak lezárása is keresztülhúzhatja az ukrán hadiipar fejlesztésére irányuló szándékokat”
A háború kapcsán ez érthető, hiszen minden hadiüzem kiemelt célpontnak számít, teljesen védett objektum pedig nem létezik, a donbaszi frontszakasz problémái mellett pedig az utóbbi időben mintha az ukrán légvédelem sem szerepelne túl jól a korábbiakhoz képest. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy az oroszok egyik deklarált hadicélja éppen Ukrajna demilitarizálása, így az ország hadiiparának fejlődését minden bizonnyal a háború esetleges végeztével sem nézik majd jó szemmel.
Persze, az utóbbi időszak bejelentései részben éppen ennek szólhatnak. Nyugaton és Kijevben is érzik már, hogy rövidesen kompromisszumra kényszerülhetnek, mivel harctéri fordulatra egyre kisebb az esély. Mivel a háborút lezáró dokumentum jó eséllyel kizárja majd Ukrajna NATO-tagságát és vélhetően a közvetlen nyugati fegyverszállítások elé is legalábbis korlátokat állít – furcsa lenne, ha ezekhez Moszkva ne ragaszkodna majd –, az ukrán hadiipar fejlesztése azt a célt is szolgálja, hogy a kézenfekvő korlátozásokat megkerülve is biztosíthassa Ukrajna harcképességének fenntartását a jövőbeli, megváltozott körülmények között. Másik oldalról pedig az ezekkel való dicsekvés, ahogy Ukrajna lehetséges NATO-tagságának emlegetése Moszkvának is üzen.
„A Nyugat kész fenntartható alapokra helyezni Ukrajna védelmi képességeinek fenntartását, így Moszkva jobban teszi, ha enged a követeléseiből, mert a Kremlben vélhetően már bevett állásponttal ellentétben idővel rosszabb helyzetbe kerülhet”
Persze, Moszkvában is látják, mi történik. Egyrészt az is világos számukra, hogy az ukrán hadiipar felpörgetése a háború által megroppantott ukrán gazdasági helyzet és a vonakodó nyugati támogatások közepette nem lesz egyszerű feladat, így továbbra sincsenek időkényszerben. Gondoljunk csak arra, hogy éppen a rakétaprogram kapcsán közölték nemrég az ukránok, hogy a program alapjai le vannak rakva, azonban nyugati támogatásra lenne szükség annak megvalósításához. Ahogy azt is látják, hogy az ukrán hadiipar fejlődése kiskapu lehet Ukrajna semlegességén, amelyen keresztül a Nyugat továbbra is támogathatná katonailag Kijevet. Így a jövőbeli tárgyalásokon valószínűleg erre is kiterjed majd a figyelmük. Bár tény, hogy pont ez a terület lehetőséget nyújt valamiféle kompromisszumra is, amivel a káposzta is megmarad és a kecske is jól lakik, és mindkét fél győzelemként tárgyalhatja. Ebben a kérdésben azonban pontosabban csak azután láthatunk, ha a tárgyalások egyáltalán megkezdődnek.
„Addig azonban még sok minden történhet. Ne feledjük, hogy a jelenlegi legmerészebb elképzelések szerint, amelyek forrása elvileg a német titkosszolgálat, az oroszok tervei között szerepel 2026 végéig Ukrajna Dnyepertől keletre fekvő területe nagyobbik részének elfoglalása, a Donbaszon túl beleértve így Harkivot, Dnyiprót és Zaporizzsját is”
Ha ez valóban így lesz – amire jelenleg azért nem vennénk mérget –, az szinte tárgytalanná tenné az ukrán védelmi iparra vonatkozó találgatásokat, hiszen Ukrajna majdhogynem összes jelentősebb ipari központja és nyersanyaglelőhelyeinek jelentős része orosz kézre kerülne ezáltal. Persze, a hírek szerint a kevésbé támadott nyugati területekre – így akár Kárpátaljára is – telepítettek hadi üzemeket az ukránok, néhány év alatt teljes egészében átstrukturálni az ország gazdaságát azonban vélhetően nem lenne egyszerű feladat.
(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
