Az ukrán front mindkét oldalán mérgezi az agyakat a propagandisztikus gyerekirodalom. A minszki folyamat fő célja a Donbasz két szeparatista „népköztársaságának” reintegrációja. De képes lesz-e ennyi vérontás, pusztítás után az együttélésre Ukrajna keleti és nyugati része? Leküzdhető-e a mára minden oldalon eluralkodott bizalmatlanság? Nem sok jóval bíztat, hogy Luhanszkban és Lvivben immár a gyerekbe is beoltják a gyűlöletet. A front mindkét oldalán megjelent az ártatlan lelkeket mérgező propagandisztikus gyerekirodalom, ami felveti a kérdést, összeboronálható-e egyáltalán az ország mentalitásában, kultúrájában és vallásában is különböző keleti és nyugati része?

A patrióta nevelés eszközeként határozza meg az úgynevezett Luhanszki Népköztársaság azt az ifjúsági magazint, amelynek árulkodó – Udvarias emberkék – már a címe is, hiszen a Krím elcsatolásakor a félszigeten zajló népszavazás nyugalmát biztosító, azonosító jelzés nélküli orosz katonákat nevezték így. De mi várható a ternopili Oleh Vitvickij mesekönyvétől, amely a II. világháború finoman szólva is vitatott megítélésű népi ellenállására, Ukrán Felkelő Hadseregre (UPA) utalva a Felkelők ábécéje címet viseli, vagy a lvivi Krisztina Lukascsuknak a Majdanról szóló meséitől.

Az ismeretterjesztő-szórakoztató luhanszki folyóirat azzal indított, hogy az Ukrajna többi részén a büszkeség forradalmának nevezett 2013-2014-es eseményekről csak, mint a nagy szerencsétlenségről beszél. A mese nem túl bonyolultan csak Fasisztonnak nevezett „hőse” elküldi egy távoli ország  nagy városába segítőjét, Gnulandot (a név a régióval a Majdan idején foglalkozó amerikai helyettes államtitkárra, Victoria Nulandra utal), aki ott az embereknek „gonosz süteményt” osztogat, s aki eszik ebből, az öldöklő, mindent elpusztító gonosszá változik.

„A mesét kísérő rajzokban a disznófejű alakok között jól kivehető az ukrán elnök Petro Porosenko, a volt kormányfő Arszenyij Jacenyuk vagy a nemzetbiztonsági tanács titkárának, Olekszandr Turcsinovnak az alakja”

S hogy milyen bűnöket követtek el ezek a szörnyek? Hát beültették az egész országot varázskaporral (ukropnak, kapornak csúfolják az oroszok az ukránokat), amely megfosztja az embereket a nevetés örömétől és a boldogságtól. „Kinőtt a hatalmas kapor, s eltakarta a Napot, s ellopta az emberektől az örömöt.  Az országban többé nem nőtt kenyérgabona, kiszáradtak a kertek, a folyók pedig hatalmas mocsarakká változtak” – szól a mese.

A következő mese egy másik világba vezeti ifjú olvasóit. Oda, ahol a jóságos Apa bölcs tanácsokkal látja el a gyerekeket, az Anya pedig finom cukorkával kínálja őket. Azon már meg sem lepődhetünk, hogy a mesét kísérő rajzokon az Apa figurája kísértetiesen emlékeztet Vlagyimir Putyinra. „Erősnek kell lenni! A jóság önmagában kevés, hiszen a világban sok az olyan ember, aki előszeretettel sértegeti a nála gyengébbeket!” – szól az atyai intés.

A főszerkesztő, Szergej Kolesznyikov a BBC orosz nyelvű hírszolgálatának nyilatkozva semmi kivetnivalót nem lát a gyereklapban, amely véleménye szerint ellentétben a hasonló ukrán kiadványokkal, egyáltalán nem gyűlöletkeltő. Persze, a másik oldal sem maradt adós az „értékeléssel”. Az ukránok szemében az ilyen folyóirat maga a pokol, amely egy életre megmérgezi a gyerekek lelkét.

„Ugyanezek az ukrán hangadók semmi kivetnivalót nem látnak abban, ha a II. világháborúban tömeggyilkosságok sorával kitűnő UPA eszméivel traktálják a gyerekeket”

A verses formában írt Felkelők ábécéjében tudatosan egymásba fonódik a nemzeti felszabadító mozgalom története a ma eseményeivel. A könyvben a felkelők nem csupán Adolfikkal (Hitler) és Joszejjel (Sztálin) harcolnak, de Hazarovval (Janukovics egykori kormányfője, Nyikolaj Azarov) valamint Liliputyinnal is. A közhangulatot jól mutatja a már a sokadik kiadást megért Felkelők ábécéjének átütő sikere, amelyet az egyik orosz csatornán csak „banderista ábécéként” emlegettek, hiszen szinte mindegyik vers azzal végződik, hogy „mindannyian belépünk az UPÁ-ba.

Nem bonyolítja túl az üzenetet a Majdanról szóló meséiben Krisztina Lukascsuk sem, aki nem a káoszra, a halálra, a szörnyűségekre, hanem csak a hitre, az igazságra és a jóságra fókuszál. A hazáért vérüket ontó „angyalok” történeteit úgy kapkodják, mint a cukrot, így aztán aligha csodálkozhatunk azon, hogy a most felnövő nemzedékek nem értik majd, hogy miért a mindent elöntő korrupció, ha a jók győztek.