//Merre billen a Donbasz status quója?
Különleges ügynökök vizsgálják a helyszínt a donyecki Separ kávézóban 2018. szeptember 1-én, ahol robbantással meggyilkolták a Donyecki Népköztársaságot 2014 óta vezető Alekszandr Zaharcsenkót #moszkvater

Merre billen a Donbasz status quója?

Zaharcsenko megölése újabb  háborút aligha robbant ki, a politikai erővonalakat azonban átrajzolhatja

Különleges ügynökök vizsgálják a helyszínt a donyecki Separ kávézóban 2018. szeptember 1-én, ahol robbantással meggyilkolták a Donyecki Népköztársaságot 2014 óta vezető Alekszandr Zaharcsenkót #moszkvater
Különleges ügynökök vizsgálják a helyszínt a donyecki Szepar kávézóban 2018. szeptember 1-én, ahol robbantással meggyilkolták a Donyecki Népköztársaságot 2014 óta vezető Alekszandr Zaharcsenkót
Fotó:EUROPRESS/AFP/Igor Maslov/Sputnik

Egy kávézóban felrobbantották az úgynevezett Donyecki Népköztársaságot 2014 óta vezető Alekszandr Zaharcsenkót. Kik állhatnak a merénylet mögött, s az megváltoztathatja-e a Donbaszban a jelenlegi status quót? A legtöbb elemző erre keresi a választ, miközben a valódi kérdés inkább az, hogy melyik oldal tudja hatékonyabban a maga javára kihasználni a kialakult helyzetet.

Ki ölte meg Zaharcsenkót? Aligha fogjuk egyhamar megtudni, a lehetséges verziók között azonban logikusnak tűnik, hogy az ukrán titkosszolgálatok állnak a merénylet mögött. Le is tartóztatták az állítólagos elkövetőket, akik a donyecki szeparatisták szerint az SZBU diverzánsai. Moszkva is Kijevre mutogat, amely az „aljas gyilkossággal a konfliktus politikai rendezése helyett a terror eszközéhez nyúlt, még inkább elmérgesítve Kelet-Ukrajnában az enélkül is instabil helyzetet”.

Az ukrán titkosszolgálat eközben tagadja, hogy köze lenne a minszki megállapodás egyik aláírójának meggyilkolásához. Az ukrán hatalom egyelőre nem használja ki a „szeparatisták vezérének” likvidálását Petro Pososenko elnök megroggyant népszerűségének a feltornázására sem. Ez aligha meglepő, hiszen akkor az ukrán hatalom nem ismételgethetné, hogy Oroszország blokkolja a minszki megállapodás végrehajtását és a szankciókat tovább kell szigorítani.

Mint ahogy arra sem kaphatjuk fel a fejünket, hogy Kijev Moszkvát láttatja a történtek mögött.  Az ukrán olvasat szerint az orosz titkosszolgálatok takarították el az útból a már feleslegessé vált Zaharcsenkót. Emlékeztetnek az olyan harctéri parancsnokok, mint „Motorola” vagy „Givi” halálára. Ez azonban nem tűnik életszerűnek. Egyrészt azért, mert Zaharcsenko betartotta a játékszabályokat, másrészt egy ilyen, a status quót megváltoztató akció nagyon is kockázatos.

De sokan nem zárják ki a belső leszámolás lehetőségét sem. Nem véletlenül, hiszen köztudott, hogy a szeparatisták táborán belül állandó harc folyt a pénzforrások ellenőrzéséért, s a szentnek nem mondható Zaharcsenkónak emiatt sok ellensége volt. Ellenfelei még egyes orosz újságírókat is felhasználtak a lejáratására. Az sem tetszhetett mindenkinek, hogy ismételten elhalasztották a „köztársaságban” az elnökválasztást, ami azt jelentette, hogy Zaharcsenko kezében marad a hatalom.

Szóval, Zaharcsenko megölésére sokaknak lehetett okuk, a Donbaszban uralkodó állapotok miatt volt erre lehetőségük is. Éppen ezért sokkal fontosabb kérdés most az, hogy miként alakul az a bizonyos status quo a merénylet után? Már csak azért is, mert a fejlemények alakulását egyáltalán nem az határozza meg, hogy ki volt az elkövető.

Alekszandr Zaharcsenko 2014-ben, beiktatásakor #moszkvater
Alekszandr Zaharcsenko 2014-ben, beiktatásakor
Fotó:EUROPRESS/AFP/Alexander KHUDOTEPLY

Kijev borítékolhatóan azt hangsúlyozza majd, hogy a „Donyecki Népköztársaság” egy instabil banditaállam. Ezzel egyrészt azt sulykolja, hogy ide vezet a szeparatizmus, másrészt a két „népköztársaság” vezetőire is ráijeszt azzal, hogy potenciális célpontokként állítja be őket. Közben a Nyugat felé azt kommunikálja, hogy Moszkva azért likvidálta Zaharcsenkót, hogy okot teremtsen egy katonai offenzívára. Nem mellesleg, egy ilyen, egyáltalán nem valószínűsíthető szcenárió igazi ajándék lenne Porosenkónak a tavaszi elnökválasztás előtt. Ebben az esetben ugyanis ismét maga mellett tudhatná a lövészárokban a konfliktusba belefáradt külföldi szövetségeseit. Ugyanakkor az orosz nacionalisták és a szeparatisták egy közelgő ukrán támadást vizionálnak. Zaharcsenko halála azonban nem változtatja meg a katonai erőviszonyokat, így egy villámháborúra egyik félnek sincs továbbra sem ereje.

Moszkvát azonban kétségkívül lépéskényszerbe hozta a merénylet. No, nem valamiféle katonai válaszcsapásra kell gondolni, de politikai lépéseket sokan várják feszülten. Méghozzá messze nem csupán Ukrajnában, hanem Oroszországban is. Már idáig is mindkét oldalon erős a hurrápatrióták között az a nézet, hogy Putyin elárulta a Donbaszt. Az ukrán nacionalisták azt remélik, hogy ezzel a Kreml ellen fordíthatják a hasonlóképpen radikális oroszokat. Akik pedig máig nem nyelték le, hogy a Novorosszija projekt gyorsan lekerült a napirendről. E körökben úgy vélik, hogy az orosz elnök az oligarchák érdekeit nézve a szankciók enyhítésért cserébe beáldozza a Dél-kelet-Ukrajnában élők millióit.

Ez azonban a morális okokon kívül már csak azért sem lehetséges, mert a Donbasz támogatásának kérdése a Kreml szemében alapvetően belpolitikai kérdés, s bármilyen „árulás” látványosan kihatna az uralkodó elit utóbbi időben a nyugdíjkorhatár emelése miatt amúgy is megtépázott népszerűségére.  Ezért javasolt megoldásként Trumpnak Putyin, hogy tartsanak referendumot a Donbaszban. Mint moszkvai elemzők megjegyzik, a szeparatista formációk „elárulása” ráadásul lenullázná a Moszkvának a Szíriában és más helyeken tanúsított elvi kiállással sokak szemében megerősödött reputációját. Arról nem beszélve, hogy a lojális szövetségesek „ejtése” kihatna a dél-oszét, az abház vagy a Dnyeszteren túli helyzetre is.

„Abban pedig a Kreml már régen nem hisz, hogy bármilyen engedménnyel elérhetné a nyugati szankciók leépítését”

Közben Moszkva már arról beszél, hogy Zaharcsenko meggyilkolása lenullázza a minszki folyamatot, s a normandiai formátumban sincs most értelme tárgyalni. A minszki megállapodás jelenleg tényleg kómában van, ami Kijevnek sincs egyáltalán ellenére. Ez a fenyegetés valójában azonban a Porosenko nyugati támogatóinak szól, s Moszkva valódi célja Minszk temetésével inkább az, hogy a Kijev mögött állókat nagyobb nyomásgyakorlásra kényszerítse. Erre persze aligha van esély, hiszen Európa és Amerika már régen az Ukrajna kapcsán kialakított álláspontjának a foglya, s arcvesztés nélkül nem állhat ki Kijev mögül.

Mint azonban arra az egyik ismert moszkvai elemző Gevorg Mirzajan felhívja a figyelmet, Moszkva elérheti a Donbasz „dnyeszterizálását”, ami az autonómiára és a gazdasági fejlesztésre fókuszálva a konfliktus befagyasztását jelentené. Ennek alternatívája a karabahi példa követése, amit sem Kijev, sem a Nyugat nem akarhat. Ez az elgondolás beleillik a Kremlnek az orosz nacionalisták által túl óvatosnak tartott stratégiájába, hiszen Moszkva az arcát megőrizve kifoghatná a szelet a hazai radikálisok vitorlájából, miközben a alighanem a minszki folyamat védnökeinek is megfelelne ez a helyzet. Közben némi rendet lehetne tenni a szeparatista eliten belül is, majd idővel újra elő lehetne venni a minszki megállapodást, amelynek teljesítését megkönnyítené, ha a front mindkét oldalán a háttérbe szorulnának a háborúban kitűnt politikusok. A Donbaszban az élet úgy hozta, hogy a háború „hőseit” új politikusok váltják fel, s a tavaszi elnökválasztás az ukrán eliten belül is elindíthatja ezt a folyamatot.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.