„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Kosztur András írása a #moszkvater.com számára
„A kurszki akció tehát – akár lesz valamilyen folytatása, akár nem – kétségbeesett előremenekülésnek tűnik, amelyben megvolt/van az esély arra, hogy időt, vagy akár plusz nyugati támogatást nyerjen Ukrajnának, de az is, hogy felgyorsítsa annak vereségét”
Fotó:EUROPRESS/Roman PILIPEY/AFP
Ukrajna nem először támadta meg szárazföldi úton Oroszország területét, azonban most először maradtak bent csapatai hosszabb időre. Bár az elmúlt egy hétben a harcok által érintett, illetve az ukránok által ellenőrzött terület érdemben nem növekedett, az ukránok továbbra is igyekeznek őrizni kezdeményező szerepüket a térségben, kellemetlenséget okozva az oroszoknak. Kellemetlenséget, és nem többet, ugyanis egyelőre nem világos, mi is lehetett a kurszki akció célja. Bár az ukrán vezetés részéről különféle verziók merültek fel (pozícióerősítés a tárgyalások előtt, egy Szumi elleni orosz támadás megelőzése, Oroszország gyengeségének „leleplezése”, vagy az orosz hadsereg erőinek átcsoportosítására való rákényszerítése stb.), ezek egyike sem tűnik olyan súlyúnak és egyikkel kapcsolatban sem ért el Ukrajna eddig olyan eredményeket, amelyek megérnék a kurszki műveletek árát.
„Az ár ugyanis könnyen Pokrovszk városa lehet, a Donbassz egyik fontos logisztikai csomópontja, egyben az ukrán szénbányászat egyik utolsó jelentős központja, és nem mellesleg a Dnyipropetrovszk megye felé vezető <kapu>”
A térségben az oroszok Ukrajna kurszki támadása óta egyre nagyobb tempóban haladnak előre, ami végképp érthetetlenné teszi, miért volt szükség az itt harcoló csapatok átirányítására egy kétes kimenetelű oroszországi akcióhoz. Az események előtt az orosz elemzők és haditudósítók is értetlenül állnak, és saját hadseregük korábbi csalódásai miatt nem hiszik, hogy csupán az ukrán hadvezetés stratégiai hibává növekvő taktikai ballépéséről van szó, hanem úgy vélik, van valami titkos, „ravasz terv” az események mögött, és az ukránok még nem játszották ki az összes kártyájukat.
Utóbbiban természetesen igazuk lehet, alapot a feltételezéseiknek pedig az szolgáltathat, hogy 2022 őszén a beharangozott, és kisebb erőkkel el is indított herszoni ellentámadás „árnyékában” zajlott le a sikeres Harkiv környéki ukrán ellentámadás, amely jelentős sokkot okozott az orosz hadseregnek. Azonban sokan 2023 tavaszán és nyarán is hasonló meglepetésre számítottak, a megbicsakló zaporizzsjai ukrán ellentámadás második nagyszabású hulláma, vagy valamiféle második csapásirány kialakítása azonban máig nem következett be, a frontális támadás annak bizonyult, aminek látszott.
„Ezúttal sem világos, merre következhetne be egy újabb ukrán támadás, ha tényleg léteznek azok az erők, amelyeket az orosz haditudósítók az ukránoknak tulajdonítanak. Elvileg ugyanis az ukránok tartalékban tartanak legalább öt teljesen harcképes, felszerelt dandárt”
Ha ez igaz, az valóban fokozza a donbasszi eseményekkel kapcsolatos kérdéseket, és elsőre megmagyarázhatatlanná teheti azt, amit látunk. Egy második csapásirány ezt a rejtélyt megoldhatná. De milyen lehetséges irányokat neveznek meg az orosz haditudósítók és elemzők, ahol az ukrán bevethetik ütőképes tartalékaikat (ha azok léteznek, persze)?
„Az egyik lehetséges új frontszakasz szintén Kurszk megye területén, a jelenlegi frontvonaltól északra, Hluhiv felől Rilszk irányában húzódik”
Bár ez a szakasz továbbra is stratégiai zsákutca önmagában véve, és hadászati kérdéseket Rilszk elfoglalása sem oldana meg, az ukrán vezetés azt remélheti tőle, hogy fokozhatja az eddig akciók – az orosz társadalom felé egyébként elég csekély – lélektani hatását. Katonai értelmet az adhat a dolognak, hogy ez a szakasz pont azon gluskovói járástól északra fekszik, amely sok szempontból kedvezőtlen terület az orosz védekezés számára. Délen és nyugaton az ukrán határ, keleten az ukrán csapatok, északon pedig egy folyó és magaslatok övezik. Ha tehát az ukrán gyors betöréssel el tudnák foglalni a Szejm folyó északi partját, csapdába zárhatnák az orosz katonákat a járásban, jelentősen növelve a hadifogoly állományukat. Tekintettel arra, hogy arányaiban mennyivel több foglya van az oroszoknak, egy gyors és kis veszteségű művelet esetén ez jelentős ukrán részsiker lehetne, elhúzódó harcok és nagy veszteségek esetén azonban nem lenne semmi értelme, csak a kétes és rövidéletű lélektani hatás.
„Felmerült Transznisztria, a Moldovához tartozó oroszpárti szakadár köztársaság <semlegesítésének> lehetősége is”
Nemzetközi jogi szempontból kockázatos akció lenne, azonban – a kurszki akciókkal szemben – valódi presztízsveszteséggel fenyegetné a Kremlt. Oroszország nem tudna segítséget nyújtani a Dnyesztermelléknek hagyományos úton, így csak az atomfegyverek bevetése, vagy hosszabb távú megoldásban gondolkodva a teljes körű mozgósítás maradna számára. Vagy persze a beletörődés abba, hogy egy harminc éve Moszkva segítségére számító régiót elveszít. Más kérdés, hogy egy ilyen manőver Ukrajna és a Nyugat viszonyában is kérdéseket vetne fel, a Moldova nemzetközi területére történő behatolást pedig – hacsak a moldovai vezetés nem kéri kimondottan, ami viszont mindenki számára nyilvánvalóan a nyugati jóváhagyást jelentené az akcióval kapcsolatban – már nem lehetne önvédelmi szempontokkal magyarázni. Ha tehát a Nyugat valóban tart az eszkalációtól, egy ilyen akciót nem hagyhat jóvá. A Putyinnak okozott presztízsveszteség – stratégiai fenyegetést ugyanis a Dnyesztermellék elvesztése se jelentene Oroszországra nézve – ugyanis vélhetően nem éri meg egy atomháború kockázatát.
„Olyan véleményekkel is találkozni, hogy az oroszok gyors előrehaladása Pokrovszk felé valójában csapdát készít elő, a kurszki művelet pedig egy ehhez biztosított elterelés”
Azt azonban az oroszok már bizonyították a háborúban, hogy szorongatott helyzetben nem ragaszkodnak a végsőkig az akár súlyos áron megszerzett területekhez sem, és kedvezőbb pozícióba vonulnak vissza. A donbasszi orosz csapatok minden bizonnyal észlelnék, ha az ukránok a szárnyakon jelentősebb összevonásokat hajtanának végre, adott esetben pedig a csapda bezárulta előtt kivonulnának az érintett területről. Így az ukránok csak azokat a területeket szereznék vissza, amelyeket az akció érdekében maguk adtak fel nemrég. Ráadásul, ha az ukrán csapatok hirtelen visszadobnák csapataikat Kurszkból a Donbasszba, azzal magukra, azaz Szumi megyére rántanák a kurszki területekre összevont orosz csapatokat, akik vélhetően élnének a lehetőséggel, és Szumi megyében alakítanának ki egy biztonsági zónát. A csapda-forgatókönyv valószínűségét az is csökkenti, hogy a hírek szerint az ukrán csapatok kénytelenek voltak feladni Karlivkát, amely a harapófogó egyik foga lehetett volna. Tekintettel arra, hogy az oroszok nemcsak Pokrovszk felé, hanem attól délre is igyekeznek előre nyomulni, a bekerítés lehetősége könnyen azokat az ukrán csapatokat fenyegetheti, amelyek Vuhledar környékén egyelőre még tartják állásaikat, a front mögöttük történő beszakadása azonban megnehezítheti, vagy akár el is lehetetlenítheti az utánpótlásukat.
„A Krím-félsziget, vagy valamelyik közeli félsziget elleni támadás még a korábbiakhoz képest is meredekebb ötletnek tűnik”
Bár időről időre felmerül, hogy az ukránok megpróbálhatják közvetlenül a Krím-félszigetet támadni, vagy valamelyik hosszan a Fekete-tengerbe kinyúló Herszon megyei félszigeten (Kinburn, Tendra) dobhatnak partra nagyobb egységeket, azonban kérdéses, hogy az Ukrajna rendelkezésére álló szerény vízi eszközállománnyal egy ilyen akció végrehajtható lenne úgy, hogy annak értelme is legyen. Még ha sikerülne is bizonyos területfoglalást végrehajtania egy ilyen, nagyobb létszámú deszantnak, az utánpótlás biztosítása szinte lehetetlen lenne, ahogy a csapatok kimenekítése is. A Dnyeper bal partján fekvő Krinki, amelyet hosszú hónapok harcai és jelentős veszteségei után az ukránok idén nyáron feladni kényszerültek, az ilyen műveletek kockázatait és eredményeit is bemutatta.
„A korábban is sokat támadott, ezért Kurszknál jobban megerősített Belgorod megye, a tavalyi ellentámadás során is áttörhetetlennek bizonyuló zaporizzsjai frontszakasz, vagy Harkiv és Luhanszk megyék határa nem valószínű célpontok”
Ezeken nem állt be változás az utóbbi időben, így ha az ukránoknak lenne ereje ezek áttörésére, azt megtehették volna korábban is, vagy legkésőbb a kurszki műveletek kezdete utáni napokban, amikor annak Ukrajna számára kedvező hatásai még érvényesültek, és az orosz logisztikát megzavarhatta volna egy újabb akció. Ez egyébként tulajdonképpen mindegyik irányra igaz, a legmegfelelőbb pillanatot egy második támadásra vélhetően már elszalasztották, és láthatóan nem vontak el elegendő orosz állományt a front többi szakaszáról sem.
„Ennek ellenére vannak olyan vélemények, amelyek az ukrán fő csapást Enerhodar irányában várják, aminek értelme a Zaporizzsjai Atomerőmű visszaszerzésében rejlene”
Ez valódi nyereség lehetne Ukrajna számára még akkor is, ha mélyebben nem tudnának előrehaladni, elvágva a Krím felé vezető szárazföldi folyosót, azonban az akció mind az orosz megerősített állásokon, mind a Dnyeper szinte legszélesebb szakaszán keresztül egyaránt nehezen kivitelezhetőnek tűnik, így a fentiek ezzel kapcsolatban is állnak.
„Emellett van némi folyamatos feszültség a belarusz-ukrán határ mentén is, Ukrajna részéről Belarusz háborúba rántása azonban már tényleg a végső kétségbeesés jele lehetne”
Értelmet csak akkor nyerhetne, ha Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök szavait betartva valóban az atomfegyverek bevetésével válaszolna (már ha egyáltalán erre van lehetősége, ami kétséges), ezzel pedig a NATO-t is közvetlen beavatkozásra sarkallná (ha így lenne). Így ezt a nagyon veszélyes opciót a nagyon valószínűtlen kategóriában helyezhetjük el.
„A lehetőségekkel szemben megfogalmazott szkepticizmus persze nem jelenti azt, hogy ezek a támadások ne következhetnének be, ahogy azt sem, hogy ne érhetnének el valamiféle részsikereket”
A kurszki támadás is váratlan volt és nehezen magyarázható, mégis bekövetkezett, az azonban továbbra sem egyértelmű, mi lehetett a tényleges oka. Hiszen bármilyen eredményeket érjen is el Ukrajna Kurszkban – a logisztikai nehézségek miatt egyébként túlzottan mély benyomulásra nincs lehetősége az ukránoknak –, a donbasszi veszteségek sokkal súlyosabban érinthetik, hiszen Pokrovszk megnyithatja az oroszoknak az utat Ukrajna belseje felé.
„Így, ha a védvonalak Pokrovszktól nyugatra is hasonló helyzetben vannak, mint attól keletre, az oroszok számára a város eleste után logikus lehetőség lenne a Dnyipropetrovszk megyei Pavlohrad felé nyomulni tovább, amivel az ukrán védelem teljes déli szakaszát nyomás alá helyezhetnék, ahelyett, hogy Szlovjanszk és Kramatorszk masszív erődítéseinek frontális bevételével próbálkoznának”
Igaz, ennek a két forgatókönyvnek két feltétele van. Az egyik Pokrovszk gyors és relatíve kis veszteségekkel járó bevétele, ami a jelenlegi tendenciák szerint 1-2 hónapon belül megtörténhet, azonban Ukrajnának vélhetően még van lehetősége arra, hogy ezt a folyamatot lassítsa, és az orosz veszteségeket fokozza. A másik feltétel pedig az egy pavlohradi előrenyomulás révén kialakuló elnyújtott támadó ék biztosításához elegendő létszámú orosz hadsereg megléte. Ezzel kapcsolatban biztosat állítani az orosz veszteségekkel kapcsolatos megbízható adatok hiányában nem tudunk.
„Az oroszok előtt tehát egy világos forgatókönyv látszik kibontakozni, amelyet a kurszki harcok nem akadályoznak, sőt egyelőre gyorsítani látszanak azt. Az ukránok terve azonban továbbra is kérdéses”
Az ukrán győzelem elsődleges feltétele a súlyos oroszországi belpolitikai zavar, ugyanis ez akadályozhatná meg azt, hogy Ukrajna katonai győzelme esetén Oroszország atomfegyvereket vessen be, vagy teljeskörű mozgósítást rendeljen el a háború megfordítása érdekében. Ehhez még hozzátehetjük, a mozgósítás maga is okozhatna belpolitikai zavarokat.
„Csakhogy 2023 nyarán az ellentámadás kudarcával, és a Prigozsin-féle zendülés gyors lecsengésével mind az ukrán katonai győzelem, mind az orosz belpolitikai válság lehetősége is beláthatatlan távolságba került”
Éppen ezért olvashattunk tavaly év végétől egyre gyakrabban arról, hogy az amerikaiak immár a védekező műveletek fontosságát hangsúlyozzák, idén pedig már a tárgyalások lehetősége is újra és újra szóba került. Mivel a defenzív hadműveletek, bár amerikai szempontból jelenthették az orosz haderő folyamatos lekötését és felőrlését, egyben az ukrán hadsereg felőrlésével és ukrán területek elvesztésével is jártak, az ukrán társadalom pedig egyre kilátástalanabbnak látta a háború kimenetelét, Ukrajna egy olyan tárgyalásos rendezés felé sodródott, amely – a 2022-es isztambuli tervekkel szemben – az egyértelmű vereséget jelentette volna számukra.
„A kurszki akció tehát – akár lesz valamilyen folytatása, akár nem – kétségbeesett előremenekülésnek tűnik, amelyben megvolt/van az esély arra, hogy időt, vagy akár plusz nyugati támogatást nyerjen Ukrajnának, de az is, hogy felgyorsítsa annak vereségét”
Ha nincs semmilyen „ravasz terv” Kijev tarsolyában a donbasszi események körül, és a területvesztés valóban a fejetlenségből és az ember hiányból fakad, ahogyan azt ukrán oldalról sokan egyre reménytelenebben szemlélve a dolgokat állítják, akkor könnyen lehet, hogy utóbbi forgatókönyv megvalósulásának kezdetét láthatjuk jelenleg.
Persze, az is felmerülhet – nemrég Somkuti Bálint vetette fel –, hogy éppen ez a gyors lezárás lehet az akció valódi oka, és valójában nem az eddigi, tárgyalások felé vezető útról való letérésről, hanem az ukrán vereség előidézésével annak felgyorsításáról van szó. Szerintem azonban Ukrajna jelentősége az Egyesült Államok számára messze nem gazdasági, hanem elsősorban katonai-politikai, így az ország megtartása annak ütőképes hadserege nélkül viszonylag keveset érne, sőt talán terhet is jelentene. Éppen ezért nem egyeztek bele Ukrajna semlegességébe sem, és éppen ezért váltottak volna defenzívebb stratégiára. Az persze nem zárható ki, hogy van valamilyen „konspiráció” a háttérben, hiszen az események már-már a Donbassz szándékos feladására hasonlítanak.
„Így lehetséges, hogy Kijev tisztában van vele, hogy Donyeck megye maradékát a háború lezárását követően már semmiképp nem tarthatja meg, így utolsó erőit olyan frontokon veti inkább be, ahol még van lehetősége valamiféle eredményt kicsikarni”
A legvalószínűbb persze az, hogy a fentiek közül több szempont is érvényesülhetett az akció megtervezésénél. Vélhetően az ukránok nem akarták szándékosan felőrölni hadseregüket, és feladni a Donbasszt (a nagyhatalmi cinizmust persze sose szabad alábecsülni, jelenleg azonban ezekre kevés racionális magyarázatot lehetne adni), ugyanakkor felismerték, hogy akár katonai, akár tárgyalásos úton, de a kelet-ukrajnai események számukra kedvezőtlen módon alakultak, ezt pedig egy – vagy akár több – váratlan húzással kívánták orvosolni.
„Ha a kurszki akció nagyobb orosz átcsoportosítással járt volna a front többi szakaszán, az adott esetben tehermentesíthette volna a Donbasszt, vagy utat nyithatott volna egy második támadásnak, rávehette volna a nyugatiakat, hogy engedélyezzék a mélységi csapásokat Oroszország ellen, valamilyen radikális orosz válasz esetén pedig akár közvetlen vagy legalábbis közvetlenebb beavatkozásra bírhatta volna a NATO-t”
Könnyen lehet, hogy az egész mögött a megfejtés csupán annyi, hogy az ukrán számítások nem jöttek be, és az oroszok nem ültek fel a nemzetközi sajtó, és néhány elemző körében megjelenő hisztériának, és állítólagos megaláztatásuk kivédekezése érdekében nem adták fel stratégiai előnyüket. A következő lépés azonban ismét az ukránoké, rövidesen kiderülhet, létezik-e még valamilyen „ravasz terv”, vagy a kármentésre kell fókuszálniuk.
(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
