„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Kosztur András írása a #moszkvater.com számára
„Mindenképp a passzionáriusok közé sorolhatjuk Jevgenyij Prigozsint is”
Fotó:EUROPRESS/HANDOUT/TELEGRAM/@ razgruzka_vagnera/AFP
A Krím-félszigeten fekvő Jalta városában található otthonában 2023. október 27-én a rálőttek Oleg Carjovra, az ukrán Legfelsőbb Tanács egykori képviselőjére, aki a Majdan hangos kritikusaként, és a 2014-es kelet-ukrajnai szakadár mozgalmak támogatójaként évek óta orosz fennhatóság alatt élt. Bár egy ideig a rövid életű Novorosszija nevű föderáció parlamentjének házelnöke volt, már régóta a politikai döntéshozatali folyamatok peremére szorult, és részvétele az eseményekben inkább azok közösségi és hagyományos médiában való kommentálásában merült ki.
„Carjov nem az első olyan alakja a 2014-es eseményeknek, aki háttérbe került, és nem az első azok közül sem, akiket merénylet ért”
Bár hagyományosan az orosz legfelsőbb vezetést tekintik a 2014 tavaszi események egyedüli alakítójának, és nehéz is lenne letagadni, hogy az orosz titkosszolgálatok, majd az orosz hadsereg különböző formákban komoly szerepet vállalt az ukrajnai szakadár törekvések megvalósításában, a történések első vonalába akkor olyan emberek kerültek, akik vagy eszmei alapokon vagy egyszerű nyughatatlanságuk okán kezükbe vették a kezdeményezést, és akik éppen emiatt gyakran szembe kerültek a Kremllel, vagy annak megbízott embereivel is.
„Talán a legjobban a passzionaritás fogalma írja le ezt a jelenséget”
Egy kifejezés, amelyet maga Putyin is emleget néha, és amelyet Lev Gumiljov szovjet etnológus vezetett be az 1970-es években. Gumiljov szerint a passzionaritás „leküzdhetetlen (tudatos vagy gyakrabban tudattalan) belső törekvés valamilyen cél megvalósítására, amikor is ennek a rendszerint illuzórikus célnak az elérése az adott személy számára értékesebb a tulajdon életénél is. Az egyes ember passzionaritása bármilyen képességgel, nagy, közepes vagy kis tehetséggel párosulhat, nem függ külső hatásoktól, mivel az adott ember alkati vonása; nincs köze az etikai normákhoz, mivel egyaránt könnyen szül hőstetteket és bűncselekményeket, alkotást és rombolást, jót és rosszat, s csupán a közömbösséget zárja ki.”
A passzionaritás fogalmáról, annak tudományos megalapozottságáról lehetne vitatkozni, maga a Gumiljov által leírt jelenség azonban – bármi is álljon a hátterében – jelen van az ukrán és orosz történelem elmúlt időszakában. Míg a passzionáriusok többsége egyik vagy másik oldal névtelen hősévé – és persze a másik fél számára gonosztevővé – vált, addig közülük néhányan kiemelkedtek, és az események alakítóivá váltak. A magyar olvasók többsége vélhetően nem emlékszik már azokra az emberekre – vagy talán nem is hallott róluk – akik 2014-ben a támogatói által „orosz tavaszként” elkeresztelt történések középpontjában álltak. Nem érdektelen megvizsgálni, milyen pályaíveket futottak be ezek a személyek az elmúlt években, és hogyan lettek egyesek hősökből már-már kitaszítottakká.
„Jó példa erre Pavel Gubarjov, Donyeck <népi kormányzója>, aki a Majdan győzelme utáni napokban állt a keleti bányászváros orosz érzelmű tiltakozóinak élére”
Felesége, Jekatyerina Gubarjova a kikiáltott Donyecki Népköztársaság első külügyminisztere lett. Gubarjovnak, aki az események előtt egy a politikával csak érintőlegesen kapcsolatban álló vállalkozó volt Donyeckben, az eseményekben játszott szerepe ellenére nem jutott valódi hatalom, és minden kísérletét arra, hogy visszatérjen a szakadár népköztársaság politikai életébe, elvágták. Bár felesége tavaly egy rövid időre a herszoni orosz adminisztráció vezető-helyettesévé vált, Gubarjova tisztviselői karrierje azzal ért véget, hogy nem tisztázott okokból letartóztatták. Bár rövid időn belül elengedték, férjének is meggyűlt a baja az orosz hatóságokkal. Igor Girkin (Sztrelkov) letartóztatásakor egyszemélyes tüntetést szervezett bajtársa mellett, amiért ő is őrizetbe került egy rövid időre.
„Igor Sztrelkov a 2014-es <orosz tavasz> egy másik jellegzetes figurája, aki egy ideig a Donyecki Népköztársaság védelmi minisztere volt, azonban Gubarjovhoz hasonlóan ő is kiszorult a hatalom közeléből, és a Putyin-rendszert az <elégedetlen patrióták> oldaláról kritizáló tábor egyik hangadójává vált”
Sztrelkov az elmúlt években élesen bírálta az orosz vezetést, és a hadsereg állapotát is, idén nyáron pedig gyávának és senkinek nevezte Putyint, aki azzal szolgálná a legtöbbet Oroszországnak, ha lemondana. Nem sokkal ezután le is tartóztatták extrémizmus vádjával, és legalább december közepéig előzetes letartóztatásban is marad.
„Bár a hatóságokkal nem került szembe, politikai karrierjéről azonban le kellett mondania Natalja Poklonszkajának, aki az ukrán ügyészség tagjaként a Krím elcsatolásakor vált ismertté, mint a szakadár törekvések egyik támogatója a hivatalos szervek soraiból”
Poklonszkaja 2016 és 2021 között az Állami Duma képviselője is volt, monarchista nézetei és olykor sajátos politikai véleménye miatt azonban nem lett folytatása ezen pályájának, a legutóbbi hírek szerint pedig a főügyész tanácsadójaként szolgál – és ilyen minőségében nem folytathat publikus politikai tevékenységet.
Gubarjov és Sztrelkov esete is rámutat arra, hogy az úgynevezett háborúpárt, azaz az orosz államtól és hadseregtől teljes győzelmet és kompromisszum-mentességet váró társadalmi réteg, és a háborút a gyakorlatban elindító orosz vezetés érdekei és elképzelései nem mindig esnek egybe. S általában a háborúpárt lelkes tagjai húzzák a rövidebbet. Bár 2022 februárjában úgy tűnhetett, ennek a csoportnak, amely 2014 óta várta az ukrán kérdés végleges rendezését, végül teljesülnek a kívánságai, nagyon hamar kiderült, hogy a Kremlnek számos olyan szempontja van, amelyet a türelmetlen hazafias-nacionalista közeg nem vesz számításba, ahogy arra is fény derült, hogy ezen közeg hangadói ugyan szükségesek, de korántsem pótolhatatlanok.
„Persze, Ukrajna is célba vette ezt a közeget. Darja Duginát, az ismert filozófus, Alekszandr Dugin lányát tavaly nyáron, Makszim Fomint, a Vladlen Tatarszkij néven ismert haditudósítót idén télen gyilkolták meg vélhetően ukrán megrendelésre dolgozó merénylők”
Zahar Prilepin írót és frontharcost ugyan sikertelenül próbálták meggyilkolni – igaz, testőre, az eseményekben 2014 óta részt vevő Alekszandr Subin (Zloj) belehalt a robbantás okozta sérüléseibe –, és ha hinni lehet a híreknek, Carjov is túl van az életveszélyen, azonban az is jellemző a háborúpárt jövője szempontjából, hogy a Carjov elleni merénylet már jóval kisebb hírértékkel bírt Oroszországon belül is, mint a korábbi hasonló sikeres vagy sikertelen kísérletek.
„Mindenképp a passzionáriusok közé sorolhatjuk Jevgenyij Prigozsint is”
A passzionaritás fogalmának érvényességét, és etikai semlegességét mutatja, hogy Prigozsin, akárcsak az említett Tatarszkij, élete korábbi szakaszában köztörvényes bűnözőként került börtönbe, és így váltak végül az orosz hazafias tábor hőseivé. Prigozsin mindenki közül a legmesszebb ment a kormányzattal szembeni bírálataiban, és tettekkel is alá akarta támasztani elképzeléseit, halála pedig mintha kijózanító hatással lett volna a háborúpártra is, a társadalom többségi, alapvetően győzelmet váró, de inkább óvatos, mint lelkes részéről nem is beszélve.
Valerij Fjodorov, az Összorosz Közvéleménykutató Központ (VCIOM) vezetője 10–15 százalékra taksálta a háborúpárt arányát az orosz társadalmon belül szeptember végén, és meglepő nyíltsággal azt is hozzátette, ez a csoport ugyan hordoz némi belpolitikai kockázatot, azonban
„ezeknek az embereknek a passzionaritása, aktivitása Ukrajna felé van becsatornázva […] így ez a kockázat kezelhető.”
Prigozsin halálával és Sztrelkov letartóztatásával utóbbiban nem is igazán kételkedhetünk.
A Kreml pedig végig – 2014 után, és a „különleges hadművelet” kezdete után is – tisztában volt azzal, hogy mik a társadalmi többség elvárásai a háborút illetően. A társadalom a közvélemény-kutatások alapján győzelmet vár, annak pontos definícióját azonban az ország vezetésére bízza, és lehetőség szerint minél távolabb tartaná magától az eseményeket. Emiatt van az, hogy Moszkva máig nem mondta el világosan, milyen eredményeket vár el a háborútól, így viszonylag szabad kezet hagyva magának annak lezárását illetően, és emiatt nem rendeltek el – és vélhetően már nem is fognak – teljeskörű mozgósítást, annak ellenére, hogy a háborúpárt az ország minden erőforrását a győzelem szolgálatába állítaná.
„Miután az ellentámadás során kiderült, hogy az ukrán hadsereg nem jelent olyan egzisztenciális veszélyt Oroszországra nézve, mint amitől sokan még orosz részről is tartottak, a Nyugat támogatási lelkesedése apadni látszik, és a belső hazafias ellenzék hangadói (Prigozsin és Sztrelkov) is kikerültek a képből, a gazdasági és szociális kérdések pedig jobban izgatják az orosz társadalmat, mint a háború, a Kreml polittechnológusai szemében vélhetően a háborúpárt értéke is devalválódni fog”
Prigozsin lázadása viszont magasra tette a téteket a Kreml háborús politikájának kritikáját illetően, és mindenkit gyanússá tett, aki pápább kívánna lenni a pápánál…
Az „orosz tavasz” tehát célba is ért, meg nem is. Bár a Kreml a háborúval hozzálátott az ukrán kérdés „rendezéséhez”, amelyet a háborúpárt régen várt, és jónéhány elképzelésük és jelszavuk bekerült (vagy visszakerült) az orosz politikai gondolkodás mainstream vonalába, azonban az ország radikális átalakulása és megújulása nem valósult meg, legalábbis nem az ő – gyakran egymásnak is ellentmondó – elképzeléseiknek megfelelően. Személyükre pedig csak akkor van szüksége az orosz államnak jelenleg, ha alkalmazkodni tudnak ehhez a szándékaikat nem teljesen kielégítő helyzethez (erre is van bőven példa, például a „letekert” Poklonszkaja vagy a kelet-ukrajnai eseményekben 2014 óta résztvevő, de mérsékeltebb elvárásokkal rendelkező Alekszandr Hodakovszkij), másképp legjobb esetben is csak a marginalizálódás vár rájuk.
(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
Az, hogy Oroszország fog-e győzni nem kérdés, de a jelenlegi iszapbirkózás az oroszokat is nagyon ki fogja fárasztani. Ez az egész háború csak a fegyverzuet fejlesztés szempontjából jó.