Miközben egyes ukrán diplomaták még Oroszország széteséséhez toboroznak szövetségeseket, Zelenszkij megegyezne Moszkvával. Hiába logikus ez a törekvés, ilyen hátországgal nem lesz egyszerű megvalósítani.

Bár a napokban már úgy tűnt, kézzelfogható közelségbe került a Donbassz helyzetének normalizálását szolgáló megegyezés, és az úgynevezett normandiai formátum (Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország) résztvevői még ebben a hónapban találkozhatnak Párizsban.

„Csakhogy a véres és gyűlölködő elmúlt öt év nem múlik el nyomtalanul. A bizalmatlanság olyannyira befészkelte magát Oroszország és Ukrajna közé, hogy még arról is nehéz megegyezni, amelyben már mindenki egyetért”

Így aztán hiába jelentette be az ukrán külügyminiszter, hogy Kijev elfogadja a Donbassz különleges státusának megteremtését előirányzó úgynevezett Steinmeier-formulát, a minszki egyeztető csoportban Ukrajnát képviselő egykori államfő Leonyid Kucsma ezt mégsem írta alá. A német elnök által még korábban javasolt menetrend a minszki megállapodásnak megfelelően különleges státust biztosítana a két szakadár térségnek és az ukrán pártok részvételével választást tartanának a régióban. Kijev most is hangsúlyozta, hogy elviekben egyetért a tervezettel, ám az aláírás előfeltételének tekinti a teljes tűzszünetet, az EBESZ hatékony ellenőrzésének megvalósulását az ország egész területén, az ukrán pártok és sajtó megjelenését az érintett régióban, a határellenőrzés megvalósulását, és az idegen erők és technika kivonását Ukrajnából.

„A Kreml ugyanakkor kivár, és addig nem hajlandó leülni a „normandiai formátumban”, amíg Kijev írásban nem garantálja az eddigi megállapodás, a Steinmeier-formula teljesítését”

Ez kétségkívül kimozdítaná a helyzetet a holtpontról, és az elmúlt hetek fejleményeiből egyértelműen kirajzolódott az is, hogy mind Ukrajna, mind pedig Oroszország érdekelt is ebben. Volodimir Zelenszkijnek első számú választási ígérete volt, hogy békét teremt a Donbasszban, ráadásul a tőle várt szociális biztonság is elképzelhetetlen Kelet-Ukrajna konszolidálása nélkül. Vlagyimir Putyin globális céljai és a gazdaság stagnálása teszik érdekeltté a megegyezésben, enélkül ugyanis elképzelhetetlen az Oroszországot azért megfogó szankciók enyhítése.

„Moszkvának ennek ellenére nem sietős a megegyezés. Az ukrán elnököt inkább sürgeti az idő, ugyanis a politikai túlélés érdekében minél előbb eredményt kell felmutatnia. Vigyáznia kell ugyanakkor arra is, hogy a nacionalisták ne háborodjanak fel a kompromisszumon”

A kibontakozás tehát nem lesz olyan gyors, mint azt mindenki remélné. Ugyanígy nehezen halad a gáztranzitról december 31-gyel megszűnő megállapodás meghosszabbítása is. Ez egy globális játszma része, amelyben most az Európai Unió az Egyesült Államokkal karöltve megakadályozná az Északi Áramlat 75 százalékban kész bővítését, míg Oroszország a déli vezetéken támad vissza, ahol épp a napokban kezdték meg a Török Áramlat meghosszabbításán a bolgár szakasz építését.

„A hármas – orosz-ukrán-EU – tárgyalások így érthetően lassan haladnak. A csütörtöki brüsszeli egyeztetés mindössze 40 percig tartott, és legfőbb eredménye, hogy az európai normák figyelembe vételével a megbeszéléseket folytatják”

Moszkva kész garantálni a megfelelő mennyiséget, ám csak rövid távra hosszabbítaná meg a szerződést. Az Európai Unió 10 évben gondolkozik, és nem a jelenlegi szerződés meghosszabbításában, hanem új, az európai szabályozást jobban érvényesítő új megállapodásban. Ukrajna hosszú távon nyugati irányból biztosítaná a gázellátását, ám a tranzit nélkül ez nem megy. Mert a reverz jelen pillanatban inkább csak papíron létezik, és valóban orosz gázt használ az ország. E modell fenntartásában érdekelt az új főoligarcha Ihor Kolomojszkij is, hiszen alig várja, hogy átvegye a jövedelmező gázbizniszt. Minden jel arra mutat, hogy a felek érdekeltek az új szerződésben, ám minden betűjéért megharcolnak.

„Közben azonban vészesen közeleg a tél, és az ukrán lakosság nem alapozhat a globális felmelegedésre”

S hogy még jobban értsük, milyen romboló volt az elmúlt öt év, és mennyire kötött a földindulásszerű győzelmei ellenére is Zelenszkij mozgástere, ahhoz érdemes elolvasni Alekszandr Alekszandrovics belgrádi ukrán nagykövetnek az Oroszországgal történő leszámolásra buzdító cikkét.

„Mint az ukrán diplomata fogalmaz, a nemzetközi közösségnek csak az lehet a célja, hogy Oroszország szétessen”

Megállapodni Moszkvával szerinte civilizációs okok miatt sem lehetséges, ezért el kell szigetelni a szankciók további szigorításával. Ukrajnában nem Alekszandrovics az egyetlen, aki így gondolkozik. Áprilisban a vezérkari főnök helyettese Ihor Romanenko értekezett arról, mindenáron el kell érni Oroszország szétesését, és ha ez bekövetkezik, akkor Ukrajnának e területek egy részét meg kell kaparintania.

Lehet ezekre a megszólalásokra azt mondani, hogy őrült lázálom, ám ijesztő, hogy nagykövetek és tábornokok agyában születnek ilyen gondolatok. Mindez magyarázatot ad arra is, hogy miért óvatos az egyáltalán nem így gondolkodó Zelenszkij, miért biztosítja be minden lépését Moszkva, és miért van elege ebből az egészből már Európának.

„Az elmúlt öt év megmérgezte e régióban a gondolkodást. Ám míg Moszkva azért kellő cinizmussal közelített e konfliktushoz, addig Kijevben a hatalom eme cinizmusa egy idő után átcsapott nacionalista, és irracionális őrületbe”

Ez ma Zelenszkij legnagyobb ellensége, és ezt a társadalom hangos és veszélyesen felfegyverzett kisebbségét átható mételyt kell mindenek előtt kezelnie. S hogy ez sikerüljön, annak már csak azért is szurkolhatunk, mert ez egész Európa stabilitását erősítené. Zelenszkijnek szeptember 25-én a Fehér Házban ebben a szellemben kellene tárgyalnia. Már, ha elődjével ellentétben ő nem kizárólag  hatalomban, és vazallus Ukrajnában gondolkodik.