A Balkán elkövetkezendő egy évét kétségtelenül az határozza majd meg, hogyan alakul a legnagyobb játékosok, vagyis az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió, Törökország, és persze Kína viszonya

Habár a térség politikusai óriási várakozásokkal tekintenek az új esztendőre, egyre nyilvánvalóbb, hogy a külpolitikai viták rendezésével újabb problémahalmaz zúdulhat a Balkánra. Megnéztük, mit hozhat a következő év a régióban.

Aligha hallhattunk annyi optimista nyilatkozatot a balkáni politikusok szájából, mint az elmúlt hónapokban. De nem csak a régió szereplői álmodtak nagyot.Ugyan a macedón-görög névvita még korántsem oldódott meg, a 2015-ös Nobel-békedíj egyik győztese, Wided Bouchamaoui nemrég Szkopjéban bejelentette, szeretné békedíjra jelölni a macedón és a görög miniszterelnököt, Zoran Zaevet és Alekszisz Cipraszt a prespai megállapodás aláírása miatt. Ám ha az elmúlt év történéseiből következtetünk a 2019-es évre, már jóval pesszimistább kép tárul elénk.

Görögország és Macedónia: új törések

Mikor júniusban a macedón és görög miniszterelnök aláírta a megállapodást a névvita rendezéséről – melynek értelmében a volt jugoszláv köztársaságot Észak-Macedóniára nevezik át – sokan arra számítottak, hogy a macedón alkotmány módosítása még az év végéig megtörténhet. A gyors rendezés híveinek azonban csalódniuk kellett, és nem csak azért, mert a névváltoztatásról szóló, szeptember 30-i macedóniai népszavazás az alacsony részvétel (pontosabban az ellenzék bojkottja) miatt érvénytelen lett. Az alkotmánymódosításról továbbra is vitázik a Szobranje, vagyis a macedón parlament, végső döntés az elkövetkezendő hónapokban várható.

„Kétségtelen, hogy amennyiben sikeres lenne a macedón alkotmánymódosítás, akkor az új Észak-Macedónia akár már 2020-ban csatlakozhatna a NATO-hoz”

Nem szabad azonban megfeledkezni a másik opcióról sem. Ha a névmódosítás nem sikerülne, az ország euroatlanti csatlakozása a távoli jövőbe tolódhat. Arról nem is beszélve, hogy a névcsere megoldása tovább súlyosbítaná a macedón társadalom megosztottságát. Nem segít ezen az sem, hogy a macedón törvényhozás nemrég úgy döntött, amnesztiát kaphatnak többen azok közül, akik 2017 áprilisában megrohamozták a parlament épületét. A támadás szervezői nem kaphatnak amnesztiát, ahogyan azok sem, akik bármilyen fizikai erőszakot alkalmaztak.

Szerbia és Koszovó: nagy szavak, kis tettek

Nem kevésbé derűlátó Hashim Thaci koszovói államfő, aki év végi beszédében úgy fogalmazott, 2019 első hónapjaiban már meg is születhet a megállapodás Belgráddal a két ország viszonyának teljeskörű rendezéséről. Sőt, Thaci egyenesen arról beszélt, hogy a végső megállapodást a washintoni Fehér Házban fogják aláírni, méghozzá Donald Trump jelenlétében.

Aki persze ismeri az elmúlt hónapok történéseit, több kétsége is támad efelől. Pristina novemberben vetett ki 100 százalékos vámot a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező termékekre, amit a helyi szerb lakosság úgy élt meg, hogy ezzel elvágták őket az anyaországtól. Az intézkedés akkor nem vonatkozott azokra az árucikkekre, amelyeket a két említett országban állítanak elő, de valamilyen külföldi vállalat termékeinek számítanak. Endrit Shala kereskedelmi miniszter viszont most bejelentette, január elsejétől a vámemelést a külföldi vállalatok termékeire is kiterjesztik. A koszovói lépést az Európai Unió élesen bírálta, a pristinai vezetők szerint viszont ilyen kemény válaszra volt szükség Szerbia „agresszív” politikájával szemben. Ráadásul Ramush Haradinaj koszovói kormányfő korábban leszögezte, a vámemelésre vonatkozó döntést csak akkor vonják vissza, ha Szerbia elismeri Koszovó függetlenségét. A szerb elnök viszont közölte, hogy Belgrád mindaddig nem folytatja a kapcsolat normalizálására vonatkozó, 2013-ban megkezdett párbeszédet, amíg Pristina vissza nem vonja a vámemelést.

„Emellett számos olyan ügy nehezíti Szerbia és Koszovó kapcsolatainak normalizálását, amely megint csak az ellen hat, hogy 2019-re beköszöntsön a megbékélés éve”

Szerbia továbbra is folytatja azt a nemzetközi kampányt, melynek eredményeként már több országot is meggyőzött arról, vonja vissza Koszovó elismerését. A koszovói ügyészség azonban a szerb kormánypárt koszovói szövetségesét, a Szerb Lista politikusait – köztük Milan Radoicsicsot, a párt alelnökét – gyanúsítja azzal, hogy közük lehetett Oliver Ivanovics koszovói szerb politikus meggyilkolásához. Mindezek után már egyáltalán nem meglepő, hogy szakértők szerint egyenesen csoda lenne, ha a szerb-koszovói megbékélés – területcserével vagy sem – megvalósulna 2019-ben.

A lázadás éve is jöhet?

Az elmúlt hetekben egészen meglepő tüntetések robbantak ki Belgrádban és a boszniai Szerb Köztársaság fővárosában, Banja Lukában. A december 8-i tüntetésen az ellen tiltakoztak az egybegyűltek, hogy Borko Sztefanovics vezető ellenzéki politikust november 23-án Krusevacon  egy gyűlésre menet ismeretlen elkövetők botokkal verték meg. A politikus ellenzéki pártszövetsége arra gyanakszik, hogy a Szerb Haladó Párt bérelte fel a verőlegényeket. A későbbi tüntetésnek az adott újabb apropót, hogy a köztévé jelentéktelennek tüntette fel a tízezreket megmozgató tiltakozást.

Banja Lukában egy egészen más eset bizonyult szikrának. A 21 éves David Dragicsevics márciusban tűnt el, testét hat nap után találták meg a város melletti folyóban. A nyomozás során először kizárták az idegenkezűséget és azt állították, a fiú öngyilkos lett, később azonban a patológiai vizsgálat miatt felmerült a gyanú, hogy gyilkosság áldozata lett. Dragicevics szülei szerint fiukat meggyilkolták és a rendőrség falaz a gyilkosoknak, ezért több tüntetést is szerveztek, amelyek rengeteg embert megmozgattak, nem csak Boszniában, hanem Szerbiában is.

„Mindezek az események jól rámutatnak arra, hogy a szerb és boszniai társadalomban rengeteg olyan feszültség van, amely bármelyik pillanatban tízezreket vihet az utcára még úgy is, hogy Alekszandar Vucsics szerb, és Zseljka Cvijanovics boszniai szerb elnök népszerűsége töretlen”

A legfőbb aggályok a korrupcióval, a kormányzati túlhatalommal és a média elfogultságával kapcsolatosak, de mögöttes okként természetesen szerepet játszik az is, hogy az életszínvonal minden korábbi várakozás ellenére sem sokat javult az elmúlt években. És bár az Európai Bizottság prognózisa szerint Szerbia már 2025-ben uniós ország lehet, egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy a közeledés (néhány uniós projekt kivételével) kézzel fogható eredményeket hozna Szerbiának.

Az egész Balkán megmozdulhat

Ám nem csak a fenti országokban várhatók az elkövetkező években olyan változások, amelynek a kimenetele egyáltalán nem tudható biztosan. Azzal, hogy Németországban decemberben elfogadták azt a törvényt, melynek értelmében 2020-tól nem uniós szakképzett munkaerő alkalmazására is lehetőség lesz, hamarosan megnyílik a német munkaerőpiac a balkáni országok számára is. Mindezzel együtt megszűnik az a szabályozás is, miszerint csak akkor alkalmazható külföldi munkavállaló, ha nem találtak megfelelő képzettségű személyt Németországban vagy az Európai Unióban. Ez pedig várhatóan minden eddiginél nagyobb nyomást fog helyezni a térségben a munkaadókra, ugyanis a tapasztalatok szerint a munkaerőhiánnyal magával vonja a bérek növekedését is. Ezért az üzleti világ mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy kikényszerítse ezekben az országokban azokat a reformokat, amelyek hozzájárulhatnak a munkaerő megtartásához.

„Legalább ennyire fontos, hogy a belgrádi és Banja Luka-i események hatására egyre több országban ébredhetnek rá a polgárok arra, hogy jóval nagyobb erejük van, mint azt korábban gondolták”

Ugyan a szerbiai tüntetéseket gyakran érte az a kritika, hogy kevés a fiatal a demonstrálók között, ez cseppet sem garancia arra, hogy a jövőben csakis békés megmozdulások várhatók. A tüntetők többségét ugyanis éppen azok a demonstrálók teszik ki, akik még a milosevicsi időkben is az utcára vonultak és megtapasztalták a tömegek erejét.

A Balkán elkövetkezendő egy évét azonban kétségtelenül az határozza majd meg, hogyan alakul a legnagyobb játékosok, vagyis az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió, Törökország, és persze Kína viszonya. Amennyiben az orosz-amerikai viszony hasonlóan alakul, mint az elmúlt évben, aligha várható, hogy megszületik a várva várt szerb-koszovói megbékélés. Amennyiben pedig a kizárólag a saját belső válságával foglalkozó Európai Unió nem lesz képes működőképes jövőt kínálni a balkáni államoknak, még tovább növekedhet a térségben a török és kínai befolyás. A tavaszi EP-választásokra készülő európai elitet láthatóan nem zavarja különösebben ez az opció.