Aligha van bárki is, aki kételkedne abban, hogy a vasárnapi szerbiai parlamenti választásokat a Szerb Haladó Párt nyeri. Vucsicséknak azonban még rengeteg álmatlan éjszakájuk lehet.

Kevés olyan választás volt eddig Szerbia történetében, amelynek a végeredménye már évekkel a szavazócédulák leadása előtt is pontosan megjósolható volt. Most vasárnap azonban éppen egy ilyen parlamenti- és elnökválasztásra fog sor kerülni déli szomszédunknál, ahol a biztos végeredmény ismerete csak tovább növelte a választói közönyt. Ám mostanra egyre többen látják, hogy hiába is nyerni meg toronymagasan a Szerb Haladó Párt (SNS) a mostani választásokat, rendkívül nehéz évek elé néznek Vucsicsék.

„Rövidesen ugyanis színt kell vallania az egész világ előtt a haladó párti rezsimnek, hogy mit tartanak fontosnak: az európai integrációt vagy az oroszbarát politika folytatását”

És bár ez elsőre pusztán külpolitikai kérdésnek tűnik, valójában nagyon is meghatározza Szerbia, sőt az egész Balkán jövőjét.

De miért is olyan fontos, hogy merre vezet innen az SNS útja? Mint ismert, a későbbi SNS-re keresztelt párt a Szerb Radikális Pártból (SRS) vált ki még 2008-ban, mivel a párt szerbiai megbízott vezetőjének, Tomiszlav Nikolicsnak több vitája is támadt a pártelnökkel, nevezetesen az akkor hágai börtönben ülő Vojiszlav Seseljjel. Hogy pontosan mi is volt a két politikus szakításának a pontos oka, azt a mai napig csak találgatják sokan, mindenesetre az átlagember számára gyorsan világossá vált, hogy Nikolics, illetve Alekszandar Vucsics egy européer politikai formáción dolgozik, amely az európai integrációt tűzi a zászlajára.

„Az SNS népszerűsége így hamarosan túlszárnyalta a radikálisokét, ami viszont csak elrejtette azt, ami később egyre jobban kiviláglott. A vadonatúj párthoz ugyanis nem feltétlenül csak azok csatlakoztak, akik Szerbia európai útjában látták a jövőt, hanem azok a jellemzően egykori nacionalisták is, akik kissé avittnak látták már a Seselj-féle csetnik nosztalgiát”

A soron következő győzelmek rendre igazolták Nikolicsék számításait. Először Nikolicsnak sikerült megnyernie a szerbiai elnökválasztást, később az SNS-ből kormánypárt lett, majd aztán Vucsics vette át a kormány vezetését több cikluson át (a politikus jelenleg elnöki mandátumát tölti).

Ez a kettősség, vagyis az européerség és a nacionalizmus mindig is meghatározta az SNS arculatát. Míg a kormánypárt politikusainak egyik része nem egyszer kifejezetten Amerika-barátnak mutatkozott, addig mások rendre az orosz szövetség mellett érveltek. De nem is az SNS-ről lenne szó, ha ez a látszólag geostratégiai kérdés ne éleződött volna ki szélsőséges módon. Például előfordult, hogy kormánypárti bulvárlapok támadták a kormány egyik politikusát azzal a váddal, hogy ő nem más, mint Washington embere (ezt a Szerbiában nem túl kedves bókot Zorana Mihajlovics miniszter asszony kapta meg). A párt kettőssége természetesen a szavazói bázison is megmutatkozott. A radikális múlt levetkőzése után természetesen az EU-párti szavazók is megjelentek, akik már nem sokat foglalkoztak azzal, hogy Vucsics valamikori mentora, Seselj vajda valaha könyvet is írt azzal a címmel, hogy az Európai Unió a Sátán teremtménye.

„Ám ennél is különösebben mutatkozott meg az SNS kettős arculata külpolitikai téren. Miközben a hivatalos Belgrád többször is sürgette az ország uniós csatlakozását, addig bizonyos SNS-képviselők nyíltan hangoztatták, mennyire káros lenne Szerbia számára, ha az unió tagjává válna”

Habár ennyi kettősség után úgy tűnhet, hogy a szerb haladók szakadásra voltak ítélve már a kezdetektől, óriási tévedés lenne azt hinni, hogy ez befolyásolná a párt stabilitását. Valójában az SNS Szerbia legstabilabb pártja a mai napig, amelynek a tagsága már meghaladta a 750 ezer (!) főt is. Európában ma már egyetlen pártnak sincs ekkora tagsága, így a szerb haladók rekordernek számítanak egész Európában.

„Mi köti össze ezt a hatalmas tagságot? Mindenek előtt Alekszandar Vucsics személye, ami tökéletesen illeszkedik a nagy és erős vezető iránti elvárásokhoz. Ugyancsak növeli az SNS vonzerejét, hogy a párt az elmúlt évtizedben egy tökéleetsen működő klientúra-rendszert épített ki, így Szerbiában erősen tartja magát a hit, hogy ha valaki érvényesülni akar az országban, annak érdemes belépnie az SNS-be. Végül pedig a legtökéletesebb habarcs nem más, mint a párt marketingje, ami egyszerre képes megszólítani a legeltérőbben gondolkodó szavazókat is”

Kihívók persze mindig is akadtak, ilyenek voltak a 2010-es évek elején leszerepelt pártok, amelyek 2020-ban a választási bojkott mellett döntöttek. Ám hiába demonstrálták ezek a pártok minden platformon, hogy ők a legigazabb européerek, ez a kísérletük rendre hajótörést szenvedett. A Nyugatnak ugyanis inkább egy stabil szerbiai vezetésre van szüksége, amely a Balkán biztonságának is a garanciája.

Ezzel szemben az egymással is állandóan viaskodó szerb ellenzékiek legkevésbé a stabilitás látszatát keltik, így aztán nem meglepő, hogy a két évvel ezelőtti választási bojkottnak lényegében semmiféle következménye nem lett. Leszámítva azt, hogy ezek az ellenzéki pártok az utolsó szálig mind kiestek a szerb parlamentből. Ezt követően a szerb ellenzékiek – magyar mintára – mégis eljutottak odáig, hogy valamiféle összefogásra mégis csak szükség lenne, ha a politikát a jövőben nem csupán hobbiként szeretnék űzni a vezetőik. Sok ideig ugyan azon gondolkodtak, hogy Szerbiában is előválasztást kellene tartania az ellenzéknek, azonban a pártvezetők önérdeke miatt ebből végül nem lett semmi.

„A mostani parlamenti választáson mindenesetre két jelentősebb ellenzéki tömb indul”

Az Együtt Szerbia Győzelméért listát az Egyesült Szerbia nevű választási szövetség indította, melynek miniszterelnök-jelöltje a román származású Marinika Tepics, aki a Szabadság és Igazság Pártjának népszerű politikusa. Az Egyesült Szerbia sorait erősíti a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) is, amely a Vajdasági Magyarok Szövetségének (VMSZ) fő kihívója, és amely két éve szintúgy a választási bojkott mellett döntött. Külön választási szövetségben indulnak neki a választásoknak a zöldek, akiknek az esernyő szervezete a Moramo (Tennünk kell) nevet kapta. Ők elsősorban abban reménykednek, hogy a rengeteg vitát kiváltó Rio Tinto-ügy hullámain bekerülhetnek a szerb törvényhozásba. A népszerűségi listákat toronymagasan vezető SNS mellett azonban erre egyedül a szerb szocialistáknak, a VMSZ-nek, az Egyesült Szerbiának és a Moramo-nak van esélye.

„Szerbiában azonban április 3-án elnökválasztást is tartanak, ahol Vucsicsnak egyetlen komoly kihívója akad csak Zdravko Ponos egykori vezérkari főnök személyében”

A mostani erőviszonyok alapján az ellenzék számára már az is jónak mondható eredmény lenne, ha Vucsics nem érné el a győzelemhez szükséges 50 százalékot, így két hét múlva újabb fordulóra kerülne sor. Ehhez viszont az kell, hogy rengetegen elmenjenek szavazni, amire jelen esetben nincs túl nagy esély.

De hiába is sikerül a szerb haladóknak most ismét óriási győzelmet aratniuk, hiába választják Vucsicsot újra elnökké, az már mindenki számára világos, hogy az elkövetkező évek kulcsfontosságúak lesznek a haladók jövője szempontjából. Az ukrajnai háború – és ezen túl a kelet-nyugati szembenállás fokozódása – egyre valószínűbb, hogy nyílt színvallásra kényszeríti Vucsicsot.

„Míg Belgrád eddig megtehette, hogy a nagyhatalmak között ingázzon, addig a jövőben ez a szerep nagyon korlátozott sikerekkel kecsegtet”

Míg Belgrád az elmúlt években rengeteg orosz fegyvert vásárolt, most is kategorikusan elutasított minden, Moszkva elleni szankciót. Miközben az Egyesült Államok után most már az Európai Unió is egyre nagyobb veszélynek tekinti Kína térhódítását, addig Vucsicsék az elmúlt években gőzerővel építették a kínai kapcsolataikat. Noha a Nyugat számára már eddig is visszás volt Vucsics pávatánca, az elkövetkező években már aligha lesz elegendő Washingtonnak és Brüsszelnek, ha a szerb kormányban orosz párti és nyugat párti politikusok egyaránt lesznek. A nyílt színvallást pedig nem csak az Oroszországgal szembeni szankciók sorsa jelenti, hanem azok a nagy fegyverbeszerzési és energetikai projektek is, amelyek már most folyamatban vannak.

A mostani szerb választások tétje így egyáltalán nem arról szól, hogy mekkora szerepet kap majd az ellenzék az új parlamentben. Még csak az sem zavarna sok vizet, ha Belgrád élére végül ellenzéki polgármester kerülne (néhány településen most önkormányzati választásokat is tartanak).

„A valós tét az, hogy az új kormány mennyire lesz képes fenntartani a látszatot, hogy Szerbia mégis csak az Európai Unióhoz csatlakozna”

Így aztán egyenesen adódik a következtetés, hogy az előttünk álló időszakban nagyon hosszú, több hónapos kormányalakításnak nézünk elébe. Hogy kik, mekkora súllyal és milyen poszton kapnak majd helyet, arra fontos befolyással lehet az ukrajnai háború alakulása is.