A magyar-lengyel dinasztikus kapcsolatokról szóló poszt első részében áttekintettük a lengyel-magyar dinasztikus házasságok alakulását az Árpádok, Piastok, és Anjouk idejében. A kronológia mentén haladva folytatjuk az időutazást a Jagellók és a Habsburgok korába, melynek során számos magyar főúri család tagjára bukkanunk, egyrészt az uralkodó családokhoz, másrészt a hasonló lengyel családokhoz fűződő házasságaikban.

Csiki Attila írása a #moszkvater.com-on

Szó lesz arról, hogy a Habsburgok már jóval a magyar trónigényüket számukra biztosító 1509-es házassági szerződés előtt megkörnyékezték a Jagellókat, nem csak úgy általában, hanem úgy nézett ki I. Albert és V. László ‘pár éve’ idején, hogy mind a magyar, mind a lengyel trón iránti igényüket sikerül tartósan biztosítani. A lengyel trón esetében éppen a Habsburg menyasszony termékenységének köszönhetően (gyermekei közül három király is ‘kikerült’). S látni fogjuk, hogy Szapolyai János sem egyszerűen egy kiterjedt birtokrendszerrel rendelkező vagyonos, ezért ambiciózus főúrként jelentkezett be a magyar királyi trónra (mint tette anno Mátyás), hanem ‘majdnem’ ugyanolyan legitimációval, mint Ferdinánd, hiszen feleségeik apja révén Jagelló-unokatestvérek voltak. Más kérdés, hogy a Habsburgoknak volt még két ‘lap a kezükben’. Egyrészt a Jagelló-dinasztia közelebbi (azaz jó) ágán álltak, másrészt erősítette őket Máriának, II. Lajos özvegyének trónigénye.

A Jagellók idején

A Jagellók tehát a lengyel trónért kötött dinasztikus házasságukkal megerősítették Lengyelországot a Német Lovagrenddel szemben, s ehhez magyar szövetség is társult. Hedvig korai halála nem adott Anjou vérből származó uralkodót Lengyelországnak, 1399. június 22-én született gyermekük három hét múlva meghalt, s rá négy nappal Hedvig is.

„Férjére, II. Ulászlóra maradt az ország Német Lovagrenddel szembeni megvédésének feladata, valamint egy tartósan uralkodni képes dinasztia létrehozása. Az Árpád-ház fiági kihalása után a trón igényt az Árpádokkal való rokoni kapcsolatra alapozták, majd később, újabb fiúgyermek hiányában már nem a korábbi dinasztiával való rokoni kapcsolatra, hanem az előző királlyal való rokoni kapcsolatra”

Ez bukkan fel a Hunyadiak talányos zsigmondi leszármazásában is. Gyakori volt már a XIV-XV. században, hogy nem csak a kihalt dinasztiák legitimitását folytatták a leányági örökösök, majd a leányok, hanem ha már a leányági örökösnek, vagy leánynak sem élt az uralkodó család vérvonalát továbbvivő közvetlen (ez fontos) leszármazottja, akkor a házastárs szerzett jogot (erre alapozott Beatrix is).

A magyar birtokosok, de később a cseh és a lengyel nagybirtokosok is ugyanakkor maguknak kívánták megszerezni a döntés jogát abban, hogy ki legyen az uralkodó, ha már az Árpád-ház idejének váltakozó elvei, a senioratus illetve a primogenitura (elsőszülöttség) fiú hiányában tovább nem érvényesülhetett. Így a rendek igényt tartottak a királyválasztás jogára, s csak ezt tekintették a trón betöltésének egyedüli legitimációjának. Ez a királyválasztás elve azért is megerősödhetett, mert az Anjouk és Mohács között az egyes új dinasztiák uralma szemben a lengyelországi Jagellókkal igen rövid életű volt. Zsigmonddal az őt megválasztó bárói csoport már választási feltételeket fogadtatott el, I. Ulászlónál pedig már törvényben rögzítették a rendek úgynevezett capitulatiókban a rendek alapvető kiváltságait biztosító, és az idegen (akár lengyel, akár osztrák) befolyás kiküszöbölését célzó választási feltételeket.

„Királyválasztásra először nem király, hanem kormányzó idején hoztak törvényt (jó mi?), mégpedig Hunyadi János kormányzósága idején”

Ebben kimondták, hogy az új király megválasztását a főpapok és a bárók az egyes megyékből összehívott bizonyos nemesekkel együtt, velük egyetértésben választanak királyt (lényegében rendi országgyűlésen). Így is került sor Mátyás, majd II. Ulászló megválasztására. Míg tehát Krakkóban 1572-ig fiági örökléssel uralkodtak a Jagellók, Magyarországon választott királyok ültek a trónon. Ezzel némileg párhuzamosan az egész időszak alatt (a vegyesházi királyok ideje alatt) fennállt az a probléma, hogy többen a választás mellett – a német fejedelmekhez hasonlóan – a saját tulajdonuknak tekintették az országot. Ezeket a szerződéseket a rendek nem szívesen fogadták, volt is belőle többször gond, legemlékezetesebb az 1527-es kettős királyválasztás Ferdinánd és Szapolyai esetében.

„Nem volt ez egyedi eset Kelet-Közép-Európában, hiszen hasonló gondokkal küzdöttek más európai dinasztiák is. Megfejelték ezt a legitim, de kiskorú uralkodók cselekvőképtelenségét régensi irányítással orvosló gyakorlatával, s annak megannyi buktatójának kockázatával”

A Nagy Lajos halálától (1382) a Jagellók 1572. évi fiági kihalásáig tartó időszakot végig jellemzik a lengyel-magyar királyi családok dinasztikus házasságai, melyet most felsorolok, csak azért, hogy azután ennél érdekesebb részre ugorjunk, a magyar főúri családok dinasztikus házasságaira. Mivel a Jagellók végig, folyamatosan jelen vannak a lengyel trónon, s nálunk egymásnak adogatják a kilincset a Habsburgok, a Jagellók másik ága, s egy szem Hunyadi, ezért a Jagellók történelmi nyomvonalán haladunk az áttekintéssel (őket írom előre).

A mi I. Ulászlónk (náluk e néven a III.), fent említett II. (Jagelló) Ulászló fia mindössze 20 éves volt Várnánál (1444). Párhuzamokat könnyen felállító világunkban adódik a könnyű párhuzam II. Lajossal (öccsének, IV. Kázmérnak unokájával), ki szintúgy 20 volt Mohácsnál (1526). Sőt, annyira közel voltak életkorban, hogy míg a várnai halott 10 nappal volt túl 20. születésnapján, addig a mohácsi vesztes is csak két hónappal. Fiatalemberek, nagy reménységgel, s végzetes, kibontatlan sorssal.

A házasságok sorában

1. IV. Kázmér fia (s II. Lajos apja), II. Ulászló, ő a Dobzse (Dobrze) László, meg is kérte Mátyás özvegyének, Aragóniai Beatrixnek (Beatrice-nek) a kezét, feleségül is vette, de nem komolyan, csak annyira, hogy az özvegy elhiggye, hogy akkor ő királyné marad. Persze ő tudta, hogy nem megfelelően köttetett a frigy, így az felbontható (volt). Meg is tette. Mind Anna (Ferdinánd felesége), mind II. Lajos a Beatrice (Beatrix) utáni feleségétől születtek.
2. Nevezett Ulászló öccse, I. (Öreg) Zsigmond szintúgy magyar feleséget választott, viszont nem az uralkodói házból, hanem az akkor igen nagy befolyással rendelkező, s lengyel határ közeli szepesi birtokairól ismert Szapolyai családból. A Szapolyai testvérek (János és Borbála) azon túl, hogy a Piastok egy mazóviai ágának egyedüli leány örökösét tudhatták anyjuknak, apjuk (István) és nagybátyjaik (Imre, Miklós) gyors felemelkedése miatt az akkori egyik legbefolyásosabb magyar főúri családot alkották. A család felemelkedésében a kortársak (s rajtuk keresztül az utókor is) Hunyadi János apaságát feltételezték. Zsigmond tehát nem ‘akárkit’ választott. Érdekesség, hogy bár a családnak nevet adó település (hajdani birtok) Zápolya=Zapolje lengyelesen hangzik, eredetileg szlavóniai település. (a családról)

„Tény, hogy 1512-ben I. Zsigmond feleségül vette Szapolyai Borbálát (1495-1515), Szapolyai János húgát, ki szegény, húsz évesen két leánygyermek után 1515-ben elhalálozott (10 évre vagyunk Mohács előtt)”

I. (Öreg) Zsigmond 50 évesen ismét megnősült, melyet csak azért mesélek, mert e házasság elsőszülött leánya, Izabella (1519-1559) lesz a magyar történelem Jagelló Izabellája, Szapolyai János felesége, János Zsigmond anyja, kinek anyja nem más, mint a reneszánsz egyik legendás alakja Bona Sforza, maga is történelmi családok (Sforza, Aragóniai) sarja.

Bona Sforza A6-B1-C1-D3 amúgy a nagy Francesco Sforza dédunokája, így a mi János Zsigmondunk szépunokája volt a hercegnek. Ami még pikánsabb, hogy Bona egyben unokatestvére Szép Fülöpnek, Habsburg V. Károly és Ferdinánd apjának. Azaz Habsburg I. Ferdinánd és Jagelló Izabella másod unokatestvérek voltak. Tényleg kicsi a világ!

„Ilyen családi kapcsolatokkal tehát Szapolyai János be volt ágyazódva a lengyel főúri dinasztiák közé, nem véletlen voltak törekvései elszántak”

Jagelló Izabella öccse a Zsigmondot követő uralkodó, Zsigmond Ágost (1520-1572), királyként 1548-1572 között, húga pedig az az Anna, akinek feleségül vétele volt az ára Báthory István lengyel királyságának (hja, a leány keze, s a fele királyság!). Másik húga, Katalin pedig a svéd Vasa III. János feleségeként a Báthoryt követő III. Zsigmond (1566-1632) anyja volt. Itt ér véget a lengyel történelemben a magyar orientáció, s olvadnak bele a Jagellók a svéd Vasa-dinasztiába, hogy még egy generáción keresztül (1587-1668-ig) a svédek adják a lengyel uralkodót, hogy azután az ország feldarabolásáig még néhány főúri család választott uralkodóként próbát tegyen a nemesi köztársaság, a Rzeczpospolita megfékezésével, ha már a magyar és svéd választott uralkodóknak nem ment. Jut erre az időszakra is magyar kapcsolat, rögtön a következő uralkodó, Wiśniowiecki Mihály (1640-1673) anyai felmenői személyében (anyai nagyanyja Csomortányi Erzsébet).

„(Öreg) Zsigmond és testvérei generációjában nem volt több témánkba illő házasság, volt viszont egy nemzedékkel később, ami témánk szempontjából igen fontos. Tudni illik, ekkor mutatkozik a családfán I. (Öreg) Zsigmond és Bona Sforza leányának, Annának a házassága Báthory Istvánnal, Erdély fejedelmével, aki így lesz lengyel király, felesége királynői jogán, férjként”

A főúri családokat érintő házasságok

Főúri házasságok az Árpádok idején még nem, de a kiskirályok idején, illetve az Anjouk magyarországi megjelenésével, a ligák szerveződésével megerősödtek. Így találkozunk, ha átpörgetjük akár a Piastok leszármazási tábláját, akár lengyel nemesi családokét, szép számban érdekes házassági kapcsolattal a két ország politikaformáló nemessége körében. Ezekből kiragadnék néhányat:

Garai

A Garai-család Luxemburgi Zsigmond és a Hunyadiak idején játszott kiemelkedő szerepet. Garai Miklós nádor (1375-1385) fia, János A1-B1-C1-D1 temesi és pozsegai főispán, ozorai bán, feleségének tudhatta a Piast-családból származó Plocki Hedviget (Jadwigát), kitől született egyik leánya bosnyák királyné lett, nem más, mint egy igazi Tvrtko, Stefan Tvrtko oldalán. Hedvig testvérei jelentős hercegek és uralkodók feleségei lettek (Litvánia, Pomeránia, Ausztria), egyik húga Habsburg Ernő feleségeként a későbbi I. Miksa német-római császár nagyanyja volt.

A másik, szintúgy Piast családbeli rokon, fenti János öccsének, a szintúgy Miklósként ismert nádornak (1402-1403), előtte horvát-dalmát-szlavón bánnak (1394-1402) László nevű, szintúgy nádor (1447-1458) gyermekének feleségeként Alexandrát ismerhetjük, aki a már említett Szapolyai István Piast-házi felségének, Hedvignek a nagynénje volt.

Báthory

(idősebb) somlyói ág: Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király ebből az ágból származik. Rajta kívül, de tőle nem függetlenül több családtagja is házasodott lengyel főúri családokkal. Először Griseldist említem. Az ő férje a kiérkezése után Jan Zamoyski A1-B2-C2-D1 kancellár lett, igaz a köztük lévő nagy korkülönbség miatt ő a tapasztalt hadvezérnek, hetmannak időben csak 3. felesége volt (s gyermekük sem született). Majd egy generációval később, Báthory István másik bátyjának, Andrásnak szintúgy András nevű unokája (1597-1637) A10-B2-C3-D4-E5 aki maga is Lengyelországban született, Anna Zakrzewska személyében lengyel nemesi kisasszonyt vett feleségül.  Ezt a leszármazási vonalat, ami elsőre nem hangzik különösebben „történelminek”(Andrásnak és apjának Istvánnak, – ki krasznai főispán volt – a testvérei messze jelentősebb történelmi alakok, fejedelmek) azért hangsúlyozom, mert az ő Zsófia lányuk lesz II. Rákóczi György felesége, így II. Rákóczi Ferenc apai nagyanyja.

(ifjabb) ecsedi ág: Az ezen ágból származó Báthory István nádor felesége egy a mazóviai ágból származó Piast-leány, Sophia volt. Tekintettel arra, hogy ez a házasság még 1521 körül köttetett, létrejöttében kizárólag az ecsedi ág eme kiemelkedő történelmi alakjának társadalmi helyzete játszott szerepet (a somlyói ág nem)

Szapolyai

A Szapolyai család családi kapcsolatai átszövik az anyagot. Az előbb említettem, hogy Jagelló Zsigmond felesége lett 1512-ben Szapolyai János húga, akinek elhalálozása után feleségül vett Bona Sforzától született Jagelló Izabella, Szapolyai felesége, János Zsigmond anyja. Azt ugye mindenki ‘leveszi ebből’ a történetből, hogy Szapolyai előszőr Jagelló Zsigmond sógora lett, majd a veje?

A Habsburgok idején

A Habsburgok nem „szoktak” magyar uralkodónak számítani (ami a szintén „nem annyira magyar” Nagy Lajos esetén nem szokott problémát okozni), meglepő módon azonban a Habsburgok is kötöttek dinasztikus házasságokat, pusztán politikai célból. S a nagy számok törvénye alapján (mert a Habsburgok egyik jó tulajdonsága volt, hogy alaposan körültekintőek voltak) jutott házasság lengyel földre is.

Azt gondolnánk, hogy rögtön az első a sokat vitatott Jagelló-Habsburg házassági szerződés 1506-ból (mely szegény Dobó István életét is megkeserítette), s amely szerződés a Habsburgok azon álláspontjának volt az alapja, hogy őket nem egyesével választja a magyar rendi országgyűlés, minden egyes esetben, hanem ők ama szerződés alapján megörökölték a magyar trónt, s az nekik jár.

„Magyarul, nekik nem fontos, de ha már a magyaroknak megígérték, akkor legyen választás (is)”

De nem, mert épp előbb volt házasság, s azután szerződés (a házassági szerződés előzményeinek összefoglalója. Habsburg Erzsébet (1435-1505) ugyanis, mint I. Albert királyunk és Luxemburgi Erzsébet leánya (egyben V. László nővére), IV. Kázmér lengyel király feleségeként (1454) II. Ulászló anyja volt. Amikor tehát Ulászló 1504-es szélütésével felgyorsult a szükségessége a magyar öröklés biztosításának, akkorra a Habsburgok már kész tervvel rendelkeztek.

„Azaz a magyar és a cseh trónhoz (utóbbi a császári címhez volt szinte nélkülözhetetlen) a lengyel (Jagelló) uralkodó dinasztián keresztül vezetett az út”

S bár a Jagellók és a Habsburgok között több házasság alakult még, de azok mind közvetlen lengyel-osztrák viszonylatban. Magyar uralkodói döntés újabb lengyel házasságról csak később (egyáltalán azután, hogy a magyar trónra kerültek) született. I. Ferdinánd azon túl, hogy első szülötteivel a hagyományos családi kapcsolatokat erősítette (spanyol ill. bajor házastársak), Erzsébet leányát (1526-1545) II. Zsigmond Ágosthoz (1520-1572) adta nőül. Az, hogy még mindig mennyire fontos volt a szövetség, az is jól mutatja, hogy az 1543-as esküvő után két évvel elhunyt Erzsébet után Zsigmond Ágost egy lengyel hercegnőt választott, de annak szintúgy korai halála (1551) után ismét Ferdinánd lányát, immár Katalint (1533-1572) választotta. Mindhárom házassága gyermektelen maradt, így adódott, hogy Zsigmond Ágosttal 1572-ben kihalt a Jagelló-dinasztia, amely után a választott lengyel királyok sora kezdődött, rögtön egy Valois-val, majd Báthory Istvánnal.

„A Habsburgok I. Ferdinándtól kezdődő elsőszülött ága (II. Miksáé) Rudolffal és II. Mátyással kihalt, az ő idejükben lengyel házasság testvéreiknél sem köttetett, mások voltak a külpolitikai hangsúlyok”

1619-ben Miksa testvéréig, Károlyig kellett az öröklés rendjében ‘visszalépni’, az ő ágából származó uralkodók a számos leány gyermekeiket már keleti törekvéseik céljába is állították. Így adódott, hogy II. Ferdinánd húga (nevezett Károly leánya), Anna  III. (Vasa) Zsigmond feleségeként 1592-1598 között a lengyel trónra ülhetett. (Ahogy testvére, Mária Krisztina is keleti érdekeket szolgált Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem oldalán, míg tartott 4 évig (1595-1599) házasságuk. Ő egyébként a Báthoryaknál említett Griseldis bátyja volt.) Anna 1598-as halála után sem nősült más házból Zsigmond, második felesége (1605-1631 között) Anna húga, Konstanz volt, e két Habsburg leány – igaz már választott királyként – további két Vasa uralkodót adott Lengyelországnak, további 37 évre (1632-1669) meghosszabbítva a Habsburg érdekek képviseletét országaikban.

„Azért, hogy utána se érje meglepetés őket, gondoskodtak a Vasa-dinasztia után is kellő képviseletről Krakkóban”

Így a következő választott király (1669-1673) Wisniowiecki Mihály (1640-1673) volt, őt korai, 33 évesen bekövetkezett halála akadályozta meg, hogy dinasztiát alapítson. 1670-ben Eleonóra Mária Jozefával (1653-1697) kötött házassága már a Habsburgok fő áramlatába kapcsolta a lengyel trónt, lévén Eleonóra III. Ferdinánd (1637-1657) leánya és IV. Ferdinánd rövid életű német-római császár (1653-1654+) és I. Lipót (1657-1705) húga volt. Érdekessége az életének, hogy a férje korai halálakor még gyermektelen s csak húsz éves leány a gyász letelte után 1678-ban Lotharingiai Károly (1643-1690), a nagy hadvezér felesége lett, s ekként nagymamája Mária Terézia férjének, Lotharingiai Ferencnek. A kör tehát bezárult.

„Wisniowiecki utóda, a szintúgy választott (1674-1696) Jan Sobieski (1629-1696) addigra, mire király lett, már elkötelezte magát”

Megválasztását katonai rátermettsége, birtokai, vagyona mellett nagyban elősegíthették azok a családi kapcsolatai, amelyek az igen kiterjedt Wisniowiecki-családhoz fűzték (apjának előző felesége Wisniowiecka volt). Uralkodása idején eladósorba ketten léptek gyermekei közül (1 fiú, 1 lány), érdekesség, hogy ők nem Habsburg, hanem bajor, azaz Wittelsbach szövetséget céloztak.

Ekkor már erős szász érdekek is megjelentek Lengyelország térségében, így választottak II. (Erős) Ágost személyében Wettin uralkodót Krakkóban 1697-1704 majd 1709-1733 közöttre, akit fia, III. Ágost követett (persze szintén választottként). De ahogy két pont meghatároz egy egyenest, apja és fia, már dinasztia.

„Ne féltsük a Habsburg érdekeket ezekben az időkben”

Örömmel jelentem, hogy lengyel-magyar dinasztikus kapcsolat II. (Erős) Ágost fia, III. Ágost (1696-1763) és felesége, Mária Jozefa (1699-1757) személyében is fenn állott, mégha Wettin-Habsburg kapcsolat formájában is (1719-). Fényes példájaként annak, hogy mennyire integrálódott már ekkor is Lengyelország és Magyarország az európai – ma úgy mondanánk mainstream – áramlatokba.

Közben persze volt még egy másik uralkodó is Lengyelhonban, Stanislaw Leszczynski, de Habsburg-jelenséget arrafelé a műszer nem mutat ki, miért is tenné, ott vannak a másik csapatban. Jelez viszont arra, hogy az ő lánya volt az a Mária Karolina (1703-1768), aki XV. Lajos (1710-1774) hat évvel idősebb feleségeként 10 gyermeket szült férjének (Lajos további 14 gyermeke más anyáktól származott).

„A Habsburg-Wettin (szász) érdekek 1719-1763 között Lengyelország felosztásának előestéjéig továbbra is tartósan fennálltak”

Azt követően az erősödő porosz és már jó ideje meghatározó orosz befolyás ellenében más eszközökre volt szükségük, mintsem a házasság fegyvere. Lengyelország akkor átmenetileg megszűnt létezni. A lengyel-magyar dinasztikus kapcsolatok közel 800 éves időszaka véget ért.