A következőkben néhány cikkben áttekintjük a Magyar Királyság és a környező szláv országok, fejedelemségek uralkodó családjainak dinasztikus kapcsolatait. Elsőként a magyar-lengyel dinasztikus kapcsolatokat tárgyaljuk. Ez a feldolgozás már 2010-ben megtörtént, a cikket a szerző először a Történelem Mindenkinek blogon jelentette meg.

Csiki Attila írása a #moszkvater.com-on

A magyar-lengyel dinasztikus kapcsolatok még a Magyar Királyság létrejötte előtti időkig nyúlnak vissza, s tartottak mindaddig, míg Lengyelország el nem veszítette önálló államiságát. Végig az Árpádok, Piastok, Anjouk, Jagellók idejében folytatódott, és szinte minden generációra jutott egy-egy nevezetesebb személy, aki jelentős vérfrissítéssel szolgált a másik uralkodó család számára. A dinasztikus eseményeket a magyar kronológia mentén vázolom, két részben, az egyes uralkodócsaládok időszakában.

Áttekintésünket nem szűkíthetjük le csak a királyi dinasztiák házassági kapcsolatára, hiszen jelentős főúri házasságok is köttettek azokban a történelmi századokban, amikor a két ország fejlődése hasonlított, amíg volt állami lét, s egyáltalán országvezető lengyel nemesség.

„A dinasztikus kapcsolatok élénk kulturális hatásokat is jelentettek, példálózást, s egymás eredményei iránti vágyakozást, mert Krakkó és Buda „vigyázó szemeit” nem csak Európa hatalmi központjaira, hanem egymásra (is) sűrűn vetette”

 Az Árpád-ház idején

A korai kapcsolatok egymásra utaltságot is kifejeztek, az Árpádok és a Piastok házasságai olykor menedéket is jelentettek, gondoljunk itt Szent László 1040 körüli lengyelországi születésére és gyermekkorára (anyja Ryksa, II. Mieszko leánya volt).De nem Ryksa volt az első fecske, már Géza második (Sarolt utáni) felesége Adelajda is lengyel volt, igaz előtte öccse felesége, majd özvegye. Géza első lányát, Szent István testvérét is Piast-házi uralkodóhoz adta feleségül, így lett Judit (?) I. Boleszláv felesége, akit ugyan két év után eltaszított a férje, de a Boleszlávtól született gyermeke Bezprim (Veszprém) (987-1032) – jelentése egyenetlen, békétlen – máig élő nyomot hagyott a magyar toponíma (helynév) kincsben. Bár életét javarészt Magyarországon töltötte, életének utolsó két évében trónigénnyel lépett fel öccse, a más anyától származó II. Mieszko (uralk: 1025-1034) ellenében, mert trónviszály arrafelé is gyakran volt.

„A következő generációban Ryksa (Rixa), I. Béla felesége vívott ki magának figyelemre méltó helyzetet azzal, hogy Szent László anyjának mondhatjuk”

László maga is Lengyelországban született 1040 körül, apja Béla még csak 24 körüli volt, s csak 20 év múlva lesz király, alig három évig, amíg furcsa halált nem halt dömösi lakhelyén, mikor rászakadt a trónépítmény. Béla, a Szent István által megvakíttatott Vazul fiaként az István halála (1038) után Orseolo Péter és Aba Sámuel között kitört hatalmi harcok idején  biztonságosabbnak látta az időt az 1033-ban kötött házaságában Lengyelországban eltölteni. Ezért telt Lengyelországban Szent László gyermekkora, mert apja, Béla ott vonta ki magát e magyar trónviszályból.

„Három generációval később III. Mieszko felesége, Erzsébet (1128-1155) érkezett az Árpád-házból, majd Árpádházi Szent Kinga (nekik Kunigunda) (1222-1292)”

Erzsébet II. (Vak) Béla leánya volt, III. Mieszko (1126-1202) feleségeként lengyel uralkodók (akkor még krakkói és poznańi) uralkodók generációinak ősanyja. Kinga IV. Béla lánya volt, gyermeke nem született, mert az ő felmagasztosulásában épp a férjével, V. (Szemérmes) Boleszlávval tett közös szüzességi fogadalma játszott nagy szerepet. Annál több felajánlást tett, s épített megannyi kolostort. Kinga egyúttal Szent Margit (1242-1270) és Boldog Jolán (1244-1303 után) nővére is volt, mindhárman Árpádházi Szent Erzsébet (1207-1231) unokahúgai. Azé a Boldog Joláné, aki szintúgy részese volt egy lengyel dinasztikus kapcsolatnak azzal, hogy a gnieznói Jámbor Boleszláv herceg felesége lett, kitől három leánya született.

„Azután, hogy 1138-ban III. Boleszláv felosztotta addig uralt területeit (Szilézia, Mazóvia, Krakkó) fiai között, megfigyelhető, hogy az Árpád-házi uralkodókkal dinasztikus kapcsolatot javarészt a Krakkót a továbbiakban birtokló Piast-ág tartott fent”

A Sziléziát uraló idősebb ág, II. (Száműzött) Ulászló (III. Mieszkó bátyja) nem, ők nyugatra vetették szemüket, csupa brandenburgi, passaui meg münsterbergi, s mivel akadt köztük Anjou is, lesz később egy témánk szempontjából fontos személy is. A krakkói ágon kívül (persze a központ előtte maga is Krakkóban volt) az előbb említett Boldog Jolán férje, V. (Jámbor) Boleszláv pedig a poznańi (valamint kaliszi  és gnieznói) hercegi ág leszármazottaként házasodott Árpád-házi leánnyal. [Figyelem, két V. Boleszláv szerepel a történetben. Kinga férje krakkói, Joláné poznańi, mindketten Piastok !]

Azaz az itt felsorolt Piast-házi lengyel uralkodók közül kettőnek volt magyar felesége. III. (Öreg) Mieszkónak (1126-1202) 1136-1155 között Erzsébet, V. (Jámbor) Boleszlávnak (1243-1279) 1256-1279 között Jolán. Ez összesen 19+23= 42 év, majd egy fél évszázad, jelentős időszak.

„Voltak a házasságoknak árnyoldalai, illetve szerencsétlen időszakai is”

Rögtön az elején I. Boleszláv Juditot, Szent István nővérét két év után (985-987) eltaszította magától, s hiába született gyermekük (Veszprém), a trónra formált igényét nem tudta érvényesíteni. A következő ‘majdnem’, az Ryksa esete, mert bár I. Béla és Ryksa házassága 1033-ban történt, a lengyel feleség 1052-ben meghalt, nem érve meg Béla trónra jutását (1060-1063). A következő lengyel ara II. László felesége, Judit (II. Ferdeszájú Boleszláv lánya) volt, aki nem tudni, hogy László – unokaöccse III. István uralkodása idején ‘kivívott’ – pár hónapos ellenkirályságát áldásnak tekinthette-e, avagy verésnek. Férjét ugyanis 1162 júliusában még felkente a kalocsai érsek (miután az esztergomi azt megtagadta), de rá fél évre 1163. január 14-én elhunyt, valószínűleg mérgezésben. Így Judit később a brandenburgi őrgróf felesége lett. II. László (s így II. Géza is és IV. István is) egyébként a III. (Öreg) Mieszkóval 19 évet házasságban élő Erzsébet testvére volt, s ezt a 19 évet is csak Erzsébet viszonylag korai halála rövidítette így.

„Nagy reménységű házasságkötés volt a II. András Kálmán nevű fia, és Fehér Leszek (Leszek Bialy) Salomea (Salomé) lánya között létrejött frigy”

A két gyermeket korán (1214-ben) eljegyezték, Salomé (1211-1268) 3 éves volt, s ekkor Magyarországra is küldték. Jellemző ez, hogy a vőlegény, avagy a menyasszony az új családja udvarában növekedett. Abban, amelyben a későbbiekben a két család lakni rendelte őket, hogy megfelelő kulturális hatások érjék az ifjakat (nyelvtanulás, stb.), s hogy egymással együtt nevelkedve, meg is kedveljék egymást.

„Salomé tehát Visegrádra érkezett.  Kálmán (1208-1241) három évvel volt több, tehát alig 6 éves”

Frigyük konkrét politikai alku eredménye volt. A két uralkodó úgy döntött, hogy Kálmánt a halics-ladomériai hercegség élére teszik, melynek hercegi székét már az évben el is foglalták (ismétlem, 6 és 3 évesen), de Halicsot (Galícia) már a következő évben (1215) sietősen el kellett hagyniuk.

Itt egy pillanatra megállunk. Halics és Lodoméria két város, Halics és Vologyimir-Volinszkij (tkp. Vlagyimir-Volinszkij) nevéből képzett fogalom, mely II. András előtt nem létezett. Ő kezdte okleveleiben így hívni ezt a területet, hiszen csak 1199-ben történt, hogy Roman Msztyiszlavics, (másképp Nagy Román) a kijevi nagyherceg fia egyesítette a Volinszkiji és Halicsi hercegséget, kiterjesztve hatalmát e területre. Ők így is hívták, Halics-Volinszkij hercegség. (update: erre majd a magyar-orosz kapcsolatokat taglaló cikkben visszatérünk)

Seregek élén 1219-ben tértek vissza (ekkor még mindig csak 11 és 8 évesek). Uralkodásuk mikéntjéről nincsenek bővebb információim, valószínűleg szentesítettek udvarnoki döntéseket. Tény, hogy uralkodásuk továbbra is erős kijevi, illetve novgorodi ellenállásba ütközött (ezek ismeretében elég bátor volt mind Leszek, mind II. András).

„Három évvel később 1222-ben a Daniel Romanovics addigi Rurikida herceget, ki maga is 1201-es születésű, azaz a ‘történet’ kezdetén szintúgy tizenéves ifjú volt, szóval az őt támogató novgorodi Msztyiszláv herceg (nagybácsi) el is fogatta az ‘ifjú párt’ (továbbra is csak 14 és 11 évesek) és a Kijevhez közeli Torcseszk várába záratta”

Amit aztán majd a mongolok földig rombolnak, nem is épül újjá, de ez most nem számít. Megjegyzem, ezek szerint Leszeket az sem zavarta a magyarokkal való szövetkezésében, hogy leányát a saját Piast-dinasztiájának egy másik sarja ellenében erőltette volna, mert nevezett Roman Msztyiszlavics, Daniel apja, apai ágon a saját unokatestvére volt, anyjának húga, Ágnes, ugyanis II. Msztyiszlav kijevi nagyherceghez ment feleségül.

„Szóval Torcseszk távolsága, és a katonai vereség arra kényszerítette II. Andrást, hogy a ‘fiataloknak’ más célterületet találjon, így kormányozták 1226-tól immár Szlavóniát”

Kálmán Árpádházi Szent Erzsébetnek és IV. Bélának volt az öccse, ama gyűlölt Gertrudistól. Jellemzőek voltak a kettős házasságok, ahogy a generációnkénti megerősítések is, egy nagynéni után jött egy unokahúg is a családba, mindaddig, amíg az egyik család politikai (hatalmi) orientációja nem változott meg, vagy nem erősödött, avagy gyengült meg oly módon, hogy immár ne legyen további politikai partner, melynek megerősítését már nem tette szükségessé egy-egy családi frigy.
Ő volt az a Kálmán herceg, aki a Muhi csatában is részt vett, annak egyik főszereplőjeként. Az ott szerzett sérüléseibe később belehalt.

„Feleségéről, Saloméről tudjuk, hogy ő beszélte rá Kingát, IV. Béla lányát, hogy hozzámenjen V. (Szemérmes) Boleszlávhoz. Férje halála után visszatért Lengyelországba, a klarissza rend tagjaként kolostorban élte le életét. 1622-ben kezdték meg boldoggá avatását, melyre 1673-ban került sor”

Az Árpád-ház illetve a Piastok házassági politikája, mint a fentiekből kiderült, elsősorban az óvatosság és a kölcsönösség elvén alapult, a szomszédos állammal való „békés egymás mellett élés” elve alapján, bár akkor ezt államfilozófusok még nem fogalmazták meg. Csak stabil központi hatalom, és megfelelő katonai támogatás mellett kezdtek – közösen – expanziós politikába. (Amint láttuk, Kálmán herceg és Salomé példáján.) Az Anjou-kor ettől jelentősen eltérő kapcsolatokat teremtett, dinasztikus házasságok alapvetően befolyásolták nem csak a térség, hanem mondhatjuk, Európa történelmét.

Az Anjouk idején

„Az Anjouk lengyelországi színre lépése sem történhetett dinasztikus frigy nélkül, s ezt nem Nagy Lajos, vagy ahogy arrafelé mondják Magyar Lajos, hanem Károly Róbert (1288-1342) nevéhez kötődik”

Neki ugyanis a négyből két lengyel, pontosabban Piast felesége volt. Még a magyar trónra kerülése előtt két évvel, azaz 1306-ban feleségül vette Máriát, a Sziléziait. Ez részben igazolja is a Piastok sziléziai ágának nyugati orientációját, amit már a XII.-XIII. században is folytattak. Mária ugyanis a Piastok egyik mellékágának, a szilézia-beutheni hercegi vonal egyik további mellékágának sarjaként lett felesége, az akkor még csak ígéretes ifjúnak. Házasságuk Mária 1315-ös fiatalkori halála miatt pár év után véget ért, s Károly Róbertnek a harmadik házassága sem hozott fiú utódot (egy élve született fiúgyermek még születése napján az édesanyjával együtt meghalt), negyedik felesége viszont abból a Piast-ágból származott, amely II. (Igazságos) Kázmértől eredt, s tagja volt Fehér Leszek, Salomé, valamint mazóviai Konrád, akitől viszont a közvetlen leszármazás indul.

„Lokietek (Piast) Erzsébet (1305-1380) meghatározó szerepet játszott végig az Anjouk idején. 17 évvel volt fiatalabb Károlynál, magas kort ért meg, bőven volt ideje (nagy)anyósként Zsigmondra is, hiszen az unokája és a herceg esküvője 1373-ban volt”

Károly Róbert (1288-1342) 1319-re háromszor özvegyült. Ekkor még csak 14, a következő évben, az esküvő évében is csak 15, Károly már 32 éves volt (túl is éli férjét majd’ 40 évvel). Apja, I. Lokietek Ulászló 1320-1333 között lengyel király, bátyja, III. Nagy Kázmér (Kazimir) (1333-1370). Az esküvő 1320. július 6-án volt (ez évtől hívta magát királynak az apja is, addig krakkói nagyherceg, meg Lengyelország grófja). Erzsébet a fiú utód nélküli Anjou-nak öt gyermeket szült, s ami egy dinasztikus házasságban külön öröm, mind fiút. Károly, László, Lajos, András és István. Felnőtt kort utóbbi három élt meg, András nápolyi tragédiája, ifjúkori halála (18 éves) történelemkönyvek címlapján szerepel, István is meghalt 22 éves kora előtt.

„Itt újra megállnánk egy pillanatra, mert egy igen érdekes helyzet állt elő akkor, amikor Nagy Lajos fiú utód nélkül a magyar és a lengyel trón további sorsáról kényszerült dönteni, illetve még korábban, amikor ezek a kelet-európai dinasztiák nagyjából egyidőben haltak ki”

Árpád-ház (III. András, 1301) Piastok (III. Kázmér, 1370), Premyszláv-dinasztia (III. Vencel, 1306). Mert mi látszik? Látszani az látszik, hogy Magyarországon az Anjouk szerezték meg a trónt (legitimen persze), akik később házasság révén – épp a fiági kihalás miatt – a Piastok trónjára is ültek, míg Prágában kis bizonytalanság és küzdelem után (de hát ilyen nálunk is volt) a Luxemburgi család nyerte el a lehetőséget.

Az Anjouk pedig szintúgy házasság révén leányaikkal a litván Jagelló-dinasztiának juttatták a lengyel és a Luxemburgiaknak a magyar koronát. Utóbbiak a Habsburgoknak szánták a magyar és a cseh trónt, de ez csak igen rövid időre sikerült, hogy mindhárom trónon a Lengyelországot magukénak tudó Jagellók jöjjenek, s hogy végül mégiscsak érvényesüljön ‘az igazság’, vagyis ahogy a legendás angol labdarúgó, Gary Lineker mondta, „mindig a németek nyernek”.

„Esetünkben a Habsburgok, akik házassági szerződéssel második nekifutásra biztosították maguknak a magyar és a cseh trónt”

Ezzel szemben a helyzet az, hogy ez a végeredmény, de nem így indult. Nagy Lajos ugyanis három csecsemőkort túlélt leánygyermek apjaként 1370 után szépen elrendezte magában, hogy Katalin a legidősebb (1366-1379) magyar uralkodó lesz, Mária (1371-1395) lengyel, s Hedvig (lengyeleknek Jadwiga) (1372-1399) osztrák hercegné. Tehette, hiszen még a Kassai Privilégiumokban (1374 szeptember) megígérte a lengyel nemesség, hogy egyik lányát elfogadják a lengyel trónra. A Habsburgok ugyanekkor megkeresték Nagy Lajost, Velence elleni szövetség szükségességével. Ehhez 1374. augusztus 18-án – mindig így kezdték – III. Lipót megkérte elsőszülött fia, Vilmos (1370-1406) részére a csecsemő Hedvig kezét, mint legkisebbét. Zsigmond és Mária kézfogója az előző évben volt, 1374-ben pedig szintúgy megtörtént Katalin eljegyzése egy francia herceggel (ki mással!), V. Károly francia király fiával.

1378-ban létrejött a Habsburg eljegyzés, június 15-én megtörtént a 8 éves Vilmos és a 6 éves Hedvig kézfogója, majd Hainburgban az esküvő is. Tekintettel a fiatalokra az esküvő sponsalia de futuro formában zajlott, azaz olyan szertartás keretében, hogy akkor lesz meg a tényleges elhálás, (sponsalia de praesenti), amikor elérik a kánoni kort (fiúknál 14, lányoknál 12 év), azaz hat év ‘múlva’, 1384-ben. S ekkor kapják meg a Habsburgok a 200 ezer forintos hozományt is.

„Katalint magyar királynőnek szánták, Máriát lengyelnek, s Hedvig Bécsben nevelkedett, mint leendő hercegné”

Igen ám, de 1379-ben váratlanul meghalt Katalin, ami borította az utódlás gondosan kitervelt, s megszervezett sorrendjét. Hedviget hazarendelték, mint leendő magyar királynét. Ugyanis Lajos nem kívánta megváltoztatni azt, hogy Mária lesz a lengyel királynő, tekintettel arra, hogy férje, Luxemburgi Zsigmond III. (Nagy) Kázmér, az utolsó Piast király egyenesági dédunokája volt.

Bár Nagy Lajos nehezen tudta elképzelni őt a magyar trónon, ekkor úgy nézett ki, hogy Vilmos személyében megint lesz egy Habsburg királyi családfőnk. Lajos közeli halála (1382) aztán ismét kevert a felálláson.

„A magyar rendek nem sokat tébláboltak, s Máriát választották királlyá, mint idősebb lányt. A lengyeleknek viszont eszükbe jutott, hogy nem akarnak tovább perszonálunióban lenni Magyarországgal, s Nagy Lajos után, ha Mária ül mindkét trónon, ez bekövetkezett volna”

Zsigmondot nem is engedték be Lengyelországba, s azt követelték Bosnyák Erzsébettől, Nagy Lajos özvegyétől, hogy Hedviget küldje a lengyel trónra. Két évig tartott a huzavona, s a lányos anyukák alkupozíciójának nem tesz jót a hosszú kéretés, Erzsébet is belátta, engednie kell, s 1384-ben Lengyelországba küldte Hedviget. (Vilmos nélkül persze. Az osztrákok a hozományt 1383-ban, egy évvel korábban megkapták). Hedvigben, ki aztán oly jelentős uralkodójuk, s történelmi személyiségük lett, nem Nagy Lajos lányát, hanem egy Piast-leszármazottat láttak, tekintve, hogy anyai ágon, nevezett Bosnyák Erzsébet anyja Piast-házi hercegnő volt (maga is Erzsébet), a gnieznói ágból. Bosnyák Erzsébet halála maga is legendás. Ugyanis 1386-ban, mikor a leányági örökösödésbe a horvát főurak bele nem törődve (némi függetlenedési kísérletként) fellázadtak, elfogták és 1387-ben lánya, Mária, az akkori magyar királynő szeme láttára megfojtották.

„Na, így lett aztán Zsigmond is magyar király”

Időközben Lengyelországban is megoszlott a vélemény az utódlásról, s míg ment a huzavona Nagy Lajos lányai körül, egy mazóviai herceg, Piast-leszármazott is bejelentkezett, de ezt a problémát Hedvig hívei viszonylag rövid idő alatt ‘megoldották’, így Hedviget 1384. október 16-án a waweli székesegyházban (Krakkó) királlyá koronázták. Közben a Német Lovagrend erősödő támadásai ellen a lengyel főurak egy részében erősödött az a meggyőződés, hogy a litván Jagelló-ház oltalma (s hadereje védelme) alá kellene az országot helyezni. E kölcsönös szükségszerűség igen hamar, már 1385 januárjában litván kérőkben jelentkezett. Hedvig továbbküldte őket Budára (a mamához), aki nem akart már német vőt (semelyik családból), s hajlott a kérés elfogadására.

„Így történt, hogy a Jagellók <bejöttek a képbe>, s 1385-ben meghívást kaptak a lengyel trónra, Hedvig mellé”

A Habsburgokat felkavarta a – számukra – váratlan fordulat, s erőltetni kezdték Vilmos és Hedvig házasságának elhálását. Vilmos meg is jelent Krakkóban (ő 15, a lány 13 éves, a kánoni kort tehát elérték), de a Wawelbe nem engedték be, ezért a városban Opolei László (Wladyslaw Opolczyk) udvarában lakott, míg a lengyel rendek és a litván király megállapodott. A trónért cserébe a litvánok felvették a római rítust a keresztségben. Vilmos és az opolei közben még a Wawelt is elfoglalta, majd kiverték őket, s azt, hogy Hedvig végül is kedvelte Vilmost, jól mutatja, hogy a legenda szerint baltával esett dühében a vár kapujának, mert Vilmos után kívánt szökni. Így történt, hogy 1386 januárjában feleségül adták Jagellóhoz, aki a keresztségben épp a Vilmost segítő Opolei László nevét vette fel, s lett (II.) Ulászló néven Hedvig férje, majd annak halála után, 1399-1434 között lengyel király.

(A következő részben a Jagellók és a Habsburgok korába utazunk, s kísérjük tovább figyelemmel a lengyel-magyar dinasztikus kapcsolatokat.)