//Macron, a szélkakas
„A szavak szintjén tehát Macron nagyokat próbál lépni, de vajon mennyire gondolja komolyan állításait” #moszkvater

Macron, a szélkakas

MEGOSZTÁS

Vajon mennyire gondolja komolyan Emmanuel Macron a NATO csapatainak bevetését Ukrajnában? Már megint csak szavakban lépett egy nagyot a francia elnök? Mi lehet e szómágia célja? Elegendő-e ez az európai vezető szerephez? Miért nevetett a felvetésen Szergej Lavrov? Hogyan gyökerezik a történelemben ez a fajta francia magatartás?

Pap Krisztián írása a #moszkvater.com számára

„A szavak szintjén tehát Macron nagyokat próbál lépni, de vajon mennyire gondolja komolyan állításait” #moszkvater
„A szavak szintjén tehát Macron nagyokat próbál lépni, de vajon mennyire gondolja komolyan állításait”
Fotó:EUROPRESS/Christophe Ena/POOL/AFP

Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen 2023-ban áprilisában Kínában tett látogatása ugyancsak kétszólamúra sikeredett, miután a francia elnök Európa szükséges „stratégiai autonómiájáról”, és arról beszélt, hogy az Európai Uniónak nincs módja beleszólni Kína Tajvan politikájába, mikor még az ukrán-orosz konfliktust sem tudta kezelni. A találkozón, mint megtűrt harmadik, az EP elnök Ursula von der Leyen viszont a kötelező globalista szlogeneket hangoztatta, nem csoda, hogy Macron nyilatkozatai szép kis hisztériát váltottak ki a globálisták érdekében álló médiumok és politikusok részéről. Legutóbb pedig olyan értelmű kijelentést tett, hogy nem lehet kizárni NATO-csapatok bevetését Ukrajnában.

Ebből szép kis üzengetés vihar kerekedett, Putyin is megszólalt, majd Ursula von der Leyen is ráerősített, mondván fokozni kell az EU háborús készültségét. Macron szavai fenyegetésnek is beillenek. Ha az ötlet valósággá válna, az egyenesen vezetne atomháborúhoz, vagyis vállalhatatlan. Sokat mond, hogy amikor Szergej Lavrovot megkérdezték az elhangzottakról, az orosz külügyér csak nevetett egyet.

„A szavak szintjén tehát Macron nagyokat próbál lépni, de vajon mennyire gondolja komolyan állításait”

Macron kilépése az Európai Unióban megszokott bürokraták sorából 2019-es brexittel kezdődött, amit a francia államfő „Európa gyengeségeként” aposztrofált, és összefogásra, az EU modernizálására szólított fel, mondván „ég a ház”. Ezt a lépést is értelmezhetjük már úgy, hogy Macron igyekezett vezető szerepet játszani a britek nélküli unióban, mint az egyetlen európai atomhatalom. Ekkor egy programot is közhírré tett az európai polgárok számára, amelyben a túlzó nacionalizmus és a közöny ellen szólalt fel, az EU gazdasági előnyeiről beszélt, és ez utóbbit mindenképpen pozitív lépésnek lehet tekinteni. Mert egy dolgot világosan látni kell, nincs ma olyan európai állam, amely egymaga képes lenne felvenni a gazdasági versenyt az Egyesült Államokkal, Kínával, vagy éppen a BRICS összefogással.

„Az EU egységes gazdasági övezetként lehet csak sikeres, és így akár a második vagy harmadik pólus lehetne”

Mert hiába Németország az EU gazdasági motorja, a német állam felső vezetése rendszer szintű problémákkal küszködik, nincs valódi államvezetésük, hanem csak közepes képességű bürokraták sertepertélnek a hatalom tetején. Olyan ez, mint amikor érettségivel rendelkező művezetők vezetnek egy óriás vállalatot, és csak egy helyben járkálnak, mert képtelenek bátor és előremutató startégiát kidolgozni, és azt végrehajtani.

„A franciák tehát jól érzik, hogy az Európai Unió vezetésében hiátus van, és talán Macron ennek betöltésére önmagát tartja alkalmasnak. Látszólag logikusan, hiszen a francia ipar jól teljesít, az évtizedek óta folytatott migrációval megoldották Franciaország évszázados népesedési problémáját, és lehetne még néhány előnyt ide sorolni”

Macron a „stratégiai autonómia” emlegetésével – ha még emlékszünk rá -, óriási felháborodást váltott ki Washingtontól Varsóig. A New York Times gúnyosan azzal vádolta Macront, hogy kijátssza a gaullista kártyát, míg a Wall Street Journal elmarasztalta a francia vezetőt amiatt, hogy gyengíti az elrettentést a kínai agresszióval szemben, és aláássa a transzatlanti viszonyt. Még elgondolkodtatóbb, amit a megdöbbent Marco Rubio republikánus szenátor követelt, miszerint Macron gyorsan tisztázza, hogy Európa egésze, vagy csak Franciaország nevében beszél. Rubio azt is kijelentette, hogy az európai vezetőknek kell kezelniük Ukrajnát, mert az Egyesült Államok ezentúl Kína fenyegetéseire összpontosítja figyelmét. (Finian Cunningham: Macron elmélkedései Európa „stratégiai autonómiájáról”… Sok hűhó semmiért, de az amerikai bizonytalanság tapintható. https://strategic-culture.org/news/2023/04/12) Az amerikai újságírás valóban független és markáns alakja, Cunningham ehhez még hozzá teszi, hogy

„Sam bácsi – ahogy Rubio sugallja – magára fogja hagyni Európát a véres civakodásban, miközben folytatja az állítólagos kínai agresszió kezelését”

A ,,kínai agresszió” felemlegetése meglepően összhangban van a Foreign Affairs április 13-ai cikkével, amelynek már a címe is sokat ígérő: A Nyugatnak új stratégiára van szüksége. A cikk szerzői azzal érvelnek, hogy a növekvő emberi veszteségek, és gazdasági költségek miatt már sokan követelik ugyan a diplomáciai lezárást, de az oroszok számbeli fölénye miatt a konfliktus legvalószínűbb kimenetele nem a teljes ukrán győzelem, hanem a véres patthelyzet.

„A nagy kérdés az, hogy Macron végül is milyen Európai Unióban érdekelt?”

Vajon elutasítja az Európai Egyesült Államokat, és elfogadja-e azt az alaphelyzetet, hogy Európa a szuverén nemzetállamok összessége, amelyet nem szabad, és nem is igazán lehet egyetlen uralkodó ideológia alá rendelni. Ennek ellentmondani látszik, hogy Macron többször kinyilvánította elutasítását Orbán Viktor kormányával szemben (2017-ben, 2022-ben), aki pedig következetesen szuverén nemzetállamokban gondolkodik. A francia államfő nem elég következetes és határozott a béke kérdésében sem, hanem azt hangoztatja, hogy Oroszország nem győzhet, holott Európának sem lehet érdeke a további évekre elhúzódó ukrán-orosz háború.

„Ha valaki tényleg bátorságról tesz tanúságot a globalista média viharában, az azonnali fegyverszünetet követel. Ilyet azonban Macrontól soha nem lehetett hallani”

Macron korábbi megnyilatkozásai talán arra a francia különutas álláspontra mennek vissza, amely a történelemben folyton megnyilvánult. Franciaország földrajzi elhelyezkedése miatt ugyanis az elmúlt évszázadokban összesen kétszer tudott Európa meghatározó vezető államává válni. Napóleon idején, és 1920-ban, amikor a Párizs környéki békékben olyan diktátumokat erőltetettek rá Közép-Európára, hogy abból nem is lehetett más, mint a II. világháború. Napóleon kétségtelenül régen látott katonai zseni volt, de azon elképzelése, hogy majd katonai erővel fogják átírni, és fenntartani az európai status quo-t, az ugyanolyan hamvába holt kísérlet volt, bár néhány évig működött, mint most az, hogy az EU-t egy nagy egyesülés tagállamaivá lehet degradálni.

„Nehezen vitatható állítás, hogy Európa mindig akkor volt a legerősebb, a leginkább ellenálló a külső hatásokkal szemben, amikor a közép-európai térségben rendben voltak a dolgok”

A német császárság, és a középkori magyar királyság képesek voltak erős Európa fenntartani. Amikor ezek a hatalmak meggyengültek, és fejedelemségekre estek szét, Magyarország pedig három részre szakadt, akkor felemelkedtek a nyugati államok, akiknek a gyarmatosítás is jókor érkezett. Viszont amikor a 19. század végére a központi államok újra egységesültek, ez olyan erőteljes összpontosítást eredményezett, hogy az már az ellenérdekeltek számára elfogadhatatlanná vált, és világháborúhoz vezetett. Két világháború kellett, amíg szétzúzták Ausztria-Magyarországot, és kettévágták Németországot. Ezzel tulajdonképpen sikerült Európa természetes fejlődését megakasztani (nem a hitleri ideológiára gondolok), és a nagyhatalmak játékszerévé tenni.

„Franciaország ebben a konstellációban mindig a másodhegedűs szerepét játszotta, de folyton igyekezett megszerezni az irányítást”

Ez történt a XIV. században is, amikor Szép Fülöp francia király Avignonba vitte erőszakkal a pápát, és hetven éven át (1309-1378) itt választottak francia származású pápát. Nem mellékesen, ebben az időben a francia származású Anjou Károly Róbert lesz Magyarország királya (1310), akit nem meglepő módon az avignoni V. Kelemen pápa is támogatott. Hogy ilyen „,világuralmi” tervek léteztek, azt bizonyítja Pierre Dubois normandiai jog- és hittudós műve a De recuperatione terrae sanctae (1306), amely a világuralom megszerzésének gyakorlati programját is kidolgozta ura, IV. Fülöp számára. Ebben hosszan részletezte, miként kellene Itália, Spanyolország és a bizánci császárság hódoltatása után az Anjoukon keresztül Magyarországot, s végül Németországot is francia uralom alá vetni, más szóval a régi Római Birodalmat lényegesen megnövelt alakban feltámasztani. (Hóman Bálint: Magyar történet II. kötet, 171. o.) A francia „világuralmi” terveknek akkor a százéves háború (1337-1453) vetett végett.

„Ezt követően a franciák Európa-politikája leginkább abban merült ki, hogy gyengíteni próbálják a Habsburg birodalmat”

Bár több hadjáratban részt vettek a Magyarországot a török alól felszabadító harcokban, érdekes módon 1686-ban francia hadmérnökök segítették Buda védelmét a keresztény seregek ellen. A szűklátókörű francia szemlélet ekkor is visszaütött, mert XIV. Lajos, úgymond nem akarta ellenségét, a Habsburg Birodalmat segíteni. Sőt, már 1677 óta pénzzel támogatták a kuruc seregeket. Nesze neked európaiság és kereszténység! A Budát felmentő seregben ezért alig voltak franciák, azok is egy döntő pillanatban átálltak a törökök oldalára, segítették az ellenállást, súlyos veszteségeket okozva így a támadók között. A Rákóczi-szabadságharc idején is pénzzel segítették a nagyságos fejedelmet, de ennek gyakorlati jelentősége a nullához közelített, és emiatt is fordulhatott Rákóczi az orosz cárhoz, Nagy Péterhez.

„A francia elnök mostani harcias kijelentése, amit ő utólag is mélyen <megfontolt>, inkább keltik egy szélkakas nyikorgását, mint bármilyen, a jövőben komolyan vehető kijelentéseket”

A francia különállás hangoztatását egy olyan politikai szereplő visszhangozza, aki valójában a globalisták jármában van, és nem is akar ettől a kánontól eltérni.

(A cikk nem okvetlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.)

MEGOSZTÁS