Liszt Ferenc utolsó napjai

Kultúra, Történelem

2025. aug. 06.

#moszkvater

MEGOSZTÁS

Hányatott sorsú naplót (és -írót) mutat be Liszt Ferenc nemzetközileg jegyzett kutatója, Alan Walker. Bár a Lisztről szóló korábbi írásunkban már említett – a cikk itt olvasható -Lina Schmalhausen naplójából közöltek már részleteket, teljes egészében most olvashatjuk először a szubjektív leírást, Liszt, a nagy művész, a barát, az apa, a családtag teljes mellőzésének történetét. Kora legnagyobb hatású zongoraművésze, elismert zeneszerzője többet érdemelt volna annál, amit utolsó napjaiban rá mért a sors. Ennek elviselésében szeretett volna segíteni növendéke, a fiatal Lina, de Liszt lánya, Wagner felesége, Cosima ebben megakadályozta. Legalábbis az utolsó három napon, akkor ugyanis a lány nem mehetett be a bérelt házba. Médiapartnerünk, a Papiruszportál írása.

Papiruszportál

„Miért is ragaszkodott mégis a 75 éves Liszt annyira a lányhoz? Talán valamiféle apai érzelem támadt fel benne?”

Mint a korabeli írásokból kitűnik, Lina Schmalhausen még közepes zongorista sem volt, koncertjei rendre kiváltották a bírálók haragját. Nem segített az sem, hogy Liszt ajánlására a Zenedében taníthatott, igaz nem sokáig. Hogy ezalatt pénz és egyéb dolgok tűntek el, szintén nem növelte Lina jó hírét. Liszt kénytelen volt a lánynak (útiköltségre stb.) szánt pénzt más nevére kiállított borítékban odaadni. Ezek után sokan úgy vélték, a fiatal lány és Liszt között nem csupán tanár-diák kapcsolat volt, hanem jóval több ennél.

„Lina megítélése a kortársak véleménye alapján minden szempontból egyértelműen negatív. Liszt sejthetett ebből valamit, sőt tudomására is hozták, hiszen Linát olyan helyekre, időpontokban hívta, hogy ne találkozhasson Liszt ismerőseivel”

A mester felravatalozott testétől is el kellett jönnie, hiszen a bárónő bármikor megérkezhetett. A halál sem enyhítette tehát a Lina iránti közutálatot. A lányt a mestert állandóan körülvevő növendékserege, sleppje is elítélte, gúnyverseket költöttek róla, állandóan megjegyzéseket tettek rá.

„Miért is ragaszkodott mégis a 75 éves Liszt annyira a lányhoz? Talán valamiféle apai érzelem támadt fel benne?”

Az biztos, hogy Liszt idős kora ellenére megdobogtatta a női szíveket, de talán már nyugalomra vágyott. Lina segített a háztartásban, apró-cseprő ügyeket intézett, bár Lisztnek mindig volt inasa. A művész mellett volt az utolsó napokban, etette-itatta, a bort felvizezve adta, fésülte „hajacskáját”, simogatta „kezecskéjét”, míg a szemben lakó Wagner család éppen csak megjelent, készültek a Parsifal bemutatójára. Jellemző módon Liszt holttestét a mindenkit túlélő Cosima és a segéd emelte át a koporsóba, majd áttolták a Wahnfriedbe, mindezt gyorsan és feltűnésmentesen, hiszen megzavarhatta volna a Wagner-opera mindenekfelettiségét.

„Liszt egyébként sem szerette Bayreuthot, a legutolsó hely volt, amit nyughelyének akart”

Lánya még azt sem ajánlotta fel, hogy a Wahnfriedben, a Wagner család villájában lakjon, a szemközti házban szállásolták el az akkor már igen beteg, megfázással, vízkórral bajlódó, megfáradt, idős Lisztet. Bezzeg Cosima úgy írta le apja halálát, hogy utolsó szava a Trisztán volt. (Nem mellesleg az elhíresült Trisztán-akkord először Lisztnél jelenik meg.) Wagner és Liszt kapcsolata hullámzott, a legőszintébb rajongástól a legdurvább vádakig (ez utóbbi Wagner sajátja).

Lina a naplójában sokat bírálta Cosimát. Nem tudunk igazságot tenni, a lány biztosan részrehajló is volt, a tényekhez viszont hozzátartozik, hogy Cosima gond nélkül hamisította meg apja végrendeletét – a Wittgenstein hercegnőre utaló részeket például egyszerűen kihúzta -, apja halála szinte bosszantotta, hiszen ez csak zavarta a Parsifal előkészületeit. Később, 1911-ben Liszt 100. születésnapjának az évében jelentette meg Wagner önéletrajzát (Mein Leben), ezzel is Wagner felé billentve a mérleg nyelvét.

„Lina naplójából világossá válik, hogy Cosima a legelemibb szeretetet sem adta meg apjának. Ha ott is aludt, jól becsukta az ajtót, ne hallja a nyöszörgést”

Hogy miért ragaszkodott Lina távollétéhez, arra nem derül fény. Azt is elérte, hogy Liszt inasa neki engedelmeskedjen, így semmilyen módon ne mehessen be Liszthez a lány. Az inas pedig szót fogadott. Talán egy újabb végrendelettől félt, ami Lina javára szólt volna? A lány így az utolsó napokat a kertben töltötte, Liszt ablaka alatt. Megható ragaszkodás a Mesterhez, ahogy Lisztet szólította. Senki nem tett többet nála, senki nem gondozta Liszt testét-lelkét különbül.

„A napló szenvedélyes őszinteséggel meséli el Liszt utolsó tíz, és az azt követő három napját, Lina lelki rezdüléseit, az idős férfi vagy zeneszerző iránti feltétlen rajongását”

A napló rendkívül olvasmányos, plasztikus, a kor hangulatát, jellegzetességeit is bemutatja. Lina érző lényként áll előttünk, ha dagályos is az írása, csak a róla alkotott képünket árnyalja. Rendkívüli módon állt Liszt mellé, leste a kívánságait, a szívéből áradó jóságot sugározta a halálán lévő zeneszerzőnek. Nemcsak az idős mester testi hanyatlását, de Lina pszichológusokat megszégyenítő aprólékossággal leírt érzelmi hullámzásait is olvashatjuk. Lábjegyzetek mutatják be közelebbről az említett személyeket, eseményeket. A Prológusban Lináról, a lány és Liszt kapcsolatáról kapunk érzékletes képet, az Epilógus Liszt temetésének visszásságait elemzi, a kötetből nem hiányzik a források jegyzéke és a tárgymutató sem.

„Egy nagy művész, egy kiváló zeneszerző, egy igaz, őszinte, segítőkész ember végnapjai tárulnak fel. Liszt nem ezt érdemelte, különösen nem a meghamisított szavakat, írásokat, bő száz évig ténynek hitt hazugságokat”

Mi, magyarok sem tudunk szebben búcsúzni Liszttől, mint ahogy Alan Walker tette: Requiescat in pace.