//Leonyid Szoboljev, a szibériai tengerész
Leonyid Szoboljev #moszkvater

Leonyid Szoboljev, a szibériai tengerész

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal a tenger romantikáját felidéző írásművészetével ma is sokak kedvencének számító Leonyid Szoboljev sokszínű írói pályájával, változatos életével ismertet meg bennünket. Egy olyan íróéval, aki ért az egyszerű emberek, a katonák, matrózok nyelvén, és élete végéig azt vallotta, hogy az igazi tengerésznek a hajó az otthona, s egyben a vára is.

Leonyid Szoboljev #moszkvater
Leonyid Szoboljev
Fotó:EUROPRESS/Vladimir Akimov/Sputnik/Sputnik via AFP

Andrej Petrovics fedélzetmester a Balti Flotta sorhajóján. A kapitányt gázvédelmi tanfolyamra küldik, helyettesét vakbélgyulladás gyanújával kiírják a partra. A kötelességtudó bócman átvállalja a kikötőben békésen himbálódzó acélszörny felügyeletét.

Péntek délután törzstiszt jelenik meg, s közli, hogy a brigád parancsnokának, mint a Vörös Hadsereg képviselőjének az egészségügyi dolgozók szakszervezetének tanácskozásán kell részt vennie. A derék fedélzetmester vállát már 26 ezer tonna acél nyomasztja, engedelmesen átveszi a sorhajó brigád felügyeletét is. A kapitányi bőrfotelben trónol, amikor cseng a telefon. A flottaparancsnokságról ellentmondást nem tűrő hangon közlik, a törzsfőnök a hét végén a városi úttörőszervezet dobosainak bemutató koncertjén képviseli a dicső hadi múltra visszatekintő Balti Flottát.

A szófogadó fedélzetmester öles vállát máris az egész flotta irányításának a felelőssége nyomasztja. Éjszakája lidércesen telik, rémálomra ébred, a „Francia Forradalom” torpedó romboló elsüllyedt a kikötő bejáratánál. Rádiótelefon: a „Diadalmas” romboló engedélyt kér, hogy a gyakorlatról hazatérhessen a kronstadti hadi kikötőbe. Andrej Petrovics még álma hatása alatt képtelen dönteni. Mi lesz, ha a vadonatúj hajó ráfut a roncsra? A fedélzetmester megírja a hadparancsot önmaga ellen: átadja a flotta vezetését a ranglétrán őt követő egyik lövegtorony parancsnoknak és bevonul a karcerbe – hétfőig. Ott biztosabb. Így ér véget a vén tengeri medve őrült karrierje.

„A legzamatosabb anekdoták a matrózok körében keringenek. Még jobb ízűek, ha egy író jegyzi le őket. Különösképp az, akiről most szólni szeretnék. A tengerész történetek hű megörökítőjéről, aki nem csak a fedélzeten, szolgálatban, vagy a nagy világégés lövészárkaiban, de még a halálával is bátorságáról tett tanúbizonyságot”

Messze a tengerektől különös dácsa áll a Moszkva környéki Peregyelkinóban. Az emelet hadihajó parancsnoki hídjára emlékeztet. Itt élt az orosz irodalom népszerű „tengerész” írója. Nem egyszerű, és nem ellentmondás mentes életet tudhatott maga mögött. Jóízű, a tenger sós szelét, a hullámok zúgását, a sirályok rikoltozását, a tenger romantikáját felidéző írásművészete ma is sokak kedvence. Azoké, akiket megigéz az örökösen más arcát nyújtó tenger varázsa…

Leonyid Szoboljev (1898-1971) a tengertől több ezer kilométerre, a szibériai Irkutszkban látja meg a napvilágot. A családnak sok köze nem volt a világtengerekhez, kisnemesi családban, obsitos tüzértiszt édesapja házában élte iskolás éveit. Innen kerül el a végtelen Oroszhont körülölelő tengerek partjaira. Kalandokra szomjazó lelke itt jegyzi el végleg a tengerész élettel. Nem csak őt, de bátyját is. Peterburgban a tengerész kadettek iskolájába iratkozik be, ahol a hajózási tudományok elsajátítása mellett nyomban kiütközik vonzalma az irodalom iránt. Bátyja, Pavel ekkor már lövegtorony parancsnok egy csatahajón. A februári forradalom idején a hajó felkelt matrózai megválasztják a forradalmi bizottság vezetőjévé.

„Leonyid a kadetiskolát elhagyva az 1917-es februári forradalomig jelzőmatróz, majd a rombolón a matrózbíróság vezetője lesz”

 Az ifjú tengerész kadét nem tagadja meg élete másik szenvedélyét, az irodalmat sem. Már a kadétiskolában kézírásos lapot szerkeszt, s megírja első zsengéjét, egy regényt: „Lavina” a címe. A tengeri tűzkeresztségen 1917-ben az Albion-hadművelet során esik át, amikor a német flotta súlyos vereséget mér az orosz-japán háborúban alaposan megtépázott orosz ellenfelére. Az októberi forradalom már fedélzetmesterként éri, és már egy igazi folyóiratot, a „Vörös tengerész” humor rovatát szerkeszti. Itt jelennek meg karcolatai, elbeszélései. Természetesen a tengerről, a tengerész életről. A viszontagságok sem kerülik el a testvérpárt. 1918-ben a Balti Flotta maradványait Lenin utasítására a jéggel borította tengeren át hazarendelik Revelből (ma TallinnHelsinkibe, majd onnan Kronstadtba. A tragikus eseményekben, de hősies kiállásban is bővelkedő út nyomot hagy az ifjú tisztek lelkében.

A hajós élet bezártsága, nyomorúsága, a tisztek kegyetlen parancsuralma keményen sújtja a tengerészeket, érthető, hogy ők lázadnak leghangosabban a cári elnyomás ellen. Nem véletlenül kísérte matrózlázadások sora az 1905-ös forradalmat. Felkeltek az Ocsakov cirkáló, a Patyomkin páncéloshajó tengerészei. A lázongásokat véres megtorlás követte, ám mindez nem gátolta meg a matrózokat abban, hogy büszkén viselve tengerész zubbonyuk alól kivillanó, fekete-fehér csíkos trikójukat, forradalmár cégük sokatmondó jelvényét, a bolsevik mozgalom élére álljanak.

„A testvérpár végigharcolja a polgárháborút, Kronstadtot, Petrográdot védik a fehérgárdistáktól”

1921 elején ugyan csökken a háborús nyomás, de az élet ettől csak bonyolultabb lesz. A fiatal szovjetköztársaság békét köt a balti államokkal és Finnországgal, úgy-ahogy stabilizálódik a katonai és geográfiai helyzet, ám a lakosság terhei nem csökkennek, az ellátás akadozik, az ipar romokban hever. A forradalomért a legtöbbet áldozó tengerészek, és sokan mások is nem tudják elfogadni a hadikommunizmus nehézségeit, a terror kemény eszközeit. A Trockij által „a forradalom dicsősége és büszkeségeként” megdicsőült balti tengerészek 1921-ben Kronstadtban felkelnek a bolsevikok, a párt uralma ellen. A felkelés értelmezése mind a mai napig nem egyöntetű. Leverése után mintegy 9000 matróz Finnországba menekül. Szoboljev, aki fedélzetmester az Orfeusz rombolón, majd átkerül a kiöregedett és bontásra megérett Andrej Pervozvannij sorhajóra, részt vesz a lázadás elfojtásában.

Az ifjú tengerésztiszt 1920-ban már megkóstolja a forradalmi terrort is, letartóztatják a Tagancev-ügyben. Szerencséjére semmi köze nem volt a Vlagyimir Tagancev petrográdi földrajztudós, egyetemi tanár által szervezett bolsevik-ellenes összeesküvéshez. A több mint száz kivégzettet Jelcin elnök 1992-ben rendeletben rehabilitálja. A később nyilvánosságra került emigráns dokumentumok szerint a szervezkedés mégis valós volt.

Szoboljev 1931-ben leszerel. Novellái ekkorra már ismertté teszik, tagja, majd titkára a leningrádi írószervezetnek. Az íróvá avanzsált fiatal tengerésztiszt szívét megérinti a szerelem. Olga Mihalceva hűséges társa egész életében. Nem csak a snájdig tengerésztiszt, de a literatura is elcsábítja – irodalmi színpadot vezet Leningrádban.

„Leonyid Szoboljev, miután szíve-lelke a tengerészeté, nincs könnyű helyzetben, ahogy a szovjet haditengerészet sem. A háborúból visszamaradt hajók bontásra érettek. A hadiipar, főként a hajógyártás képtelen pótolni a hiányokat. Lassan a múlt ködébe veszik a matrózok nagyszerű forradalmi helytállása”

Hogyan jutottak el idáig? Erre a kérdésre keresi a választ pályakezdő író legfontosabb műve, regénye a „Nagyjavítás”. A cím sokatmondó, és nehezen lefordítható. A tévedések elkerülése végett nem egy csatahajó, egy flotta, de egy egész rendszer Kapitalnij remont-járól „teljes megújításáról” van szó. A mű egy testvérpár életén keresztül ad képet arról, miért omlott össze a Japán tengeren Cusimánál előbb a flotta, 12 évvel később a cárizmus is. Beszédes részletei árnyalják a képet. Megismerkedünk az értelmetlen ál-fegyelemmel – egy kadet nem mehet alsónadrágban a közösségi vécére. A butítás humanista eszközével: a matrózokba diktált napi két kupica vodka éves összesítésben 3 és fél vödör agyat gyilkoló szeszt jelent. A titkos bírósági tárgyalásokon a lázongó matrózokat több éves száműzetéssel büntetik. Nem kegyesebb a szerző Petrográd leírásával sem. A fényes európai díszletek mögött nyomor bújik meg, elégedetlenség fortyog. A regény befejezetlenül befejezett. Az önéletrajzi elemekre épülő történet a Levityin testvérpárt az első világháború kitöréséig kíséri nyomon. A polgári világba kényszeredetten betagozódott idősebb fivér tudatosan éli meg az összeomlást, öccsében viszont, akit csábít a csillogó jólét, még él a hazafias buzgalom.

„A regény önálló könyvként 1933-ban jelenik meg, majd még hétszer kiadják. Gorkij eredeti tehetségként üdvözli Szoboljevet, s Fegyin is nagyra tartja és joggal. Amerikától Berlinig 16 nyelven adják ki a regényt. Folytatása azonban nem következik. A ’30-as években megjelenik és felerősödik a személyi kultusz. A gyanakvás légkörében a Vörös Hadsereg és a Flotta tisztjei között értelmetlen tisztogatás kezdődik. Az új flotta kialakulását Szoboljev nem a regényben, hanem elbeszéléseiben írja meg”

Az író nem tudja kivonni magát a kor hatása alól. 1934-ben az Első szovjet írókongresszuson kijelenti: „A párt és a kormány mindent megadott a szovjet írónak. Csak egy dolgot vett el tőle, azt, hogy rosszul írjon.” Ettől kezdve a szovjet írószervezet vezetőségi tagja. Közben lefordítja a nagy klasszikus kazah prózaíró Mukhtar Auez-ulï (Auezov) regényét az „Abaĭ”-t, ezt az egyedülálló dokumentumot a kazah életről az orosz hódítás időszakában, és azt követő nagy változásban.

Bármi folyik az országban, az irodalomban, a flotta továbbra is Szoboljev szívügye marad. Sorra jelennek meg elbeszélései, könyvei a szovjet haditengerészet megváltozott életéről. 1936-ban nagy távolságú tengeralattjáró úton vesz részt. A bátorság igazi próbáját ezután állja ki. Az 1939-ben kitörő szovjet-finn háború, mint haditudósítót a fronton találja. Hat évig a halállal bújócskázik, a legveszélyesebb helyek sem riasztják vissza. Ott van, amikor gyötrelmes úton Tallinnból Kronstadtba vonják vissza a Balti flottát. Beszámol Odessza védelméről, két hónapot tölt az ostromlott Szevasztopolban. Jelen van a kaukázusi harcokban, Odessza visszafoglalásánál, a Kisinyov környéki bekerítő hadműveletnél. Népszerű szerző. Ért az egyszerű emberek, a katonák, matrózok nyelvén, írásai elérik céljukat, erőt öntenek a harcolókba.

„Kötetben összegyűjtött novelláiért, a „Tengerész lélek”-ért Sztálin-díjat kap. A díj összegéből, melyről lemond, a generalisszimusz beleegyezésével felépül az N1012 naszád, és harcoló egysége lesz a Fekete tengeri flottának, ahol az írót, megbecsülésük jeléül, megválasztják egy torpedónaszád osztály <keresztapjává>”

Később feleségével közösen két dokumentumfilmet is készít a fekete-tengeri matrózokról, Szevasztopol védelméről. Élete végéig vallja, hogy az igazi tengerésznek „a hajó az otthona, s egyben a vára” is.

Irodalmi közéleti tevékenységének a megítélését később bíráló hangok árnyékolják be. 1957-ben megválasztják az Oroszországi Föderáció Írószövetsége első titkárának, s döntenie kell számos, nehéz politikai ügyben. Viszont úttörő szerepet játszik kiadók és több folyóirat, így az egykor félmilliós, napjainkban 1500 példányban vegetáló „Moszkva” folyóirat beindításában.

Mint irkutszki író segítette a később rangot szerzett „szibériai iskola” tagjainak, többek között a fiatalon tragikusan elhunyt Alekszandr Vampilovnak, majd Gennagyij Maskinnak az indulását. Szibéria később is több nagy nevet adott a  szovjet irodalomnak. Elég, ha csak Valentyin Raszputinra, Vjacseszlav Sugajevre gondolunk. 

Szoboljev ezt már nem érhette meg. 1971-ben kiderül, hogy menthetetlen rákbeteg. Nem vállalja a betegség szörnyű következményeit. Vadászpuskája csövét szájába véve, lábujjával húzza meg a ravaszt, és tesz pontot egy sokszínű írói pálya végére

Nevét művei mellett hajók, emléktáblák, közel több mint száz éves szantk-peterburgi könyvtár, ma is üzemelő turista hajó őrzi. És egy szép dokumentumfilm az író megismételhetetlenül izgalmas életéről.

 

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.