„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára
Koszovó ügyében is Washingtoné lehet az utolsó szó
Fotó:EUROPRESS/Armend NIMANI/AFP
A leglényegesebb, még mindig nyitott kérdések köré csoportosítva az eseményeket, kezdjük Horvátország és Szlovénia vitájával a köztük húzódó tengeri határról. Szlovéniában a baloldali-liberális ellenzék váratlan, és – legalábbis az ő szempontjából – meggondolatlan távozásával márciusban a nemzeti konzervatív Szlovén Demokrata Párt (SDS) került hatalomra. Friss ötleteket és határozott elképzeléseket hozva a kormányzás helyett időhúzásra játszó baloldali-liberális pártok torzsalkodásai, és az országos tanúsított tétovasága miatt áporodott levegőbe.
„Miután az eddigi szlovén akciók a határkérdés nemzetközi szintre emelésére kudarcot vallottak, a Janez Janša SDS-elnök vezette kormány visszatért korábbi a mandátuma idején képviselt álláspontjához, s elfogadva a horvát ajánlatot, kétoldalú tárgyalásokon kívánja rendezni a kérdést”
Ennek jele volt a barátságos szlovén reakció a bejelentésre horvát és olasz kizárólagos gazdasági övezet létesítéséről a parti vizek meghosszabbításában az Adrián. A józan ész végső győzelméről azonban korai volna beszélni, a trónját vesztett baloldali-liberális pártok ugyanis egyfolytában a vegyes, a jobbközép SDS mellett a magát kereszténydemokratának definiáló Új Szlovéniát (NSi), a balközép Szlovén Nyugdíjasok Demokratikus Pártját (DeSUS) és a liberális Modern Centrum Pártját (SMC) magában foglaló koalíció mindenáron való megbuktatására törnek.
„Ehhez egyelőre nincs elég támogatottságuk, ha mégis sikerül, újra a konfrontáció útjára lépnek. Jelzésértékű, hogy 2020 a kifejezetten kommunista ideológiát képviselő Baloldal/Levica megerősödését hozta, a hagyományos baloldali Szociáldemokraták rovására”
Ahhoz, hogy a pillanatnyilag fennálló atyafiságos viszony fennmaradjon, Horvátországban viszont az elkövetkező négy évre adottak a feltételek. A konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és elnöke, Andrej Plenković, kormányfő egyelőre biztosan ül a nyeregben. A 2020-as év nem volt könnyű, de bejött Plenković számítása. Tavasszal sikerült megszilárdítani a pozícióját a HDZ-ben, a járvány miatti rendkívüli körülmények között zökkenőmentesen lebonyolította Horvátország első Európai Tanácsi Elnökségét. A „nekifutás nélkül”, július 5-én megtartott parlamenti választásokon meggyőző fölénnyel utasította maga mögé legnagyobb ellenfelét, a Szociáldemokrata Pártot (SDP).
„Ezzel két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt visszavágott az elnökválasztáson elszenvedett vereségért, amikor is 2019 decemberében jelöltjét, Kolinda Grabar-Kitarovićot legyőzte Zoran Milanović, volt SDP-elnök, miniszterelnök. Másrészt oda hatott, hogy Milanović is finomított valamicskét Plenković- és HDZ-ellenes retorikáján”
Ez azonban a jövő évi helyhatósági választások közeledtével valószínűleg változni fog. A milliós fővárosban, Zágrábban – magyar mintára – hatalomátvételre készül a baloldal, amely az utóbbi időben kimondottan kommunista ideológiájú és „új típusú” baloldali pártokkal gyarapodott (mint például a Možemo, ’tudjuk’). Az SDP-vel való összefogás azonban zátonyra futott. Ezzel egyidejűleg erősödik a konzervatív oldal is – a Miroslav Škoro vezette Haza Mozgalom(DP)-, amely Plenković sokfelé igazodó, középutas politikájával ellentétben erősebben nemzeti elkötelezettségű.
„Szerbiában látszólag nem sok változást hozott a járvány miatt áprilisról júniusra halasztott választás”
Az Alekszandar Vucsics, államfő nevével fémjelzett Szerb Haladó Párt (SNS) elsöprő győzelmet aratott (63,02 százalék). A mögötte messze elmaradt Szerb Szocialista Párt (SPS, 10,78 százalék) és a jobboldali Szerb Hazafias Szövetség (SPAS, ’menekvés’ 3,98 százalék), valamint a nemzeti kisebbségek (4,82 százalék) alkotják a parlamentet. Vagyis Szerbiában a fenti két utódállamhoz képest ellenkező irányú folyamat figyelhető meg, a baloldal visszaszorulása és a nemzeti konzervatív jobboldal erősödése.
Vucsics régi, bevált recept szerint, a körkörös fenyegetettség érzésének szításával kovácsolja egységbe a nemzetet, és tartja „melegen” a minden szerbet egy államba gyűjtő Nagy-Szerbia megvalósításának tervét. Erre részint a szerb kisebbséget (például Horvátországban), részint a Szerb Pravoszláv Egyházat (SPC) használja fel, mint például Montenegróban.
„Míg az előbbiben egyelőre csak a Plenković-kormánnyal szembeni elégedetlenséget szítja, és a HDZ-től jobbra álló pártok iránti rokonszenvet táplálja a horvátokban, Montenegróban már élesbe fordult a játszma”
A 2016 óta folyó küzdelem a kisebbik szerb országot a közös államból kivezető Milo Djukanović és a Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) hosszan tartó uralma ellen idén augusztus 30-án hozta meg gyümölcsét. Mindössze egy mandátummal a szerb- és oroszbarát ellenzéki pártok hármas választási koalíciója, 1 mandátumnyi többséggel kormányt alakíthatott. A trónfosztásban nagy szerepet játszott az SPC, amelynek járványügyi intézkedésekkel dacoló tömeggyűlései, a vallásszabadságról szóló törvény örvén a kormány ellen heccelték a lakosság magát szerbnek tartó részét. Ennek a törvénynek a módosítása az új kormány első ténykedéseinek egyike volt. December 28-án magukat montenegróinak vallók ezrei tüntettek ellene Podgoricában, mert első lépésnek tartják montenegrói állam és egyház önállóságának felszámolása felé. Ez a demonstráció békés volt, de ha az új kormány a mostani hévvel folytatja a Szerbiához való közeledést, és az előző rezsim örökségének felszámolását, nem biztos, hogy mindig így lesz.
„Belgrád az ellenzék győzelmét annak tudja be, hogy a Nyugat „ejtette” Djukanovićot”
Brüsszel segítségében csak a Liberális Párt reménykedik. A tömeg a nemzeti zászló mellett az amerikai lobogót lengette. Egykor Washington valóban a hóna alá nyúlt Djukanovićnak (Donald Rumsfeld, Bush védelmi minisztere), Trump inkább az albánokra alapozott, s majd elválik, mit tesz Biden.
„Bosznia-Hercegovinában a Nyugat szorgalmazza a Daytoni Béke újragondolását, s a központi állam erősítését”
Ez kedvez a muszlim bosnyákoknak, de nem a szerbeknek és a horvátoknak, akik most ezáltal közelebb kerültek egymáshoz. A Nyugat a 2020-as helyhatósági választásokon igyekezett meggyöngíteni az etnikai alapon szerveződött pártokat, s egy új, a háború után született politikus generációt hatalomra juttatni. Ért is el némi sikert a boszniai Szerb Köztársaság „fővárosában”, Banja Lukában és Szarajevóban, de túlzott optimizmusra nincs ok. A boszniai szerbek, életkortól függetlenül Belgrádot közelebb érzik magukhoz, mint Szarajevót. Ragaszkodnak Daytonban elnyert viszonylagos önállóságukhoz, s ebben élvezik Szerbia és Oroszország támogatását. A muszlimok Washingtont és Ankarát tudhatják a hátuk mögött, ez tette őket oly magabiztossá, hogy az államtanácsbeli képviselőjük nemet mondott a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel való találkozásra.
„Egyelőre Washingtoné lehet az utolsó szó, akárcsak Koszovó ügyében, ahol a napokban távozni kényszerült a Trump adminisztráció által összehozott washingtoni szerb-koszovói megállapodás érdekében hatalomra segített Hoti-kormány”
Az Alkotmánybíróság döntése nyomán ugyanis, rovott múltja miatt felmentették az egyetlen képviselőt, akin a kormány parlamenti többsége nyugodott. Avdullah Hotit mindenki átmeneti megoldásnak tartotta, tehát, ez nem nagy meglepetés. A kiírandó választások eredménye sem lesz az, valószínűleg Albin Kurti Önrendelkezés (Vetëvendosje) elnevezésű pártja lesz a győztes, akit az idén korábban távozásra kényszerítettek, mert nem lehetett arra számítani, hogy aláírja a washingtoni megállapodást. Hotit, a voksolást elkerülendő, a parlamenttel választatták meg.
„Kurtin nincs háborús stigma, nem lehet Hágába küldeni, mint Thaçit, aki az egyetlen „csereszabatos” koszovói politikus. A rossz nyelvek szerint ő már „leboltolta” Vucsics szerb elnökkel Koszovó felosztását”
Ha Biden visszahozza az amerikai politikába Madeleine Albrightot, Clinton demokrata párti elnök külügyminiszterét, akinek Thaçi egyik kedvence volt (Djukanović mellett), a jövő év hozhat valamiféle megállapodást Koszovó dolgában, ami elhomályosíthatja Trump szeptemberi diadalát.
Végül, de nem utolsó sorban idén március 27-én nyerte el a NATO-tagságot a nevének megváltoztatására kényszerített Észak- Macedónia. Most azonban Bulgáriával gyűlt meg a baja, mert az kétségbe vonja a macedón nyelv és nemzet létezését, ezért gátolja a csatlakozási tárgyalások decemberre tervezett megkezdését. A Görögországgal elmérgesedett vita megoldását alapul véve, Észak-Macedónia hozhatja a legnagyobb áldozatot az uniós tagságért, hiszen le kell mondania saját magáról.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
