Andrew Korybko írása a #moszvater.com-on

„E logika alapján tehát úgy tűnik, hogy a NATO Oroszországnál többet várna egy komoly eszkalációtól, így inkább képes lenne próbára tenni Oroszország elszántságát”
Fotó:EUROPRESS/Omar Marques/Anadolu/AFP
A Politico és más források arról számoltak be, hogy John Ratcliffe be nem jelentett oroszországi útja elsősorban azt a célt szolgálta, hogy eltántorítsa Moszkvát a NATO elszántságának próbára tételétől. Mások ugyanakkor azt állítják, hogy éppen a NATO az, amely hamarosan próbára teheti Oroszország elszántságát. Arra a kérdésre, hogy melyik fél nyerhet többet egy komoly eszkalációval, választ kaphatunk, ha pontosan megértjük, mit akarnak a másiktól, és hogyan viselkedtek eddig.
„A NATO és Oroszország visszafogta a korábbi maximalista retorikáját. Az egyik már nem fantáziál Ukrajna 2014 előtti határainak helyreállításáról, míg a másik Ukrajna demilitarizálása és denacifikálása helyett inkább csak a Donbassz egészének teljes ellenőrzésére összpontosít. Mindez az elhúzódó proxy háború mindkét oldalra nézve messzemenő következményeinek köszönhető”
A realitások tudomásul vétele vezette Putyint Trumphoz Anchorage-ban, majd a találkozó után valóban elhitte, hogy Trump a Donbasszból való kivonulásra kényszeríti Zelenszkijt. Cserébe azért, hogy Putyin tűzszünetet hirdet, amennyiben Trump jutalmul legalább részleges szankciómentességet biztosít. Trump megszegte ezt a megállapodást, miközben Putyin továbbra is elkötelezett a találkozó „szellemisége” mellett. Mindez arra utal, hogy Trump magas árat akar Putyintól a Donbasszért.
Egy komoly, Washington által jóváhagyott eszkaláció Oroszország ellen arra irányulhatna, hogy Putyint a front mentén történő tűzszünet elfogadására kényszerítse anélkül, hogy Moszkva elérné a Donbassz egészének ellenőrzésére vonatkozó minimális célját. Ezzel a Nyugat úgy zárhatná le a háborút, hogy a történelem könyvekbe az kerülne be, Oroszország veszített. Az előfeltevés az, hogy bármilyen eszkaláció kontrollálható maradna, Putyin pedig a harmadik világháború elkerülése érdekében visszakozna. A Nyugat ugyanis úgy gondolja, hogy a Kremlnek a NATO által támogatott eddigi ukrán provokációk utáni visszafogottsága a gyengeség jelének tudható be.
„Putyin tényleg igyekszik elkerülni a harmadik világháborút”
Olyannyira, hogy az idén nyáron Ukrajna új, NATO által támogatott „felőrlő háborújára” reagálva a sokak által vártnál enyhébben „eszkalált a deeszkaláció érdekében”. A kontrollálhatatlan eszkaláció kockázatának árán nem vállalta be a NATO-val szemben az elrettentés helyreállítását. A konfliktus elmúlt 4,5 évének a tapasztalatai alapján radikális lépés lenne, ha komoly eszkalációt kezdeményezne a NATO-val csak azért, hogy kikényszerítse Ukrajna kivonulását Donbasszból.
Ha azonban a NATO tovább eszkalálja a háborút Oroszország ellen, akkor Putyin újraélesztheti nagy stratégiai célját, az európai biztonsági architektúra reformját, amellyel békésen semlegesíthetné a háborút is kiváltó, a NATO jelentette orosz biztonsági dilemmát. A kölcsönös deeszkaláció feltételeként újra előterjeszthetné Oroszország 2021 végi 15 pontját. A NATO azonban soha nem hátrált meg Oroszország előtt, így nem valószínű, hogy beleegyezne. Oroszország tehát nem provokálna eszkalációt ebből a célból.
„E logika alapján tehát úgy tűnik, hogy a NATO Oroszországnál többet várna egy komoly eszkalációtól, így inkább képes lenne próbára tenni Oroszország elszántságát”
Ha ez megtörténik, és a NATO úgy dönt, hogy felmászik az eszkalációs létrán, számítva arra, hogy Oroszország ezt valószínűleg megtorolja, akkor a helyzet könnyen kicsúszhat az irányítás alól, így a harmadik világháború elkerülése a NATO kezében van.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater