Egy szovjet katona kitűzi a vörös lobogót a berlini Reichstag épületére 1945. május 2-án
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/Jevgenyij Haldej
Az április 16-án a német fővárostól 90 kilométerre keletre, a seelowi magaslatoktól megindult a második világháború európai harcainak utolsó nagy offenzívája. A három szovjet front mintegy 2,5 millió katonája szorongatta a nácik fészkét. Hitler 56. születésnapján április 20-án az 1. Belorusz Front tüzérsége elkezdte ágyúzni Berlint, egészen addig, amíg a város meg nem adta magát.
„A Berlinért folyó csatában a Vörös Hadsereg napi vesztesége átlagosan 15 712 fő volt, több mint Moszkva alatt (10 910), Sztálingrádnál (6392) vagy Kurszknál (11 313). A sebesültek és halottak száma összesen 361 367”
Az offenzíva során a Vörös Hadsereg egységei gyorsan haladtak előre, és április 30-án – miközben a Führer a bunkerban öngyilkos lett – 14 óra 25 perckor a 150. lövészhadosztály Szjanov törzsőrmester vezette századának katonái betörtek a Reichstag épületébe és elérték a kupolát.
„Végül a győzelmi zászlót Alekszej Bereszt hadnagy vezetésével Mihail Jegorov és Meliton Kantarija, a hadosztály három felderítője tűzte ki a Reichstagra”
A Reichstagra kitűzött lobogó a náci Németország feletti győzelem jelképévé vált. A kép mindenki előtt ott van, a fotóst azonban nem őrizte meg az emlékezet. Jevgenyij Haldej elfeledve halt meg, pedig haditudósítóként a szovjet Robert Capának is nevezett fotós legalább annyi elismerést érdemelt volna, mint világhírű barátja. Azonban csak a halála után ismerhette meg igazán képeit a világ. Haldej úgy adta vissza a szörnyű napok hangulatát, ahogy senki más.
„Annak ellenére, hogy a város bevételekor a fotós még Moszkvában tartózkodott. Egyenesen a Kremlből jött azonban az ukáz, hogy örökítse meg a győzelem pillanatait”
A TASZSZ fotóriportere pedig repült Berlinbe, s magával vitte azt a bizonyos zászlót is, amelynek képe aztán bejárta a világot. Haldej a történtek után két nappal, május 2-dikán megismételtette a Reichstag bevételét, s a beállított fotó középpontjába a 18 éves sorkatonát, Alekszej Kovaljovot állította. A fotós 36 jól beállított képet készített, a közülük kiválasztott legjobbat pedig még retusálták és ki is színezték.
„A Reichstag felett lobogó zászlót ábrázoló híres kép azonban tökéletesen illeszkedett Haldej fronton készített fotóinak a sorába. A haditudósító ugyanis ott volt Murmanszk védelmétől Budapest, Bécs és Berlin bevételéig”
A keleti fronton zajló csaták legkegyetlenebb jeleneteit örökítette meg, olyan pillanatokat, amelyek sokszorta elkeseredettebbek voltak még a normandiai partraszállásnál is. Nem véletlenül, hiszen a Barbarossa hadműveletben 3,2 millió német katona, 3000 repülőgép vett részt, s a világháború krónikása Norman Davies szerint 11 millió szovjet katona vesztette az életét.
„Haldej ennek az öldöklésnek és az elkeseredett védekezésnek a legemberibb pillanatait hagyta az utókorra”
Az öregasszony romok alól kinyúló kezét, a lebombázott házat sirató vak férfit és a 35 ezer gyújtóbombával egy nap alatt felégetett Murmanszk kínjait. Ahogy az öregasszony az erdőn át vonszolja magával egyetlen megmaradt vagyonát, egy ládát és a kályhacsövet. Keservesen néz a kamerába, mintha azt kérdezné a fotóstól, hogy nem szégyelli-e magát e nyomorúság megörökítése miatt.
Capa képei talán naturalisztikusabbak, s közvetlenebbek. Haldej, aki haláláig tiltakozott, ha művésznek nevezték, inkább csak érezte a lényeget, a kompozíciót.
„Soha nem tanulta a fotózást, a sarki fényben a Barents-tengeren partra szálló tengerészgyalogosok sziluettje azonban igazi tehetségről árulkodik”
Ezt az ösztönös, a halál torkában is megőrzött esztétikumot még a ’20-as évek avantgárdja, Alekszandr Rodcsenko képei, Dziga Vertov és Szergej Eisenstein filmjei formálták.
Haldej azonban soha nem lett olyan híres, mint Capa. Pedig együtt fotózták végig a potsdami konferenciát és a nürnbergi pert is. Amennyire ez a hidegháború közepette lehetett, barátok is lettek.
„Amikor Capa 1947-ben John Steinbeckkel bejárta a Szovjetuniót, az elutazás előtt a KGB kötelezte őket a fotók bemutatására. Capa ebbe csak úgy egyezett bele, ha barátja, Haldej hívja elő a képeket”
Capa útja ezután szerelmével, Ingrid Bergmannal Hollywoodba, majd az indokínai halálba vezetett, míg Haldej egy garzonban, 80 dollárnyi nyugdíjjal 1997-ben 80 éves korában halt meg. Szinte elfeledve, a híres fotó azonban mindörökre megőrizte a nevét.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater