Ki irányítsa a német külpolitikát?

Forrnak az indulatok a német kormányzó koalícióban. A szabaddemokrata pénzügyminiszter, Christian Lindner a szociáldemokraták túlzott költekezését bírálja, de ez semmi ahhoz képest, hogy Olaf Scholz kancellár és Annalena Baerbock külügyminiszter már hónapok óta szinte nem is beszélnek egymással. A német külpolitika körüli csatározások egyre jobban feszítik a koalíciót.

„A két politikus legutóbb a német külpolitika irányításának a kérdésében feszült egymásnak”
Fotó:EUROPRESS/John MACDOUGALL/AFP

Egymás után születnek a mémek az Európai Unió első számú hatalmának, Németországnak a külügyminiszteréről. Annalena Baerbock azzal csalt mosolyt hallgatói arcára, hogy a béke érdekében 360 fokos politikai fordulatot követelt Vlagyimir Putyintól. Baerbock ismeretei azonban nem csak a geometria terén hiányosak. Az ősszel egyik televíziós fellépése során az ukrajnai konfliktus és a napóleoni háborúk között vont párhuzamot, s mint megjegyezte, annak idején minden egyszerűbb volt, mert csak tankokkal vívták a háborút. Néhány nappal később Németország jövőjéről elmélkedve olyan államokról beszélt, amelyek néhány százezer kilométerre vannak Berlintől. Figyelembe véve, hogy az Egyenlítő hossza is csupán nagyjából 40 ezer kilométer, a külügyminiszter legfeljebb a Holdra gondolhatott.

Ezek után azért már megérthetjük, miért kozmetikázta az életrajzában Baerbock a végzettségét, és azon sem lepődhetünk meg, hogy az Európa Tanácsban a Nyugat és Oroszország háborújáról beszélt.

„A meglepő igazából az, hogy Baerbock népszerűsége töretlen, és sokan a diktátorokkal megküzdő Jeanne d’Arc-ot látják benne”

De nem szedi szét ordító kiszólásai miatt a média sem, és a német diplomaták is csak udvariasan korrigálják a kijelentéseit. Azon sem csodálkozik senki, hogy feminista külpolitikáról beszél, és az Európa peremén dúló háború közepette a legnagyobb problémája az egyébként siralmas állapotban lévő német hadsereggel, hogy a közelmúltban leváltott Christine Lambrecht helyett egy férfi lett a védelmi miniszter, ezzel pedig felborult a kormányon belül a nemek közötti egyensúly.

„De Olaf Scholz kancellár sem tette helyre e bakiparádé miatt a német külügyből kabarét csináló Baerbockot.”

Pedig a kancellár nagyon nem szereti a miniszterét. Eleve kódolja köztük az ellentétet, hogy két egymástól élesen különböző alkatú politikusról van szó. Scholz a hidegvérű, megfontolt, pragmatikus, kis lépésekben gondolkozó, míg Baerbock a lángoló, idealista, moralizáló és ideologikus. Ebből következően a világról vallott felfogásuk is élesen elüt egymástól. Ez kiderült már a koalíciós tárgyalások alatt.

„Míg a szociáldemokraták folytatták volna a merkeli pragmatizmust, addig a Zöldek – de az FDP is – atlantistább fordulatot vettek volna”

Így nem meglepő, hogy a szakmai ütközések is e két álláspont különbségéből adódtak. Baerbock még leendő külügyminiszterként Hongkong függetlenségéről beszélt, míg Scholz ügyelt arra, hogy ne haragítsa magára Kínát. Aztán engedélyezte, hogy egy kínai cég részesedést szerezzen a hamburgi kikötőben, és Pekingbe is elutazott, Baerbock pedig mindkét lépést erőteljesen támadta. Aztán már tavaly nyáron sürgette a kancellárt, hogy engedélyezze harckocsik átadását Ukrajnának, és nemcsak nyíltan bírálta Scholz óvatosságát, de Washingtonban és Londonban is lobbizott azért, hogy gyakoroljanak nyomást e kérdésben koalíciós partnerére és főnökére. Ez utóbbi már a halvérű Scholznál is kivágta a biztosítékot, és azóta nem nagyon beszél Baerbockkal.

„A két politikus legutóbb a német külpolitika irányításának a kérdésében feszült egymásnak”

A német kormányzati modell értelmében a stratégia kialakítása a kancellár kompetenciája, míg a külügy inkább ennek a végrehajtásával, és gyakorlati kérdésekkel foglalkozik. Meg kell hagyni, hogy Baerbock alapvetően tartja magát a koalíciós szerződésben lefektetett elvekhez és irányvonalhoz, ám mint láttuk, ki-kiszólva néha szembe megy a hivatalos állásponttal.

Ezt a stílust végképp háttérbe szorítaná a külügyminiszter mozgásterét tovább szűkítő, a különböző német minisztériumok kül- és biztonságpolitikai döntéseinek egyszerűsítésére létrehozott Nemzetbiztonsági Tanács, amelynek megalakulását az egységesebb külpolitikai stratégia bemutatásával egyidejűleg a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián akarta Scholz elővezetni. Az ekörül kibontakozott koalíciós viták azonban ezt megakadályozták. Maga a külpolitikai stratégia nem tartogat sok meglepetést, nem várható tőle irányváltás.

„Nem is ezen civakodnak a Zöldek és az SPD, hanem azon, hogy ki szabja meg az irányvonalat, és ki irányítsa a külpolitikát”

Ezt pedig alapvetően meghatározná, hogy ki alá kerül a Nemzetbiztonsági Tanács. Az SPD a tanácsot a kancellárián belül egy teljesen új részlegként hozná létre, nagyobb létszámmal és a kancellár jobbkeze, Wolfgang Schmidt vezetésével, míg a Zöldek szerint ez tovább erodálná a külügyminisztériumot. Mint fogalmaznak, a kancellár egy árnyék külügyminisztériumon keresztül „hatalomátvételt szervez”, azaz még inkább kiterjesztené pártja hatalmát a kormánykoalíción belül. A vita egyre hevesebb, s közben azzal mintha senki nem foglalkozna, hogy Európában háború dúl, és nem a külügyminisztérium, hanem maga Németország erodálódik, és amennyiben nem szedi össze magát, elveszíti a vezető szerepét az Európai Unióban.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com