„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Kezd felnyílni Európa szeme?

2023. szept. 30.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Egyre többen ismerik fel a média által megtévesztett Európában, hogy megvezették őket. Az ukrán frontokon nem angyalok és ördögök néznek egymással farkasszemet. Azt nem vitatja senki, hogy ki támadta meg a másikat, ám az okokat már árnyaltabban látják, mint az a fősodor média tálalásából következne. Azt is mind többen kezdik felismerni, hogy a megtámadott Ukrajna nem a szabadság és a demokrácia előretolt helyőrsége.

„Berdan megállapítja, a Nyugat továbbra is önti a pénzt Ukrajnába azon a címen, hogy Kijev megvédi a demokratikus értékeket. A valóságban azonban Zelenszkij rendszere messze van a demokráciától, hiszen teljesen ellehetetlenítette az ellenzéki pártokat, és durva nyomást gyakorol a hatalmat bírálni merészelő sajtóra” #moszkvater

„Berdan megállapítja, a Nyugat továbbra is önti a pénzt Ukrajnába azon a címen, hogy Kijev megvédi a demokratikus értékeket. A valóságban azonban Zelenszkij rendszere messze van a demokráciától, hiszen teljesen ellehetetlenítette az ellenzéki pártokat, és durva nyomást gyakorol a hatalmat bírálni merészelő sajtóra”
Fotó:EUROPRESS/PEDRO PARDO/AFP

A fősodorral szembe menő írást közölt a minap a belga Modern Diplomacy portál hasábjain Rich Berdan. Az újságíró finoman szólva megkérdőjelezte és darabokra szedte a nyugati sajtó Volodimir Zelenszkijt a demokrácia megmentőjének beállító narratíváját. Mint a szerző fogalmaz, Ukrajna aligha pályázhat erre a szerepre.

„Berdan megállapítja, a Nyugat továbbra is önti a pénzt Ukrajnába azon a címen, hogy Kijev megvédi a demokratikus értékeket. A valóságban azonban Zelenszkij rendszere messze van a demokráciától, hiszen teljesen ellehetetlenítette az ellenzéki pártokat, és durva nyomást gyakorol a hatalmat bírálni merészelő sajtóra”

Képzeljék el, ha ilyen történne Amerikában, az azt jelentené, hogy Donald Trumpot börtönbe zárják, a Fox Newst lekapcsolják, a New York Post vagyonát zár alá veszik, Tucker Carlson ellen letartóztatási parancsot adnak ki, az FBI házkutatásokat tart a tiltakozóknál, a morgolódókat pedig a sajtó lejárató és megalázó kampányával megtörik. Ugye, szörnyű és elképzelhetetlen?! Pedig Ukrajnában ez történik. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a rasszizmusra és a neonáci eszmékre oly kényes Nyugat még ezt is elnézi. Vajon miért?

„Berdan képmutatással vádolja az Egyesült Államokat és Európát azért is, mert bármely országban keményen felléptek volna a hatalom törvénytelen megkaparintásával szemben, miközben ugyanezért Ukrajna esetében egy szót sem szóltak”

A szerző a múlt századi európai példák alapján emlékeztet arra, hogy a politikai pártok betiltását a sajtó megtörése követi, és a demokráciából semmi sem marad. „Éppen ez történik most Ukrajnában!” – hívja fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ez a folyamat már jóval a háború előtt elkezdődött. Majd felteszi a kérdést, hogy mindezt a számtalan bizonyíték ellenére figyelmen kívül kellene hagyni, és nem számon kérni azt, hogy Zelenszkij antidemokratikus rendszere miért kap dollármilliárdokat a háború folytatására? Mindehhez persze tegyük azért hozzá, Ukrajnát megtámadták, ám az is egyértelmű, hogy a támogatás és az ukrán rendszer elvtelen piedesztálra emelése nem erről szól. Számtalan országot támadtak már meg, és a Nyugat a füle botját sem mozdította.

„S ha ez nem lenne elég a fősodor narratíváját megkérdőjelező hangokból, egy közvélemény-kutatás szerint egyre több német ad hitelt az <oroszbarát propagandának>”

A CeMAS intézet október elején több mint 2200 felnőttet (18-90 év) kérdezett meg, és az utolsó 2022 áprilisi felméréshez képest 19 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik szerint a NATO provokációi miatt Moszkvának nem maradt más lehetősége, mint háborút indítani Ukrajna ellen. Hűha, ha így megy tovább, még a végén kiderül, hogy amit idáig propagandának állítottak be, az nem is az?! Pedig hol van még a tél?

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

  1. A fentebbiekben előbb azt kell tisztázni mit ért a “Nyugat” demokrácián.. Szerintük demokratikus ország az ahol gondolkodás nélkül végrehajtják amit Amerika, vagy Brüsszelben a megvásárolt emberei mondanak. Magyarországon is azért vannak “problémák” a demokráciával, mert Orbán Viktor nemzeti jogokat és saját hatásköröket emleget.
    Összefoglalva: Nyugat számára azok az országok demokratikusak amelyeket ők annak neveznek. Ez abban az értelemben is igaz, hogy ha ők demokráciának nevezik Ukrajnát akkor az demokrácia. Ebből az alapállásból Dzsingisz kán is demokratikus vezető lenne, ha engedelmeskedik az elvárásaiknak..

    • Tisztelt Uram!
      A moderndiplomacy cikkét – Dare to Question Support for Ukraine – beágyaztuk. Tehát ott van. Sőt, a szerzőjére is többször hivatkozunk. Még valami?

  2. “Számtalan országot támadtak már meg, és a Nyugat a füle botját sem mozdította.”

    Európában? Hol mostanában? Nem illik beismerni, persze, de legyünk őszinték, Európára azért ennyivel érzékenyebbek vagyunk.

    • Hát, igen!

  3. Hadiállapot van Ukrajnában, különleges jogrend, ilyen helyzetben nem lehet számon kérni a demokratikus működést ami fel van függesztve Oroszország agressziója miatt. Az ellenzéki pártok még így sincsenek betiltva, csak az oroszbérenc párt amit az agresszor ország pénzelt, mégis mit vár egy háborúban az ellenség oldalán álló párt?

    Európa szeme már felnyílt és ha jön a tél attól se lesz hitelesebb az orosz propaganda.

    • Mi a helyzet a Kárpátaljai magyarság kérdéséről? Mondjuk arról a nyíltan neonáci Azovról, akik a családomat üldözték el Munkácsról, dobtak kézigránátot a Kárpátaljai Magyarok irodájába? Maga is csak egy ostoba, gombaember, pincében, sötétben tartják és trágyával etetik. Fogja be a száját.

      • Ez a cikk másról szól.

    • Előtte sem volt demokrácia nyomokban sem, ez a probléma. Nem a különleges jogrend révén veszett oda, hanem nem is létezett. Jó reggelt@

    • Nem egy hanem 11. https://hu.euronews.com/2022/03/20/ukrajnaban-betiltottak-az-oroszparti-politikai-partokat
      Mik is az “oroszbérencség” kritériumai? És tessék mondani, az “USA bérencség” az tuti? Csak kérdezem…
      Nem beteg, csak a torka véres. Kedves M.I.! Szerintem sem ártana ha jobban utána nézne. Segítek: Nelvtörvény.
      Ön mondta, nincs demokratikus működés. Akkor meg ahol a hiba? Rendben, az orosz propaganda olyan amilyen.
      Tudjuk. De aki nem hiszi/fogadja el a Z. szerinti olvasatot az rögvest oroszbarát? Két láb rossz, négy láb jó?
      Ugye ezt Ön sem gondolja komolyan?

    • Hát, az Ön szeme még nem nyílt fel!

      • Az én szemem felnyílt ezért látom, hogy az EU és a NATO szövetségben leszünk ezután is, nem az EEU és CSTO szövetségben.

        Az ön szeme nem nyílt fel ha ezt nem látja.

        • Ki beszélt arról, hogy Magyarország nem a nyugati szövetségben lesz? Ez a cikk nem erről szól! Ne beszéljen mellé, és ne csúsztasson!

  4. Európa szeme soha nem nyílik fel. 1914 előtt sem volt nyitva, 1939 előtt sem, és meg is lett az ára. Ahhoz, hogy megértsék, jobban tovább kell szenvedniük, mint eddig, mert csak fájdalomküszöbük erőteljesebb reagálása készteti őket a változtatásra. Amíg pl. Bident egy tisztességben megőszült idős bácsiként aposztrofál egy politikai elemző, egy európai ország tv-műsorában, miközben legfinomabban is csak a “tisztességtelenségben megőszült”- jelző illik rá, addig nem beszélhetünk szemfelnyílásról… Amíg ugyanez az elemző csak addig jut el, hogy “mindkét szembenálló fél pofátlanul hazudik”, miközben arról mélységesen hallgat, hogy őt magát is beleértve, legalább öt fél hazudik… Ugyanis arról szót sem ejt, hogy hazudik az angol-amerikai, az európai média, s csak azután jön az orosz, akkor a hallgatása is hazugságot takar, miközben pártatlanságot mímel. Van azonban egy olyan kérdés is, amit a cikkíró sem tud megjósolni: milyen állapotban lesz Ukrajnán kívül Európa a tél végére. Tartok tőle, hogy a tavasz adja meg erre is azt a választ, ami egyáltalán nem fog tetszeni egyetlen most regnáló európai politikusnak sem, beleértve az óceánon túliakat is…

  5. Akkor mi itt, az antidemokratikus Keleten gondolkodásban és tisztánlátásban előbbre tartunk
    az eddigi tapasztalatainkon alapuló megérzéseinkkel?

    • Valahogy úgy!

  6. Már én is elgondolkodtam ezen, talán a “világ proletárjai egyesüljetek” szlogen passzol ide, modern csomagolásban.

    Ami a fő kérdés, az az, hogy a -már bocsánat- az USA seggnyalóit, vazallusait elitélik-e. Megmondom: nem, nem itélik el, mert akkor az egész világhegemóniának az USA részéről vége!

    Nade nagy változás elé nézünk, ha Donald Trump visszatér a hatalomba, Zelenszkijnek akkor vége!
    Lesznek még provokatív megmozdulások, szabotázsok, erőszakok Trump ellen az USA-ban, sokan még likvidálni is akarják, amolyan Észak-Dél háború elé néznek.

    Röviden, ezek jutottak az eszembe.

KAPCSOLODÓ CIKKEK

Az orosz birodalmiság és az ukrajnai háború

2026. szept. 15.
Napjainkban, a tudományosság égisze alatt sokan az olyan fogalmakat, mint az eszmét, a patriotizmust vagy a nemzeti szuverenitást csak elhas...

Kijev a tűzzel játszik

2026. szept. 15.
Az orosz repülőterek folyamatos támadásával, ezzel a polgári repülés ellehetetlenítésével fenyeget Volodimir Zelenszkij. Ezzel egyidejűleg b...

A hatalom forrásai egy multipoláris világban

2026. szept. 14.
Mi a hatalom funkciója a mai nemzetközi kapcsolatokban? A hatalom a probléma vagy a megoldás része? Csupán eszköz a nemzetközi politikai cél...

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK

© 2018-2026 - #moszkvater