„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Alekszej Navalnij
Fotó:EUROPRESS/Evgeny FELDMAN/THIS IS NAVALNY PROJECT/AFP
Fűrészelésnek nevezik az orosz szlengben azt, hogy magánzsebekbe folynak el állami pénzek, illetve az ezek elosztása körüli vesztegetések. Erre utalva hozta létre Rospil néven Alekszej Navalnij 34 éves jogász a korrupciós ügyek leleplezésére szakosodott honlapját. Meggyőződése, hogy Oroszországban csupán egy „rakás csaló” mozgatja a szálakat, akiket meg tudnának regulázni a tömegek. Célja ezért, hogy minél többeket vonjon be a közpénzek felhasználásának ellenőrzésébe. A Rospil és leleplezéseinek hatására 6,6 millió dollár értékű pályázat kiírását vonták már vissza a hatóságok. A hatalomnak kesztyűt dobó, az internet dzsungelében partizánként harcoló bloggerrel az orosz közállapotokról és a korrupció elleni szélmalomharcról beszélgettünk.
– Azt mondják, Ön az az Andersen meséjéből előlépett kisfiú, aki elkiáltotta magát, hogy a király meztelen. De nevezték már nacionalistának, a CIA ügynökének, s valamiféle ösztönös zen buddhistának is.
– Ne felejtsük ki a sorból azt sem, hogy egyesek úgy gondolják, a Navalnij-jelenséget maga a hatalom építette fel, ezért a Kreml ügynökének tartanak.
– Ezt a sort még folytathatnánk, de inkább azt kérdezem az illetékestől, ki is valójában Alekszej Navalnij? Mit akar elérni?
– Nem értékelem túl a magam jelentőségét és népszerűségét. A korrupció ellen harcolok, s közben úgy alakultak a dolgok, hogy a politikai térben egyedül maradt a hivatalos ellenzéket hol kaláccsal, hol pedig korbáccsal ellehetetlenítő hatalom, így ezen a felégetett mezőn, különösen az új generáció körében, igény van az ilyen emberekre, mint én. Pedig amit csinálok, az nagyon egyszerű és magától értetődő. A korrupció teljesen behálózza az oroszországi közéletet, s ebből már sokaknak elegük van. A politikai elit, a rendőrség, az ügyészség nem akar vagy nem képes tenni ellene semmit, s mi az internet szabadságát kihasználva a nyilvánosság erejével világítunk rá a bajokra, s tények publikálásával gyakorolunk nyomást a hatóságokra. Miközben az ellenzék még mindig a televízió erejében bízik, s csodára várva abban reménykedik, hogy képernyőre kerülhet, számunkra olyan eszköz a világháló, amely megsokszorozza hatékonyságunkat. Az internetet eleinte ignorálták, aztán megváltozott a helyzet, sokan megérezték, hogy itt lehet a legkönnyebben megismerni a valóságot, a tényeket. S kiderült, hogy a király meztelen, az Egységes Oroszország a szélhámosok és tolvajok pártja. Putyin nem valamiféle új Sztálin, mint azt egyesek gondolják. Nem! Romantikus elképzelés, hogy ezek a fiúk a hatalomban kemény KGB-sek. Nem, nagyon is földön járó emberek, akik szeretik a pénzt. Túlságosan is. Tisztában vagyok vele, hogy az igazságért akár börtönbe is csukhatnak, de úgy gondolom, jó ügyért harcolok.
– Vlagyimir Putyint sokszor támadja, miközben az oroszok többsége elismeri, hogy stabilizálta az országot, megerősítve ezzel szuverenitását. Egyetért ezzel?
– Rendben, ha Putyin megerősítette Oroszország szuverenitását, amely így már nem a Nyugat gyarmata, akkor miként magyarázza, hogy az olaj nagy részét még mindig külföldön bejegyzett offshore cégeken keresztül exportálja az ország? Az Oroszországban lopott pénzt az oligarchák nyugaton fektetik be. Ez a szuverenitás? A hatalom mindezek miatt ma sokkal inkább függ a Nyugattól, mint Jelcin idején. Ezeken a pénzeken keresztül a Nyugat teljes egészében ellenőrzi Oroszországot. Vegyük az egyik legismertebb oligarchát, Roman Abramovicsot, aki formálisan Csukotka kormányzója, ám valójában Londonban él, ott fekteti be a pénzt, amelyről mindenki tudja, hogy mosott pénz, s ha egyszer azt kívánják Nagy-Britannia politikai érdekei, lecsap rá. Putyin újraélesztette, s némiképp átértelmezte a szovjet időkből ismert retorikát csupán azért, hogy ezzel leplezze a lopást. Hagyjuk ezt a keménykezű irányításról, reformokról, katonai erőről szóló mesét! Oroszország hanyatlik! Ennyi s nem több a titok.
– Kicsit leegyszerűsítve írja le az oroszországi folyamatokat, de ugorjunk, talán jobban tetszik majd Barack Obama…
– Meglepett, hogy megválasztották. Nem hiszek az általa hirdetett orosz-amerikai újrakezdésben. Ez csak retorika. Nevetek azon is, ahogy az orosz ellenzék reménykedik benne. Hiába, hiszen Amerikának tetszik Putyin, tökéletesen megfelel neki. Kiszámítható és az offshore-okon keresztül kezelhető. Mi kell még?!
– S miként látja az Egyesült Államok helyét az átalakuló, új világrendben?
– Sokan még mindig eltúlozzák Amerikának a világban játszott szerepét. Az Egyesült Államok befolyása fokozatosan csökken, Obama ráadásul néha tudatosan csökkenti, hiszen rájött, hogy Washington ma már nem képes megbirkózni a ráruházott felelősséggel. A világ megváltozott, globális lett, s már képtelen irányítani egyetlen erő.
– Térjünk vissza Oroszországba. Hogyan viszonyul Mihail Hodorkovszkij elítéléséhez?
– Hodorkovszkij egyáltalán nem angyal. Gazdasági jellegű törvénysértések sorát követte el. A kisrészvényesek védelmezőjeként nagyon is tisztában vagyok ezzel. Élen járt a kisrészvényesek jogainak lábbal tiprásában. Azonban nem ezért ül börtönben, hanem politikai okokból. Ha nem így lenne, akkor oda került volna Abramovics, Vekszelberg, Potanyin és a többek is.
– Magyarként kíváncsi lennék arra is, hogy miként látja térségünket. Sokan azt mondják, hogy Közép-Európa húsz év elteltével sem tudott megbékélni Oroszországgal, s fenntartásokkal viszonyul hozzá. Mit szól mindehhez?
– Kétségtelen, hogy a volt szocialista tábor országaiban máig érződik egyfajta idejétmúlt, ma már érthetetlen ruszofóbia. Én például 1976-ban születtem a Szovjetunióban, s lehet, hogy ez bizonyos nyomot is hagyott a mentalitásomon, ám miért lennék felelős a közép-európai országok ellen elkövetett esetleges bűnökért? De nem azok még a szüleim sem! S aki azt hiszi, hogy az oroszok újra akarják építeni a Szovjetuniót, visszaszerezni az ellenőrzést Közép-Európa fölött, az ugyanolyan totalitárius módon gondolkodik, mint egykor a sztálinisták. Oroszország nem akar meghódítani senkit. Van itt terület elég, s ezzel sem tudunk mit kezdeni! Először talán a Rjazanyi területet kellene igazán ellenőrizni, nem pedig Magyarországot!
– Köszönöm e „névjegykártyát”, s folytassuk a Navalnij-jelenséggel Azt mondják, Ön annak a generációnak az érdekeit jeleníti meg, amely már nem elégszik meg azzal, hogy a putyini stabilitás kerekebbé tette vonásait, s ráadásul még egy Ford Focust is tett alá, emellett több jogot és szabadságot is akar. Jól írtam le az Önt és népszerű leleplező honlapját, a Rospilt istenítő nemzedéket?
– Ne feledkezzünk meg egy objektív tényezőről. Arról, hogy a nagyjából 1975 és 1983 között született, az akkori babyboom következtében a korábbiaknál nagyobb lélekszámú nemzedék megrekedt valahol a Szovjetunió és az új világ Oroszországa között. Ez a generáció ma egyre fontosabb szerepet játszik a gazdasági és a politikai életben, s már nem érti a szovjet mítoszokat, de például a magyar ’56 is olyan távoli számára, mint Napóleon kiverése 1812-ben. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmit nem jelent neki Oroszország nagysága, de e nagyság alatt immár nem területet, tankokat ért, hanem gazdasági növekedést, jólétet és biztonságot. Ez a nemzedék nem tartozik hálával sem a Szovjetuniónak, sem Putyinnak. Ugyanis egyik sem adott neki semmit.
– Azért a gazdasági és politikai stabilizáció mégiscsak könnyített az üzleti szféra helyzetén, nem?
– Kétségtelen, hogy a mostanában oly sokszor elátkozott kilencvenes években Oroszország a hanyatlás állapotában volt. A hatalomra került úgynevezett demokraták ugyanis hibát hibára halmozva azt csinálták, mint korábban a kommunisták. Meghamisították a választásokat, lejáratták a hatalmat, mindent elöntött a korrupció. Ugyanolyan szélhámosok és tolvajok lettek, mint elődeik. Becsapták a kommunisták után rájuk szavazó embereket, sárba taposták álmaikat, s az ebből fakadó kiábrándulás rányomja bélyegét az utóbbi húsz évre. Ezután jött Putyin, aki 2003-ig visszavett ugyan a szabadságjogokból, ám gazdasági téren rengeteg jó irányba mutató intézkedést hozott. Ezt tagadni butaság lenne. Ezután azonban oly mértékben monopolizálta a hatalmat, hogy ez a korrupció melegágya lett. Ne felejtsük el, ebben az időben dőltek az olajdollárok Oroszországba, ennek ellenére nem léptünk előre. Mégpedig azért, mert a késői szovjet korban szocializálódott cinikus nemzedék, az FSZB tábornokaitól a komszomolistákig, már csak a pénzt látja. Nem érdekli őket semmiféle ideológia, a hatalom számukra csak a meggazdagodás eszköze.
– Említette az úgynevezett demokratákat. Már megbocsásson, de ez a meghatározás téves a kilencvenes években hatalomra került elitre. Egyrészt egyetlen politikai erő, a liberálisok sem sajátíthatják ki maguknak a demokrata jelzőt, másrészt – mint említi – többet ártottak a demokrácia megítélésének, mint egyes autoriter vezetők. Nem gondolja?
– A diktatúrával és az ez idő tájt virágzó vörös-barna erőkkel szemben határozták meg így magukat a hatalomra kerültek. Eközben tény, hogy a Nyugat megbélyegezte az orosz nacionalizmus azon híveit is, akik egyáltalán nem a birodalom újraélesztését, csupán a haza, Oroszország érdekeinek védelmét tartják szem előtt. Ez igazságtalan és téves hozzáállás.
– De visszataszító volta ellenére is van benne logika. A nemzeti érdekekben gondolkozók ugyanis mindig és mindenhol akadályként tornyosulnak a befolyásukat erősíteni kívánó más hatalmak előtt. Ütköznek az érdekek, s ilyenkor a patriótákat tudatosan nevezik egyesek nacionalistának, sovinisztának, s ha ez sem elég, előhúzzák az antiszemita kártyát. Egyetért ezzel?
– Ez így van. A liberálisok előszeretettel alkalmazzák ezt a módszert. Ha valaki nem tetszik, rögtön rásütik a fasiszta bélyeget. S miközben a kilencvenes években ténylegesen tettek azért, hogy távol tartsák a valóban fasiszta elemeket a hatalomtól, maguk melegedtek meg ott, s járatták le a legszebb eszméket. Ezzel megnyitották az utat Putyin előtt, hogy aztán az ő hű szolgálóivá váljanak.
– Említette, hogy nemzedéke már a hatalom közelébe került. A legutóbbi választásokat nézve azonban nem érzek e generációban annyi erőt, hogy áttörjön, s alapvetően változtassa meg az orosz fejlődés irányát. Ezek a fiatalok elsősorban úgyszintén élni, gazdagodni szeretnének, nem lázadni. Így, bár sokszor duzzogva, ám inkább beépülnek a rendszerbe, aki pedig ezt a jövőt végképp kilátástalannak tartja, az elmegy külföldre…
– Egy nemzedék sehol sem csinál nyarat. Annyi dolog nem köti össze, hogy egy emberként az utcára vonuljon. Ilyen csak a mesében van. Azonban már kétségkívül másként nézi a világot. A többség a bajok ellenére sem akarja elhagyni Oroszországot, hanem itt akar jobban, szabadabban élni. Ha nem szaggatnák az idegeket az állandósult közlekedési dugók, s kicsit jobb lenne a klíma, Moszkva lenne a világ legjobb helye. De én és a többség még így sem akarja elhagyni ezt a várost, ezt az országot.
– Népszerűsége az interneten irigylésre méltó. Közvetett „elismerést” jelent, hogy ismét vizsgálódik Önnel kapcsolatban az ügyészség, rendszeresen hackelik a blogját, a biztonsági szolgálat pedig bekérte a honlapját támogatók névsorát a Jandex szolgáltatótól. De az is a világháló növekvő befolyását mutatja, hogy a közelmúltban három nagyobb hackertámadás is érte a Live Journal orosz felületét, a titkosszolgálat pedig javasolta a Skype és a Gmail használatának korlátozását. A tíz évvel ezelőtti két százalékkal szemben jelenleg az oroszok mintegy 43 százaléka használja rendszeresen a világhálót. A Rospil tábora is egyre nagyobb, azonban inkább csak az olyan nagyvárosokra korlátozódik, mint Moszkva, Szentpétervár vagy Jekatyerinburg. Oroszország nagy része nem nagyon ismeri Alekszej Navalnijt. A vidék még más dimenziókban él, s aligha lehet arra számítani, hogy egyhamar mindenki a neten tájékozódik a világról. Nem zavarják ezek a kilátások?
– Ez így van, de hiba lenne, ha azt tűznénk célul magunk elé, hogy eljussunk minden nénikéhez. Ez lehetetlen. Az viszont nem, hogy a szikár tényekkel felnyissuk a szemét a politikai értelemben aktív egy százaléknak. S ne felejtsük el, hogy a nagy változásokat mindenhol ez a réteg indította el, s a nénikék csupán passzív alanyai a történéseknek.
– Ezt látjuk ma az arab világban. A Tuniszban, Kairóban történtek után, ha halkan is, de hallani olyan hangokat, hogy Oroszországot is elérheti az „arab tavasz”. Mit gondol, tényleg forradalmi a helyzet?
– Igen, de azért ne legyünk naivak, s ne gondoljuk, hogy a változások már holnap bekövetkeznek. Mindez egy folyamat eredménye, de a Tahrír tér legbátrabbjai sem remélték még decemberben sem, hogy áttörnek. Aztán egy hónap alatt összeomlott minden. Erre kell készülnünk Oroszországban is, tudva, hogy a forradalmi változás bekövetkezhet akár holnap is, de lehet, hogy csak hét év múlva. Készen kell állni mindenre. Oroszországban rengeteg a pénz, ennek ellenére érezhetően nő az elégedetlenség. Az idő nekünk dolgozik, s a helyzet bármelyik pillanatban megváltozhat. De az is lehet, hogy nem így lesz. Nem ezzel kell foglalkozni. Úgy kell dolgozni tovább, ahogy eddig. Morális alternatívát kell felmutatni a hatalommal szemben. Feltárjuk a korrupciós ügyeket, s így egyszerre nyitjuk fel az emberek szemét, s gyakorolunk nyomást a hatalomra. Ki kell derítenünk például az egykori moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladása körüli visszásságokat.
– Vitathatatlan, hogy a világhálón mint cenzúrától mentes felületen mind erősebben akkumulálódik a társadalmi elégedetlenség. A média más területeinél markánsabban jelenik meg a hatalommal, általában mindennel szembeni tiltakozás. De hogyan tovább? Miközben a hivatalos ellenzék egyre erőtlenebb, az egyelőre egyfajta Don Quijote-i harcot vívó Rospil körül akár kikristályosodhatna az új ellenzék. Nem gondol pártalapításra?
– Ez a párt valójában létezik mindenféle tagnévsor nélkül is. A Rospil körül rengetegen vannak. Új idők járnak, ma már nincs szükség lenini típusú pártra. Ehhez rengeteg pénz, szervezés, erőfeszítés kell. Ráadásul egy ilyen bejegyzett erő nem a választók, hanem a szavazatszámlálók akaratától függ. Kinek kell ez? Itt vannak a tények, s ez elgondolkoztatja az embereket. Ez az igazi erő!
– De azért bizonyára sokan ajánlanának fel befutó helyet a pártjuk választási listáján. Elfogadná?
– Természetesen nem. Azokkal harcoljak a korrupció ellen, akik annak idején kormányfőként, miniszterelnök-helyettesként, s más vezető posztokon tényleg tehettek volna ellene valamit? Nevetséges! Ezzel elárulnám mindazokat, akik támogatnak, s hisznek abban, amit csinálok.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
Matyi Ákos says:
Tisztelt Stier Gábor,
Gratulálok, hogy ilyen gyorsan reagált! Úgy gondoltam, hogy a holnapi cikk biztosan Alekszej Navalnijról fog szólni, de nem gondoltam, hogy már ma kikerül a tiszteletére egy írás.