//Jön a 14. havi nyugdíj Lengyelországban
Tüntetők a lengyel ellenzék által 2023. június 4-én Varsóban szervezett kormányellenes tüntetésen. A tüntetők Lengyelország minden részéből érkeztek, hogy tiltakozzanak a „magas megélhetési költségek, a csalás és a hazugságok, a demokrácia, a szabad választások és az EU mellett”. #moszkvater

Jön a 14. havi nyugdíj Lengyelországban

MEGOSZTÁS

A választási kampány éve az idei Lengyelországban. Látszik ez abból is, hogy a nyugdíjasok a 2020-ban bevezetett 13. havi nyugdíj mellé megkapják a 14. havit is. „Minden idők legnagyobb” nyugdíj kiigazítását kiegészíti még az időskorúak ingyenes gyógyszerellátása is. Emellett díjmentesek lesznek az állami kezelésű autópályák. De ha ez még nem lenne elegendő a kormányzó PIS győzelméhez, élénkül a gazdaság, és a lengyelek pozitívabbnak tartják a pénzügyi kilátásaikat is. Emellett még marad pénz a további fegyverkezésre is. Lengyelország a NATO országok közül a GDP arányában messze a legtöbbet, a nemzeti össztermék 4,3 százalékát költi a védelemre. Varsó az erőre alapoz, és nem csak az orosz fenyegetés miatt. Egyes elemzők szerint az ukrajnai háború befejezését követő öt évben a lengyel beruházások a 25-szörösükre nőhetnek Ukrajnában

Ijjas Anna írása a #moszkvater.com számára

Tüntetők a lengyel ellenzék által 2023. június 4-én Varsóban szervezett kormányellenes tüntetésen. A tüntetők Lengyelország minden részéből érkeztek, hogy tiltakozzanak a „magas megélhetési költségek, a csalás és a hazugságok, a demokrácia, a szabad választások és az EU mellett”. #moszkvater
Tüntetők a lengyel ellenzék által 2023. június 4-én Varsóban szervezett kormányellenes tüntetésen. A tüntetők Lengyelország minden részéből érkeztek, hogy tiltakozzanak a „magas megélhetési költségek, a csalás és a hazugságok, a demokrácia, a szabad választások és az EU mellett”.
Fotó:EUROPRESS/Wojtek Radwanski/AFP
Javult a fogyasztók hangulata

A Fogyasztói Bizalom Indexe, amely a személyes fogyasztás trendjét tükrözi, 2,3 ponttal nőtt májusban, de megmaradt a mínusz 29,9 pontos negatív tartományban, jelentette a PAP hírügynökség, a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) közleményét ismertetve. A megkérdezettek pozitívabbnak tartják a pénzügyi kilátásaikat, mint egy hónappal korábban, és az üzleti trend is javult áprilishoz képest. A tavaly májusi felméréshez képest pedig 8,5 ponttal nőtt (javult) az index.

3,1 százalékkal több új lakás

Az első negyedévben 3,1 százalékkal több új lakás építését fejezték be, mint 2022 azonos időszakában – jelentette a PAP hírügynökség. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint országszerte 75600 új lakóegység készült el január és április vége között. A lengyel építőipar kibocsátása áprilisban 1,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.

3,9 százalékos GDP-növekedés az első negyedévben

Habár az előzetes becslés szerint az első negyedévi GDP 0,2 százalékkal elmaradt a múlt év azonos időszakában mért szinttől, a január és március közötti GDP 3,9 százalékkal meghaladta a 2022. negyedik negyedévi mértéket – írta az obserwatorgospodarczy.pl gazdaságfigyelő hírportál, a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) elemzését ismertetve. A Covid-járvány előtti 2019-es negyedévhez képest pedig 11,2 százalékkal nőtt a GDP. Az előző negyedévvel egybevetett idei első negyedévi 3,9 százalékos növekedés eredményeként sikerült elkerülni a technikai recessziót, vagyis azt, hogy a lengyel gazdaság teljesítménye két egymást követő negyedévben visszaessen.

6,4 százalékkal csökkent az ipari termelés áprilisban

Áprilisban az ipari termelés 6,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) jelentése szerint, melyet a forsal.pl hírportál ismertetett. Márciusban az éves visszaesés 2,9 százalékos volt. Az áprilisi ipari kibocsátás csökkenés rosszabb, mint amit az előrejelzések feltételeztek, Jakub Rybacki, a Lengyel Gazdasági Intézet (PIE) makrogazdasági elemző csoportjának vezetője szerint.

A GDP 4,3 százalékát költik idén védelemre

Lengyelország abszolut rekorder a NATO országok idei védelmi kiadásai alapján – állapította meg az Ifo, a Müncheni Egyetem Gazdaságkutató Intézetének elemzése, melyet a The Warsaw Voice multimédia platform ismertetett. A lengyel GDP 4,3 százalékát fordítják idén védelmi kiadásokra, miközben a NATO 29 tagországa átlagosan 1,9 százalékot költ ilyen célra.

A háború után 25-szörösére nőhet a lengyel beruházás Ukrajnában

Az ukrajnai háború befejezését követő öt évben a lengyel beruházások a 25-szörösükre nőhetnek Ukrajnában – Dawid Sułkowski, a Lengyel Gazdasági Intézet (PIE) szakértője szerint, akinek a véleményét a PAP hírügynökség ismertette.

Július 1-től díjmentesek lesznek az állami kezelésű autópályák

A lengyel kormány díjmentessé teszi az állami kezelésű autópályák használatát a személygépkocsik és motorkerékpárok számára július elsejétől. Az autópályadíjak eltörlése a Jog és Igazságosság Párt három konkrét választási ígéretei közé tartozik. Mateusz Morawiecki miniszterelnök szavai szerint „a kormány azért építi az autópályákat, hogy azok az embereket szolgálják, és nem azért, hogy pénztermelő gépezetként működjenek.” A koncessziós autópálya-szakaszok díjmentességéről a kormány egy éven belül szeretne megegyezésre jutni – jelentette az Euronews hírtelevízió portálja.

1,3 milliárd eurós biztosítási támogatás a gazdáknak

Az Európai Unió jóváhagyta azt a lengyel tervet, hogy a rendkívüli időjárás okozta károk enyhítésére a zöldségtermesztő és állattartó gazdák biztosítási díjának 65 százalékáig támogatást nyújtson. Ez 1,3 milliárd eurós támogatást jelent. A pénzt a kis, közepes és nagy gazdaságok egyaránt igénybe vehetik, az árvizek és a szárazság okozta károk enyhítésére, jelentette a PAP hírügynökség.

14. havi nyugdíj

A kormány jóváhagyta az évente egyszeri nyugdíj támogatásról szóló törvényt, melynek értelmében a nyugdíjasok a 2020-ban bevezetett 13. havi nyugdíj mellé megkapják a 14. havi nyugdíjat is. Ezt Mateusz Morawiecki miniszterelnök jelentette be sajtótájékoztatóján. Ez „minden idők legnagyobb” nyugdíj kiigazítása, amelyet még az időskorúak ingyenes gyógyszerellátása is kiegészít – jelentette az IAR, a Polskie Radio hírszolgálata.

14,3 százalékkal nőttek a bérek

Egy év alatt 14,3 százalékkal nőttek a bérek. Ugyanakkor az éves infláció áprilisban 14,7 százalék volt – jelentette a PAP hírügynökség. A Központi Statisztikai Hivatal (GUS) kimutatása szerint az első negyedévben a bruttó átlagbér a vállalati szektorban 7124,26 złoty volt.

Változatlan kamatlábak

A Monetáris Politikai Tanács (RPP) májusi ülésén kétnapos tanácskozás után változatlanul hagyta a jegybank irányadó kamatlábát, amely 6,75 százalék. (Az RPP döntése nyomán a betéti kamat maradt 6,25, a lombard kamat 7,25, a leszámítolási kamat 6,85, a visszleszámítolási kamat pedig 6,80 százalék.) Kilencedik hónapja változatlanok a kamatlábak, jelentette az IAR, a Polskie Radio hírszolgálata.

Lengyelország az információs technológia élvonalában

Közép- és Kelet-Európában Lengyelország a harmadik legversenyképesebb információ technológiai (IT) piacnak számít. Az IT szolgáltatások exportja megközelítette a 10 milliárd eurót, ami Lengyelország GDP-je 1,7 százalékának felel meg, az Emerging Europe tanácsadó cég új tanulmánya szerint. Az elemzést a PAP hírügynökség ismertette. Abból kiderül, hogy Lengyelország a világ második legnagyobb IT kiszervezési központjává vált, az utóbbi években milliárd dolláros beruházásokat vonzva, például olyan cégek részéről, mint a Microsoft és a Google.

5,3 százalékos volt a munkanélküliség áprilisban

A munkanélküliek aránya áprilisban 0,1 százalékponttal mérséklődött áprilisban, és 5,3 százalék volt. Ezt Marlena Maląg családügyi és szociálpolitikai miniszter jelentette be. 823700 munkanélkülit tartottak nyilván országszerte április végén, 23100-zal kevesebbet, mint márciusban – közölte az IAR, a Polskie Radio hírszolgálata.

Tovább romlott a PMI index

A lengyel feldolgozóipar teljesítményét mutató index (PMI) áprilisban az idei legalacsonyabb szintre süllyedt. Az S&P Global nemzetközi pénzügyi szolgáltató cég jelentése szerint a lengyel PMI index a márciusi 48,3 pontról áprilisban 46,6 pontra csökkent. „A lengyel feldolgozóipari ágazat kihívásai megmaradtak áprilisban, idén a leginkább ebben a hónapban romlottak a működési feltételek” – olvasható az S&P Global elemzésében, melyet az IAR, a Polskie Radio hírügynöksége ismertetett. A kibocsátás és az új megrendelések egyaránt visszaestek, következésképp a vállalatoknál leépítések voltak és a beszerzési aktivitás is alábbhagyott” – áll a beszámolóban.

MEGOSZTÁS