„Jöjjetek, beszéljük meg!”

Ferenc pápa és Kirill metropolita hozhatja el a békét? Az Európa soros reneszánszát előkészítő humanista gondolkodók mai reinkarnációi ők, akik egy, a világjárvánnyal és a NATO keleti irányú nyomulásával alaposan előkészített világháború küszöbén is, a mögöttük álló millióik áldozatkészségére támaszkodva felajánlották segítségüket a józan ítélőképességüket elvesztett politikusoknak. Mert szerzőnk szerint az emberiségnek nem a szűk látókörű, de öntelt és „anyázó” politikusokra és álhír-gyárosokra van már szüksége többé, hanem Galilei iránytűjének, Newton és Einstein felismeréseinek továbbvitelére. Ugyanis nem a fegyverszállítmányok, hanem ez fogja majd eldönteni Európa és a Világ sorsát.

Peterdi Nagy László írása a #moszkvater.com számára

„A népből ered a menekvés,
az ő hitéből és jámborságából.”
(Dosztojevszkij: Karamazov testvérek)

„A valódi változás nem felülről jön,
 hanem a perifériákról, ahol Krisztus él. 

Nem valamely eszme ment meg bennünket, hanem a közösség.
Csak más arca képes felébreszteni énünk legjavát.
Másokat szolgálva váltjuk meg magunkat.”
(Ferenc pápa: Álmodjunk együtt!” 171. oldal)

Ferenc pápa és Kirill pátriárka történelmi találkozója Havannában 2016. február 12-én
Fotó:EUROPRESS/AFP/L’OSSERVATORE ROMANO

Lassan két éve már, hogy Jorge Mario Bergoglionak, Ferenc pápának megjelent a XXI. Század Kiadónál a világjárvány idején írott esszé- és tanulmánykötete. (Álmodjunk együtt, út egy jobb jövő felé. Szerkesztette Austen Ivereigh teológus professzor, fordította Simonyi Ágnes). A szélesebb közvélemény alig figyelt fel rá, mivel a vízcsapból épp nem ez zubogott akkor a legjobban. Bevallom, hogy az egyre magasabbra szoruló égszínkék kis könyvet nem vettem volna le a polcról most én sem, ha később nem járt volna nálunk a Pápa személyesen is. Fáradhatatlanul együtt volt velünk szegény, két és fél napon át.

„Majd a Ferihegyről felszálló gépről tett utolsó pillantásával összefogta mindazt, amit Közép-Európából meglátott, megértett itt, és csak az után jelentette be a maga béketervét. Az ukrán elnök ezt visszautasította, és alighanem ez lesz a sorsa a világ 30 Nobel-díjas tudósa nyilatkozatának is”

„Tudóskáink” írnak, mi meg kormányzunk. Úr ír, paraszt rí.  Láthatólag ennek az elemi iskolás példamondatnak a szintjén képzeli el a világot például Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó is, aki egy minapi kijelentésében a kormány béke-készségét többek között az orosz hadsereg „teljes megsemmisüléséhez” kötötte. Alighogy a vírus elvégezte a feladatát, és leszállt rólunk, hogy kinyújtóztassa egy kicsit elzsibbadt nyúlványait, jött utána hát az „orosz-ukrán” háború, hogy el ne bízzuk azért magunkat. A dolog ezzel azonban még egyáltalán nincsen elintézve. Ha valaki megszerzi is majd a győztesnek járó babérkoszorút végül, és felakasztja valamelyik temető kapujára, ki szerzi majd meg neki a békét?

„Olyan egyszerűnek látszik pedig, mindez. <Az elmélet behatol a tömegekbe, és anyagi erővé válik>, írta Marx Károly. Az igazi kérdés azonban, hogy mire használjuk ezt az erőt. A globális finánc elit és kiszolgálói korlátlan hatalmának <államszocializmusra> és <népi kapitalizmusra> való átmázolására, vagy egy valóban emberibb világ felépítésére”

A „polittechnológusok” és a posztmodern tudatipar többi alkalmazottjának minden erőfeszítése ellenére is, a 21. században sokkal nagyobb már ennek az utóbbinak a lehetősége mégis, mint Galilei, vagy Kepler idején volt. Az ökonómiai és ökológiai, a tudományos és technikai, a biológiai és a kommunikációs forradalom, meg a nemzeti szabadságharcok változatlanul ássák ma is a globális elit sírját, hiába igyekszik az a búcsúztatás költségeit minden áron, az emberiségre hárítani.  „Eppur si muove.”

Az emberiségnek így nem a szűk látókörű, de öntelt és „anyázó” politikusokra és álhír-gyárosokra van már szüksége többé, hanem Galilei iránytűjének, Newton és Einstein felismeréseinek továbbvitelére. A helyzet lényegét illetően, a világ sorsát ma kezükben tartó politikusok és tanácsadóik döntései az ő színvonalukon kell, hogy történjenek! Csak ez biztosíthat lehetőséget a szaktudományok legkiválóbb művelői számára is, hogy képesek legyenek megmenteni emberek tíz- és százmillióit a sokat emlegetett új világrend számára, amint ezt most például Karikó Katalin teszi.

A ma önkéntesként Ukrajnában harcoló lengyelek ősei egy igen hasonló helyzetben, a Felvilágosodás és a polgári világrend szintén nagy fájdalmakkal járó megszülése korszakának lehetőségeit a maguk javára akarva fordítani, a független Lengyel Köztársaság alkotmányának előkészítéséhez egyenesen Rousseauhoz fordulhattak szellemi segítségért. A mai lengyelek és ukránok és oroszok ugyan kihez forduljanak most a kérdéseikkel? Amint akkor is, nem a fegyverszállítmányok, hanem ez fogja majd eldönteni Európa és a Világ sorsát, végül is.

A fenti, Kijevben és újabban már Brüsszelben is „leszocizott” és „-komcsizott”, „-digózott” és „-ruszkizott két, magas egyházi rangú európai gondolkodó sok ezer, jogi személyként is szereplő gyülekezet hitének, vágyainak és akaratának választott képviselői.

„Az Európa soros reneszánszát előkészítő humanista gondolkodók mai reinkarnációi ők, akik egy, a világjárvánnyal és a NATO keleti irányú nyomulásával alaposan előkészített világháború küszöbén is, a mögöttük álló millióik áldozatkészségére támaszkodva felajánlották segítségüket a józan ítélőképességüket elvesztett politikusoknak”

És nem csak írásbeli, de kétkezi feladatot is vállalnak ebben a minden előzőnél nehezebb „újjászületésben”.  Ez már nem csak háborús „hír”, vagy tévécsevegés! Ezt már kötelességünk lesz ám kétkezileg is támogatni majd, bármely, álláspontját és bársonyszékét oly gyakran váltogató párthoz, vélemény-, vagy érdekcsoporthoz tartozzunk is!

Látjuk már Koszovóban, hogy milyen nehéz fenntartani egy igazságtalan, rossz békét. De nincsen sokkal könnyebb dolga a közvetítőknek, a béke szerzőinek sem. Megdöbbentünk a hírre, hogy még a pravoszláv egyházfő is felkerült az EU nagysikerű szankciós listáinak egyikére, és csak magyar közbeavatkozással sikerült levakarni onnan, szégyen-szemre. De az sem kerülhetett kevés erőfeszítésbe, hogy a magyar kormány kérésére, Kirill pátriárkának a személyes közbenjárásával sikerült most elintéznie 11 kárpátaljai magyar katona közvetlen Magyarországra kerülését az orosz hadifogságból. Érdemes újra olvasni ezt a könyvet, méghozzá figyelmesen! Akkor értjük meg majd igazán a számunkra legfontosabb üzenetét.

„Nyilván kevesen tudták, hogy a legutóbbi látogatása során Ferenc pápa találkozott Budapesten Hilarion metropolitával, a moszkvai patriarchátus korábbi <külügyminiszterével> is. Neki köszönhető Ferenc pápa és Kirill pátriárka 2016-os kubai találkozója, amelynek során 1054, csaknem 2000 év óta, először találkozott egymással a nyugati és a keleti keresztény egyház vezetője”

Az orosz fél indította háború kitörése óta a két egyházfő csak egyszer beszélt egymással. A tervezett jeruzsálemi találkozót ugyanis lemondták. Hilarion ezúttal is igyekezett létrehozni egy találkozót Budapesten, vagy Pozsonyban. Ez most nem sikerült. De nem lehet véletlen, hogy a Rómába tartó repülőgépen adott interjújában a pápa hangsúlyozta, annak ellenére, hogy milyen álláspontot képvisel az ukrajnai háború tekintetében a moszkvai pátriárka, fenn kell tartani a kapcsolatot az orosz ortodox egyházzal!  Bízik benne, hogy ha eljön az ideje, sor kerül majd a következő találkozóra is. „Kezet kell nyújtanunk mindenkinek!” Ebben benne van már a nálunk töltött két nap lelkes résztvevőinek a szívvel-lélekkel történt ottléte is!

Kirill pátriárka, egyébként, nem is „akárki”. Neki is van „civil” neve: Vlagyimir Mihajlovics Gungyajev. És vannak angolra és franciára fordított könyvei is. Ezekben az ortodox vallás tételeit igyekszik a mai kor emberéhez közelebb hozni. Megvallom azonban, hogy ezeket én nem olvastam el. És nem csak azért, mert szerintem a pápával való nézeteltéréseik egyáltalán nem teológiai jellegűek. Hanem azért, mert a pravoszlávia egy gyakorló, az élet mindennapjaiban is munkálkodó, de mélyen történelmi és nemzeti vallás. Én például igen gyatrán ismerem, tehát nincsen jogom beszélni róla. Kirill pátriárka publikációinak és a vele készült interjúknak nagy részét ismerem, de hát, ezek is a Föld legnagyobb országának a miénktől jelentősen eltérő földrajzi, történelmi adottságokkal, tapasztalatokkal és lehetőségekkel rendelkező, százmilliós nagyságrendű, hívő közönségéhez szólnak, egy más nyelven.  Ezért kezdtem Ferenc pápa könyvével ezt az írást, és ezért is szeretném ezzel befejezni.

„<Ha eljön az ideje>, jegyezte meg a pápa, miután a nálunk tett látogatás megerősítette béketervének realitásában. De vajon mikor jön el ez az idő végre? Ennek a kulturális, vagyis a vallási, ideológiai és politikai feltételeiről szól ez a könyv”

Töprengtem, hogy ne Mindszenty József könyvének második magyar kiadása alkalmából mondjam-e el azt, amit a továbbiakban elmondani szeretnék, vagy ne várjam-e ki Bibó István, vagy Andrej Szaharov, az atombomba „atyja” és elszánt béke- és demokrata harcos valamelyik évfordulóját. Terjedelmi okok, meg a kicsinyes bonyodalmaktól való kicsinyes félelmeim miatt, végül is elálltam tőle. Remélem azonban, hogy így is elég érthető leszek.

Könyvének Prológusában Ézsaiás próféta látomására utal a szerző. „Jöjjetek, szálljunk vitába! – mondja az Úr. Ha vétkeitek skarlátpirosak, lehetnek-e fehérré, mint a hó? Ha vörösek, mint a bíbor, lehetnek-e fehérré, mint a gyapjú?” (Ézsaiás könyve 1. 18-20.. Erre az ószövetségi helyre a továbbiakban Simonyi Ágnes fordításában utalok: „Jöjjetek, beszéljük meg!”)  Az Úr szigorú ítélettel tisztítja meg a megtévedt Izraelt. Előbb azonban, a mai politikai döntéshozók előtt teljesen ismeretlen módon, közös gondolkodásra, lelkiismeretvizsgálatra szólítja népét. Egyetértést, sőt együttműködést kér mintegy a kemény ítélet végrehajtásában. De, mint figyelmeztet rá: „Ne hozzatok többé hazug áldozatot, / még a füstjét is utálom!”

„A bármilyen költséges és látványos, a csak felszínes, hamis áldozat tehát nem elég. Meg kell térni, ennek a szónak legmélyebb értelmében, amely magában foglalja az elkövetett tévedések, hibák és bűnök felismerését és elismerését, megbánását, sőt jóvátételét is!”

„Aggódom, hogy sok helyen máris tervbe vették, hogy erről a sok tragédiáról tudomást sem véve, visszaállítják a járvány előtti társadalmi-gazdasági struktúrát. Meg kell, hogy találjuk a módját, hogy akiket eddig félredobtak, mostantól cselekedhessenek, hogy új jövő tényezőivé válhassanak. (…) Az foglalkoztat, hogy akik most a peremen tengődnek, a főszereplőivé lépjenek elő a társadalmi változásnak. Ez lakozik a szívemben”, írja a pápa. És hogy még érthetőbb legyen, hozzáteszi:

„Azt kell elkerülnünk, hogy akár egyénileg, akár intézményesen azokat a mintákat kövessük továbbra is, amelyek a COVID – járványhoz és a különféle válságokhoz, az egyén leértékelődéséhez, a gyenge intézményekhez és egy szűk gazdasági elit zsarnoki uralmához vezettek.”

Nem egy baloldali pártnak egy, mindenáron a bakra kívánkozó aktivistája mondja ezt, hanem egy, hitelesen a népből jött, de a kései, globális kapitalizmuson és a már leszerepelt szocialista államkapitalizmuson egyaránt túllépni tudó, jelentős gondolkodó. Éppen ez a legfőbb és legszemélyesebb mondanivalója: a hogyan kérdése. Mindennek a kulcsát a jogaiba visszahelyezett emberi szabadság és méltóság érvényesítésében látja. Nem elég csak beszélni paradigmaváltásról és az új gondolkodásról! A világ mai tragikus megosztottságán csak akkor tudunk változtatni, „ha az egymásnak feszülő érdekeket és elméleteket egy magasabb szinten megfogalmazva, elsajátítjuk a polgári párbeszéd művészetét”.

De hogyan történjék meg ez? „A kommunikatív cselekvés (a diskurzus) során a helyes, a demokratikus procedúrák révén, a konszenzusnak valamiképpen ki kell alakulnia!” Nem tudom, hogy a németországi tanulmányútja idején írott doktori disszertációjában miként foglalkozik a pápa az „emberarcú kapitalizmus” nálunk legismertebb ideológusa, Jürgen Habermas professzor fenti tézisével.  Maga a tény azonban, hogy egy másik német írót és akadémikust, Romano Guardinit, a 20. század talán legnagyobb hatású katolikus gondolkodóját választotta disszertációja témájának, arra enged következtetni, hogy szükségesnek érzett bizonyos kiegészítéseket a megvalósítás módjára vonatkozóan.

„Nevezetesen, hogy mit is jelentsenek tulajdonképpen azok a bizonyos <helyes, demokratikus procedúrák> tulajdonképpen?”

A témára vonatkozó nézeteit Guardini Az ellentmondás: esszé a való élet filozófiájáról című, Madridban megjelent, németül is olvasható művében fejtette ki. Ferenc pápa be nem fejezett disszertációjának címe magyar fordításban: A poláris szembenállás, mint a napi gondolkodás és a keresztény kinyilatkoztatás struktúrája.

E szerint, a világon minden létező egymással egyidejűleg létezik, egy nagyobb, kreatív egységben, bárhogyan nevezzük is azt. „A nézetkülönbség felszínen látszó okai mögé pillantva, egy új szintézis lehetősége nyílik meg, amely egyik pólust sem rombolja le, hanem megőrzi azokat a szempontokat, amelyek az új megvilágításban mindkét oldalon jók és érvényesek. Ez az áttörés ajándékként érkezik el a párbeszédben, ha a felek megbíznak egymásban, ha alázatosan együtt keresik a jót, és az ajándék kicserélése során hajlandók tanulni egymástól. (…) A válaszok, amelyeket korábban nem láttunk meg, kiáradnak, akárcsak egy túlcsorduló szökőkút vize. Felismerjük, hogy ez a folyamat Isten ajándéka. Így írja le a Szentlélek a Bibliában, és megnyilvánulása evidens a történelemben.” (128. oldal.)

Első olvasásra egykori esztétika professzoraim Marxra, az ellentétek harcára és egységére, valamint a dialektikára vonatkozó kijelentéseire emlékeztetett engem mindez. A pápa által oly gyakran, és mindig kivételes hangsúllyal használt „túlcsordulás” szó viszont, a görög perisseuo egyik lehetséges magyar fordítása, amely már képi kifejező erejénél fogva is erősen rokon a művészetek területén jól ismert katarzis jelenségével. És ez mindent eldöntött. „Mint egy halom hasított fa, / hever egymáson a világ, / szorítja, nyomja, összefogja, / egyik dolog a másikát”, írta József Attila.
„A Szentatya könyvével történő szellemi találkozás után én most azt a biztatást érzem, hogy egyáltalán nincsen szükség rá, hogy mi, Kelet-Közép-Európa bűnös, laikus milliói szemforgató, hamis áldozatokat tegyünk le az oltárra”

E nélkül is „túlcsordulhat” a szökőkút vize nálunk is, bármikor. És akkor eljön a Pápa jövendölte idő, és beigazolódik Kutuzov előrelátása is: „megváltozik a csapatok szelleme”. Isten kegyelméből, valamint a magunk keserves erőfeszítéseinek eredményeként. Akkor talán nem lesz több ellenvetése még a metropolitának sem.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com