„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
„Sztálinnak nincs katonai képzettsége, tapasztalatait a mozgalomban, az illegális pártmunka dzsungelében szerezte. Ahol nem ártott a bizalmatlanság”
Fotó:EUROPRESS/AFP
Az emlékezés többnyire szubjektív. A történetírás nem lehet az. Minden rezsim igyekszik átírni, váltakozó sikerrel. A „megszépítő” emlékezet lelkesen istenített élharcosokból megalkuvó gyávákat farag, árulókat hősökké emel és viszont. Attól függően hol, milyen megrendelésre írták. Nehéz eligazodni az események dzsungelében. Akik megélték a forradalmat és a polgárháborút, már nincsenek közöttünk. Egy dolog biztos. Van egy város orosz földön, melynek nevéhez, történetéhez két sorsfordító esemény kötődik, amelyek megváltoztatták Oroszország életét. Később a II. világháború történetét. Innen indult annak a nem egyszerű személyiségnek a pályája is, aki később, évtizedekig meghatározta Oroszhon életét.
„A város, Caricin sorsa nem egyszerű, kétszer is megváltoztatták a nevét”
Később Sztálingrád, jelenleg Volgográd – fontos csomópont a Volga partján. Vasútvonalak ágaznak szét, s indulnak innen a szélrózsa minden irányába. Ma több mint egymillió lakosa van, a vasútépítés kezdetekor, 1862-ben alig 8 ezren éltek itt. A forradalom és polgárháború idején már 100 ezren. Birtoklása döntő befolyással volt a háború menetére.
Térjünk vissza a kezdetekhez. Nem könnyű helyzetben ragadták magukhoz 1917 novemberében a hatalmat a bolsevikok.
„A cári birodalomban elnyomva élő nemzetekben feléledtek a különállási remények. 1918 februárjában a németek és a Monarchia elismerik Ukrajna függetlenségét”
Ennek ára van. Egymillió tonna gabona, 400 millió tojás, 50 ezer tonna marhahús, szalonna, cukor, nyersanyag vándorol a megszállókhoz. Oroszhon közben éhezik, és létéért harcol.
1918 márciusában megköttetik a béke, és Szovjet-Oroszország elismeri Ukrajna függetlenségét. Bevonulnak a német és osztrák-magyar csapatok. Támogatásukkal szervezkedni kezd a fehérek mozgalma. A szovjethatalom képviselőinek, sőt, már a szimpatizánsoknak is menekülniük kell. 3000 vagon szállítja őket Oroszország védettebb, belső vidékei felé. Több tízezer ember, asszonyok és gyerekek. A cél Caricin, ahol biztosnak tűnik a szovjetek hatalma. Az egykori birodalom darabokra szakad. A lakosság is. Gyermekek ezrei kóborolnak család, otthon és élelem nélkül.
„Az evakuálást Kliment Vorosilov szervezi. Visszavonuló csapatainak nyomában ott liheg a túlerőben lévő megszálló had, és a fehérgárdista alakulatok”
A menekültek lassítják a csapatok mozgását, ám nem lehet elhagyni őket, ez biztos halál lenne. Azonnal golyó, vagy lassú nélkülözés. A bolsevikok mellé állt vasutasok sietve állítják helyre a pályatestet, hidakat. A szerelvények, ha lassan is, de haladnak. A szétszórtan tevékenykedő, forradalomhoz hű csapategységek mindenfelől csatlakoznak a visszavonuló Vörös Hadsereghez. Jó, ha sietnek, a megszállók, de főképp a velük együttműködő fehér és kozák csapatok nem ismernek kegyelmet.
A visszavonulókkal tart egy 600 sebesültet szállító kórházvonat. Vorosilov úgy dönt, nem hagyja magára őket. Szurovikino állomásnál a fehérgárdista csapatok beérik a vörös keresztet jól látható helyen viselő szerelvényt, és lemészárolják utasait.
„Vorosilov elkésik, 70 embert tudnak csak megmenteni. A fehéreknek is van gondjuk. A Doni Hadsereg, amelyet először Pjotr Krasznov (1869-1947) cári tábornok hív össze, nem szívesen harcol a németek oldalán, honfitársai ellen”
„Caricinban a délvidéki bolsevik erők mentsvárában 1918 nyarán teljes a káosz. Rekvirálás, lázongások, árulók és kémek nyüzsögnek háborítatlanul. Hab a keserű tortán, a 42 ezer fős Doni Hadsereg Caricin bevételére készül”
Krasznov végig tartózkodó, 1920-ban nyugdíjazzák. Próbál csatlakozni a fehérgárdista seregekhez. Nem fogadják vissza, Párizsba emigrál. Most ugorjunk pár évtizedet. Krasznov egészen más lesz a második világháború idejére. Részt vesz a hadifoglyokból összeverbuvált, németekkel kollaboráló Orosz Felszabadító Hadsereg szervezésében. A hadsereg – a németek bizalmatlanok – nem vív egyetlen komoly ütközetet sem. Fogságba esett tagjait a britek kiadják a Szovjetuniónak, Krasznovot 1947-ben hazaárulásért kivégzik.
„Caricinban a délvidéki bolsevik erők mentsvárában 1918 nyarán teljes a káosz. Rekvirálás, lázongások, árulók és kémek nyüzsögnek háborítatlanul. Hab a keserű tortán, a 42 ezer fős Doni Hadsereg Caricin bevételére készül”
A város és környéke különben jól védhető. Egyik oldalról a Don folyó határolja, körvasút könnyíti a védők mozgását. A bolsevik vezetés a cári idők tapasztalt táborokára Andrej Szneszarevre (1865-1937) bízza a védelem megszervezését. Nyolcgyermekes család szemináriumot végzett gyermeke a világháború végén már hadosztályparancsnok. Kitűnik a Kornyilov-lázadás elfojtásában. Broncs-Brujevics hívja, szolgáljon a Vörös Hadseregben. Szneszarev ezt rövid habozás után elfogadja. Itt is gyorsan halad felfelé, kinevezik az Észak-Kaukázusi Katonai Körzet parancsnokává.
A helyzet zűrzavaros, az élelmiszer szállítmányok akadozva érkeznek a fővárosba, 1918 júniusában a központ Sztálint küldi a helyszínre. Van egy elvi gond, ami később a párton belül végzetes személyes ellentétté nő. Sztálin eleve gyanakvó a régi szakemberekkel szemben. A cári hadsereg tisztjeinek 43 százaléka átállt a vörösök oldalára. Kik ők? Viszont lelkes, de képzetlen forradalmárokkal nem lehet sikeresen harcolni. Ebben Trockijnak van igaza.
„Sztálinnak nincs katonai képzettsége, tapasztalatait a mozgalomban, az illegális pártmunka dzsungelében szerezte. Ahol nem ártott a bizalmatlanság”
Feladata, hogy vezesse be az élelmiszer-diktatúrát, szervezze meg a gabona elszállítását az ország ipari körzeteibe. És nem mellesleg tegyen rendet. Bármi áron. Ő azonban túllép felhatalmazásán, beleszól a hadvezetésbe. A régi gárdához tartozó Szneszarevet letartóztatja, és Moszkvába szállítja. A tábornok Trockij embere. A fővárosban felmentik a vádak alól, s fontos feladatokkal látják el.
Sztálin nekilát a tisztogatásnak. Árulók vannak Szneszarev stábjában. Az egykori cári tiszt, Anatolij Noszovics (1878-1968) az Észak-Kaukázusi Körzet törzsének parancsnoka gyanús lesz. Sztálin nyomban letartóztatja. Trockij megint közbelép. Noszovics kiszabadul Sztálin kezei közül, de érzi, nem sokáig.
„Caricin, s vele a polgárháború sorsa Sztálin eredményes fellépése ellenére még korántsem dől el. A Vörös Hadsereg egységei változó sikerrel harcolnak. 1919 júniusában Gyenyikin Vrangelre bízza a város ostromát, akinek seregét több nehéz páncélvonat és tucatnyi tank támogatja. Caricin elesik, a fehér tábornokok büszkén parádéznak az elfoglalt városban”
Fotó:EUROPRESS/TASS/AFP
Szneszarev a bolsevik hatalmat szolgálja, ám öröksége súlyos. Az új hadsereg tisztjeinek képzésével foglalkozik, a Vörös Hadsereg Akadémiáján katonai földrajzot tanít, szakmailag elismerik. Belekerül a tisztogatási kampányba. Túl gyakran találkozik a cári hadsereg egykori tábornokaival, volt kollégáival, akiknek nem igazán tetszik az új rend. Egyre-másra alakulnak szervezeteik, s ezek közül néhánynak Szneszarev is a tagja. 1931-ben letartóztatják, halálra ítélik. Sztálin személyes közbenjárására munkatáborra változtatják a büntetését. Beteg, visszaengedik Moszkvába, itt hal meg.
„Életútja példája a hazájuk iránti szeretetből átállt egykori cári tisztek Canossa-járásának”
A helyzet Caricinben pedig nem igazán javul. Pavel Szityin (1870-1938), a déli front parancsnoka szintén a régi gárda tagja, képtelen megbirkózni a feladattal. Védekezésben jó, ám az általa kezdeményezett, rosszul előkészített támadás összeomlik. 1918 augusztusában Sztálin letartóztatja, de Trockij kérésére szabadon engedi. Az ügy ezzel nem zárul le. 1918 novemberében Szityin törzséből eltűnik, és titkos dokumentumokkal a fehérekhez szökik Noszovics. Összejátszik tiszttársával Alekszandr Kovalevszkijjel, akit később a cseka emberei elfognak. Nem sokat teketóriáznak, agyonlövik.
A kétkulacsos Noszovics hűségesen szolgálja a Doni Hadsereget. Sokatmondó egyik parancsnokának, Alekszandr Mokrouszovnak a jelentése: „A partizán mozgalom leverésére a Wrangel-parancsnokságnak felállított egy különleges egységet. Noszovics tábornok irányítja. Németek, bolgárok, kadétok, kozákok, régi tisztek szolgálnak soraiban, büntető különítményeik tisztogatást végeznek.” Noszovics az összeomlás után Franciaországban telepedik le. Emlékiratai kortörténeti dokumentumok. 90 évesen Nizzában hal meg 1968-ban.
Sztálin Leninnek küldött táviratában így jellemezte az 1918 nyárvégi helyzetet:
„A Katonai Tanács omladozó örökséget kapott a volt parancsnok tehetetlensége és a katonai körzet különböző osztályaira csábított személyek összeesküvése miatt”
Később is rendszeresen tájékoztatja Lenint az aktuális helyzetről. Szálin elemzése helytálló, cselekedni kell. Trockij és Sztálin konfliktusában Lenin elvileg Trockij mellé áll, de tudja, nagyobb szüksége van a gyakorlatias Sztálinra. Krasznov és Mamontov csapatai támadnak. Caricin kiállja a próbát, de nagy az ára, 60 ezren halnak hősi halált. Születőben a legenda. Sztálint Trockij folyamatos követelésére október 18-én visszahívják Moszkvába. Az ellentét később meghozza a gyümölcsét, Trockij kiszorítják a hatalomból, száműzik, majd 1940-ben egy NKVD-és ügynökkel Mexikóban elteszik láb alól.
„Caricin, s vele a polgárháború sorsa Sztálin eredményes fellépése ellenére még korántsem dől el. A Vörös Hadsereg egységei változó sikerrel harcolnak. 1919 júniusában Gyenyikin Vrangelre bízza a város ostromát, akinek seregét több nehéz páncélvonat és tucatnyi tank támogatja. Caricin elesik, a fehér tábornokok büszkén parádéznak az elfoglalt városban”
Gyenyikin kihirdeti híres „Moszkvai direktívá”-ját, a nyári hadjárat célja Moszkva elfoglalása. A terv illuzórikusan nagyszabású. Számos tábornok, köztük Vrangel sem ért egyet vele, végzetes hibának tartja. Ő az összes fehér erő egyesítését szorgalmazza, Kolcsak szibériai csapatainak a bevonását. Gyenyikin 1919 júliusában a saját elképzelései szerint kezdi meg a hadjáratot.
A helyzet a vörösök által ellenőrzött területeken nem túl rózsás. Tombol a terror, a rablások mindennaposak, a nagyobb városokban is alig tudják fenntartani rendet. Vidéken az atamánok és a helyi hatalmasságok kezében a hatalom. Júliusban Lenin összefogásra szólít Gyenyikin ellen, aki szeptemberben elindul, hogy bevigye a végső ütést, és elfoglalja Moszkvát. Ezalatt Caricin környékén a fehérgárdista csapatok stratégiai védelemre rendezkednek be. Elesik Kurszk. A bolsevikok illegalitásra készülnek, a kormány Moszkvából Vologdába költözik.
„A helyzet gyorsan változik, miként a tömegek hangulata is. Ukrajnában a lakosság lázong a német megszállók és a fehér uralom ellen. Jelentkezik egy vezér, aki mozgalmuk élére áll”
Az anarchista Nyesztor Mahno (1888-1934) szabadcsapatai szétzilálják a fehérek hátországát. Emberei bizalmatlanok minden politikai párttal, a társadalom nem dolgozó, privilegizált osztályaival szemben, elutasítják a diktatúrát, és az állammal szemben a helyi hatalmat támogatják. A bolsevikok nem igazán hívei a Mahno által meghirdetett céloknak, ám felhasználják a kedvelt népvezért a Gyenyikin elleni harcra. Még találkozót is szerveznek számára Leninnel. Mahno magát Bakunyint-Kropotkint követő kommunista-anarchistának mutatja be. Felhívással fordul az ukrán parasztokhoz:
„Paraszt elvtársak, Gyenyikin az ellenségünk. A kommunisták forradalmárok… Később leszámolhatunk velük. Most Gyenyikin ellen kell mennünk”
Gyenyikin támadása 1919 végére összeomlik. Egy év véres háborúskodás után 1920 novemberében a fehér csapatokat kimenekítik a Krím-félszigetről, Szovjet-Oroszország európai részén véget ér a polgárháború. Mahno érzi, a bolsevikok nem bíznak benne. Romániába emigrál. Németországban megússza a cseka emberrablási kísérletét. Franciaországban alkalmi munkákból él, emlékiratait írja. 1934-ben hal meg csont tuberkulózisban egy párizsi kórházban.
Legendás alakját számon tartották az anarchisták. A spanyol polgárháborúban egy Franco ellen harcoló brigád felvette a nevét. Fénykorában, a polgárháború idején népszerű hőse a szovjet irodalomnak, Jeszenyin és Bagrickij versben emlékezik róla. Nem túl hízelgőn Konsztantyin Pausztovszkij és Olesz Goncsar.
„Hősök és antihősök, elkötelezett harcosok és árulók kavarogtak a polgárháború színpadán”
A szovjet történetírás hullámvasútja mind a mai napig adós Sztálin szerepének reális értékelésével Caricin megvédésében. Tény, hogy ottléte alatt a város tartotta magát, és rendszeresen küldte Moszkvába a gabona és egyéb élelmiszer szállítmányokat. Tény a volt cári tisztek kétes tevékenysége, amelynek Sztálin kemény kézzel vetett véget.
A személyi kultusz éveiben művek sokasága emlékezett meg Sztálin alakjáról és caricini tevékenységéről irodalomban, képző- és filmművészetben. Mítikus magasságokba emelték. Ebben szerepe volt Alekszej Tolsztojnak is. Kisregényében „A kenyér”-ben, megörökíti Caricin védelmét, idealizálva Sztálin szerepét. Becsületére legyen mondva, megérezte a műalkotói, históriai gyengéit. Nem vette fel eposzába, a „Golgotá”-ba annak harmadik részeként.
Caricin után hosszú és rögös út várt Oroszhonra, míg Sztálinnal, majd nélküle elfoglalja helyét a nagyhatalmak között. A város viszont a második világégés menetét megfordító csata helyszíneként beírta nevét a világtörténelembe.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
