„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Andrej Vlaszov tábornok (balról a második) 1944-ben, Berlin közelében
Ha létezik az orosz történelemben ember, akinek a megítélése talán a legszélsőségesebb a II. világháború óta, az nem más, mint Andrej Andrejevics Vlaszov. Nem a Vörös Hadsereg egyik legfiatalabb tábornoka az első és egyetlen, akinek a nevét – joggal vagy anélkül – egyszerűen kitörölték a szovjet történelemből. A szovjet háborús emlékiratokból vagy hadtörténeti tanulmányokból 1955-ig egyszerűen hiányzott Vlaszov neve, akit úgy töröltek ki az 1941. decemberi Moszkva alatti csatából is, hogy hadserege, a 20. Lövész Hadsereg egyike volt azon vitéz fegyveres erőknek, amelyek oroszlánrészt vállaltak Zsukov Moszkvát védő stratégiájában. Sőt, amikor 1942-ben a leningrádi blokád feltörésére indított 2. csapásmérő hadsereg Volhov erdeiben szinte elpusztult – csak 32 ezer fogoly maradt – a szovjet hadtörténelem nemcsak Vlaszovról nem emlékezett meg, hanem az elpusztult és fogságba esett hadról sem. Mintha nem is lettek volna…
„De abban Vlaszov talán az egyetlen, akinek megítélésében ennyire nem tud megegyezni az utókor már akkor sem, amikor a történelmi fehér foltok vele kapcsolatban eltűntek”
Egy biztos, 1942-ben a Szovjetunió egyik legnagyobb katonai hőseként előbb német fogságba esett, majd bízva a nácik ígérgetéseiben, Sztálin rendszere és a Vörös Hadsereg ellen fordult. Az általa alapított és a németek által felszerelt Orosz Felszabadító Hadsereg (ROA – Russzkaja Oszvobogyityelnaja Armija) – amely kommunistaellenes szervezetként egy új Oroszországot kívánt létrehozni – az Odera mellett kemény csatákban is részt vett volt mentora és barátja, Zsukov marsall szovjet katonái ellen. Majd 1945 májusában megmentette Prágát az ott zajló felkelés miatt a cseh fővárost vélhetően porig romboló SS-alakulatoktól. Majd hadosztálya élén megadta magát az amerikaiaknak, akik egy pillanatig sem gondolkodva, a nácik kollaboránsaként azonnal kiadták őket a Vörös Hadseregnek. A foglyokból sokan tömegsírokba, a tábornok és 11 tisztje Sztálin bitójára, a szerencsés életben maradottak pedig hosszú évekre a Gulágra kerültek.
„Hős volt-e Vlaszov, vagy népe árulója?”
Sok történész egyetért abban, hogy az 1901. szeptember 14-én született, eredetileg ortodox papnak tanuló Vlaszov kommunista volt, de nem bolsevik, és főleg nem sztálinista. Kimagasló katonai képességei már akkor kiderültek, amikor 1919-ben belépett a Vörös Hadseregbe. Nem véletlen, hogy az 1930-as évek második felében őt küldték el Kínába, hogy Csang Kai-sek katonai tanácsadója legyen. Ekkor már a Vörös Hadsereg ezredese volt, akire a kínai történelem és kultúra, valamint a nyugati országokból érkező diplomaták és politikusok is nagy hatást tettek. Hazatérve fegyelmezett katonaként a meglehetősen rossz hírű 99. lövészhadosztályból a VH egyik legjobb egységét faragta, és teljesítményére még az akkori védelmi népbiztos, Szemjon Tyimosenko is felfigyelt.
„Nem véletlen, hogy 1940-ben, azaz 39 éves korában már vezérőrnaggyá léptették elő”
Ugyanakkor az egyenruha alatt ott volt az ember. Kínából hazatérve a sztálini tisztogatások után alig ismert valakit a hadsereg vezérkarából. Ugyanakkor a szülőfalujában is bizalmatlanul fogadta édesapja és a többi, kolhozba kényszerített parasztember, hiszen katonai rangja miatt a rendszer kiszolgálóját látták benne. Elkeserítette, amit látott, de még azon sem tudott segíteni vezérőrnagyként, hogy szülei lekerüljenek a kuláklistáról. Mindenhol félelmet és éhínséget tapasztalt, ugyanakkor azt is látta, hogy a pártfunkcionáriusok és embereik mindenre képesek, a céljaik elérése érdekében pedig nem válogattak az eszközökben.
„Később saját maga vallotta be, hogy ezek voltak azok az esetek, amelyek megingatták a Sztálinba és a rendszerébe vetett hitét”
De amikor a náci Németország megtámadta a hazáját, katonaként nem ezzel, hanem a Szovjetunió védelmével foglalkozott. Remek katonai képességeit kamatoztatva csapataival többször is hősiesen harcolt a Wehrmacht ellen. Például a 37. hadsereget irányítva a lengyelországi Przemyśl városát foglalta vissza és tartotta hat napon keresztül, majd Kijev védőjeként sikerrel törte át a német ostromgyűrűt. Mint a Vörös Hadsereg hősét, Zsukov előbb mint a legtehetségesebb orosz tábornokot mutatta be 1941. november 12-én Vlaszovot Sztálinnak. Majd előbb a párt lapja, a Pravda, majd az Izvesztyija december 13-i száma a címlapon hozta a fotóját. Nem véletlenül, hiszen megkapta a Vörös Zászló érdemrendet. A generalisszimusz személyesen nevezte ki a Moszkva alatti 20. hadsereg parancsnokává.
„Vlaszov hozta, amit vártak tőle. Csapatai megállították a német támadást, aminek következtében Sztálin személyesen tüntette ki és kinevezte altábornaggyá”
És ekkor megkapta azt a megbízatást, ami aztán sorsfordító lett Vlaszov életében és megítélésében. Őt nevezték ki 1942-ben a leningrádi ostromzár feloldására induló támadás első hadseregének parancsnokává. Vlaszov a meglehetősen gyengén ellátott katonáival így is sikeresen tört előre, ám a többi hadtest nem bírta őt követni. A németek előbb visszaverték a támadást, majd bekerítették Vlaszov seregét, és az altábornagy nem tudta már megakadályozni a 2. szovjet csapásmérő hadsereg összeomlását a Volhov folyónál. Ekkor megérkezett több repülő, hogy a parancsnokokat és a törzseiket kimentsék, míg a katonákat ott hagyják az utolsó töltényig harcolni. Vlaszov azonban nem szállt fel a gépekre, hanem az emberei mellett maradt. Tíz napon keresztül kitartottak, harcoltak, rejtőztek, míg a helybeliek el nem árulták őket a németeknek, akik elfogták Vlaszovot és mellette lévő embereit.
Már az elfogás pillanata is vitára ad okot a történészek között. Az egyik változat alapján 1942. július 13-án este Vlaszov elaludt egy csűrben, ahol elfogta az egyik német hadosztály törzsének két katonája. Szovjet források, elsősorban Kirill Mereckov tábornok emlékiratai és más jelentések szerint viszont Vlaszov a seregével együtt tervszerűen állt át a németek oldalára. Sőt, részt sem vett a nagy véráldozatokkal járó kitörési kísérletekben, amelyek éppen Vlaszov miatt fulladtak kudarcba. Mindenesetre Vlaszov később azt állította, hogy
„a bujkálás napjai nyitották fel végleg a szemét Sztálin rendszerével kapcsolatban, hiszen látta az egyszerű emberek helyzetét, valamint bizalmatlan viselkedését a Vörös Hadsereg katonáival szemben”
Elfogását követően a németek őt állították a menet élére, és a 196 centi magas tábornokot, aki a szovjetek hőse volt, bizony sokan felismerték Vinnyicában. A táborba érve megtagadta, hogy a közlegényekkel együtt kelljen a létszám ellenőrzésen részt vennie, és ezzel a lázadásával felhívta magára a németek figyelmét. A náci propaganda célkeresztjébe került, benne látták annak megvalósítását, hogy a sztálini rendszert akár oroszok segítségével is legyőzhetik. Egy balti német újságíró, a hadsereg propaganda osztályának (WPr) a munkatársa, Nikolaus von Grote százados volt az, aki Vlaszovot kiválasztva megpróbált egy olyan befolyásos orosz főtisztet találni, aki megbonthatja a Vörös Hadsereg katonáinak egységét.
„Vlaszov még egyszer kimondta azt, amit már hallottam a hadifogoly táborokban lévő szovjet tisztektől, vagyis hogy készek harcolni Sztálin ellen egy szabad, független, nemzeti Oroszországért. Mindenféle annexió és Hitler kegyelméből uralkodó quisling kormány nélkül. Vlaszov azonban egy lépéssel tovább ment ennél, amikor a szabadságot és más általános emberi értékeket a nemzeti értékek fölé helyezte”
– olvasható a von Grote jelentésében. És Vlaszov döntött, vállalta azt, hogy a németekkel együttműködve propaganda akcióba kezd, melynek végső célja egy „Orosz Felszabadító Hadsereg” (ROA) létrehozása. Elképzelései szerint az eredményes szövetségnek elengedhetetlen feltétele volt a német hadsereggel való őszinte együttműködési készség, de nem a német utasítások kritikátlan követése. A náci eszmék egyáltalán nem érdekelték. Egyet akart, visszaállítani azt a demokratikus rendszert a Szovjetunióban, amit az 1917-es februári forradalom eltiport Oroszországban.
Nem tudta, vagy nem érdekelte az a tény, hogy a korábban fogságba esett szovjet tábornokok – például Lukin altábornagy – visszautasítottak minden együttműködést Hitlerrel. Sőt, Vlaszov arról sem vett tudomást – holott egy darabig Berlinben lakott és többek között Párizsban is járt –, hogy Hitler és az ő tervei homlokegyenest ellenkeztek a győzelem kivívását követő Oroszországról. Nem létezik, hogy a Mein Kampf Oroszországra vonatkozó részei nem mutattak rá a nácik valós elképzeléseire.
„Vlaszov az ördög mellé állt, és az utókor számára sosem derült ki, vajon miért is tartott ki a náci Németország mellett”
Vannak történészek, akik azt állítják, Vlaszov a saját halálos ítéletét azzal írta alá, hogy propaganda szóróanyagot – Szmolenszki kiáltvány – szóratott a Vörös Hadsereg harcoló alakulataira, melyben a sztálini rendszer elleni pálfordulásra bíztatta őket. Ugyan pontosan nem tudni, hogy milyen eredményt hozott ez az akciója, de több mint tízezer katona dezertált a felhívásra. Ráadásul Vlaszov sikerrel agitált a már német fogságban lévő orosz katonák között is – 1942 tavaszától már nem végezték ki őket úgy, ahogy azt tették az első évben, a Szovjetunió megtámadását követően. Atábornok azon érve, miszerint Sztálin parancsa alapján minden fogságba esett katona hazaáruló, a bolsevik rendszer úgysem fogadja majd vissza őket, és a halál vár rájuk, megértő fülekre talált.
„Az talán a világ nagy szerencséje, hogy maga Hitler sem bízott meg Vlaszovban, illetve az általa szervezett ROA alakulatokban. Ezért egészen 1944 őszéig úgy és ott akadályozta a renegát orosz alakulatok felállítását, ahogy csak tudta”
Egy vezérkari értekezleten ki is jelentette, az orosz tábornok nehogy azt higgye, hogy ő lesz majd Oroszország új cárja. Amennyiben Vlaszov már az átállását követően megkapja a felfegyverzett ROA-hadtestek felállítására a lehetőséget, kitűnő hadvezérként bőven okozhatott volna gondot a Vörös Hadseregnek. Viszont a háború 1944 őszére a nácik számára olyan fordulatot vett, hogy minden megváltozott. És ekkor Himmler, az SS birodalmi vezetője szeptember 16-án találkozott Vlaszovval. Ennek következtében november 14-én előbb megalakult a tábornok vezetésével az Oroszország Népei Felszabadító Bizottsága, majd 23-án Vlaszov nagy álma teljesülhetett, és a vezetése alatt felfegyverezve létrejött az Orosz Felszabadító Hadsereg.
„Noha a megegyezés alapján eredetileg 10 gyalogos hadosztályból, legalább egy páncélos ezredből, tartalék alakulatokból, tisztiiskolából és jelentősebb légierőből álló fegyveres erőből állt volna a ROA, Vlaszovnak összesen két hadosztályt sikerült hadrendbe állítania”
Az 1. orosz önkéntes hadosztály parancsnoka az ukrán származású Sz. K. Bunyacsenko ezredes, későbbi vezérőrnagy lett, míg a 2. orosz önkéntes hadosztály élére G. A. Zverev ezredest, később vezérőrnagyot nevezték ki, aki korábban a szovjet 190., majd 1943. március 9-i fogságba eséséig a 350. lövészhadosztály parancsnokaként tevékenykedett. A ROA alakulatait többnyire másodrendű német, illetve zsákmányolt szovjet fegyverzettel látták el. Vlaszov hadserege 1945 februárjától keveredett harcba a Vörös Hadsereggel, és több kisebb csatát megnyerve április 11-én a tábornok Zsukov marsall hadaival került szembe. A hatalmas túlerővel szemben három napon keresztül tartotta állásait az Odera folyó mentén.
„Vlaszov hadosztályát Prágába helyezték át, és a tábornok ekkor rájött arra, hogy Németország hamarosan elveszíti a háborút”
Ezért szembefordult a prágai felkelés leverésére érkező SS-alakulatokkal, és komoly harcok árán kiverte őket a cseh fővárosból. Ezzel nemcsak Prágát, hanem az egyre inkább fáradó felkelőket is megmentette. Vlaszov nem várta be az időközben közeledő Konyev marsall vezette szovjet alakulatokat, hanem elvonult, majd megadta magát a Patton tábornok vezette amerikai hadseregnek. Vlaszov ugyanis pontosan tudta, mi vár rá és embereire, ha szovjet kézre kerül. Ráadásul a Prágába bevonuló oroszok azonnal agyonlőtték a ROA ott maradt, mintegy 200 – egyesek szerint több mint 600 – sebesült katonáját.
„Vlaszov elképzelése azonban nem jött be, ugyanis a nyugati hatalmak a tábornokra és hadseregére egyértelműen úgy tekintettek, mint náci kollaboránsra, akik szövetségesük, a Szovjetunió ellen harcolt”
Ez alapján nem tekintették őket hadifogolynak, és kiszolgáltatták a had nagy részét Konyevnek és katonáinak. Maga Vlaszov fogságba esése is igencsak vitatott, hiszen egyre több történész szerint őt Plzeňtől mintegy 40 kilométerre – egy autóban pokrócok közé bújva – szovjet csapatok fogták el. Ugyanakkor voltak olyan amerikai alakulatok, melyek nem adták ki a ROA katonáit a Vörös Hadseregnek, és egyes tanulmányok szerint a Vlaszov-hadsereg mintegy harmada így megmenekült a rájuk váró kivégzés vagy kényszermunka elől.
„Vlaszovot és 11 tiszttársát Moszkvába vitték, ahol a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága a németekkel való kollaborálás miatt 1946. augusztus 1-jén halálra ítélte, majd másnap, augusztus 2-án az ítéletet a moszkvai Lubjanka börtön belső udvarán végrehajtották”
Annyira haragudtak rájuk, hogy nem a katonáknak járó golyó általi halálbüntetést szabták ki rájuk, hanem felakasztották őket. A ROA tisztjeit és főleg az ukrán származású katonáit többségükben bírósági ítélet nélkül tömegsírba lőtték, míg a többieket munkatáborba hurcolták.
Nos, ha a fentieket összegezzük, és újra feltesszük a kérdést, vajon Vlaszov hős volt, esetleg hazafi, vagy a németek csatlósa, a tevékenységét kétfelé választva tudunk jól dönteni. Ugyanis a Vörös Hadseregben eltöltött időszakában, illetve Prága megmentésekor kijár neki a hős jelző, ám hazafinak a németekhez átállása miatt nem lehet nevezni, ráadásul akarva-akaratlanul is a nácik csatlósává vált.
„A Szovjetunió felbomlását követően az addig aránylag egységes megítélésében jelentős változás állt be”
Manapság nem minden aktuálpolitikai hátsó szádék nélkül sokan Vlaszovnak elsősorban azt a szerepét értékelik, ami rá nézve előnyös. A sztálini rendszer elleni fellépését vagy a prágai felkelők és a cseh főváros megmentését. Utóbbi miatt emlékművet emeltek Prágában a ROA-nak, ezzel nem kis diplomáciai bonyodalmat okozva Oroszországgal. Sőt, a cseh sajtó nagy része is tiltakozott az emlékmű ellen. A teljes képhez ráadásul az is hozzátartozik, hogy a Prágát végül elfoglaló Konyev marsall szobrát pedig lebontották.
Érdekesség, hogy lassan egyes orosz történészek is háborús hőst faragnak Vlaszovból. „Teljesen egyértelmű, hogy a Vlaszov-hadsereg harcosai nélkül a prágaiak hatalmas veszteségeket szenvedtek volna. Az áldozatok száma így is magas volt, körülbelül ezerötszáz ember, de ennél sokkalta nagyobb is lehetett volna a veszteség” – nyilatkozta a vlaszovisták szerepéről a Szabad Európa Rádiónak Kirill Alekszandrov orosz történész. Sőt, 2001-ben egy „Hitért és Hazáért” nevű civil szervezet kérvényezte az Oroszországi Föderáció katonai ügyészénél Vlaszov ügyének újratárgyalását.
„Vlaszov hazafi volt, aki hosszú időt töltött a saját, Vörös Hadseregben eltöltött szolgálata, és a Sztálin-rendszer szellemiségének újraértékelésével, mielőtt beleegyezett volna a németekkel való együttműködésbe”
– állt a szervezet kérelmében. Az ügyész azonban nem volt hajlandó újranyitni az ügyet, ugyanakkor megsemmisítették a vele szembeni vádak közül azokat, amelyek a szovjetellenes agitációra vonatkoztak. Ugyanakkor az Egyesült Államokban, New York állam déli csücskében, a Nanuet nevű városban található Novo-Gyinyejevo nevű orosz ortodox zárda területén emlékmű áll Vlaszov és az Orosz Felszabadító Hadsereg katonáinak. Ugyanakkor az is árulkodó, hogy a neonáci rendezvényeken a legtöbbször a ROA zászlaja is ott van.
A kérdés pedig továbbra is kérdés marad: Vlaszov hős és/vagy hazaáruló…
Források:
Ránky György: A második világháború története
Háborúk világtörténete (Corvina Kiadó)
Wikipedia
MTVA archívum
Gosztonyi Péter: Vlaszov tábornok – hős vagy népének árulója
Sven Steenberg: Vlasov
Andrejev: Vlaszov és az Orosz Felszabadító Mozgalom
Dobai Miklós: Hogyan ért véget a második világháború, avagy ki mentette meg Prágát?
Nikolaus von Grote: Első találkozásom Andrej Andrejevics Vlaszov tábornokkal
Kirill Mereckov tábornok emlékiratai
mult-kor.hu/hazafiak-vagy-hazaarulok-vlaszov-tabornok-es-az-orosz-felszabadito-hadsereg-törtenete
magyarnarancs.hu/kulpol/praga-elovarosaban-emlektablat-kaptak-a-nacibarat-oroszok-129378
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
