//Hol siklott félre a szerb-albán megbékélés?
Alekszandar Vucsics és Hashim Thaci találkozója 2019. november 10-én az észak-macedóniai Ohridban #moszkvater

Hol siklott félre a szerb-albán megbékélés?

Aligha volt békésebb kezdeményezés a balkáni etnikai ellentétek rendezésére az elmúlt évtizedekben, mint a szerb-koszovói határmódosítás. Csakhogy a politikai érdekek most is felülírták a józan észt.

Alekszandar Vucsics és Hashim Thaci találkozója 2019. november 10-én az észak-macedóniai Ohridban #moszkvater
Alekszandar Vucsics és Hashim Thaci találkozója 2019. november 10-én az észak-macedóniai Ohridban
Fotó:EUROPRESS/Robert ATANASOVSKI/AFP

„A Szerbia és Koszovó közti kapcsolatok rendezéséről szóló megállapodás a Görögország és Észak-Macedónia közti egyezményhez hasonlóan 2019-ben továbbra is lehetséges még az utóbbi hónapokban felmerült problémák ellenére is” – nyilatkozta Hashim Thaci koszovói elnök áprilisban a brit Guardiannek, ami után úgy tűnt, végre megszülethet Belgrád és Pristina között a várva várt kompromisszum. És bár a Szerbia és Bosznia-Hercegovina ellen bevezetett 100 százalékos büntetővámok akkor egyáltalán nem a megállapodás irányába mutattak,

„bőségesen akadtak jelek arra nézve, hogy igenis van realitása egy ilyen megegyezésnek”

Így Alekszandar Vucsics szerb elnök 2017 második felében nemzeti konzultációt indított Szerbiában Koszovó kérdéséről, melyben a párbeszédbe bekapcsolódó pártok, civil szervezetek és tudományos intézmények képviselői fejthették ki a véleményüket. A kormánypártok sem maradtak adósak a koncepcióikkal. A Szerb Haladó Párt (SNS) ugyan sosem definiálta pontosan, mit is jelent az általa gyakran hangoztatott „elhatárolás”, Vucsics megszólalásaiból az derült ki, hogy ez Koszovó felosztását jelentené, amelynek végén Belgrád elismerné Koszovó függetlenségét. A Szerb Szocialista Párt (melynek elnöke egyben az ország külügyminisztere is) viszont még a területcserébe is belement volna, ami annyit jelentene, hogy az észak-koszovói területekért Pristina megkapná a presevó-völgyi albán többségű szerbiai területeket.

„Hogy a szerb fél mennyire vette komolyan a megegyezés lehetőségét, az persze kérdéses, hiszen az Európai Unió közvetítésével zajló Belgrád-Pristina párbeszédből teljesen kihátrált a szerb kormány a koszovói büntetővámokra hivatkozva”

 Mindez idő alatt a szerb külügy serényen dolgozott azon, hogy még több ország vonja vissza Koszovó elismerését (legutóbb Ghána tette meg ezt), amennyiben az ország déli tartományának elismerő országok számát 96 alá szorítanák, gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítenék Koszovó nemzetközi szervezetekben való részvételét. Így a szerb külügy aknamunkája egyfajta diplomáciai nyomásgyakorlásnak is felfogható, ami viszont sokkal inkább a koszovói kormány dühödt reakcióit váltotta ki, mint bármiféle kompromisszumkészséget.

„Más volt a helyzet Koszovóban, ahol ugyan hivatalos javaslat nem született a megegyezésről, azt viszont tudni lehet, hogy Hashim Thaci és az ő Koszovói Demokrata Pártja (PDK) kezdetben belement volna a területcserés megoldásba is”

Nagyjából azon az alapon, ahogy azt korábban a szerb külügyminiszter, Ivica Dacsics is kifejtette. Csakhogy a PDK koalíciós partnerei már egyáltalán nem mutatkoztak rugalmasnak, különösen nem Ramush Haradinaj kormányfő és pártja, a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK), amely hallani sem akart egy ilyen kompromisszumról. Ráadásul idővel a két párt között kialakult egyfajta versengés a nacionalista szavazókért, így Thaci elvetette a korábbi ötletét – olyannyira, hogy most már úgy követelte a Presevó-völgy Koszovóhoz csatolását, hogy cserébe semmit nem adtak volna Szerbiának. De valóban csak a fenti szereplők tehetők felelőssé azért, hogy hajótörést szenvedett a szerb-albán megbékélés? Ha reálisan nézzük az elmúlt egy év fejleményeit, erre a kérdésre egyértelműen nem a válasz.

„Szerbiában ugyanis az ellenzék is bekapcsolódott a párbeszédbe a maga módján, ami cseppet sem segítette a tárgyalásokat”

Habár a Szövetség Szerbiáért (SzS) nevű ellenzéki esernyőszervezet tagjai ideológiailag nagyon távol állnak egymástól, abban viszonylag egyetértenek a képviselőik, hogy a Vucsics által javasolt megoldás nem jelentene megoldást a koszovói szerbek helyzetére. Bosko Obradovics, a Dveri vezetője így egy alkalommal még egy térképet is bemutatott a sajtónak, mely szerinte a kormány terve Koszovó felosztásáról – a térképen persze Kosovska Mitrovica északi része (a koszovói szerbek központja) nem is Szerbiának jutott volna, ráadásul a szerb enklávék helyzetét sem rendezték volna. Így a szerb ellenzéki körökben lassan uralkodóvá vált az a nézet, miszerint Vucsics egyszerűen fel akarja adni Koszovót azért, hogy továbbra is őt támogassa a Nyugat, ezzel pedig elárulná a koszovói szerbeket. Ráadásul ez idő alatt az ellenzéki tüntetések egyre szélesebbé váltak az országban, a nacionalista szavazók elvesztésétől tartva aztán a szerb kormány már egyre kevésbé tett gesztusokat Pristina felé. Így mostanra Belgrád már nem is beszél a kompromisszum szükségességéről. Sőt, októberben Vucsics egyenesen kimondta egy tévéműsorban: hiába tiltakozik az ellenzék az elhatárolás ellen, ezt sajnos sosem ajánlotta fel a másik fél Belgrádnak.

Koszovóban ez idő alatt egyre csak erősödött az Albin Kuri-féle ultranacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje), amelyre aztán a koszovói kormánypártok is megpróbáltak rálicitálni több-kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel. Az októberi rendkívüli választásokat végül az Önrendelkezés nyerte, amely hallani sem akar határmódosításról, ez olyannyira nem szerepel a párt prioritásai között, hogy inkább Nagy-Albánia létrehozásán fáradoznak (ami időnként még Tiranát is kellemetlen helyzetbe hozza).

„De nem feledkezhetünk el a nagyhatalmak felelősségéről sem. Ugyan az Egyesült Államok, Oroszország és Kína többször is hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartják a két fél megállapodását – amibe így a határmódosítás és a területcsere is beleférne –, Németország mindvégig elzárkózott ettől arra hivatkozva, hogy ez precedenst teremtene a Balkánon a további határmódosításokhoz (itt Angela Merkel vélhetően a boszniai Szerb Köztársaság státuszára gondolt)”

Így végeredményben a 2019-es év nem hogy előrelépés vagy helyben járás, de inkább visszalépés volt a szerb-koszovói megállapodás felé vezető úton. Rontja ennek a jövőbeli esélyeit, hogy Koszovó nem különösebben igyekszik az Európai Unióba sem, így Pristina talpa alatt korántsem ég a talaj, ami megállapodásra ösztökélné. A forrófejű nacionalisták ismét erősebbek voltak a józan észnél.

MEGOSZTÁS

Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.