Kezdőlap » x-demokrata » Hogyan lett Zurabisvili harcos ellenzéki?
Szalome Zurabisvili #moszkvater

Hogyan lett Zurabisvili harcos ellenzéki?

Egy 2009-es interjú Szalome Zurabisvili exkülügyminiszterrel a válság közepette lebénuló államról, a megosztottságról és a Nyugat támogatásáról

A radikális grúz ellenzék egyik legaktívabb politikusa a Grúzia Útja nevű kis pártot vezető Szalome Zurabisvili. Esténként ott szónokol az utcán tiltakozók előtt, közben levélben hívja fel Obama figyelmét Grúzia és az ellenzék támogatására, egyeztet az Európai Unió kaukázusi megbízottjával. A francia állampolgárságú törékeny politikus, Szaakasvili egykori külügyminisztere úgy látja, csak az előre hozott választások vezethetik ki Grúziát a jelenlegi mély politikai válságból. Olvassák el a volt külügyminiszterrel, jelenlegi elnökjelölttel még 2009 nyarán készült interjúnkat, amelyből kirajzolódnak Zurabisvili nézetei.

Szalome Zurabisvili #moszkvater
Szalome Zurabisvili
Fotó:EUROPRESS/MYCHELE DANIAU/AFP

Keserűen és csalódottan nyilatkozott nemrégiben a Newsweeknek Mihail Szaakasvili, felpanaszolva, hogy elfordultak tőle a nyugati barátai. De vannak-e a grúz ellenzéknek barátai Nyugaton?
– Szaakasvili tévedett, amikor úgy gondolta, hogy neki a nyugati szövetséges országokban személyes jó barátai vannak. Remélhetőleg az ellenzék nem esik ebbe a hibába. Az viszont megnyugtató, Grúziának annak ellenére vannak nyugati barátai, hogy Szaakasvili folyamatosan megsérti a demokráciát, s behozta az országba az orosz csapatokat.

– Sokan gondolják úgy, hogy a grúz ellenzék nem győzhet addig míg a Nyugat fel nem sorakozik mögé. Erről egyelőre nem beszélhetünk. Mit tesznek annak érdekében, hogy bizonyítsák az ellenzék kormányzóképességét, eloszlassák a bizalmatlanságot? 
– Ezzel az állítással nem értek egyet. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi mély válságot nekünk, grúzoknak kell megoldanunk. Ehhez párbeszédre van szükség, a mostani hatalom azonban alkalmatlan erre. Nem hinném egyébként, hogy most az ellenzéknek kellene bizonyítania bármit is. Miközben Szaakasvili éppen szétveri az államot, mi békés demonstrációinkkal igazoltuk, hogy konstruktív erő vagyunk, méltóságteljesen tudunk tiltakozni.

– Mint egykori külügyminisztert kérdezem. Nem tart attól, hogy a segítség elmaradása, Grúzia hosszú előszobáztatása, az integráció kitolódása esetén a társadalom elfordul a Nyugattól? 
– Ezért is kell minél gyorsabban lerövidíteni a Szaakasvili-rezsim regnálását. Az elnök rossz döntései ugyanis nemcsak a demokratikus átalakulást, hanem az ország euroatlanti integrációját is lelassították. Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy az integrációra jelenleg maga Grúzia sem igazán alkalmas. Az állam nem működik, az ország elvesztette területének a harmadát. Először tehát itthon kellene rendbe tenni mindent, s csak azután nyugati partnereket keresni.

– Nem könnyíti meg a hatalomváltást, hogy az ellenzék megosztott, nem tud felmutatni egyetlen vezetőt, aki Mihail Szaakasvili alternatívája lehet… 
– Először is szögezzük le, mind az ellenzék, mind pedig a társadalom többsége egyetért abban, hogy a válságból a kiutat az előre hozott választások jelenthetik. A grúzoknak az elmúlt közel húsz évben nem nagyon adatott meg, hogy maguk válasszák meg a vezetőjüket, míg most nem is igazán erre van szükség. A demokratikus folyamatokat kell felerősíteni, így véget kell vetni a vezérelvűségnek. Bízom benne, hogy nem egyetlen párt győzedelmeskedik a következő választásokon, s az országot koalíciós kormány irányítja majd. Ez biztosítaná, hogy szakítsunk a rossz beidegződésekkel. Nincs tehát szükség előre kijelölt vezetőre, hiszen azzal ismét megfosztanánk az embereket a választás lehetőségétől. Nem értek tehát egyet azzal, hogy az ellenzék nem egységes.

– Kívülről azért nem tűnik ilyen idillinek a kép. Vegyük például a hatalom tárgyalási ajánlatát, amely fogadtatása élesen eltér az ellenzék mérsékelt és radikális oldalán. Míg az Alaszania vezette mérsékeltek készek a párbeszédre az alkotmány reformjáról, addig a radikálisok csak az elnök lemondásáról hajlandók beszélni. Ahogy ön is nyilatkozott, diktatúrában nem lehet tárgyalni. A végcél tehát közös, az addig vezető útban azonban koránt sem egységesek… 
– Ez így nem igaz!

– Akkor hogyan képzeli el a párbeszédet? 
– Nézze, az ellenzék egységes abban, hogy Szaakasvili mondjon le, mint ahogy mindannyian készek vagyunk a tartalmas párbeszédre is. A mély politikai válságból azonban csak a szabad választások jelenthetik a kiutat. Valójában a hatalom nem akar tárgyaim, legfeljebb mímeli a párbeszédet. Nem utolsósorban amiatt, mert az elnök nincs a helyén. Mentálisan és fizikailag sem. Ha éppen nincs külföldön, akkor óvodákat nyit meg, étterembe jár, vagy a tengerparton nyaral. Sehol sincs azonban, amikor az államfői teendőket kellene ellátni. S mivel az államapparátusban csak a hozzá lojálisak maradtak, egyedül senki sem mer dönteni, így teljes a hatalmi vákuum. S miközben az állami intézmények egyre gyatrábban működnek, a válság egyre mélyül. Ilyen helyzetben minden pillanatban készen kell állnunk a kormányzásra.

– S meddig lehet ébren tartani a tüzet, folytatni az utcai tüntetéseket? 
– A válság napról napra mélyül, s nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Magától már nem oldódik meg a helyzet, amely egyre jobban hasonlít a 2003-asra. Megtörténhet, hogy ősszel már nem lesz államunk. Ezt szeretnénk elkerülni, ezért minden eszközzel igyekszünk felhívni a veszélyre a figyelmet. Az emberek pedig annyira elégedetlenek, hogy aligha vonulnak el az utcáról.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.