„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Somkuti Bálint írása a #moszkvater.com számára
„A Nyugat és Ukrajna számára a legrosszabb módon az ország akár teljes szuverenitásának elvesztése sem elképzelhetetlen”
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY/AFP
A nyugati fősodratú médiából folyamatosan egymásnak ellentmondó hírek érkeznek arról, hogyan kívánja a nyugat lezárni a konfliktust, már ha egyáltalán le akarja zárni. Bizonyos vezetők kijelentéseiből úgy tűnik, mintha az állítás, amely szerint „Putyin nem győzhet” szó szerint mindent megérne nekik, ideértve Ukrajna teljes elpusztulását, és akár egy atomháborút is.
„Bár az utóbbi időben enyhültek ezek a hangok, a Donald Trump által legutóbbi washingtoni látogatása során oda-vissza megalázott Emmanuel Macron mégis egy tűzszünetről beszélt. Véleményem szerint ennek van a legkisebb esélye, de nagyon előre szaladtunk”
Az új amerikai elnök sikeres üzletember. Talán nem annyira, mint azt el szeretné hitetni magáról, de semmiképpen nem annyira sikertelen, mint amennyire ellenfelei gondolják, vagy hiszik. Tévéműsorai nem véletlenül éltek meg több évadot, és ezekben is egyértelműen látható volt, hogy pontosan tudja, mit akar, és hogyan tudja azt elérni. Szemben mondjuk Joe Bidennel, akivel kapcsolatban utóbbiak már elég régóta nem mondhatók el.
„Az elmúlt lassan két hónapban tett lépésekből, nyilatkozatokból, és az érdekeket végiggondolva véleményem szerint az alábbi forgatókönyvek valószínűek”
Mivel az adott országok ezirányú tervei szigorúan bizalmasak, vagy akár ennél is magasabb biztonsági minősítés alá esnek, a lentiek egyértelműen spekulációnak minősülnek, vagy ahogy a művelt francia mondja, az „educated guess” kategóriába tartoznak.
Kezdjük az Európa és Ukrajna számára legkedvezőbbel. Fentiek miatt egyértelműen kijelenthető, hogy ez Oroszország számára a legkevésbé vonzó. Itt jegyezném meg zárójelben a globalisták számára, hogy a vágyálmokkal ellentétben nem lehet mindenki rózsaszín unikornis, és Oroszország egy globális játékos. Ha a három nagy közül egyértelműen a leggyengébb is. Ebből kifolyólag az orosz vezetés mindent meg fog tenni, hogy az alábbi forgatókönyv semmilyen körülmények között ne következzen be.
„Ebben a megoldásban a konfliktus a jelenlegi frontvonalak mellett, esetleg minimális kiigazításokkal egy tűzszünet keretében véget ér”
Ebben a kimenetben Oroszország a négy oblaszty és a Krím-félsziget birtokában várhatja a Nyugat által újra felfegyverzett és/vagy NATO tag Ukrajna revánsát. Zelenszkij elnököt a bosszú ígéretével újraválasztják, és mandátumának újbóli lejárta előtt, legkésőbb 4 év múlva megtámadja Oroszországot, hogy visszaszerezze az elvesztett területeket. Amennyiben a demokraták 2028-ban visszaszerzik az amerikai vezetést, úgy a majáknak igazuk lesz a világ végével kapcsolatban. Csak 16 évet tévedtek. Ennek a változatnak adnám a legkevesebb esélyt, ugyanis egy súlyos orosz gazdasági-, társadalmi- vagy katonai- válság hiányában egyáltalán nem tartom valószínűnek a megvalósulását.
„A következő forgatókönyv egy, megint csak elsősorban a Nyugat és Ukrajna számára kedvező valamilyen fajta döntetlen. Ebben az esetben Trump elnök olyan ösztönzőket kínál az orosz vezetés számára, akár kolbász akár korbács kivitelben, amelyeket nem tudnak visszautasítani”
Ebben az Oroszország részévé nyilvánított területek nemzetközileg elismert módon orosz kézre kerülnek, de egyéb jelentős területi változás nem következik be. Ez annyiban különbözik az előző változattól, hogy itt valamelyest érvényesülnek az orosz biztonsági igények. Egy választások során szinte biztosan új ukrán vezetés nemcsak autonómiát ad az orosz anyanyelvű területeknek, hanem beleegyezik hadseregének jelentős és ellenőrzött lecsökkentésébe olyan szintre, amely lehetetlenné teszi a revánsnak még csak a gondolatát is. Ehhez azonban, olyan alacsony létszámok, és olyan szigorú ellenőrzés szükséges, amely az első világháború utáni német és magyar totális lefegyverzéshez mérhető. Ahogy azonban a történelemből tudjuk, a megalázott nemzetek mindig megtalálták a módját annak, hogy az első adandó alkalommal megváltoztassák a megalázó feltételeket, sőt titokban még fejlesztéseket is végrehajtsanak. Németország esetében épp a Szovjetunió volt az, aki segítséget nyújtott nekik ebben.
„Hogy miképp sikerülne a fenti egyértelműen megalázó korlátozásokat betartani és betartatni a háború utáni Ukrajnában, elég nagy kérdőjel ahhoz, hogy ezt a forgatókönyvet is a kevéssé valószínű kategóriába soroljam”
Ez utóbbi ugyan jelentősen csökkentené egy esetleges reváns esélyét, de teljesen meg nem szüntetné. Mivel Trump és Putyin elnökök is tartós rendezésről beszéltek, valamilyen nem amerikai vagy nyugati garancia növelheti ezen megoldás esélyét, De egyelőre szó sincs ilyenről, és nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy egy indiai, kínai, vagy egyéb országból származó békefenntartó jelenlét megoldaná a fenti problémát. Ide tartozik, hogy a korábban a végsőkig tartó küzdelmet pártoló európai döntéshozók jelenleg támogatott megoldása – azaz az európai és vagy brit békefenntartók – egyértelműen nem lennének elfogulatlanok, éppen ezért létszám okokból és a fentiek miatt is kizárt megjelenésük Ukrajnában. Ez a megoldás ugyanúgy nem szüntetné meg a reváns társadalmi/politikai támogatottságát mint az előző.
„Mivel a globalisták által <elfeledett>, azonban a NATO államok által gyakran alkalmazott módon (Irak, Líbia, Szíria) kizárólag egy katonai jelenlét garantálhatja minden kétséget kizáróan adott érdekek érvényesülését, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy ilyen vagy olyan formában az orosz vezetés erre fog törekedni”
Ezt jelen helyzetben egyedül a NATO (azaz az USA) tudná egy atomháború kockáztatásával megakadályozni. Erre pedig már a Biden kormányzat sem volt hajlandó, zárójelben jegyezzük meg, emiatt Ukrajna NATO tagságára sem. Így a számba vehető katonai erővel nem rendelkező európai vezetők a fejük tetejére állhatnak, és harcias, de megvalósíthatatlan kijelentésekkel teljes szavahihetőségüket is teljesen a sutba dobhatják, az elkerülhetetlen véget legfeljebb elodázni tudják, elkerülni nem. És ez is nagyon sokba fog kerülni az öreg kontinensnek. Szó szerint és átvitt értelemben is.
Ha az Oroszország számára is jelentős áldozatokkal járó háború, elég csak a halottak százezres nagyságrendjére, és a hidegháborús stratégiai készletek jelentős kimerülésére gondolni, az orosz társadalom számára kommunikált célok teljesülése nélkül ér véget, annak súlyos politikai következményei lesznek. Bár ezek a célok elég homályosan lettek megfogalmazva, egy ukrán NATO tagság lehetőségének végleges megszűnése, illetve a nyíltan oroszellenes hozzáállás felszámolása, azaz egy reváns társadalmi/ideológiai hátterének megszüntetése, reális és minimum orosz célnak tűnik.
„Emiatt egy erejében rendkívüli módon meggyengített, gazdaságilag közepes állapotú, de inkább gyenge és oroszpárti vezetés által irányított Ukrajna véleményem szerint az a maximális állapot, amelyet Donald Trump elérhet”
Egy olyan ország, amely az elvesztett területeinek visszaszerzésére sem katonailag, sem társadalmilag, sem ideológiailag nem alkalmas, erre nem is gondol. Mivel Ukrajnában a 2014 óta eltelt időben egy klasszikus, Romániához és Szlovákiához hasonló, a történelemhamisítást állami ideológia szintjére emelő utódállam jött létre, ehhez drasztikus változásokra lesz szükség. Elég csak azokra a nyilatkozatokra gondolni, amelyek Ukrajnát a klasszikus ókorba, sőt az azelőtti időkbe vetíti vissza.
„Céljai eléréséhez véleményem szerint Putyin elnök nemcsak orosz, hanem más, Ukrajnával szemben- burkolt vagy nyílt területi követelésekkel fellépő államok kezére is juttat területeket”
Ezzel egyrészt jelentősen megnövelné egy esetleges ukrán reváns ellenfeleinek számát, másrészt felléphetne a történelmi igazságtalanságokat jóvá tevő nagyhatalom szerepében. Ez utóbbi sérelmekből pedig bőven található Európa keleti felén. Ezen – véleményem szerint legvalószínűbb – forgatókönyvhöz, akár Dmitrij Medvegyev, akár Alekszandr Dugin térképe valósul meg, elengedhetetlen egy ukrán társadalmi/gazdasági/katonai összeomlás. Előbbi hiányában a jelenlegi orosz előrenyomulás tempójával, a térképeken ábrázol területek meghódításához 3-5 évre van szükség, hogy Dél-Ukrajna, illetve a Dnyeperig terjedő terület orosz kézre kerüljön. Fenti régiók ugyanis mindkét közel hivatalos „rendezési terven” oroszként vannak feltüntetve. Ennek egyik oka, hogy Odesszáról Putyin elnök is több alkalommal orosz városként beszélt, másrészt Moldovához és a transznisztriai köztársasághoz szükséges szárazföldi összeköttetés kizárólag ezen a területen keresztül valósulhat meg. Ezzel egyúttal a tengertől is elvágva Ukrajnát.
„A Nyugat és Ukrajna számára a legrosszabb módon az ország akár teljes szuverenitásának elvesztése sem elképzelhetetlen”
A történelmi tapasztalatok, azaz az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) ötvenes évekig nyúló felkelése, és a fenti szempontok miatt úgy vélem, ez a változat is harmadik országok fennhatósága alá utalt területekkel fog járni. Bár ezt a lehetőséget a globalista sajtó még lehetőségként sem volt hajlandó tálalni, Trump elnök egyértelműen utalt rá. Mivel az orosz állami lét a Kijevi Russzal indult, nem tartom elképzelhetetlennek a fenti forgatókönyvet, azaz Ukrajna egész területének szétosztását sem. Ebben az esetben úgy az Egyesült Államok, mint Európa szavahihetősége és hitelessége nagyon súlyos csapást szenvedne el, ezért valószínűleg mindent meg fognak tenni elkerülésére.
„Az előbbiek miatt ennek a totális megoldásnak kisebb az esélye, mint az előzőnek, már csak azért is mert Oroszország szövetségesei sem támogatnák ezt a megoldást”
Fenti forgatókönyvek nem a vágyak, álmok, tetszési indexek, vagy éppen a USAID céljainak és finanszírozásának megfelelően kerültek összeállításra, hanem egy olyan szempontrendszer szerint, amely a katonai képességeket veszi alapul. Különösen egy hazánkhoz hasonló kis államban ezek rémisztőek, borzasztóak, és fenyegetőek. Még akkor is, ha azzal kecsegtetnek, hogy ezúttal – ötszáz év után először – nem a történelem vesztes oldalára kerülünk. Ugyanis az a külső erő, ami a valós képességeitől függetlenül emeli föl az embert, az ugyanazzal a lendülettel meg is foszthatja pozíciójától.
„Ennek ellenére az Európai Unióban tapasztalható voluntarista megközelítéssel szemben – Putyin nem győzhet és ezt csak akarni kell -, a valóságot inkább Gary Moore „Out in the fields” című számának refrénje írja le jól: < Sem zászló sem vallás nem állított még meg puskából kilőtt golyót! > (No color or religion ever stopped a bullet from a gun!). És emiatt nem a vágyálmok, a rózsaszín unikornisok, hanem amerikai kifejezéssel élve a sarat taposó bakancsok fogják eldönteni Ukrajna sorsát”
És ha már bakancsok. Egy háborút nem csak akarattal – amiből szemlátomást sem Ukrajnában, sem Európában nincs hiány -, hanem katonákkal és fegyverekkel is vívnak. Ez utóbbi kettőből azonban egyre kevesebb van. Kirillo Budanov valószínűleg igazat mondott akkor, amikor arról beszélt, hogy a jelenlegi sorozási számok mellett nyárra kifogy Ukrajna a frontra küldhető katonákból. Erre a megoldást az utolsó, több százezer főre tehető korosztály behívása, azaz az Ukrajna jövőjét jelentő 18-25 évesek frontra küldése jelentené. Mivel az európai vagy amerikai katonák jelenléte jelentősen kiszélesítené a konfliktust, élőerő szempontjából ez az egyetlen megoldás, amelyet Ukrajna választhat. Hogy ez a tény miért nem hatja meg sem az ukrán, sem az európai vezetést, azzal kapcsolatban csak találgatni lehet.
„Fegyverzet terén hasonlóan nem túl fényes a helyzet. Bár az elmúlt időszak orosz előrenyomulását látva a nemzetközi sajtó nem nem ír a tüzérségi lőszer és légvédelmi rakéta hiányról, az Egyesült Államok látható és fokozódó vonakodása a további költségek vállalása területén fokozódó nehézségeket vetít előre”
Ugyanis az Európai Unió egész egyszerűen nem rendelkezik az Egyesült Államokéval összevethető hadiipari kapacitással. Amennyiben Trump úgy dönt, hogy nem fizeti tovább Ukrajna honvédő háborújának költségeit, úgy az Európai Unió egy darabig még saját készletből, illetve pénzből vásárolhat amerikai felszerelést, de előbb-utóbb ő is kifogy ezekből. Arról nem is beszélve, hogy az amerikai politikai, ha nem is ténylegesen katonai támogatás megvonása jelentős csapást jelentene Ukrajna társadalmának és hadseregének moráljára.
Összefoglalva a fentieket, újból igazolva látjuk Clausewitz mondását, amely szerint a háború a fegyverek összecsapása, és az akaratok küzdelme. A fenti két tényező azonban nem működik, nem működhet egymás nélkül. Ez az axióma pedig egyértelműen egy irányba mutat.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
Szerény véleményem szerint Trump a nemesfémbányászat átengedésének követelésével kissé előresietett. Nyilvánvalóvá tette, hogy Amerikát kizárólag a pénz érdekli, minden más kérdés másodlagos. (Hozzá kell tenni a bevezetni szándékozott vámokat, stb. amelyek arra utalnak, hogy Amerika máris növelni akarja a bevételeit.) Ebben a helyzetben Oroszország valószínűleg a jelenlegi, esetleg megnövelt szinten folytatja a harcokat, mintha mi sem történt volna. Az oroszokat nemcsak az érdekli, hogy Amerika mekkora adagot akar a tortából, hanem a fegyverszünet stabil háttere is. Amíg az EU ömleszti a fegyvereket Ukrajnába addig egyik fél sem tud megállni. Vagyis a békekötés közelében se jutottunk ezzel a felállással. Egyelőre a feleket kellene szétválasztani egy tűzszüneti megállapodással, ideiglenes demarkációs vonallal. Sajnos a jelenlegi törekvések nem erre irányulnak, és inkább Amerika kapzsiságát, nem a békevágyát tükrözik.