„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Makronóm Intézet
„Az 5. cikkely értelmezése tehát nem pusztán jogi kérdés, hanem a transzatlanti szolidaritás mértékegysége is. Trump válasza emlékeztet rá, hogy a NATO ereje nem a betűkben, hanem a politikai akaratban rejlik”
Fotó:Ludovic MARIN/AFP
Amikor Donald Trump a hágai NATO-csúcsra tartott, egy újságíró megkérdezte tőle, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett-e a NATO 5. cikkelye mellett. Az elnök válasza így szólt:
„Attól függ, hogyan értelmezzük. Az 5. cikkelynek számos értelmezési lehetősége van”
A világ fele szokása szerint felháborodott, pedig Trump a színtiszta igazat mondta. Az 5. cikkely a lelke a NATO-nak, maga a kollektív védelem elve, ami a közvélemény tudatában úgy él, hogy bármely tagállam megtámadása esetén az összes többinek kötelessége a bajba jutott segítségére sietni. Ez igaz, a köztudatban azonban ezt mindenki fegyveres segítségként azonosítja. Erről azonban szó sincs.
Amikor 2023-ban Svédország és Finnország csatlakozott a NATO-hoz, Rand Paul republikánus szenátor annyira közel látott egy újabb világégést, hogy harcias beadvánnyal fordult a szenátushoz,
„erősítse meg a NATO 5. cikkelyének eredeti értelmezését, az ugyanis nem kötelezi az amerikaiakat a szövetségesek katonai védelmére”
Neki is igaza volt. A cikkely valóban nem ír elő automatikus katonai beavatkozást, mindössze annyit mond ki, hogy minden tag az általa szükségesnek ítélt intézkedést köteles meghozni. Az alapító okirat szövege 1949-ből így szól:
„A Felek megegyeznek abban, hogy az egyikük vagy többjük ellen Európában vagy Észak-Amerikában intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek; és ennélfogva megegyeznek abban, hogy ha ilyen támadás bekövetkezik, mindegyikük az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikke által elismert egyéni vagy kollektív védelem jogát gyakorolva, támogatni fogja az ekként megtámadott Felet vagy Feleket azzal, hogy egyénileg és a többi Felekkel egyetértésben azonnal megteszi azokat az intézkedéseket, ideértve a fegyveres erő alkalmazását is, amelyeket a békének és biztonságnak az észak-atlanti térségben való helyreállítása és fenntartása érdekében szükségesnek tart.”
Ahogy Rand Paul fogalmazott, évtizedek óta számos törvényhozó helytelenül értelmezte az 5. cikkelyt mint olyan kitételt, amely kötelezi az Egyesült Államokat katonai támogatás nyújtására, ha egy NATO-szövetségest megtámadnak. Állításuk alátámasztására azok, akik az örökös Pax Americanára vágynak, a NATO-szerződés 5. cikkét úgy parafrazálják, hogy „egyetlen tagállam elleni támadás támadás mindenki ellen”.
„A homályos fogalmazás egyáltalán nem a véletlen műve. A második világháború után az Egyesült Államok pontosan tisztában volt hirtelen rászakadt geopolitikai súlyával és hatalmával, ahogyan azzal is, hogy a nyugati tömb onnantól alapvetően tőle várja majd a konfliktusok megoldását. Azt mindenáron el akarta kerülni – ez a gondolat éppen a Trump 2.0 alatt köszönt vissza kristálytisztán -, hogy háborús kötelezettséget vállaljon a jövőben Európáért”
A NATO 1949-es megalakulásakor az akkori külügyminiszter, Dean Acheson világosan kimondta: az 5. cikkely nem jelenti az Egyesült Államok automatikus hadba lépését egy szövetséges állam megtámadása esetén.
Az elv a gyakorlatban is beigazolódott. Az 5. cikkelyt eddig egyetlen alkalommal élesítették a NATO történetében: 2001. szeptember 11. után éppen az Egyesült Államok volt az, amely arra hivatkozva szövetségesi segítséget kért az afganisztáni hadműveletekhez. A tagállamok betű szerint követték a cikkely útmutatásait, vagyis egyenként eldöntötték, hogy részt akarnak-e venni, s ha igen, milyen módon a háborúban. Nagy-Britannia például azonnal igent mondott, a német parlament hetekig tárgyalt a döntésről, míg Spanyolország egyáltalán nem küldött csapatokat.
„A gyakorlat bebizonyította, hogy a kollektív védelem elve valójában inkább politikai, semmint katonai”
Az ukrajnai háború kirobbanása óta újra előtérbe került az 5. cikkely. Zelenszkij elnök éveken keresztül nem tett le róla, hogy országát felvegyék a NATO-ba, felvetve ezzel annak a lehetőségét, hogy a szövetség automatikusan belesodródjon a konfliktusba. Igazság szerint, miután a tagállamok egyénileg döntenek egy háborús szerepvállalásról, a kérdés inkább orosz szemszögből lényeges. Putyin kollektív támadásnak minősítené-e, ha egyes országok katonái megjelennének Ukrajnában, és orosz csapatok ellen indítanának támadást? Súlyosbította a problémát, amikor Macron elnök felvetette, hogy katonákat küldene Ukrajnába, a NATO-tól függetlenül. Ebben az esetben, amennyiben a francia hadsereg veszteségeket szenvedne el, az 5. cikkely ismét csak nem lenne mérvadó, az ugyanis kifejezetten a NATO-tagországok területének, nem pedig csapatainak védelméről beszél.
„Az 5. cikkely értelmezése tehát nem pusztán jogi kérdés, hanem a transzatlanti szolidaritás mértékegysége is. Trump válasza emlékeztet rá, hogy a NATO ereje nem a betűkben, hanem a politikai akaratban rejlik”
A szövetség jövője így továbbra is azon múlik, hogy a tagállamok képesek-e a nemzeti érdekek felett közös felelősségvállalást vállalni – nemcsak papíron, hanem a gyakorlatban is.
Az írást jegyezte: Révész Béla Ákos
(Az írás eredetileg a makronom.eu blogon jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Tuco says:
“Putyin kollektív támadásnak minősítené-e, ha egyes országok katonái megjelennének Ukrajnában”
Világos, mint a Nap. Ukrajnába csak Oroszország küldhet katonákat. Esetleg még Észak-Korea.
Tuco says:
“ támogatni fogja az ekként megtámadott Felet vagy Feleket azzal, hogy egyénileg és a többi Felekkel egyetértésben azonnal megteszi azokat az intézkedéseket, ideértve a fegyveres erő alkalmazását is, amelyeket a békének és biztonságnak az észak-atlanti térségben való helyreállítása és fenntartása érdekében szükségesnek tart”
Szerintem ez elég egyértelmű megfogalmazás: belértve a fegyveres erő alkalmazását IS. Azzal, hogy ezt Trump “felpuhította”, óriási politikai kárt okozott a Szövetségnek. Pont ez a lényege az 5. cikkelynek, hogy amely ország csatlakozik a NATO-hoz, vállalja, hogy katonai segítséget nyújt bármely más megtámadott tagállamnak. Nem “esetleg”, vagy “feltehetően” esetleg “abban az esetben, ha…” hanem automatikusan. A kollektív védelmi garancia csak így működik. Hasonló a mechanizmus az oroszok által vezetett Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezeténél is, nem véletlenül.
Nem az 5. cikkely szövegezésével van baj, hanem a Trump felelőtlen kijelentéseivel. Eisenhowernek, Kennedynek, Nixonnak, és Reagannek elhitte a moszkvai vezetés, hogy az Európának adott amerikai védelmi garancia hiteles. Gyanítom, Trump esetében már más ennek az orosz megítélése. És ez nagy baj.
brüsszelita says:
Pár nappal ezelőtt az Ultrahangnak adott interjújában a miniszterelnök ezt a problémát pendítette meg, miszerint a lengyelek és a balti államok azért ilyen harciasak Oroszországgal szemben, mert nem bíznak abban, hogy a NATO megvédi őket adott esetben, ezért inkább Ukrajnában rendeznék le a biztonságukat. Orbán utalt a keserű tapasztalataikra, amikor a britek, franciák és egyéb nyugati héják a védelmi szerződéseik ellenére sem segítették őket hol Németország, hol az oroszok ellen, magyarán elárulták és cserben hagyták őket mint legutóbb is a második világháborúban. Ugyanakkor arról is szólt, hogy Oroszországnak is vannak keserű tapasztalata Ukrajnával, és a saját biztonságával kapcsolatban, meg azzal, hogy egyesek hogyan rúgják fel a szerződéseket.
A szerződések ugyanis addig működnek, amíg a feleknek érdeke betartani őket, mihelyt a céljaik eredője mást mutat, illetve egymás mellett elszalad, a megállapodás tinta és nyomdafesték marad, köze nem lesz hozzá lőporszagnak. Ez így van a NATO-val is, ahol harminckét vektorból áll össze az irány és erő eredője, amiből ha a legerősebbek nem az eredeti cél irányába mutatnak, a lovak is másfelé húznak, vagy ha bedobják a gyeplőt, szanaszét szaladnak. Akkor kezdődik a csűrés csavarás, paragrafus értelmezés, mismásolás és cikkírás, aminek magyar megfelelője: Nem akarásnak nyögés a vége, és szerecsen mosdatás lesz belőle.
A NATO most ez irányban halad: Az USA igyekszik kihátrálni belőle, áthárítva Európára a kötelezettséget, a felelősséget, és az anyagi terheket, neki most nem érdeke Oroszországgal bajszot akasztani, annál inkább Európát meggyengíteni és maga alá gyűrni. Ezért adott esetben Trump ugyanúgy ki fog egyezni Putyinnal, mint ahogy nyolcvanvalahány éve a brit és francia miniszterelnök is Hitlerrel Csehszlovákia és Lengyelország ügyében, akiknek harminckilencben mindössze egy sovány hadüzenetre futotta, hisz a lengyeleket megsegíteni sose akarta. A nyugati hatalmak inkább tüzelték a lengyeleket a nácik ellen miközben hitegették Varsót a Danzig-korridór ügyében, hogy a vektorok eredője jó irányba, a Szovjetunió felé mutathasson, és a náci haderő ellene indulhasson.
Viszont az eredő most Kína felé mutat, akármit görcsöljenek azon az európaiak. Persze az USA fenyegeti egy darabig még Moszkvát, főleg szóban hitegetve a brüsszeli álmodozókat, de csak hogy Oroszországot Kínáról leválassza, és az arcát valamennyire megőrizze. Később viszont Európát úgy otthagyja mint eb a Szaharát, és vele az ötödik cikkelyt meg az akárhanyadikat, hogyha annak is eljön az ideje, az lesz az Oroszországgal – és kisebb részt Kínával – kötött új megállapodás része Európát ismét felosztva és jól megkefélve, habár Oroszországgal inkább kölcsönösen hasznos együttműködésre ítélve.
A NATO a VSZ után megy a kukába és a szemétdombra, a baltiak és lengyelek pedig Oroszország érdekszférájába, hova máshova, – hisz már megint abban bíznak, hogy a britek megmentik őket? Esetleg a németek?!! Na ne viccőjjünk, hisz a múltkor is a feje felett megegyeztek, korábban meg a poroszok tették a cárral ugyanezt!
De az ukrán háború egyébként is londoni globalista projekt, akárcsak Hitler a City irányítása alatt álló amerikai bankárokkal közösen, az volt akkor is, amikor Ukrajnát Oroszország ellen fordította, majd a megegyezésüket Isztambulban megfúrta, amihez az USA erőforrásait csak felhasználta. Hogyha nem a végelgyengülésben szenvedő amerikai, hanem a magára találó orosz birodalom akarata érvényesül majd Ukrajnában, akkor a britek ismét visszavonulnak az odújukba a sebeiket nyalogatva más gazdatestet keresve maguknak. Lengyelország és a Baltikum pedig megint néz, mint Rozi a moziban, viszont ezúttal tán a vége előtt ott hagyják az előadást, és nem várnak happy endre-re, habár ők a mások kárából nem tanulnak, a sajátjukból meg még annyira se.
És akkor Törökországról, a NATO második legerősebb szárazföldi hadseregéről még nem beszéltem, aminek szintén kiáll a rúdja a NATO-ból, és nekem meggyőződésem, hogy nem lépne hadba Oroszország ellen Európa védelmében. A három törpéről nem is szólva valahol messze északon, mert Törökország vektorai délre és keletre mutatnak, nem északra, vagy nyugatnak – nesze neked NATO ötödik cikkely, de azért lehet rágódni rajta, és kitenni a kirakatba.
Tuco says:
“A NATO a VSZ után megy a kukába és a szemétdombra”
A KBSzSz maradhat…?
“a baltiak és lengyelek pedig Oroszország érdekszférájába, hova máshova”
Ha a balti vagy lengyel ismerőseimet megkérdeznéd, azt válaszolnák: bárhova máshová, csak oda ne. Ja igen, a lengyelek szinte biztosan hozzátennék, hogy “kurwa”. 🙂
“Esetleg a németek?!! Na ne viccőjjünk, hisz a múltkor is a feje felett megegyeztek, korábban meg a poroszok tették a cárral ugyanezt!”
Azért a XVIII. századi Poroszországot és a náci Németországot ne vegye már egy kalap alá a mai demokratikus Német Szövetségi Köztársasággal.