//Ha a falak mesélni tudnának…
„A főúri rezidencia végleges funkcióját 1934-ben kapta meg, amikor székhelye lett a Szovjet Írószövetségnek. Ezt a szerepét megőrizte később is, a szervezet átalakítása után megmaradt kultikus irodalmi központnak, különböző írói szervezetek, csoportosulások helyszínének” #moszkvater

Ha a falak mesélni tudnának…

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal az orosz-szovjet irodalomhoz kötődő helyek, épületek bemutatását kezdi el. Elsőként a legismertebbet,  a sokáig az írószövetségnek helyet adó épületet, amelyről az a legenda járja, hogy a prototípusa volt Rosztov gróf házának. Az épület, ahol korábban Tvardovszkij, Szimonov, Fagyejev és Solohov mellett megfordult többek között Gérard Philipe, a Pausztovszkij előtt térdet hajtó Marlene Dietrich, Indira Gandhi és Gina Lollobrigida is.

„A főúri rezidencia végleges funkcióját 1934-ben kapta meg, amikor székhelye lett a Szovjet Írószövetségnek. Ezt a szerepét megőrizte később is, a szervezet átalakítása után megmaradt kultikus irodalmi központnak, különböző írói szervezetek, csoportosulások helyszínének” #moszkvater
„A főúri rezidencia végleges funkcióját 1934-ben kapta meg, amikor székhelye lett a Szovjet Írószövetségnek. Ezt a szerepét megőrizte később is, a szervezet átalakítása után megmaradt kultikus irodalmi központnak, különböző írói szervezetek, csoportosulások helyszínének”

A házaknak története van. Személyes és általános. Tanulságok vonhatók le belőle.

Negyed század az életemből  fűződik ezekhez az épületekhez Moszkvában.  És nem csak az én életem kapcsolódik hozzájuk. Több mint 9 ezer ember számára ez volt a centrum, a hely, ahová bemehetett ügyes-bajos dolgaival. Vagy ahová berendelték, mert a kulturális politika korifeusai szerint „rossz fát tett a tűzre”. Néhányan itt fejezték be szovjet írói pályafutásukat, hogy majd emigrációban, jószerént elfeledve és elszakítva az olvasóktól próbáljanak meg visszaevickélni az orosz irodalomba. Több-kevesebb eredménnyel, mert hiába volt a Nyugat politikai indíttatástól sem mentes igyekezete, nem sokan tudták megőrizni írói talentumukat, rangjukat.

„Legfeljebb a talmi, a média által felduzzasztott hírnév boldogíthatta őket”

Jómagam, mint a Magyar Írók szövetségének a szovjet írókkal való kapcsolatáért felelős alkalmazottja, aki az egyszerű előadótól az osztályvezetőig bejárta a hivatali ranglétra minden fokát, szinte minden évben megfordultam itt, egyeztetve közös dolgainkat. Amiből volt bőven, hiszen évente félszáz magyar és szovjet író, műfordító jött ment országaink között, építve a kapcsolatokat az íróemberek, folyóiratok körében. És nem mellesleg elősegítve az évi 70 könyv megjelenését nálunk, és vagy tucatnyi magyar szerző közreadását a hatalmas birodalomban. S nem csak oroszul, mert 75 nyelven jelentettek meg folyóiratokat, műveket, amiből lehetett válogatni. Solohovtól SzimonovigTvardovszkijtól Jevtusenkóig.

„Az a legenda járja, hogy az épület volt a prototípusa Rosztov gróf házának, ahol a megragadóan rokonszenves Natasa Rosztova élte le élete egy részét, ahol szeretett és szerették”

Itt ábrándozott süldő lányként az igaz szerelemről, és innen elindulva hódította meg az előkelő és bátor, életét hazájáért a borogyinói csatamezőn feláldozó Bolkonszkij herceg szívét. És a nagy realista író valóságismeretének nagyszerű példájaként a peterburgi bálok légies szépségű kedvence a regény epilógusában itt vedlik át igazi, testileg-lelkileg „felnőtt”, érett háziasszony-feleséggé a mackós küllemű, de aranyszívű Pierre Bezuhov oldalán.

„Egyelőre maradjunk az épületnél, az emlékek, amelyekből bőven van, majd később jönnek”

Ma ez a környék már belváros. Ám nem így nézett ki a XVIII. század közepén, amikor a neves arisztokrata család, a Voroncovok egyik tagjának a birtoka volt. Ő emelte a kisebb épületet doroszolt kőfallal és külső sarkain pilaszterekkel. Később az 1812-es honvédő háború egyik hőse, az altábornagy Alekszej Dolgorukov költözött ide. Arisztokrata származása ellenére az orosz muzsikok mozgósításával egyik megszervezője volt a Napóleon erejét fölmorzsoló partizán háborúnak. Az altábornagy nem csak a harcmezőn jeleskedett, ízlése sem volt alább való. Klasszicista stílusban korinthoszi oszlopokkal díszített, alagsoros palotává bővítette a „nemesi fészket”.

Majd melléképületeket is hozzáépített a házhoz, ahol bő kétszáz évvel később nem kocsiszín és szerszámok kaptak helyet, hanem a szovjet írószervezet hivatali helyiségei, melyekben könyvelők, területi és külügyi előadók szorgoskodtak és ide költözött az életmentő kifizetések helye, a nem kevésbé fontos pénztár.

„A palotának szerencséje volt. 1812 kemény őszén a francia hadsereg tábornokait kvártélyozták be az épületbe, így komolyabb sérülések nélkül megúszta a nagy moszkvai tűzvészt”

Utána került a történész, archeológus és műgyűjtő báró, Mihail Bode-Kolücsev kezébe, aki hamisítatlan orosz stílusban kis házi templomot építtetett a házhoz, melyet megtöltött műkincsekkel, elsősorban középkori ritkaságokkal. Az ál-barokk belső díszítés mellett az egyik teremben a család szerteágazó geneológiai fája is helyet kapott.

„Ebben az időben, a XIX. század ’50-es éveiben látogatta a báróval rokoni kapcsolatban lévő  Lev Tolsztoj is a palotát, s innen indult a moszkvai bálokra”

Volt más irodalmi kötődése is az épületnek. A korán elhunyt Alekszandr Gribojedovnak, „Az ész bajjal jár” klasszikus vígjáték szerzőjének özvegye,  Nyina Csavcsavadze hosszú ideig volt a ház vendége. Itt próbált vigasztalódni, nehezen élte meg ura elvesztését. A kis családi templomban tartotta esküvőjét a szlavjanofil költő, publicista és közéleti személyiség Ivan Akszakov a költő Fjodor Tyutcsev lányával.

A palota később a festő, színházi díszletművész Fjodor Szologub tulajdonába megy át. Az ő családfája sem volt hétköznapi, unokaöccse volt a gróf Vlagyimir Szologubnak, aki költőként, próza-, színmű- és memoáríróként írta be magát az orosz irodalom történetébe.

„A forradalom mindent megváltoztatott”

A szovjetállam nehezen szabadult meg a cári bürokrácia örökségétől, gombamód szaporodtak a hivatalok, remek témát adva a szatirikus irodalomnak. Számos, újonnan megalakult intézmény költözött be az épületbe, és az még több irodalomhoz köthető esemény színtere is lett. Egy ideig itt székelt a bolsevik párt Végrehajtó Bizottságának a jeles író irodalom- és művészet esztéta, Anatolij Lunacsarszkij vezette irodalmi bizottsága. Itt kapott helyet a Nemzetiségek Népbiztossága, ahol Marina Cvetajeva is dolgozott, mielőtt emigrációba vonult férjével. Később 1919 nyarán igazi és méltó szerepet kapott az épület, a művészetek palotája lett, ahol az orosz líra olyan nagyságai léptek fel, mint Alekszandr Blok, Szergej Jeszenyin és Borisz Paszternak.

„Sokan kajánkodnak, amikor meghallják, hogy oroszhonban voltak íróiskolák. Meg lehet tanulni a literatúra művelését?”

Természetesen nem, ám ha egy kezdő író, költő tollát olyan nagyság vezérli, első lépéseinek megtételét az irodalom  hepe-hupás útján olyan nagyszerű poeta doctus istápolja, mint Valerij Brjuszov, akkor a kérdés már nem olyan bugyuta.  1921 és 1925 között itt működött a nagy műveltségű költő irányította Irodalmi Művészeti Főiskola, ahonnan olyan neves alkotók indultak útnak, mint a költő Mihail Szvetlov, vagy a tragikus sorsú  prózaíró, Artyom Veszjolij.

A palota szomorú események színhelye is volt. Itt ravatalozták fel az alkotói meghurcolása, és magánéleti gondjai elől öngyilkosságba menekült Vlagyimir Majakovszkijt. Később itt búcsúztak kortársai Mihail Bulgakovtól. Göröngyös pályáját a maga felemás módján a generalisszimusz kegye oltalmazta, aki tucatnyiszor és nagy élvezettel nézte végig a Turbin-család megpróbáltatásairól szóló darabját

„A főúri rezidencia végleges funkcióját 1934-ben kapta meg, amikor székhelye lett a Szovjet Írószövetségnek. Ezt a szerepét megőrizte később is, a szervezet átalakítása után megmaradt kultikus irodalmi központnak, különböző írói szervezetek, csoportosulások helyszínének”

Az udvaron pedig ki másnak állhatna a szobra, mint Tolsztojé, Galina Novokrescsenovaja műve? El sem hinnénk, hogy ma, a vérontás, az értelmetlen háború idején hogyan került ide ez a szobor. Ukrán írók ajándékozták abból az alkalomból, hogy 300 éve csatlakozott Ukrajna Oroszországhoz. Nem lehetne ma is folytatni a nemes hagyományt, egymás értékeinek megbecsülését és elismerését, ahelyett, hogy szobrokat döntögetnénk??

„Persze, nem csak irodalomból él az ember. Néha meg is éhezik, kedve támad egy jót enni. És nem egyedül, írótársakkal, hűséges vagy kevésbé hűséges, rajongó hölgyekkel”

Az épület hátuljához az Irodalmárok Központi Háza csatlakozott, és benne egy nagyszerű étterem, ahová az íróember meghívhatta barátait, kollégáit. Jó ötlet volt beindítani, miután a főváros nem igazán bővelkedett olyan helyekben, ahol íróember leülhetett és megvitathatta életbeli, vagy szakmabeli – néha nem egészen szakmabeli – dolgait.

Az épületet a litván, lengyel, orosz származású Szvjatopol-Csetvertyinszkij hercegi család egyik sarja, Borisz Vlagyimirovics emeltette modernista romantikus stílusban. Tőle Alekszandra Andrejevna Olszufjeva grófnőhöz került, aki 1917 után San Remóba költözött, és ott halt meg 1929-ben. A házba a nagy lakásínség idején lakókat költöztettek, majd gyereknevelő intézmények kaptak helyet benne, mígnem átment az írószövetség kezébe, mint klub. Ezt a  tényt örömmel és egy bökkverssel konstatálta Majakovszkij:

„Dal, tánc, arcodról nem hervadó mosoly,

Ide belépsz, egyhamar nem távozol.”

„Az épület évtizedekig volt találkozó helye az íróknak”

Ők a lelkük mélyén megőrizve a szabadgondolkodás ragályát titokban folytatták a klub sugallta szellemiséget is – előttük a moszkvai szabadkőműves páholy klubja volt a csodásan berendezett épület. Ahol még a legínségesebb időkben is mindig volt kaviár, remekül készítették a „heringet főtt krumplis, hagymás, céklás, majonézes bundában”, és a Stroganoff-szelet az orosz konyha nemes hagyományait betartva bélszínből készült.

Marlene Dietrich és Pausztovszkij
Marlene Dietrich és Pausztovszkij

Ezeket a kulináris remekműveket az irodalom művelői, és azok vendégül látott barátai ma már aligha kóstolhatják itt meg. Az épület, ahol korábban Tvardovszkij, Szimonov, Fagyejev és Solohov is megfordult és fellépett, ahol többek között a Nobel-díjas fizikus Niels Henrik David BohrGérard Philipe, a Pausztovszkij előtt térdet hajtó Marlene DietrichIndira Gandhi és Gina Lollobrigida is élvezhette a vendéglátást,

„2017 óta üzletemberek, és a hozzájuk kapcsolódó felső tízezer zárt klubja lett”

A rendszerváltás utcanév változtatásának betegsége Oroszhonban is dívott. Az épület címe megváltozott.  Az egykor a Lausanne-ban Moritz Conradi, svájci származású fehérgárdista tiszt által meggyilkolt orosz irodalomtörténész és diplomata Vaclav Vorovszkij nevét viselő utcát átkeresztelték, most Nyikityinszkij utca. A politikailag semleges házszám még a régi.

Sic transit gloria mundi  –  Так проходит мирская слава.

A sokat megélt palotában helyt kapott intézmények, szervezetek tanulságos történetére még visszatérünk…

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.