Tűnődések a Valdaj Klubban – 2016

Október 15-től 18-ig idén 15. alkalommal kerül sor a Valdaj Klub éves találkozójára. A helyszín immár ötödik éve Szocsi. Festői környezetben, a Krasznaja Poljanán (Vörös Tisztás) 1389 méterrel a tengerszint felett fekvő hotelben gyűlik össze évről évre 100-150 Oroszországgal foglalkozó elemző, újságíró, közéleti személyiség, expolitikus, hogy a világ átalakulásáról, ebben Oroszország helyéről beszélgessenek, meghallgatva az orosz kormány legfontosabb tagjainak és természetesen Vlagyimir Putyin elnöknek az értékelését a körülöttünk zajló folyamatokról. Idézzük fel a 2016-os összejövetelt, amelyen akárcsak az előző évben, a világban eluralkodó bizonytalanság volt a fő téma.

 

Nem lett jobb a világ a legutóbbi találkozásunk óta! Eképpen értékelte Vlagyimir Putyin a világ 35 országából érkezett mintegy 130 szakértője előtt a nemzetközi folyamatok alakulását. S ha mindezt az események manapság egyik fő alakítója mondja, akkor hihetünk neki és egyáltalán nem lehetünk nyugodtak. Az orosz elnök igyekezett nem dramatizálni a helyzetet, sőt az utóbbi években tőle megszokott kijelentésektől eltérően inkább a kiutat, a kompromisszumot kereste.

Nem sok sikerrel, hiszen a világrend átalakulása automatikusan a bizonytalanság és a bizalmatlanság ugrásszerű megnövekedésével jár, s az is természetes, hogy senki nem engedi könnyen át a helyét, a feltörekvő, visszatérő hatalmak pedig meghatározó pozíciókat akarnak foglalni. Így aztán nem meglepő, ha a mai globális rendetlenség közepette a pesszimisták a nagyhatalmak közvetlen összeütközését, a szegények és a gazdagok közötti szakadék további mélyülését, a nacionalizmusok
veszélyes erősödését vetítették előre, míg az optimisták e hangulatot mérsékelve inkább a nagy csattanástól visszatartó erőként a világban felhalmozott atompotenciált, a gazdasági egymásra utaltságot és a hidegháborútól eltérően az ideológiai megosztottság hiányát emlegették.

„Ha nem is megnyugtató, de némiképp visszaránt bennünket a realitások talajára, hogy a világ eddig szinte minden évszázadban radikális változásokon ment keresztül”

A jelenlegi átalakulást az előzőektől leginkább a folyamatok globális mérete jellemzi. S innen is ered elsődlegesen a bizonytalanság, hiszen maga a globalizáció van válságban, pontosabban torzult el a kiválasztottakat különösen segítő és a lemaradókat az eddiginél is nagyobb hátrányba hozó átalakulás irányába.

Nagyrészt ebből fakad a máig nem megoldott gazdasági válság, az Európát különösen sújtó új népvándorlás, a terrorizmus mindennapjaink részévé válása, a szuverenitás iránt megnövekedett igény, ebből fakadóan pedig a feszültség növekedése. S a sort még folytathatnánk, egy dolgot, a technológiai fejlődés mindennapjainkat gyökeresen átalakító, ezen belül  a nem is olyan távoli jövőben mindenek előtt a középosztályt sújtó robotizáció hatását azonban ki kell emelnünk.

Persze, ha a világ átalakulásáról írunk, beszélünk, akkor általában a konkrét konfliktusokról, nem pedig a mélyebbre nyúló folyamatokról esik szó. E tekintetben a nagyhatalmi versengés kiéleződése, többszereplőssé válása a leginkább szembetűnő. Ennek ma az első számú terepe a Közel-Kelet, ezen belül is Szíria, ahol kliens, más néven proxi háborút folytat egymással a jelenlegi első számú a versenytől elszokott, ezért ideges és a világ ügyeinek rendezésébe újra bejelentkezett régi-új
hatalma, az Egyesült Államok és Oroszország. Eközben egyre kiélezettebb, bár hál’ Istennek nem fegyveres harc folyik Európáért, amely ennek a játszmának sajnos inkább csak passzív szereplője. Mind látványosabban bonyolódik a helyzet Kína körül, amelynek vetélkedése az Egyesült Államokkal a 21. század fő kérdése.

Nem járt távol a valóságtól az az elemző, akinek a jelenlegi konfliktusok megoldására ugyan sok ötlete nem volt, középtávon azonban a stabilitás megőrzését leginkább abban látta, hogy Amerika megbékéljen egyeduralmának elvesztésével, sikerüljön feltartóztatni Kína elkerülhetetlenül megnövekedő ambícióit, ellenőrzés alatt tartani Németországot, s nem provokálni tovább Oroszországot.

A jövő kétségkívül ijesztő és bizonytalan, ám igazat adhatunk a jelenlegi konfliktusok megoldásában szinte állandó jelleggel érintett Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek, aki úgy vélekedett, hogy az átalakulás bekódolt hektikussságát csak a jelenleginél nagyobb kompromisszumkészséggel, a feszültségeknek a katonai helyett a diplomáciai megoldások felé terelésével lehet tompítani.